1129/B/1992. AB határozat

a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. § (3)-(4) bekezdése és a 100. § (2) bekezdése, valamint az egyes munkaügyi szabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály utólagos alkotmányossági vizsgálatára benyújtott indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. § (3)-(4) bekezdése és a 100. § (2) bekezdése, valamint az egyes munkaügyi szabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 103/1992. (VI. 26.) korm. rendelet 2. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére beadott indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 96. §-a a munkáltató, illetve a munkavállaló rendkívüli felmondási jogáról rendelkezik. A 96. § (3) bekezdése e jog gyakorlásának határidejét szabályozza, a (4) bekezdés pedig kimondja, hogy "ha a munkavállaló a rendkívüli felmondás tekintetében jogvitát kezdeményez, annak jogerős elbírálásáig a munkáltató a munkavállalót állásából felfüggesztheti".

A továbbiakban a 100. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a bíróság - a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása esetében - a munkáltató kérelmére a jogellenességnek az Mt. 100. § (1) pontjában rögzített következményei közül mellőzze a munkavállalónak az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, feltéve, ha a munkáltató megfizeti a munkavállalónak a rendes felmondás esetén járó végkielégítés kétszeresének megfelelő összeget.

Az indítványozó álláspontja szerint a Munka Törvénykönyvének e rendelkezései ellentétesek az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével, amely szerint "a Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti". Álláspontjának indokolása szerint a Munka Törvénykönyve 96. § (4) bekezdése a munkáltatót feljogosítja szankció érvényesítésére azzal a munkavállalóval szemben, aki a munkáltatói rendkívüli felmondást a munkaügyi bíróság előtt vitatja, a 100. § (2) bekezdése pedig az igazság érvényesülését zárja ki azzal, hogy az elszenvedett kártól függetlenül a végkielégítés kétszeresében maximált kárátalány fizetését teszi lehetővé.

A törvényi rendelkezéseken kívül az indítványozó alkotmányellenesnek tartja az egyes munkaügyi szabályok hatályon kívül helyezéséről szóló 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdését is, mivel szerinte személyiségi jogokat sért a munkavállaló által egy éven belül át nem vett munkakönyv megsemmisítésének lehetővé tétele.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt alaptalannak találta.

Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen hoz létre jogorvoslati jogot törvényekben meghatározandó módon. A munkaviszony szerződéses jogviszony, annak urai a szerződő felek. A felek akaratnyilvánításai nem tartoznak abba a hatósági döntési körbe, amelyre vonatkozóan az Alkotmány e hivatkozott rendelkezése a jogorvoslati jogot meghatározza. A munkáltató rendkívüli felmondási nyilatkozata az egyik szerződő fél akaratnyilvánítása, annak indokoltságát a másik fél el is fogadhatja, de vitathatja is. Ha vitatja, bírósághoz fordulhat és a bírói döntés ellen van jogorvoslati lehetőség.

Nem minősíthető alkotmányellenesnek, ha a törvény perindítás esetén lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy a munkavállalót a jogvita jogerős elbírálásáig állásából felfüggessze. A rendkívüli felmondás ugyanis a törvényben meghatározott súlyos kötelességszegés vagy magatartás esetén gyakorolható és ez a munkaviszonyt azonnali hatállyal megszünteti. Minthogy a jogvitában épp a munkaviszony megszűnése vitatott, a függő helyzet a felek eltérő nézetének eredményeként jön létre, és teremt mindkét fél számára arányosan biztosítékot, a kereset halasztó hatálya miatt. Az Alkotmánynak az indítványozó által hivatkozott 57. § (5) bekezdése jelen esetre nem vonatkoztatható.

A törvény 100. § (2) bekezdése - midőn lehetővé teszi azt, hogy a rendes felmondás esetén járó végkielégítés kétszeresének felajánlása esetén a munkáltató kérelmére a bíróság mellőzze a munkavállalónak az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését - a munkavállaló javára tartalmaz az indokolatlan rendkívüli felmondás miatt szankciót, anélkül, hogy a munkavállalót bármilyen jogától megfosztaná. A szerződéses munkaviszony rendes felmondásának ugyanis alkotmányos akadálya nincs. A rendkívüli, de indokolatlan felmondás egyéb jogkövetkezményeiről a támadott törvényszakasz nem szól.

III.

Az indítvány tárgyát képező 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése a munkáltatót arra kötelezi, hogy a munkaviszonyban állók részére a munkakönyvet adja ki. Abban az esetben, ha a munkavállalónak a munkakönyv nem adható át, vagy azt a munkavállaló nem veszi át, a munkáltatót egy évig őrzési kötelezettség, ennek sikertelen eltelte után pedig megsemmisítési kötelezettség terheli.

E jogszabályi rendelkezés a munkavállalónak a munkakönyvvel való rendelkezési jogát megfelelő időtartam meghatározásával biztosítja. Ezzel lehetőséget ad a munkavállalónak arra, hogy az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján őt megillető, személyes adatok védelméhez való jogát gyakorolja. Az őrzési idő utáni megsemmisítési kötelezettség előírásával a jogszabály az illetéktelen felhasználás lehetőségét akadályozza meg. A rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására ezért az Alkotmánybíróság alapot nem látott.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1993. január 5.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró