1588/B/1991. AB határozat

a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 60. § (1) bekezdés c) pont alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára beadott indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 60. § (1) bekezdés c) pont alkotmányellenességének megállapítására és e rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 60. § (1) bekezdés szerint állandó özvegyi nyugdíjra az egyéb feltételek (T. 59. §) mellett az jogosult, aki házastársa halálakor:

a) a hatvanadik, nő az ötvenötödik életévét betöltötte, vagy

b) rokkant, vagy

c) házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.

(2) "Állandó özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül bekövetkezik."

Az indítványozó a c) pont alatti feltételt tartja az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésbe ütköző módon alkotmányellenesnek. Szerinte az egy gyermekkel özvegyen maradtak hátrányos helyzetben vannak a kettő vagy több gyermekkel özvegyen maradottakkal szemben, mert az egy gyermekkel özvegyen maradtak csak ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, és az adózás szempontjából is hátrányos helyzetbe kerülnek. Ez utóbbi kérdésben egyébként az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal már az indítvány előterjesztése előtt közölte az indítványozóval, hogy a törvény sem az árván maradt gyermekek száma alapján, sem az ilyen címen kapott özvegyi nyugdíj állandó vagy ideiglenes jellege miatt nem tesz különbséget a jogosultak között. A panaszos azonban hivatkozik arra, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj a személyi jövedelemadó szempontjából hátrányosabb, mint a végleges nyugdíj.

II.

Az indítvány nem megalapozott.

Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint "a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül". Az e rendelkezésben megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Mindezt az Alkotmánybíróság már a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban (ABH 1990. 46, 48.) részletesen kifejtette.

Az Alkotmány 16. §-a kijelenti, hogy a "Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit". A 17. § pedig arról szól, hogy a "Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik". A többgyermekes anya előnyben részesítése ezekkel az alkotmányos rendelkezésekkel összhangban van, mert az állandó özvegyi nyugdíjjogosultság gyermekek számától függővé tétele a szociális szempontok és az ifjúság létbiztonságára, nevelésére és érdekeinek védelmére szolgáló intézkedés. Az ilyen természetű szabályozásra az államnak - az alkotmányos kereteken és a gazdasági lehetőségeken belül - széles körű jogosítványa van. Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése, amely szerint a "Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti", alkotmányossá teszi a hasonló jellegű előnyös megkülönböztetéseket.

A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 60. § (1) bekezdése az állandó özvegyi nyugdíjjogosultságot vagylagosan az életkortól, az egészségi állapottól és a házastárs jogán árvaellátásra jogosult, eltartott gyermekek számától teszi függővé. E feltételrendszerből következtethető, hogy a törvényhozó a társadalom teherbíró képessége mellett elsősorban a szociális helyzetet tekintette irányadónak akkor, amikor a gyermekek számától függő pozitív diszkriminációt alkalmazott.

A már idézett alkotmányos rendelkezések az állampolgárok védelmét és a róluk való gondoskodást kötelezővé teszik. Az alaptörvény azonban a védelem és gondoskodás jogintézményeit és mértékét részletesen nem tartalmazza. Az alkotmányi előírások megvalósítása - számos feltételtől függően - változó és folyamatos törvényhozási, jogalkalmazási, önkormányzati és társadalmi feladat. E széles fogalmi körbe beletartoznak a nyugellátásokra vonatkozó jogszabályi előírások is. Az állandó özvegyi nyugdíjra jogosultság körének az indítvány által támadott, az eltartásra szoruló gyermekek számától függő előírása a pozitív megkülönböztetés alkalmazásával segíti elő az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését. A törvényi szabályozás egyik idézett alkotmányi rendelkezéssel sincs ellentétben. A mechanikusan értelmezett állampolgári egyenlőség következetes érvényre juttatása a nagyobb terhet viselők tényleges társadalmi hátrányát tartósítaná.

Az Alkotmány előírásainak természetesen más szabályozási mód is megfelelhet. A szociális esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedéseknek sok változata lehet, s a különböző szabályozási módok közül a jogalkotó - az Alkotmány rendelkezéseit tiszteletben tartva - szabad belátása szerint választhat.

Összegezésként megállapítható, hogy az indítvánnyal támadott hatályos rendelkezés mint pozitív megkülönböztetés nem sérti az Alkotmány előírásait, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség megállapítására és a rendelkezés megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 1994. november 21.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró