A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.27366/2015/6. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (KÖZIGAZGATÁSI BÍRSÁG ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 340. §, 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) 102. §, 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 4. §, 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (Fvr.) 9. §, 31. §, 33. §, 34. §, 39. §] Bíró: Kispálné dr. Józsa Adrienn

Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

4.K.27.366/2015/6. szám

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a KP jogtanácsos által képviselt felperes neve (felperes címe) szám alatti felperes által,- LM jogi előadó által képviselt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alperes címe szám alatti alperes ellen,- közigazgatási ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

ÍTÉLETET:

A bíróság az alperes SZÁM1. számú határozatát megváltoztatja és a felperest 4.516.751,-Ft, azaz négymillió-ötszáztizenhatezer-hétszázötvenegy forint csatornabírság megfizetésére kötelezi. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasítja.

A bíróság megállapítja, hogy a felperes által illetékbélyegben lerótt 30.000,-Ft, azaz harmincezer forint eljárási illetékből a felperes részére 200,-Ft, azaz kétszáz forint visszatéríthető.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S :

A bíróság a felperes kereseti kérelme, az alperesi ellenkérelem, valamint a csatolt közigazgatási iratok alapján a következő tényállást állapította meg:

A felperesi társaság a kecskeméti székhelyén 2012-ben kezdte meg termelői tevékenységét, ugyanezen évben kapott vízjogi engedélyt SZÁM2-es szám alatt arra, hogy a VÁROS1. belterület .......... helyrajzi szám alatti ingatlanon belül a vízellátás és szennyvíz-elvezetés céljából kiépített vízi létesítményeket fenntartsa és üzemeltesse. A vízjogi üzemeltetési engedély a későbbiek során SZÁM3. szám alatt módosításra került. A felperesi társaság, mint kibocsátó a 220/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Fvr.) 27. §-a alapján önellenőrzésre kötelezett, a kibocsátott szennyvíz minőségének vizsgálatát a SZÁM4. számú határozattal módosított SZÁM5. számú határozattal jóváhagyott önellenőrzési terv alapján végzi. Az önellenőrzés keretében a TU Kft. a felperes telephelyéről elfolyó szennyvíz vizsgálatát a közcsatornára való rácsatlakozásnál több időpontban elvégezte, a vizsgálati eredmények több alkalommal határérték feletti koncentrációt mutattak a KOIk, BOI5, SZOE, ammónia-ammónium-nitrogén, összes nitrogén, összes szervetlen nitrogén, összes alumínium, szulfid és összes sókomponensek tekintetében.

A határérték feletti koncentrációt mutató vizsgálati eredmények alapján a WO Zrt. szolgáltató elkészítette és benyújtotta az XW-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségre a felperesi társaság alperes címe szám alatti üzemének szennyvíz kibocsátására vonatkozó 2013. évi csatornabírság-javaslatát. Ebben a WO Zrt. 4.144.602,-Ft összegű szennyvíz bírság kiszabására tett javaslatot.

Az XW-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) 2014. július 28. napján kelt SZÁM6. számú határozatával a felperesi társaságot 4.752.558,-Ft csatornabírság megfizetésére kötelezte.

A felperes az elsőfokú határozattal szemben 2014. augusztus 8-i keltezéssel fellebbezést nyújtott be, melyben elsődlegesen az elsőfokú határozat megsemmisítését, míg másodlagosan a kiszabott bírság összegének leszállítását kérte. A felperes a fellebbezésében előre bocsátotta, hogy az elsőfokú hatóság a vízjogi engedély kiadásától a csatornabírság kiszabásáig terjedő időszakban nem kötelezte szennyezés-csökkentési terv készítésére, benyújtására és végrehajtására a felperest, s ilyen kötelezést azóta sem tett. Ennek ellenére a felperes a ZYX Kft.-vel elkészíttette a szennyezéscsökkentési intézkedései tervet, és az ebben foglalt többletterhelést eredményező kibocsátás csökkentését célzó intézkedések jelentős részét a felperes már a megbízott mérnöki iroda vizsgálatainak befejezése és a terv írásba foglalása előtt foganatosította. A felperes hivatkozott arra, hogy a szennyező forrás lokalizálását célzó vizsgálatok alapján megállapításra került, hogy alapvetően nem a felperes, hanem az üzemterületen bérlőként működő két szolgáltató tevékenységéhez kötődhet a két kritikus komponens szennyvíz-hálózatba bocsátása.

Előadta, hogy az ún. I-Park területén kipufogó összeszerelést végző DV Kft. az üzem területén maga végzi a takarítást, mely során képződött szennyezett vízben kiemelkedően magas alumínium koncentráció mutatkozott. E tény 2014. májusi feltárását követően az említett Kft. változtatott a takarításkor keletkező szennyezett víznek a kezelésén, s a csatornába juttatás helyett azt veszélyes hulladékként gyűjti össze és szállítja el. A 2014. június és július hónapban mért nagymértékű visszaesés a szennyvíz alumínium koncentrációjában arra enged következtetni, hogy a korábbi határérték feletti alumínium-szennyeződés egyik számottevő, vagy kizárólagos forrása a DV Kft. tevékenysége lehetett.

A felperes előadta továbbá, hogy a másik kritikus komponens a SZOE tekintetében a szennyezés-csökkentési terv az állapotfelmérés körében azt állapította meg, hogy a határérték-túllépést indukáló kibocsátás az üzemterület központi konyhájában folytatott étkeztetési tevékenységhez köthető, mely tevékenységet a 2013-as évben mindvégig a GF Kft. látta el. 2014-ben a konyha üzemeltetését másik szolgáltató vette át, mely szolgáltatótól a felperes célravezető intézkedések megtételét kérte. A fentiekre hivatkozással a felperes előadta, hogy álláspontja szerint a tényállás teljes körű feltárása esetén az alumínium és SZOE komponensekkel kapcsolatos többletterhelés tekintetében a felperes nem tekinthető kibocsátónak. E körben hivatkozott a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Környezetvédelmi törvény) 102. § (2) bekezdésében foglaltakra, mint háttér-joganyagra, előadva, hogy álláspontja szerint a felelősség általános kérdéseiről szóló elveit és tételes előírásait a környezetvédelmi törvénynek a vizek védelmével összefüggésben alkalmazandó speciális jogkövetkezményeknél is figyelembe kell venni.

A felperes hivatkozott továbbá arra, hogy a 2013. évi mérési eredmények az önellenőrzés és az adatszolgáltatás alapján megfelelő időben a hatóság rendelkezésére álltak, a szolgáltató is időben megtette bírságjavaslatát, így az elsőfokú hatóságnak lehetőségében állt volna a szankció alkalmazására az Fvr. 33. § (1) bekezdése szerinti határidőn belül. A felperes kifejtette, hogy a fenti jogszabályhely méltányos értelmezése esetén 2014. június 30-át követően már nem kerülhetett volna sor a 2013. évi többletterhelés miatt csatornabírság kiszabására, így figyelemmel a Ket. 4. § (1) bekezdésében foglaltakra is a bírság kiszabására jogszabálysértően került sor.

A felperes fellebbezésében az Fvr. 39. § (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozással állította, hogy az elsőfokú hatóságot mulasztás terheli a vonatkozásban, hogy 2013-ban alakszerű határozattal a felperest nem kötelezte szennyezés-csökkentési terv készítésére, jóváhagyatására és végrehajtására, melyből következőleg a felperesi társaságnak nem nyílt lehetősége az Fvr. 37. § (4) bekezdésében, illetve 39. § (3) bekezdésében foglalt kedvezmény, illetve a kedvezménynek az Fvr. rendelet 34. § (5) bekezdésében foglaltakkal való együttes alkalmazásával a bírság mellőzésére. A felperes hivatkozott továbbá arra, hogy az elsőfokú hatóság ezen mulasztása a felperes számára azzal a hátránnyal is járt, hogy ebből következőleg társasági adó kedvezményét is elvesztette. A felperesi hivatkozás szerint az elsőfokú hatóság eljárása szemben áll a Ket. 1. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakkal.