62006CJ0510[1]

A Bíróság (első tanács) 2009. március 19-i ítélete. Archer Daniels Midland Co. kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Verseny - Kartellek - Nátrium-glükonát-piac - Bírságok - Bírságkiszabási iránymutatás - Közösségi versenypolitika - Egyenlő bánásmód - Figyelembe vehető forgalom - Enyhítő körülmények. C-510/06 P. sz. ügy

C-510/06. P. sz. ügy

Archer Daniels Midland Co.

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

"Fellebbezés - Verseny - Kartellek - Nátrium-glükonát-piac - Bírságok - Bírságkiszabási iránymutatás - Közösségi versenypolitika - Egyenlő bánásmód - Figyelembe vehető forgalom - Enyhítő körülmények"

Az ítélet összefoglalása

1. Verseny - Bírságok - Összeg - Meghatározás

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

2. Verseny - Bírságok - Összeg - Meghatározás - Szempontok

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

3. Fellebbezés - A Bíróság hatásköre - A jogsértés súlyának a bírság kiszabása érdekében a Bizottság által történt értékelésének felülvizsgálata - Kizártság

(EK 81. cikk; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk)

4. Verseny - Bírságok - Összeg - Meghatározás - Szempontok - A jogsértés súlya - A jogsértés hatásainak figyelembevétele

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

5. Fellebbezés - Jogalapok - A tények téves értékelése - Elfogadhatatlanság - A bizonyítékok értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata - Kizártság, kivéve az elferdítés esetét

(EK 225. cikk; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, első bekezdés)

6. Verseny - Kartellek - Valamely vállalkozás versenyellenes kezdeményezésben való részvétele

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

7. Verseny - Bírságok - Összeg - Meghatározás - Szempontok - A jogsértés súlya - Enyhítő körülmények

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont)

1. Az olyan közigazgatási eljárásban érintett vállalkozásoknak, amelyben bírság kiszabására is sor kerülhet, tekintetbe kell venniük azon lehetőséget, hogy a Bizottság bármikor úgy dönthet, hogy a múltban alkalmazott mértékhez képest megemeli a bírságok összegét. Ez nemcsak arra az esetre érvényes, amikor a Bizottság a bírságok kiszabásakor az egyes határozatokban megemeli a bírság mértékét, hanem arra is, ha ez az emelés egyes esetekben olyan általános hatályú magatartási szabályok alkalmazásával történik, mint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás.

Ez az iránymutatás alkalmazható az elfogadása előtti jogsértésekre is, amely nem ütközik sem a visszaható hatály tilalmának elvébe, sem a jogbiztonság elvébe, sőt, az sem megkövetelt, hogy a Bizottság az iránymutatás értelmében előírt indokolásokon túlmenően külön indokolást nyújtson. A jogsértés súlyának mérlegelésénél a Bizottságnak az adott ügy sajátos körülményeit, valamint azt a hátteret kell figyelembe vennie, amelybe a jogsértés beágyazódik, és biztosítania kell fellépésének elrettentő jellegét, így különösen tekintettel kell lennie a bírság szintje emelésének szükségességére vonatkozó megfontolásokra.

(vö. 59., 62-63, 66. pont)

2. A versenyszabályok megsértése miatt kiszabandó bírság összegének meghatározására tekintettel figyelembe lehet venni nem csupán a vállalkozás világméretű forgalmát, amely információval szolgál - ha mégoly hozzávetőleges és tökéletlen módon is - annak méretéről és a gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termék értékesítéséből származó részét is, amely tehát az utóbbi mértékéről nyújt tájékoztatást. E számok egyikének sem szabad aránytalan jelentőséget tulajdonítani az egyéb mérlegelési tényezőkhöz képest, ezért a bírság megfelelő összegének megállapítása nem származhat kizárólagosan az érintett termék forgalmára alapozott számításból.

A közösségi jog nem foglal magában semmilyen általános elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a jogsértés tárgyát képező termék eladásából származó forgalommal.

A jogsértés tárgyát képező termék eladásaiból származó forgalom tehát nem olyan kizárólagos tényező, amely alapján a Bizottságnak a jogsértés súlyát értékelnie kell, és e tényező nem szükségszerűen képezi a bírságok kiszámításának kiindulópontját.

Amennyiben a Bizottság ezt a forgalmat lenne köteles figyelembe venni, az a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban előírt szabályok megsértéséhez vezetne.

(vö. 74-77. pont)

3. Nem a Bíróság feladata, hogy a fellebbezés keretei között a ténybeli elemeknek az Elsőfokú Bíróság általi független értékelését kétségbe vonja, mivel kizárólag az Elsőfokú Bíróság jogosult felülvizsgálni azt, hogy a Bizottság adott ügyben a közösségi versenyjog tükrében hogyan értékelte a jogsértő magatartások súlyát.

(vö. 80. pont)

4. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás értelmében a bírság kiszabása során az elkövetett jogsértés súlyának értékelése keretében figyelembe vehető a kartell érintett piacra gyakorolt tényleges hatása. Annak megállapítása, hogy valamely vállalkozás nem tudta bizonyítani, hogy a kartell semmilyen vagy legalábbis elhanyagolható hatást gyakorolt az általa hivatkozott szélesebb piacra, nem minősül az érintett piac tekintetében a bizonyítási teher megfordításának. Ezért az Elsőfokú Bíróság jogszerűen követelheti meg, hogy az érintett vállalkozás nyújtson olyan bizonyítékokat, amelyek alkalmasak azon elemzés megcáfolására, amely a kartell tárgyát képező termék piacán irányadó árak alakulása és a szóban forgó kartell hatálybalépése közötti összefüggést hivatott kimutatni.

(vö. 95., 101-102. pont)

5. Az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következik, hogy kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására - kivéve, ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered -, másrészt a tények értékelésére. Amint az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényeket, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EK 225. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára. A Bíróság így nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem - főszabály szerint - az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. E mérlegelés tehát - eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől - nem minősül a Bíróság felülvizsgálati hatáskörébe tartozó jogkérdésnek.

Az Elsőfokú Bíróság akkor ferdíti el a bizonyítékot, ha a jogellenes kartell egyik résztvevő vállalkozásának tulajdonítja egy dokumentum valamely találkozón történt szerkesztését, miközben ezt a dokumentumot az utóbbi csak szolgáltatta, és a feljegyzés a hivatkozott találkozót követően készült. Amennyiben az Elsőfokú Bíróság e dokumentumon kívül több bizonyítékra is támaszkodott, ez az elferdítés nem érvényteleníti az ítéletet.

(vö. 105., 117., 132-138. pont)

6. Valamely vállalkozás kartellben való részvételének bizonyításához elegendő az, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy azok ellen nyilvánosan tiltakozott volna. Amennyiben a találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata az arra vonatkozó bizonyítékok előterjesztése, hogy az említett találkozókon történő részvétele mögött nem volt versenyellenes szándék - úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy a találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt.

A kartell többi résztvevőjének az érintett vállalkozás szándékával kapcsolatos értelmezése meghatározó annak mérlegelése tekintetében, hogy e vállalkozás valóban el kívánt-e határolódni a jogellenes megállapodástól. Ennélfogva pusztán az a tény, hogy a fellebbező elhagyta az egyik találkozót, önmagában nem volt a szóban forgó kartelltől való nyilvános elhatárolódásnak tekinthető, és az érintett vállalkozásnak kell arra vonatkozó bizonyítékokat nyújtania, hogy a kartell résztvevői úgy vélték, hogy e vállalkozás megszüntette a kartellben való részvételét.

(vö. 119-120. pont)

7. A bírság alapösszegének a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 3. pontjának értelmében történő csökkentése szükségszerűen az adott ügy körülményeitől függ, ezért az adott jogellenes megállapodásban való részvétel megszüntetése nem jár automatikusan a bírság alapösszegének csökkentésével.

Amennyiben a Bizottság olyan vállalkozást részesít az enyhítő körülmények jogkövetkezményeiben, amely olyan nyilvánvalóan jogellenes megállapodásban vesz részt, amelynek jogellenességéről tudott, vagy amelyről tudnia kellett, hogy jogsértésnek minősül, arra ösztönözheti a vállalkozásokat, hogy a lehető legtovább folytassák titkos megállapodásukat annak reményében, hogy magatartásukat úgysem fedezik fel, miközben tisztában vannak azzal, hogy még ha jogellenes magatartásukat fel is fedezik, a velük szemben kiszabandó bírságot a Bizottság csökkenti, amennyiben jogsértésüket a felfedezés időpontjában megszüntetik. Ennek elismerése a kiszabott bírságot teljesen megfosztaná elrettentő hatásától, továbbá veszélyeztetné az EK 81. cikk hatékony érvényesülését.

Egy titkos megállapodásban részt vett vállalkozás ezért nem követelheti, hogy a Bizottság a vele szemben kiszabott bírság alapösszegét csökkentse azon indokból, hogy e vállalkozás egy harmadik állam versenyhatóságainak beavatkozásával egy időben megszüntette jogellenes magatartását.

(vö. 146-150. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2009. március 19.(*)

"Fellebbezés - Verseny - Kartellek - Nátrium-glükonát-piac - Bírságok - Bírságkiszabási iránymutatás - Közösségi versenypolitika - Egyenlő bánásmód - Figyelembe vehető forgalom - Enyhítő körülmények"

A C-510/06. P. sz. ügyben,

az Archer Daniels Midland Co. (székhelye: Decatur, Illinois [Amerikai Egyesült Államok], képviseli: M. Garcia solicitor, kézbesítési cím: Luxembourg)

fellebbezőnek

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. december 11-én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: A. Bouquet és X. Lewis, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök, A. Tizzano, A. Borg Barthet, E. Levits (előadó) és J-J. Kasel bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2008. május 15-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Fellebbezésében az Archer Daniels Midland Co. (a továbbiakban: ADM) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága által a T-329/01. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítélet (EBHT 2006., II-3255. o., a továbbiakban: megtámadott ítélet) megsemmisítését kéri, amely ítélettel az Elsőfokú Bíróság elutasította az ADM-nek az EK-Szerződés 81. cikke és az EGT-Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E-1/36.756 "nátrium-glükonát"-ügy) meghozott, 2001. október 2-i C (2001) 2931 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) részleges megsemmisítése iránti keresetét annyiban, amennyiben az az ADM-et érinti.

Jogi háttér

2 A Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6-i 17. (első) rendelet (HL 1962. L 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) a következőképpen rendelkezik:

"A Bizottság határozattal 1000-től 1 000 000 elszámolási egységig terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%-át, ha a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanságból:

a) megsértik a Szerződés [81.] cikkének (1) bekezdését vagy [82.] cikkét;

[...]

A bírság összegének megállapításakor a jogsértés súlyát és időtartamát is figyelembe kell venni."

3 A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: iránymutatás) kimondja különösen:

"Az [...] iránymutatás által felvázolt elveknek biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság határozatai a vállalkozások és a Bíróság előtt átláthatóak és pártatlanok legyenek, ugyanakkor fenn kell tartaniuk a vonatkozó jogszabályok alapján a bírságok kiszabása tekintetében az összforgalom 10%-ának korlátain belül a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkört. E mérlegelésnek azonban egységes és megkülönböztetéstől mentes, a versenyszabályok megsértésének büntetése terén kitűzött célokkal összhangban álló politikát kell követnie.

A bírság összegének meghatározásánál alkalmazandó új módszer - amelyik a súlyosító, illetve az enyhítő körülmények figyelembevételével megfelelően növelt, illetve csökkentett alapösszegből indul ki - a következő szabályokat követi."

4 Az iránymutatás 1.A. pontjának negyedik és hatodik bekezdése értelmében:

"Figyelembe kell még venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak kárt okozzanak, és a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő erővel bír.

[...]

Amennyiben a jogsértésben több vállalkozás is érintett (ilyenek például a kartellek), néhány esetben szükségessé válhat a három kategórián belül meghatározott összegek súlyozása annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, különösen, ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn."

5 Az iránymutatás "Enyhítő körülmények" című 3. pontja a következőképpen szól:

"Az alapösszeg olyan enyhítő körülmények hatására csökken, mint például:

[...]

- a jogsértés beszüntetése a Bizottság beavatkozásával egy időben (különösen akkor, ha a Bizottság ellenőrzést végez),

[...]"

A vitatott határozat

A kartell

6 A Bizottság a vitatott határozatot hat nátrium-glükonát-gyártónak címezte, nevezetesen az Akzo Nobel NV-nek (a továbbiakban: Akzo), az ADM-nek, a Coöperatieve Verkoop- en Productievereniging van Aardappelmeel en Derivaten Avebe BA-nak (a továbbiakban: Avebe), a Fujisawa Pharmaceutical Co. Ltd-nek (a továbbiakban: Fujisawa), a Jungbunzlauer AG-nak (a továbbiakban: JBL) és a Roquette Frères SA-nak (a továbbiakban: Roquette).

7 A nátrium-glükonát a kelátképző anyagok csoportjába tartozik, amelyek az ipari folyamatok során hatástalanítják a fémionokat. E folyamatok többek között magukban foglalják az ipari tisztítást (üvegek és szerszámok tisztítása), felületkezelést (rozsdagátló és zsírtalanítási kezelések, alumíniumvésés), valamint a vízkezelést. A kelátképző anyagokat tehát az élelmiszeriparban, a szépségiparban, a gyógyszeriparban, a papíriparban, a betongyártásban, valamint egyéb iparágakban használják. A nátrium-glükonátot a világ minden táján értékesítik, a versenytárs vállalatok pedig jelen vannak a világpiacokon.

8 1997 októberében és decemberében, valamint 1998 februárjában az amerikai igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy az Akzo, az Avebe, a Glucona vof - amelyet 1995-ig az Akzo Chemie BV, az Akzo és az Avebe 100%-os tulajdonában álló leányvállalata irányított (a továbbiakban: Glucona) - a Roquette és a Fujisawa elismerték, hogy részt vettek a nátrium-glükonát árának rögzítésére, valamint e termék eladási mennyiségeinek az Egyesült Államokban és másutt történő felosztására létrejött kartellben. Az amerikai igazságügyi minisztériummal kötött megállapodásukat követően az amerikai hatóságok e vállalatokra bírságokat szabtak ki.

9 1998. február 18-án a Bizottság a 17. rendelet 11. cikkének értelmében információkéréssel fordult a nátrium-glükonát legfőbb európai gyártóihoz, importőreihez, exportőreihez és vevőihez. Az ADM nem volt ezen információkérés címzettjei között.

10 Az információkérést követően a Fujisawa tájékoztatta a Bizottságot, hogy a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 1996. július 18-i bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alapján együtt kíván működni a Bizottsággal.

11 A Bizottság 1998. november 10-én információkérést intézett az ADM-hez, és az utóbbi bejelentette a Bizottsággal való együttműködésre irányuló szándékát.

12 A Bizottság a részére nyújtott információk, valamint egyéb bizonyítékok figyelembevételével megállapította, hogy a szóban forgó vállalkozások mennyiségi kvóták meghatározására, a nátrium-glükonát-piac minimum eladási árainak meghatározására, valamint felügyeleti mechanizmusok bevezetésére irányuló kartellben vettek részt, amelyeknek módszereit a kartell résztvevői az egymás között lefolytatott többoldalú vagy kétoldalú találkozók során határozták meg. Így 2000. május 17-én a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT-ről szóló Megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.) 53. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kifogásközlést küldött az ADM-nek, valamint a többi érintett vállalkozásnak. Egyik fél sem kérte meghallgatását, és nem is vitatta a kifogásközlésben leírt tényállást.

A kartell időtartama

13 A Bizottság megállapította, hogy a kartell 1987 februárjától 1995 júniusáig tartott, amelyben minden résztvevő részt vett. Ezzel kapcsolatosan az Anaheimben (Egyesült Államok) 1995. június 3. és 5. között tartott találkozót (a továbbiakban: 1995. június 3. és 5. közötti találkozó) tekintette a szóban forgó kartell folytatására vonatkozó utolsó kísérletnek. Így nem vette figyelembe, hogy az ADM állítólag a résztvevők 1994. október 4-én Londonban (Egyesült Királyság) tartott találkozóján (a továbbiakban: 1994. október 4-i találkozó) megszüntette a kartellban való részvételét.

A bírságok

14 A Bizottság a bírságok kiszabásakor az iránymutatásban, valamint az engedékenységi közleményben foglalt módszert alkalmazta.

15 A Bizottság először a bírságnak a jogsértés súlya és időtartama alapján kiszámított alapösszegét határozta meg.

16 Ennek keretében a Bizottság a jogsértés súlyával kapcsolatban a vitatott határozat (371) preambulumbekezdésében először is azt vette figyelembe, hogy az érintett vállalkozások a jogsértés jellegére, az EGT-ben fennálló nátrium-glükonát-piacra gyakorolt közvetlen hatására és az érintett földrajzi piac kiterjedésére tekintettel különösen súlyos jogsértést követtek el.

17 Ezután a Bizottság a vitatott határozat (378)-(385) preambulumbekezdésében úgy értékelte, hogy figyelembe kell venni, hogy az érintett vállalkozások milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a versenyben kárt okozzanak, és a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő erővel bír. Következésképpen az érintett vállalkozások által a nátrium-glükonát-eladásokkal 1995-ben, azaz a jogsértés időszakának utolsó évében megvalósított világméretű forgalom alapján a Bizottság az érintett vállalkozásokat két csoportba osztotta. Az első csoportba osztotta azon vállalkozásokat, amelyek a rendelkezésére álló adatok szerint a nátrium-glükonát világpiacának több mint 20%-ával rendelkeztek; ide tartozott a Fujisawa (35,54%), a JBL (24,75%) és a Roquette (20,96%). E vállalkozások tekintetében a Bizottság a kiindulási összeget 10 millió euróban határozta meg. A második csoportba azon vállalkozásokat sorolta, amelyek a rendelkezésére álló adatok szerint a nátrium-glükonát világpiacának kevesebb mint 10%-ával rendelkeztek; ide tartozott a Glucona (nagyjából 9,5%) és az ADM (9,35%). E vállalkozások tekintetében a Bizottság a kiindulási összeget 5 millió euróban, vagyis az Akzo és az Avebe esetében − amelyek a Glucona közös tulajdonosai voltak − külön-külön 2,5 millió euróban állapította meg.

18 Ezen túlmenően a Bizottság a vitatott határozat (388) preambulumbekezdésében e kiindulási összeget kiigazította, egyrészt hogy a bírság kellően elrettentő jellegét biztosítsa, másrészt hogy figyelembe vegye, hogy a nagyvállalkozások rendszerint olyan jogi és gazdasági ismeretekkel, valamint infrastruktúrával rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra annak könnyebb felismerését, hogy jogsértő magatartást folytatnak, és tudatában legyenek annak, hogy a versenyjog alapján ebből rájuk nézve milyen következmények származnak. Következésképpen a Bizottság az érintett vállalkozások nagyságának és összesített forrásainak figyelembevételével az ADM és az Akzo vonatkozásában 2,5-szeres szorzót alkalmazott, és így a bírság összegét az ADM esetében 12,5 millió euróra, az Akzo esetében pedig 6,25 millió euróra emelte (a vitatott határozat (388) preambulumbekezdése).

19 A Bizottság a vitatott határozat (389)-(392) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy egyes vállalatok által elkövetett jogsértések időtartamára tekintettel a kiindulási összeget a Bizottság évente 10%-kal, azaz a Fujisawa, az Akzo, az Avebe és a Roquette vonatkozásában 80%-kal, a JBL esetében 70%-kal, az ADM tekintetében pedig 35%-kal kell növelni.

20 A Bizottság a vitatott határozat (396) preambulumbekezdésében a bírság alapösszegét az Akzo vonatkozásában 11,25 millió, az ADM vonatkozásában 16,88 millió, az Avebe tekintetében 4,5 millió, a Fujisawa és a Roquette tekintetében 18 millió, végül a JBL tekintetében 17 millió euróban rögzítette.

21 Másodszor - amint az a vitatott határozat (403) preambulumbekezdéséből kiderül - a Bizottság súlyosító körülmények címén a JBL ellen kiszabott bírság alapösszegét 50%-kal növelte azon indokkal, hogy a JBL a kartellben irányító szerepet töltött be.

22 Harmadszor a Bizottság a vitatott határozat (404)-(410) preambulumbekezdésében megvizsgálta és elutasította bizonyos vállalkozások, többek között az ADM érveit, miszerint e vállalkozásokra nézve enyhítő körülményeket kell megállapítani.

23 Negyedszer az engedékenységi közlemény B. szakaszának alkalmazásában a Bizottság a vitatott határozat (418) preambulumbekezdésében a Fujisawa részére "különösen jelentős mértékű csökkentést" (vagyis 80%-os csökkentést) engedélyezett a bírság azon összegéhez képest, amelyet az együttműködés hiányában róttak volna ki rá. A Bizottság továbbá a vitatott határozat (423) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az ADM nem teljesítette e közlemény C. szakaszának feltételeit a rá kiszabott bírság "jelentős mértékű csökkentéséhez". Végül a közlemény D. szakaszának alkalmazásában a Bizottság a vitatott határozat (426) és (427) preambulumbekezdésében az ADM és a Roquette részére "nagymértékű csökkentést" (vagyis 40%-os csökkentést), az Akzo, az Avebe és a JBL javára 20%-os csökkentést alkalmazott.

A vitatott határozat rendelkező része

24 A vitatott határozat 1. cikke (1) bekezdésének értelmében a határozat hat címzettje "megsértett[e] az EK [...] 81. cikket, valamint − 1994. január 1-jétől − az EGT-Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését azzal, hogy a nátrium-glükonát piacán folytatott megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vett[...] részt".

25 A vitatott határozat 1. cikkének (2) bekezdése szerint a jogsértés az Akzo, az Avebe, a Fujisawa és a Roquette esetében 1987 februárjától 1995 júniusáig, a JBL esetében 1988 májusától 1995 júniusáig, az ADM esetében 1991 júniusától 1995 júniusáig tartott.

26 A vitatott határozat rendelkező részének 3. cikke így szól:

"Az 1. cikkben megállapított jogsértés miatt kiszabott bírságok a következők:

a) [Akzo] 9 millió euró

b) [ADM] 10,13 millió euró

c) [Avebe] 3,6 millió euró

d) [Fujisawa] 3,6 millió euró

e) [JBL] 20,4 millió euró

f) [Roquette] 10,8 millió euró".

AZ Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

27 Az ADM 2001. december 21-én benyújtotta a vitatott határozat elleni keresetlevelét az Elsőfokú Bírósághoz.

28 Az ADM keresetében azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az őt érinti, illetve amennyiben az azt állapítja meg, hogy az ADM 1994. október 4-ét követően is részt vett a jogsértésben. Emellett azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság semmisítse meg a vitatott határozat 3. cikkét annyiban, amennyiben az ADM-et érinti, másodlagosan semmisítse meg vagy lényegesen csökkentse az ADM-mel szemben kiszabott bírságot.

29 Kereset alátámasztására az ADM négy, különböző érveket tartalmazó jogalapot terjesztett elő.

30 Először is az ADM arra hivatkozott, hogy a Bizottság a jelen ügyben tévesen alkalmazta az iránymutatást. Különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bizottság nem hivatkozott semmiféle olyan közösségi versenypolitikai megfontolásra, amely indokolta volna a bírság összegének az iránymutatás alkalmazása alapján történő jelentős mértékű emelését.

31 Az Elsőfokú Bíróság elutasította ezt a jogalapot, a megtámadott ítélet 44. pontjában megállapítva egyrészt, hogy ez nem jelenti azt, hogy a Bizottság ne lenne jogosult a bírság mértéket növelni, feltéve, hogy ez a versenyjogi közösségi politika végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges, másrészt ezen ítélet 47. és 48. pontjában kimondta, hogy a bírságok mértékének emelése a politika végrehajtása biztosításának célkitűzéséhez képest nem volt nyilvánvalóan aránytalan, és az ADM számára ésszerűen előreláthatónak kellett lennie annak, hogy a Bizottság a bírságok mértékét valamely más versenyjogi politika végrehajtásának keretében bármikor újraértékelheti.

32 Másodszor az ADM vitatta a jogsértés súlyára vonatkozó értékelést, és különösen azzal érvelt, hogy a Bizottság nem vette elegendően figyelembe az ADM nátrium-glükonát-eladásból származó forgalmának korlátozott mértékét.

33 Miután az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 76. és 77. pontjában emlékeztetett, hogy a forgalom csupán a bírság rögzítésére szolgáló egyik értékelési szempont, a megtámadott ítélet 86. pontjában megállapította, hogy a Bizottság az érintett vállalkozások eltérő kezelése tekintetében igenis figyelembe vette kartell résztvevőinek a nátrium-glükonát-eladásból származó forgalmát.

34 Harmadszor az ADM ugyanezen, a jogsértés súlyának értékelésével kapcsolatos jogalap keretében azzal érvelt, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy az EK 81. cikk, valamint az EGT-Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E-1/37.027 "cink-foszfát"-ügy) 2001. december 11-én hozott 2003/437/EK határozat (HL 2003. L 153., 1. o., a továbbiakban: "cink-foszfát"-határozat) alapjául szolgáló ügyben - amelynek a tárgyát képező körülmények a jelen ügyével összehasonlíthatóak voltak - jóval alacsonyabb bírságot szabott ki.

35 Ezzel kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 107-111. pontjában emlékeztetett, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem nyújt jogi keretet a versenyjogi ügyekben való bírságokhoz, ennélfogva a fellebbező ezen érve hatástalan. A hivatkozott ítélet 113. pontjában továbbá hozzátette, hogy a vitatott határozat tárgyát képező kartell körülményei első látásra is eltérnek a "cink-foszfát"-ügy körülményeitől, majd megállapította, hogy mindenesetre korlátlan felülvizsgálati jogkörében a Bizottság által a jelen esetben az ADM által elkövetett jogsértésre vonatkozóan rögzített alapösszeget helybenhagyja.

36 Negyedszer, még mindig a jogsértés súlyának értékelésére vonatkozó jogalap keretében az ADM arra hivatkozott, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy a nátrium-glükonát helyettesítőit kizárta az érintett piac meghatározásából.

37 Mivel az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 237. pontjában megállapította, hogy az ADM nem bizonyította, hogy a nátrium-glükonáttal kapcsolatos kartell egyáltalán nem, vagy legalábbis elhanyagolható hatást gyakorolt a kelátképző anyagok szélesebb piacára, ezen érvet elutasította.

38 Ötödször a jogsértés időtartamával kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó jogalap keretében az ADM kétségbe vonta a Bizottságnak az ADM 1994. október 4-i találkozón tanúsított magatartására vonatkozó elemzését.

39 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 247. pontjában megállapította, hogy az ADM a hivatkozott találkozón nem határolódott el nyilvánosan a kartelltől, és helybenhagyta a Bizottság értékelését, miszerint az ADM magatartása stratégiának minősül. Ezen ítélet 248-250. pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy a többi kartellrésztvevő beadványai ezen érvelést megerősítették.

40 Hatodszor, még mindig a jogsértés időtartamával kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó jogalap keretében az ADM azt kifogásolta a Bizottsággal szemben, hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozót annak bizonyítékaként értékelte, hogy a kartell eddig az időpontig tartott.

41 Az Elsőfokú Bíróság ezt az érvet öt lépésből álló érveléssel utasította el, a megtámadott ítélet 263. pontjában kiemelve különösen, hogy a Roquette által e találkozó alatt írásba foglalt feljegyzés a Bizottság elméletét támasztotta alá.

42 Hetedszer a Bizottság által az enyhítő körülmények alkalmazása során vétett értékelési hibákra vonatkozó jogalap keretében az ADM arra hivatkozott, hogy a Bizottság jogellenesen nem csökkentette a bírságot azon a címen, hogy az amerikai versenyhatóságok beavatkozásával egy időben megszüntette jogsértő magatartását.

43 Miután az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 277-280. pontjában értelmezte az iránymutatás 3. pontját, a megtámadott ítélet 283. pontjában arra a megállapításra jutott, hogy az ADM magatartása miatt nem részesülhet semmilyen enyhítő körülményben, és következésképpen e jogalapot egészében elutasította.

I - A felek kérelmei a Bíróság előtt

44 Az ADM azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, annyiban, amennyiben az elutasította a vitatott határozat ellen benyújtott keresetet;

- semmisítse meg a vitatott határozat 3. cikkének őt érintő részét;

- másodlagosan módosítsa a vitatott határozat 3. cikkének őt érintő részét oly módon, hogy törölje, vagy csökkentse jelentősen a vele szemben kiszabott bírság összegét;

- harmadlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, hogy az utóbbi hozzon új ítéletet a Bíróság ítéletében tisztázott jogi kérdéseknek megfelelően, és

- mindegyik esetben kötelezze a Bizottságot a saját költségei, valamint az ADM-nek a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás során felmerült költségei viselésére.

45 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést, és

- az ADM-et kötelezze a költségek viselésére.

A fellebbezésről

46 Fellebbezésének alátámasztására az ADM lényegében négy jogalapra hivatkozik, amelyek a következők:

- a bírságkiszámításra vonatkozó elvek téves alkalmazása, mivel az Elsőfokú Bíróság a bírság összegének meghatározásához téves elvet alkalmazott;

- a kartell érintett piacra gyakorolt hatásának mérlegelésére vonatkozó téves jogalkalmazás;

- a kartell megszüntetése időpontjának meghatározásával kapcsolatos téves jogalkalmazás, valamint

- másodlagosan az enyhítő körülmények figyelembevételével kapcsolatos téves jogalkalmazás.

A bírságkiszámításra vonatkozó elvek téves alkalmazására vonatkozó, első jogalapról

A felek érvei

47 Az ADM által felhozott első jogalap négy részből áll.

- Az első jogalapnak az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó, első részéről

48 Az ADM álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság nem indokolta meg, hogy a kiszabott bírság összegét - amely a korábbi bizottsági gyakorlatnak megfelelően jóval alacsonyabb lett volna, mint amekkora az iránymutatás visszaható hatályú alkalmazásával lett - miért emelték ilyen jelentős mértékben. Miközben az ADM elismeri, hogy a Bizottság diszkrecionális jogkörrel rendelkezik az általa kiszabandó bírság összegének rögzítése tekintetétben, mindemellett hangsúlyozza, hogy a Bizottság túllépte e jogkörét, mivel nem bizonyította, hogy fennáll bármiféle olyan közösségi versenypolitikai megfontolás, amely szükségessé tette volna a bírság mértékének emelését. Sem a Bizottság, sem az Elsőfokú Bíróság nem adott elő erre vonatkozó indokokat, miközben az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, valamint tekintettel az iránymutatás első preambulumbekezdésében megfogalmazott követelményre - miszerint a bírságok egységes és megkülönböztetéstől mentes versenypolitikába illeszkednek - ennek bizonyítása megkövetelt (a 100/80-103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7-én hozott ítélet [EBHT 1983., 1825. o.] 108. és 109. pontja, valamint a C-189/02. P., C-202/02. P., C-205-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 227. pontja).

49 A Bizottság kijelenti, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítéletben válaszolt az ADM-nek a jelen ügyben az iránymutatás bírság összegének rögzítése érdekében történt alkalmazására vonatkozó érveire, és így megindokolta az ebből eredő emelést. A Bizottság hangsúlyozza, hogy minden ezen felüli indokolás felesleges, mivel az iránymutatásnak eleve az a célja, hogy a bírság rögzítésének módszereit átláthatóvá tegye.

- Az első jogalapnak a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben meghatározott kritériumok figyelmen kívül hagyására vonatkozó, második részéről

50 Az ADM álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróság azzal, hogy a megtámadott ítélet 47. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottság eleget tett a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben meghatározott kritériumoknak, és ezáltal igazolta a bírság emelésével kapcsolatos diszkrecionális jogkörét, tévesen alkalmazta a jogot. Sem a Bizottság, sem az Elsőfokú Bíróság nem adott elő olyan érveket, amelyek igazolták volna a bírság összegének azon túli mértékben való emelését, amely "az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás" című bizottsági közlemény (HL 2006. C 210., 2. o.) alkalmazásából következne.

51 A Bizottság elsődlegesen úgy véli, hogy az első jogalap második része elfogadhatatlan, mivel az a bírság Elsőfokú Bíróság által helybenhagyott összegének általános és homályos kétségbe vonására, és ebből következően a bírság felülvizsgálatára vonatkozó kérelemre szorítkozik. Ebben az esetben tulajdonképpen az első jogalap első részének ismétléséről van szó. A Bizottság másodlagosan emlékeztet arra, hogy az ismétlődő és legutóbb a C-397/03. P. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2006. május 18-án hozott ítélet (EBHT 2006., I-4429. o.) 20. és 21. pontjában megerősített ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Bizottság a bírságok mértékét bármikor a közösségi versenypolitika igényeihez igazíthatja.

- Az első jogalapnak a bírság kiszámításánál alkalmazandó jogelvek megsértésére vonatkozó, harmadik részéről

52 Az ADM arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélettel lehetővé tette a Bizottság számára, hogy ne az érintett termék eladásaival megvalósított forgalmat tekintse a bírság összege rögzítésének kiszámítási alapjául. A megtámadott ítélet 84-87. pontjában az Elsőfokú Bíróság a forgalmat csak a különböző bírságok súlyozása érdekében alkalmazta. Mindeközben a jelen ítélet fenti 50. pontjában hivatkozott bizottsági közlemény az Elsőfokú Bíróság által megállapítottakkal ellentétben kiemeli, hogy a forgalom a bírság összege rögzítésének kiindulópontja. Ennek alapján a bírság összege sokkal alacsonyabb kellene, hogy legyen a Bizottság által meghatározott és az Elsőfokú Bíróság által helybenhagyott téves számítási módszerből eredő összegnél.

53 A Bizottság a C-113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-8831. o.) 196. pontjára támaszkodva hangsúlyozza, hogy kizárólag az Elsőfokú Bíróság jogosult felülvizsgálni azt, hogy a Bizottság adott ügyben hogyan értékelte a jogsértő magatartások súlyosságát. Ezzel kapcsolatosan úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság az összes releváns tényezőt figyelembe vette, és megválaszolta az ADM érveit. Ezen túlmenően a vitatott határozatból, valamint a megtámadott ítéletből kiderül, hogy a nátrium-glükonát-eladásokból származó forgalom szolgált a bírság összegének rögzítése alapjául.

- Az első jogalapnak az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó, negyedik részéről

54 Az ADM álláspontja szerint a Bizottságnak a kartellt, amelyben az ADM részt vett, ugyanolyan módon kellett volna kezelnie, mint a "cink-foszfát"-határozat alapjául szolgáló ügyben tárgyalt kartellt. Az Elsőfokú Bíróság megállapításaival ellentétben nincsenek olyan releváns objektív különbségek a "cink-foszfát"-ügy és a vitatott határozat alapjául szolgáló ügy között, amelyek eltérő összegű bírság kiszabását indokolták volna. Egyrészt az Elsőfokú Bíróság által ezzel kapcsolatban hivatkozott ítéletek irrelevánsak, mivel azokat az iránymutatás közzététele előtt hirdették ki. Másrészt azok a tényezők, amelyekre az Elsőfokú Bíróság a kiszabott bírság helybenhagyása érdekében korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében támaszkodik, megegyeznek a "cink-foszfát"-határozat alapjául szolgáló ügyben hivatkozott tényezőkkel.

55 A Bizottság először is fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság olyan tényezőket határozott meg, amelyek objektív módon tettek különbséget a jelen ügy és a "cink-foszfát"-határozat alapjául szolgáló ügy között. Másodsorban az ADM nem vitatta azon ítélkezési gyakorlatot, miszerint a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat a versenyjogi bírságok rögzítésének jogi háttereként, Harmadsorban a megtámadott ítéletből kiderül, hogy az ADM nem bizonyította, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor hátrányosan kezelte volna az ADM-et. Ennélfogva - amint az a C-407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-829. o.) 152. pontjából következik - a Bíróságnak nem feladata, hogy a sajátjával helyettesítse az Elsőfokú Bíróság kiszabott bírságok összegével kapcsolatos értékelését.

A Bíróság álláspontja

56 Az ADM az első jogalap első két részében - amelyet együtt érdemes tárgyalni - azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem válaszolt azon érvére, miszerint a Bizottság sem a vitatott határozatban, sem az elsőfokú eljárás során előterjesztett beadványaiban nem indokolta, illetve nem nyújtott arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a közösségi versenypolitika megvalósítása azt követelte volna meg, hogy az iránymutatás visszaható hatályú alkalmazásával a Bizottság korábbi gyakorlatának vizsgálata során feltárt bírságösszegeknél jóval magasabb bírságot szabjon ki az ADM-mel szemben. Ezzel az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem követelte meg ennek indokolását, amely indokolás pedig a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítélet értelmében megkövetelt.

57 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 43-49. pontjában megválaszolta a jogbiztonság és a visszaható hatály tilalma elvének megsértésére - amely állítólagos jogsértés abban áll, hogy az ADM-mel szemben az iránymutatás alkalmazásával kiszabott bírság magasabb összegű, mint amilyen összegű bírságokat a Bizottság korábban kiszabott - vonatkozó jogalapot.

58 Az Elsőfokú Bíróság e jogalapot elutasította, kiemelve a megtámadott ítélet 48. pontjában, hogy az ADM-nek ésszerűen előre kellett látnia a - feltehetően megalapozott - emelést a kérdéses jogsértések elkövetésének időpontjában.

59 Az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 46. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy az olyan közigazgatási eljárásban érintett vállalkozásoknak, amelyben bírság kiszabására is sor kerülhet, tekintetbe kell venniük azon lehetőséget, hogy a Bizottság bármikor úgy dönthet, hogy a múltban alkalmazott mértékhez képest megemeli a bírságok összegét. Ez nemcsak arra az esetre érvényes, amikor a Bizottság a bírságok kiszabásakor az egyes határozatokban megemeli a bírság mértékét, hanem arra is, ha ez az emelés egyes esetekben olyan általános hatályú magatartási szabályok alkalmazásával történik, mint az iránymutatás (a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 229. és 230. pontja).

60 A jelen ügyben a Bizottság az iránymutatást alkalmazta az ADM-mel szemben kiszabandó bírság összegének rögzítéséhez. Egyrészt az iránymutatás olyan magatartási szabályt mond ki, amelytől a Bizottság az általános jogelvek - mint például az egyenlő elbánás elve és a bizalomvédelem elve - megsértésének terhe mellett nem térhet el. Másrészt az iránymutatás jogbiztonságot teremt a vállalkozások számára azzal, hogy meghatározza azon módszert, amelyet a Bizottság a kiszabott bírság összegének a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdése értelmében történő megállapítása vonatkozásában önmagára nézve kötelezőnek ismer el (lásd e tekintetben a C-266/06. P. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság és Tanács ügyben 2008. május 22-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 53. pontját).

61 Amint arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 43. pontjában emlékeztetett, az iránymutatással bevezetett fő újítás abból áll, hogy a Bizottság az irányelv által előírt sávok alapján meghatározott alapösszeget vesz a bírságszámítás alapjául, amely sávok a jogsértések eltérő súlyossági fokait tükrözik, ám amelyek önmagukban nem állnak összefüggésben az érintett forgalommal. Ez a módszer tehát lényegében a bírságok tételes kiszabásán alapul, még ha e tételes jelleg viszonylagos és rugalmas is (a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 225. pontja).

62 A jogsértés súlya értékelésének keretében a Bizottságnak olyan különböző tényezőket kell figyelembe vennie, amelyek lehetővé teszik a bírság összegének rögzítését, így különösen a bírság szintje emelésének szükségességére vonatkozó megfontolásokat.

63 A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséből következően - amely bírság kiszámításának kritériumaként csupán a jogsértés súlyát és időtartamát rögzíti -, valamint lényegében a fent hivatkozott, és a fellebbező által is felhozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 106. pontjában a Bíróság által kimondottak értelmében a jogsértés súlyának a bírság összegének meghatározása érdekében történő mérlegelésénél a Bizottságnak nemcsak az adott ügy sajátos körülményeit kell figyelembe vennie, hanem azt a hátteret is, amelybe a jogsértés beágyazódik, és biztosítania kell fellépésének elrettentő jellegét.

64 A megtámadott ítélet 47. pontjában, amelyben az Elsőfokú Bíróság a fellebbezőnek azon érvére válaszolt, miszerint bírságok mértékének Bizottság általi megemelése a versenypolitika végrehajtása biztosításának céljához képest nyilvánvalóan aránytalan, és azt elutasította, mindamellett, hogy szem előtt tartotta a megtámadott ítélet 99. és azt követő pontjaiban a jogsértés súlyával kapcsolatosan kifejtett értékelését.

65 Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 103. pontjában a jogsértés a Bizottság által megállapított súlyának elemzése során különösen emlékeztetett azon indokokra, amelyek miatt a Bizottság a fellebbezővel szemben kiszabott bírságot ilyen összegben rögzítette, és e tekintetben a vitatott határozat (6), (8) és (9) preambulumbekezdésére utalt.

66 Az Elsőfokú Bíróság ily módon eljárva a Bíróság által a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben alkalmazott módszerhez folyamodott, amelyet a Bíróság - különösen az iránymutatás alkalmazása tekintetében - a fent hivatkozott a Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben is megerősített. A fenti ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság ugyanis az ítélet 232. pontjában - anélkül, hogy megkövetelte volna, hogy a Bizottság az iránymutatás értelmében előírt indokolásokon túlmenően külön indokolást nyújtson - megállapította, hogy az iránymutatásnak az elfogadása előtti jogsértésekre való alkalmazása nem ütközik sem a visszaható hatály tilalmának elvébe, sem a jogbiztonság elvébe.

67 Következésképpen nem állítható, hogy az Elsőfokú Bíróság ne tett volna eleget indokolási kötelezettségének, sem az, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatát tévesen alkalmazta volna.

68 Következésképpen az első jogalap első két része nem elfogadható.

69 AZ ADM az első jogalap harmadik részében lényegében azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem ítélte úgy, hogy a Bizottságnak a nátrium-glükonát-eladásaival megvalósított forgalmat kellett volna a bírság összege kiszámításához megfelelő alapnak tekintenie.

70 Először is, miután az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 78. pontjában leszögezte, hogy a kérdéses termék forgalma megfelelő alapul "szolgálhat" az érintett termék Európai Közösségen belüli piacán fennálló verseny veszélyeztetésének felmérésére, a fellebbező nem kérheti számon az Elsőfokú Bíróságtól, hogy ellentmond önmagának, amikor ténylegesen nem ezt veszi a bírságkiszámítás megfelelő alapjául.

71 Másodszor is elöljáróban emlékeztetni kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a bírságok összegének meghatározásához figyelembe kell venni a jogsértés időtartamát és az összes olyan tényezőt, amely hatással lehet a jogsértések súlyának értékelésére (lásd a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 129. pontját, valamint a Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 240. pontját).

72 E tekintetben a közösségi versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, úgy mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája (a fent hivatkozott Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73 A jogsértés súlyának értékelése során figyelembe veendő tényezők között szerepel az egyes vállalkozások magatartása, a kartell létrehozásában játszott szerepük, az abból származó előnyük, a méretük, az érintett termékek, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek a Közösség céljaira (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontját, valamint a Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontját).

74 Ezzel kapcsolatban a bírság összegének meghatározására tekintettel figyelembe lehet venni nem csupán a vállalkozás világméretű forgalmát, amely információval szolgál - ha mégoly hozzávetőleges és tökéletlen módon is - annak méretéről és a gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termék értékesítéséből származó részét is, ami tehát az utóbbi mértékéről nyújt tájékoztatást. E számok egyikének sem szabad aránytalan jelentőséget tulajdonítani az egyéb mérlegelési tényezőkhöz képest, ezért a bírság megfelelő összegének megállapítása nem származhat kizárólagosan az érintett termék forgalmára alapozott számításból (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 100. pontját).

75 Ezen túlmenően a közösségi jog nem foglal magában semmilyen általános elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a jogsértés tárgyát képező termék eladásából származó forgalommal (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 101. pontját).

76 Ebből következően az ADM állításával szemben az Elsőfokú Bíróság jogszerűen állapította meg a megtámadott ítélet 78. pontjában, hogy a nátrium-glükonát eladásaiból származó forgalom nem olyan kizárólagos tényező, amely alapján a Bizottságnak a jogsértés súlyát értékelnie kell. Mindenesetre nem szükségszerűen e tényező képezi a bírságok kiszámításának kiindulópontját.

77 Amint arra a fenti 61. pontban már emlékeztettünk, az iránymutatásból is ez következik. Ennélfogva amennyiben a fellebbező által előadott feltevést követjük, az kétségkívül a hivatkozott iránymutatásban előírt szabályok megsértéséhez vezet, amelynek pedig a fellebbező által elkövetett jogsértésre való alkalmazhatóságát az Elsőfokú Bíróság már - jogszerűen - megállapította.

78 Következésképpen a fellebbező nem hivatkozhat arra, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a bírságok kiszabását szabályozó jogelveket azzal, hogy nem a kérdéses termékből származó forgalmat vette a vele szemben kiszabott bírság összege megállapításának kiinduló pontjául.

79 Harmadszor, az Elsőfokú Bíróság különösen a vitatott határozat (378)-(382) preambulumbekezdésére utalva a megtámadott ítélet 86. és 87. pontjában emlékeztetett arra, hogy a Bizottság miként vette figyelembe a nátrium-glükonát eladásaiból származó forgalmat a bírság összegének megállapításakor. Az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatosan úgy ítélte meg, hogy a Bizottság mérlegelési keretének széles határait nem lépte túl, és a megtámadott ítélet 114. pontjában megállapította, hogy "a Bizottság által a [vitatott] [h]atározatban feltárt tényezőkre és e tényezők némelyikének [ugyanebben az] ítéletben szereplő értékelésére, a Bizottság által a jelen esetben az ADM által elkövetett jogsértésre vonatkozóan rögzített alapösszeg arányos".

80 Az állandó ítélkezési gyakorlat ugyanis kimondja, hogy nem a Bíróság feladata, hogy a fellebbezés keretei között a ténybeli elemeknek az Elsőfokú Bíróság általi független értékelését kétségbe vonja, mivel kizárólag az Elsőfokú Bíróság jogosult felülvizsgálni azt, hogy a Bizottság adott ügyben hogyan értékelte a jogsértő magatartások súlyát (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Technische Unie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 196. pontját).

81 Következésképpen az első jogalap harmadik része sem elfogadható.

82 E jogalap negyedik részével kapcsolatosan az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 108-110. pontjában emlékeztetett az állandó ítélkezési gyakorlatra, miszerint a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem nyújt jogi keretet a versenyjogi ügyekben való bírságokhoz, és a bírságok összegének meghatározása terén a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel bír, amely nem függ össze a Bizottság által előzőleg meghatározott bírságok összegével (a fent hivatkozott a Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 209-213. pontja).

83 Az Elsőfokú Bíróság tehát jogszerűen állapította meg a megtámadott ítélet 111. pontjában, hogy az ADM-nek a "cink-foszfát"-határozatra való egyszerű hivatkozása önmagában nem állja meg a helyét, mivel a Bizottság nem volt köteles a jelen ügyet ugyanolyan módon mérlegelni.

84 Meg kell tehát állapítani, hogy az ADM fellebbezésében nem hoz fel semmiféle olyan érvet, amely a megtámadott ítélet indokolását meghatározó e tényezőt kétségbe vonná.

85 Az ADM ugyanis csupán arra szorítkozik, hogy a jelen ügy és a "cink-foszfát"-határozat alapját képező tényezők között az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 113. pontjában feltárt különbségeket megkérdőjelezze, ám nem jelöli meg, hogy az adott esetben milyen indokok alapján nincs helye az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 108. és 109. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat követésének.

86 Ennélfogva az első jogalap negyedik részét és következésképpen az első jogalap egészét - részben mint megalapozatlant, részben mint elfogadhatatlant - el kell utasítani.

A kartellnek az érintett piacra gyakorolt hatásával kapcsolatos értékelési hibára vonatkozó, második jogalapról

A felek érvei

87 A második jogalap három részből áll.

- A második jogalapnak azon elv megsértésére vonatkozó, első részéről, miszerint a Bizottság köteles betartani azon szabályokat, amelyeket maga állított fel magával szemben

88 Az ADM fenntartja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta meg az arra vonatkozó érvét, miszerint a Bizottság a kartell piacra gyakorolt hatásának felmérése során nem határozta meg az érintett piacot, miközben ez az iránymutatás által előírt előfeltétel. Ugyanis, ha a Bizottság helyesen határozta volna meg a hivatkozott piacot, vagyis úgy, hogy a kelátképző termékek piacán jelen lévő helyettesítő termékeket is figyelembe vette volna, akkor esetleg arra jutott volna, hogy a kartell nem gyakorolt hatást az alkalmazott árakra.

89 A Bizottság álláspontja szerint az ADM megközelítése az érintett piac meghatározásához fűződő célkitűzés téves értelmezésén alapul. Amint arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 226. pontjában emlékeztetett, a Bizottság az ADM által elkövetett jogsértés súlyának elemzését megelőzően meghatározta az érintett piacot. A fellebbező tehát a fellebbezési eljárásban arra kéri a Bíróságot, hogy olyan tények tekintetében foglaljon álláspontot, amelyekre nézve az elsőfokú eljárás során sem tudott megfelelő bizonyítékokat nyújtani.

- A második jogalapnak az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó, második részéről

90 Azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság bármiféle indokolás nélkül elutasította az ADM arra vonatkozó érvelését, miszerint bizonyítható, hogy a kartell nem gyakorolt hatást az érintett piacra, nem tett eleget indokolási kötelezettségének. E tekintetben az ADM első fokon előterjesztett bizonyítékai egyértelműen bizonyítják, hogy a nátrium-glükonát árának a kartellt követően bekövetkezett változásait a kartellen kívülálló tényezők okozták.

91 A Bizottság véleménye szerint a megtámadott ítélet 232-236. pontjából világosan kiderül, hogy az Elsőfokú Bíróság az ADM által előterjesztett összes tényezőt megvizsgálta, mielőtt arra jutott volna, hogy ezek a tényezők nem támasztják alá az ADM elméletét.

92 Másodlagosan a Bizottság hozzáfűzi, hogy az ADM fenti kérelme tulajdonképpen arra irányul, hogy a Bíróság vizsgálja felül az elsőfokon előterjesztett bizonyítékokat, amelyre viszont az utóbbinak a fellebbezés keretében nincs hatásköre.

- A második jogalapnak arra vonatkozó harmadik részéről, miszerint az Elsőfokú Bíróság jogellenesen megfordította a bizonyítási terhet

93 Az ADM lényegében azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet az ADM-re hárítja annak bizonyítását, hogy az árak a kartell hiányában is azonosak lettek volna a Bizottság által hivatkozott árakkal. Mindazonáltal egyrészt az iránymutatásból következően a Bizottságnak kell bizonyítania, hogy az árak a kartell hiányában alacsonyabbak lettek volna. Másrészt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 177. és 184. pontjában maga is elismerte, hogy nem lehet megállapítani, hogy a kérdéses terméknek a kartell hiányában pontosan hogyan alakult volna az ára.

94 A Bizottság kijelenti, hogy az Elsőfokú Bíróság jogilag megfelelő módon bizonyította, hogy a jogsértés hatást gyakorolt a nátrium-glükonát-piacra. Ezzel azt állapította meg, hogy az ADM nem bizonyította, hogy az érintett piac eltérő meghatározása a kartell hatásával kapcsolatosan más eredményre vezetett volna. A második jogalap harmadik része tulajdonképpen megint csak arra irányul, hogy a Bíróság a fellebbezési eljárás keretében vizsgálja felül a tényeket, és ennél fogva elfogadhatatlan.

A Bíróság álláspontja

95 A második jogalap kapcsán - amelynek három része együttesen vizsgálandó - elöljáróban emlékeztetni kell, hogy az iránymutatás értelmében a bírság kiszabása során az elkövetett jogsértés súlyának értékelése keretében figyelembe vehető a kartell érintett piacra gyakorolt tényleges hatása.

96 Először is az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 226. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat (34)-(41) preambulumbekezdésében a Bizottság a kérdéses termék piacát úgy határozta meg, hogy e piacot a cseppfolyós és szilárd állagú nátrium-glükonát, valamint annak alapterméke, a glükonsav képezi. Ennek kapcsán az Elsőfokú Bíróság kiemelte azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság nem az ADM által hivatkozott szélesebb piacot vette alapul.

97 Másodszor az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 229-231. pontjában helyesen fejtette ki, hogy az ADM pusztán az általa javasolt piacmeghatározással, valamint az arra való hivatkozással, hogy Bizottság tévesen határozta meg az érintett piacot, önmagában még nem bizonyította, hogy a szóban forgó jogsértés ne gyakorolt volna hatást a hivatkozott piacra.

98 Harmadszor, miután az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 232. pontjában emlékeztetett arra, hogy a Bizottság milyen módszert alkalmazott a szóban forgó jogsértés általa meghatározott piacra gyakorolt hatásának kimutatására, a megtámadott ítélet 233-237. pontjában úgy ítélte meg, hogy az ADM csupán annak állítására szorítkozott, hogy a Bizottság tévesen határozta meg az érintett piacot, anélkül, hogy kifejtette volna, hogy az általa hivatkozott piacmeghatározás milyen módon tudta volna kizárni, hogy a szóban forgó jogsértés ténylegesen hatást gyakorolt e piacra.

99 A fenti tényezőkből következően az ADM nem kifogásolhatja, hogy az Elsőfokú Bíróság helybenhagyta, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértés piacra gyakorolt hatását az érintett piac előzetes meghatározása nélkül mérte fel. Amint az a megtámadott ítélet 226. pontjából kitűnik, a Bizottság helyesen határozta meg e piacot.

100 Továbbá az Elsőfokú Bíróság független értékelése keretében azt állapította meg, hogy a szóban forgó jogsértés érintett piacra gyakorolt hatásának elemzése a Bizottság által ennek kimutatására előterjesztett bizonyítékok meggyőzőek voltak. Az Elsőfokú Bíróság a vitatott határozat (354) preambulumbekezdésére utalva emlékeztetett, hogy a Bizottság elemzése alátámasztásaképpen összevetette a nátrium-glükonát árait a kartell hatálybalépésének idejével, megbecsülte a terméknek azt az árát, amely a kartell hiányában irányadó lett volna, és végül ebből következtette ki a fellebbező által elkövetett jogsértésnek a nátrium-glükonát piacára gyakorolt hatását.

101 Az sem hozható fel az Elsőfokú Bírósággal szemben, hogy az érintett piac tekintetében megfordította volna a bizonyítási terhet, sem az, hogy értékelését ne indokolta volna.

102 Először is, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 237. pontjában ugyanis annak megállapítására szorítkozott, hogy a fellebbező nem tudta bizonyítani, hogy a kartell semmilyen vagy legalábbis elhanyagolható hatást gyakorolt az általa hivatkozott szélesebb piacra. Ezért jogszerűen hívta fel a fellebbezőt, hogy nyújtson olyan bizonyítékokat, amelyek alkalmasak a Bizottság megtámadott ítélet 196. és 197. pontjában hivatkozott elemzésének megcáfolására, és amely a nátrium-glükonát piacán irányadó árak alakulása és a kartell hatálybalépése közötti összefüggést volt hivatott kimutatni.

103 Ennek bizonyítása még inkább szükséges lett volna, mivel egyrészt az ADM az elsőfokú eljárás során felhívta a figyelmet arra, hogy a termékek árai, amelyeket szerinte a nátrium-glükonáttal az érintett piac címén kellett volna figyelembe venni, a nátrium-glükonát áraihoz hasonlóan alakultak, másrészt pedig - amint azt a főtanácsnok indítványának 154. pontjában kifejti - a fellebbező azt állítja, hogy a kartell nem gyakorolt hatást az érintett piacra, miközben több évig részt vett abban.

104 Másodsorban az Elsőfokú Bíróság választ adott az ADM-nek az azzal kapcsolatosan előadott érvével, miszerint a kartell nem gyakorolt hatást a nátrium-glükonát piacára, úgy ítélve meg, hogy a fellebbező által előadott bizonyítékok nem voltak alkalmasak a Bizottság elemzésének megcáfolására, és ily módon eleget tett indokolási kötelezettségének.

105 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság hatáskörrel rendelkezik egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. Amint az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EK 225. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára. A Bíróság így nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem - főszabály szerint - az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. E mérlegelés, eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől, nem minősül a Bíróság felülvizsgálati hatáskörébe tartozó jogkérdésnek (lásd e tekintetben a C-413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben 2008. július 10-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 29. pontját).

106 A jelen esetben a fellebbező azzal, hogy fellebbezésében olyan bizonyítékokra utal vissza, amelyeket első fokon már előterjesztett, és amelyeket az Elsőfokú Bíróság nem megfelelőnek ítélt, valójában azt kéri a Bíróságtól, hogy e tényezőket vizsgálja felül, anélkül hogy azt állítaná, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette azokat; erre viszont a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel.

107 Ennélfogva - mivel a Bíróság a jelen ítélet 102. pontjában már megállapította, hogy az Elsőfokú Bíróság nem fordította meg a bizonyítási terhet, és a fellebbező nem hivatkozott a bizonyítékok elferdítésére - a második jogalapot egészében el kell utasítani, mivel részben megalapozatlan, részben elfogadhatatlan.

A kartell megszüntetése időpontjának megállapításával kapcsolatos téves jogalkalmazásra vonatkozó, harmadik jogalapról

A felek érvei

108 Ez a jogalap négy részből áll.

- A harmadik jogalapnak az EK 81. cikk azzal történt megsértésére vonatkozó első részéről, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a kartell megszűnésére vonatkozó szabályokat

109 Az ADM lényegében az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 247. pontjában az ADM-nek az 1994. október 4-i találkozóval kapcsolatos szándékára vonatkozó elemzését vitatja. Még ha fel is tesszük, hogy az ADM e találkozón tanúsított magatartása nem a kartellből való kivonulás bejelentésére irányult, hanem inkább stratégiai lépés volt, és az volt a célja, hogy a fellebbező akaratát a kartellen belül kikényszerítse, az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatosan azt állapította meg, hogy az ADM e találkozón továbbra is fenn kívánta tartani addigi szerepét. Mindazonáltal nem kifogásolható az ADM-mel szemben, ha csupán szándékában állt a kartellt folytatni, amennyiben viszont nyilvánosan kinyilvánította azon szándékát, hogy a kartellben való részvételét megszünteti, mivel az EK 81. cikk értelmében nem lehet szubjektív tényezőkre támaszkodni a fenti rendelkezés megsértésének minősítéséhez, ugyanis az EK 81. cikk hatálya a már megállapított cselekmények megtiltására korlátozódik.

110 A Bizottság álláspontja szerint a kartellből való kivonulás nyilvános közlésének releváns ismérve attól függ, hogy a szóban forgó megállapodásban való részvételét megszüntető vállalkozás magatartását a kartell többi tagja így érti-e. Ebben az esetben az adott vállalkozásra hárul annak bizonyítása, hogy a résztvevők valóban így értelmezték-e magatartását. Az ADM ugyan bizonyította, hogy az 1994. október 4-i találkozót elhagyta, mielőtt befejeződött volna, ám azt nem bizonyította, hogy a többi résztvevő e magatartást a kartellből való kivonulásként értelmezte volna. Legalábbis az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 249. pontjában kiemelt tényezők ezt jelzik.

- A harmadik jogalapnak a bizonyítékok elferdítésére vonatkozó, második részéről

111 Az ADM szerint az Elsőfokú Bíróság a JBL és a Roquette beadványainak alapján tévesen mulasztotta el megállapítani a megtámadott ítélet 248-250. pontjában, hogy a fellebbező az 1994. október 4-i találkozótól számítva többé nem vett részt a kartellben. Az Elsőfokú Bíróság ezzel elferdítette az erre vonatkozó bizonyítékokat.

112 A Bizottság szerint az ADM által hivatkozott bizonyítékokból az derül ki, hogy a Roquette lépett ki a kartellből 1994. október 4-én. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a kartell ekkor megszűnt volna, és még kevésbé azt, hogy az ADM abból kilépett volna.

- A harmadik jogalapnak arra vonatkozó harmadik részéről, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az EK 81. cikket azzal, hogy azt állapította meg, hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó versenyellenes magatartásnak minősült

113 Azon feltételezésből kiindulva, hogy az ADM az 1994. október 4-i találkozót követően már nem vett részt a kartellben, a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az EK 81. cikket azzal, hogy azt állapította meg, hogy a kartell továbbra is fennállt, és hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó ezt az elméletet támasztja alá. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis nem követelte meg, hogy a Bizottság bizonyítsa, hogy a fenti találkozón folytatott megbeszélések versenyellenes hatásúak lettek volna.

114 A Bizottság azon az állásponton van, hogy mivel az ADM részvétele a kartellben 1994. október 4-én nem szűnt meg, az Elsőfokú Bíróság jogszerűen ítélte úgy, hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó nem alapozott meg új kartellt.

- A harmadik jogalapnak bizonyíték elferdítésére vonatkozó, negyedik részéről

115 Azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság - amelyre többek között a megtámadott ítélet 263. pontjában a kartell folytatására vonatkozó értékelésében támaszkodott - azt állapította meg, hogy a Roquette-nek tulajdonított feljegyzést az utóbbi az 1995. június 3. és 5. közötti találkozón készítette, az Elsőfokú Bíróság két tekintetben is elferdítette a bizonyítékokat. Egyrészt ezt a feljegyzést az amerikai versenyhatóságok készítették, másrészt az nem az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó folyamán készült.

116 A Bizottság hangsúlyozza, hogy a megtámadott ítélet 263. pontjában hivatkozott vitatott határozat (233) preambulumbekezdéséből kiderül, hogy e feljegyzést a Roquette szolgáltatta. Mindenesetre e bizonyíték az Elsőfokú Bíróság érvelésében önmagában nem meghatározó.

A Bíróság álláspontja

117 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság hatásköre a fellebbezés keretében kizárólag az Elsőfokú Bíróság által esetlegesen elkövetett téves jogalkalmazásra, illetve valamely bizonyíték elferdítésére korlátozódik.

118 Az ADM a harmadik jogalap első részében azt a tényt vitatja, hogy az Elsőfokú Bíróság az 1994. október 4-i találkozóról való kivonulását nem értékelte a szóban forgó kartellben való részvétele megszüntetéseként. Az Elsőfokú Bíróság ezáltal tévesen alkalmazta a nyilvános elhatárolódás ismérvét, mivel tévesen vett figyelembe egy szubjektív tényezőt, vagyis az ADM szándékát.

119 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely vállalkozás kartellben való részvételének bizonyításához elegendő az, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy azok ellen nyilvánosan tiltakozott volna. Amennyiben a találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata az arra vonatkozó bizonyítékok előterjesztése, hogy az említett találkozókon történő részvétele mögött nem volt versenyellenes szándék - úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy a találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt (lásd a C-204/00. P., C-205/00. P., C-211/00. P., C-213/00. P., C-217/00. P. és C-219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-123. o.] 81. pontját).

120 Következésképpen a kartell többi résztvevőjének az érintett vállalkozás szándékával kapcsolatos értelmezése meghatározó annak mérlegelése tekintetében, hogy e vállalkozás valóban el kívánt-e határolódni a jogellenes megállapodástól. Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság jogszerűen állapíthatta meg a megtámadott ítélet 247. pontjában, hogy pusztán az a tény, hogy a fellebbező elhagyta az 1994. október 4-i találkozót, önmagában nem volt a szóban forgó kartelltől való nyilvános elhatárolódásnak tekinthető, továbbá az ADM-nek kell arra vonatkozó jelzéseket nyújtania, hogy a kartell résztvevői úgy vélték, hogy az ADM megszüntette a kartellben való részvételét.

121 E tekintetben az ADM a harmadik jogalap második részében azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a rendelkezésre álló bizonyítékokat azzal, hogy a megtámadott ítélet 248. pontjában úgy ítélte meg, hogy az ADM által hivatkozott egyik dokumentum sem volt alkalmas annak megállapítására, hogy a szóban forgó kartell többi tagja az ADM 1994. október 4-i találkozón tanúsított magatartását a kartell tartalmától való nyilvános elhatárolódásként értelmezte volna.

122 Annak bizonyítására, hogy az 1994. október 4-i találkozót követően véget vetett a vita tárgyát képező kartellben való részvételének, az ADM különösen a fenti találkozó többi résztvevőitől származó dokumentumokra - vagyis a JBL-nek a Bizottsághoz intézett 1999. május 21-i levelére, a Fujisawának a Bizottsághoz intézett 1998. május 12-i levelére, valamint a JBL-nek a Bizottsághoz intézett 1999. április 30-i levelére - támaszkodott. A fellebbező nem is e dokumentumok Elsőfokú Bíróság által megállapított tartalmát, hanem azoknak az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 249-251. pontjában kifejtett értelmezését vitatja.

123 A JBL-nek a Bizottsághoz intézett 1999. április 30-i és május 21-i levelével kapcsolatosan ugyanis az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 249. és 251. pontjában kijelentette, hogy egyik sem tartalmaz semmiféle leírást az ADM 1994. október 4-i találkozón tanúsított magatartására nézve, és csupán azt tüntetik fel, hogy a Roquette a továbbiakban nem tartotta be a versenyellenes megállapodásokat.

124 Ily módon az Elsőfokú Bíróság teljesen jogszerűen értelmezte a fent hivatkozott dokumentumokat, úgy ítélve meg, hogy azok nem voltak alkalmasak annak bizonyítására, hogy az ADM az 1994. október 4-i találkozót követően kivonult volna a kartellből.

125 Éppen ellenkezőleg, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 250. és 251. pontjában hivatkozott az ADM által sem kétségbe vont bizonyítékok alapján - vagyis a Fujisawa 1998. május 12-i levele alapján, amely azt jegyzi meg, hogy a kartellnek csupán 1995-ben lett vége, illetve a JBL 1999. április 30-i levele alapján, amely megjegyzi, hogy a fellebbező az 1994. október 4-i találkozón az eladási mennyiségek újraelosztását kérte - úgy ítélte meg, hogy az ADM nem tudta bizonyítani, hogy e találkozón végett vetett a kartellben való részvételének, anélkül hogy a rendelkezésére álló bizonyítékokat elferdítette volna.

126 A harmadik jogalap negyedik részével kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy az Elsőfokú Bíróság öt tényezőre támaszkodott annak megállapításához, hogy a szóban forgó kartell az 1995. június 3. és 5. közötti találkozóig állt fenn.

127 Amint arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 258-262. pontjában emlékeztetett - anélkül, hogy ezt az ADM kétségbe vonta volna -, a hivatkozott találkozó során a kartell összes tagja jelen volt, és a résztvevők az 1994-ben megvalósított nátrium-glükonát-eladások mennyiségeit tárgyalták meg, és a nátrium-glükonát piaca teljes nagyságának meghatározására megpróbáltak az eladási mennyiségekre vonatkozó új információcsere-rendszert bevezetni.

128 A továbbiakban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 263. pontjában a Roquette-nek tulajdonított dokumentumra támaszkodott, amely megerősíti, hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozón a résztvevők folytatni kívánták versenyellenes magatartásukat.

129 Végül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 264. pontjában elutasította az ADM által előterjesztett azon bizonyítékokat, amelyek az utóbbi szerint megcáfolhatták a Bizottság az 1995. június 3. és 5. közötti találkozóval kapcsolatosan fenntartott álláspontját.

130 Végül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 266. pontjában úgy ítélte meg, hogy azon érv, miszerint e találkozó egy általános és ipari találkozó keretében folyt le, nem releváns.

131 Következésképpen tekintettel arra, hogy az Elsőfokú Bíróság jogszerűen úgy ítélte meg, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy az ADM az 1994. október 4-i találkozó nem szüntette meg a kartellben való részvételét, nem alkalmazta tévesen a jogot a Bizottság azon elméletének megerősítésével, miszerint az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó a szóban forgó kartell folytatásának minősült.

132 Az Elsőfokú Bíróság ehhez olyan tényekre és bizonyítékokra támaszkodott, amelyek felülvizsgálatára a Bíróságnak nincs hatásköre a fellebbezési eljárásban, kivéve azok elferdítése esetén.

133 Az ADM a harmadik jogalap negyedik részének keretében arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 263. pontjában elferdítette a Roquette által a Bizottságnak szolgáltatott feljegyzést azzal, hogy annak az 1995. június 3. és 5. közötti találkozóra vonatkozó feljegyzését a Roquette-nek tulajdonította.

134 Mindamellett - amint azt a fellebbező kiemeli, és a Bizottság is elismeri - kiderül, hogy ezt a dokumentumot nem a Roquette szerkesztette, hanem csak az utóbbi szolgáltatta, és e feljegyzés a hivatkozott találkozót követően készült.

135 Az Elsőfokú Bíróság tehát ezt a bizonyítékot elferdítette.

136 Mindazonáltal - amint azt a főtanácsnok indítványának 214. és 215. pontjába kifejtette - ez az elferdítés nem érvényteleníti a megtámadott ítéletet.

137 Amint a jelen ítélet 126-130. pontjából kitűnik, az Elsőfokú Bíróság által azzal kapcsolatosan figyelembe vett indokok, hogy az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó a jogvita tárgyát képező kartell folytatására tett kísérlet volt, öt tényezőn alapulnak, amelyek közül csak az egyik a Roquette-nek tulajdonított feljegyzés.

138 Ezen túlmenően az Elsőfokú Bíróság maga is viszonylagosnak ítélte e dokumentum bizonyító erejét, kijelentve a megtámadott ítélet 63. pontjában, hogy e feljegyzés csupán homályos elképzeléseket nyújthat az 1995. június 3. és 5. közötti találkozó során folytatott vitákról, és úgy tekintette e dokumentumot, hogy az pusztán alátámasztja a Bizottság elméletét.

139 A harmadik jogalap negyedik része ennélfogva hatástalan.

140 Végül - amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 265. pontjában is tette - a harmadik jogalap harmadik részének tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazása céljából felesleges valamely megállapodás tényleges hatásainak figyelembevétele, amennyiben annak célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság e tekintetben nem alkalmazta tévesen a jogot.

141 Következésképpen a fentiekből az következik, hogy a harmadik jogalap egészét - részben mint megalapozatlant, részben mint elfogadhatatlant - el kell utasítani.

Az enyhítő körülmények figyelembevételével kapcsolatos téves jogalkalmazásra vonatkozóan másodlagosan előterjesztett, negyedik jogalapról

A felek érvei

142 Az ADM szerint azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 287. pontjában tagadta, hogy a Bizottságnak az iránymutatás alapján kötelessége lett volna a kartell megszüntetését enyhítő körülményként figyelembe vennie, az iránymutatást tévesen értelmezte. Végül és az Elsőfokú Bíróság álláspontjával ellentétben az enyhítő körülmények alkalmazását nem befolyásolhatja az a tény, hogy a kartell titkos volt.

143 A Bizottság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság jogszerűen nem ítélte úgy, hogy a jogsértés megszüntetése automatikusan a bírság csökkentésével jár. A Bizottság ezzel kapcsolatban széles mérlegelési körrel rendelkezik különösen a szóban forgó vállalkozás magatartására vonatkozóan. A jelen ügyben az ADM nem járult hozzá meghatározó módon a közigazgatási eljáráshoz, és ezért nem is részesülhet az enyhítő körülményekből eredő jogkövetkezményekből.

A Bíróság álláspontja

144 Emlékeztetni kell, hogy az iránymutatás 3. pontja lényegében azt mondja ki, hogy a Bizottság által rögzített alapösszeg olyan enyhítő körülmények hatására csökken, mint például a jogsértés érintett vállalkozás általi beszüntetése a Bizottság beavatkozásával egy időben.

145 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 280. pontjában úgy ítélte meg, hogy e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy a jelen ügynek csupán azon sajátos körülményeit lehet figyelembe venni enyhítő körülményként, amelyek között a jogsértő a jogsértést a Bizottság beavatkozását követően konkrétan megszüntette.

146 Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező azon elméletét, miszerint a kartell megszüntetése automatikusan azzal kell, hogy járjon, hogy a Bizottság az iránymutatás 3. pontja értelmében csökkenti a bírság alapösszegét, és a megtámadott ítélet 279. pontjában hangsúlyozta, hogy e rendelkezés effajta értelmezése veszélyeztetné az EK 81. cikk hatékony érvényesülését.

147 Következésképpen nem áll meg azon állítás, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta volna a jogot.

148 Meg kell állapítani, hogy a bírság alapösszege ily módon történő csökkentésének elismerése szükségszerűen az adott ügy körülményeitől függ, amelyből következően a Bizottság akár úgy is dönthet, hogy a valamely jogellenes megállapodásban részt vett vállalkozásra nem alkalmazható ezen enyhítő körülmény.

149 Ugyanis, amennyiben a Bizottság olyan vállalkozást részesít az enyhítő körülmények jogkövetkezményeiben, amely olyan nyilvánvalóan jogellenes megállapodásban vesz részt, amelynek jogellenességéről tudott, vagy amelyről tudnia kellett, hogy jogsértésnek minősül, arra ösztönözheti a vállalkozásokat, hogy a lehető legtovább folytassák titkos megállapodásukat annak reményében, hogy magatartásukat úgysem fedezik fel, miközben tisztában vannak azzal, hogy még ha jogellenes magatartásukat fel is fedezik, a velük szemben kiszabandó bírságot a Bizottság csökkenti, amennyiben jogsértésüket a felfedezés időpontjában megszüntetik. Ennek elismerése a kiszabott bírságot teljesen megfosztaná elrettentő hatásától, továbbá veszélyeztetné az EK 81. cikk hatékony érvényesülését.

150 Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság jogszerűen ítélte úgy, hogy mivel a fellebbező titkos megállapodásban vett részt - amelyet az utóbbi nem is vitat -, ezért nem követelheti, hogy a Bizottság a vele szemben kiszabott bírság alapösszegét csökkentse azon indokból, hogy a fellebbező az amerikai versenyhatóságok beavatkozásával egy időben beszüntette jogellenes magatartását.

151 Következésképpen a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

152 A fentiekből következően a fellebbezést egészében el kell utasítani, mivel az alátámasztására felhozott jogalapok részben elfogadhatatlanok, részben pedig megalapozatlanok.

A költségekről

153 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az ADM pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2) A Bíróság az Archer Daniels Midland Co.-t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.