A Fővárosi Ítélőtábla Bf.185/2020/27. számú határozata kábítószer-kereskedelem bűntette tárgyában. [2017. évi XC. törvény (Be.) 163. § (1) bek.] Bírók: Barabásné dr. Birinyi Andrea, Borbás Virág Bernadett, Magócsi István
A határozat elvi tartalma:
A leplezett eszközök útján beszerzett adatok bizonyítékkénti felhasználásnak esetén a törvényességi követelmények meglétét a bíróságnak vizsgálnia kell, és számot kell adni az ítéletben annak eredményéről [1998. évi XIX. törvény 206/A. §].
Relatív eljárási szabályszegés, ha a bíróság a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eredményét a nyomozási bíró engedélyező végzésének és a törvényszék elnökének a jogszabály szerinti tartalommal kiállított igazolásának a hiányában használja fel az ügyben bizonyítékként [1998. évi XIX. törvény 20//A. § (3), (4), (5) bekezdés].
A kábítószer-kereskedelem bűntettének csak azon elkövetők lehetnek társtetesei, akik ugyanazon kábítószer-mennyiséget értékesítk közösen, egymás tevékenységéről tudva.
Társtettesség megállapításának nincs helye, ha a vádlott egy másik vádlottnak értékesít kábítószert, aki ugyanezt - társától függetlenül - később több más vevőnek értékesíti tovább [Btk.176. § (1) bekezdés 4. fordulat]
***********
Fővárosi Ítélőtábla 2
5.Bf.185/2020/27/II
Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság
5.Bf.185/2020/27. szám
A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapesten, a 2021. április 30. napján megtartott nyilvános ülés alapján - Terhelt1 I.r. vádlott távollétében - meghozta és kihirdette az alábbi
Í T É L E T E T :
A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Terhelt1 és társai ellen indult ügyben a Fővárosi Törvényszék 2020. június 17. napján tanácsülésen meghozott 25.B.821/2019/81. számú ítéletét Terhelt1 I.r., Terhelt2 II.r. és Terhelt3 III.r. vádlott vonatkozásában megváltoztatja.
A kábítószer-kereskedelem bűntettének jogszabályi megjelölésénél feltünteti a Btk. 176.§ (1) bekezdés 4. fordulatát is.
Terhelt3 III.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 5 (öt) évre enyhíti.
A Terhelt1 I.r. és Terhelt3 III.r. vádlott szabadságvesztés büntetésébe beszámítani rendelt házi őrizet és bűnügyi felügyelet esetén 5 (öt) napi házi őrizetben, illetve bűnügyi felügyeletben töltött idő felel meg egy-egy napi szabadságvesztésnek.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal, hogy Terhelt1 I.r. és Terhelt3 III.r. vádlott házi őrizetként megjelölt kényszerintézkedése 2018. július 1. napjáig tartott.
Az elsőfokú ítélet kihirdetését követő bűnügyi felügyelet befejező időpontja Terhelt1 I.r. vádlott esetén 2020. november 29., Terhelt3 III.r. vádlott esetén 2021. április 30. napja.
Az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs.
INDOKOLÁS
[1] A Fővárosi Törvényszék a 2020. június 17-én - tanácsülésen - meghozott 25.B.821/2019/81. számú ítéletével
[2] - Terhelt1 I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bekezdés, (3) bekezdés] és közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bekezdés b) pont], ezért - halmazati büntetésül - 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte;
[3] - Terhelt2 II.r. és Terhelt3 III. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bekezdés, (3) bekezdés], amely miatt őket személyenként 6-6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre, valamint 4-4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztésből a vádlottak legkorábban annak kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.
[4] Ezen túlmenően a törvényszék Terhelt1 I. r. vádlottal szemben 10.895 euró, 160 angol font, 10 svájci frank, 600 cseh korona, valamint 668.950 forint, Terhelt2 II.r. vádlottal szemben pedig 448.000 forint pénzösszeg erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
[5] Akként rendelkezett, hogy a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe az előzetes fogvatartásban töltött teljes időt és az ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet tartamát beszámítja.
[6] Határozott a lefoglalt tárgyakról és a bűnügyi költség viseléséről is.
[7] Az ítéletet az ügyész mindhárom vádlott vonatkozásában tudomásul vette, míg ellene Terhelt1 I. rendű és Terhelt2 II. rendű vádlott meghatalmazott védői a törvényes határidőn belül a téves jogi minősítés miatt, a kábítószer birtoklása bűntettének megállapítása érdekében, ezzel együtt a büntetés enyhítéséért, illetve a vagyonelkobzás mellőzéséért, Terhelt3 III. rendű vádlott meghatalmazott védője a törvényes határidőn belül kizárólag a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.
[8] Terhelt1 I.r. vádlott védője fellebbezésének írásbeli indokolásában a fellebbezését változatlanul fenntartotta. Előadta, miszerint bár tisztában van a Fővárosi Főügyészség indokolásában felhívott Kúriai döntésekkel, azonban az I. r. vádlott vonatkozásában a vád tárgyát képező hosszú időszak ellenére egyetlen értékesítést sem tudott a nyomozó hatóság felderíteni és az ügyészség bizonyítani. A vádlott csak a kábítószer birtoklására vonatkozóan tett beismerő vallomást, és őt sem társai, sem más kihallgatott személy nem terhelte. A vádlott mindkét vádlott társa vonatkozásában adott magyarázatot arra, miként maradt náluk a kábítószer, ekkor is tagadva bármilyen kereskedelmet, vagy fogyasztás céljából való átadást. Így álláspontja szerint a védence által tárolt mennyiségtől függetlenül a kereskedelmi irányultságra bizonyíték nem merült fel. Szerinte az, hogy a vádlott e körben részletes vallomást nem terjesztett elő, önmagában nem elég, hogy a kereskedelemre vonatkozóan a bizonyítékokból következtetést lehessen levonni. Ezért a Fővárosi Törvényszék által megállapított tényállás és minősítés téves, így annak megváltoztatását indítványozta a kábítószer birtoklás bűntettének megállapításával. Ebből az álláspontból következően, de egyébként is rendkívül súlyosnak tartotta a kiszabott büntetést, annak mérséklése akár az előélete, akár a felhozott cselekvőség alapján és különösen a bűnügyi felügyelet alkalmazása során tanúsított magatartása miatt meglátása szerint enyhítést indokol. Ezért a Fővárosi Törvényszék Ítéletének megváltoztatását ez okból is indítványozta, míg a vagyonelkobzás körében tett indítványát védence határozott álláspontjára alapítva tartotta fenn.
[9] Terhelt2 II.r. vádlott védője elsősorban a vádlott bűncselekmény, másodsorban annak bizonyítottsága hiányában történő felmentését, harmadsorban eltérő minősítés megállapítását és így a vele szemben kiszabott büntetés jelentős enyhítését, avagy más, jóval enyhébb büntetés kiszabását indítványozta.
[10] Kifejtette, hogy az eredeti vádirat Terhelt2 II.r. vádlott felelősségére semmiféle konkrét adatot nem tartalmazott: pontos hely idő és főként mennyiség megjelölése nélkül annyit rögzített, hogy a II.r. vádlott is részt vett (főként társaival és a vevőkkel folytatott kommunikáció által) a vádlottak lakásaiban tárolt kábítószer forgalmazásában.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!