32/1998. (VI. 25.) AB határozat

a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához.

Az Alkotmánybíróság az Sztv. 37/A. § (2) bekezdés b) pontja tárgyában folytatott eljárását 1998. november 1-jéig felfüggeszti.

Az Alkotmánybíróság az Sztv. 37/C. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó azon az alapon kifogásolja az Sztv. 37/A. § (2) bekezdése b) pontját, hogy az ellentétben áll az Alkotmánynak a szociális biztonságra vonatkozó rendelkezéseivel. Az Sztv. 37/C. § (1) bekezdése tekintetében abban jelöli meg az alkotmányellenességet, hogy az ellentétes az Sztv. 93. § (1) bekezdésében foglalt előírásokkal és egyúttal sérti az Alkotmány munkához való jogra vonatkozó rendelkezését.

II.

Az Sztv. kapcsolódó rendelkezései a következők:

37/A. § (1) A települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a személynek, aki

a) a 18. életévét betöltötte, de aktív korú és munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette, illetve vakok személyi járadékában részesül,

b) [Hatályon kívül helyezte: 1997. évi LXXXIV. törvény 13. § (2) bek. aa) pont. Hatálytalan: 1998. január 1-jétől.],

c) aktív korú nem foglalkoztatott,

feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított a megélhetése

a) az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át,

b) az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70%-át, valamint családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át,

és vagyona sem neki, sem családjának nincs.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazásában aktív korú nem foglalkoztatott személynek minősül az, aki a jövedelempótló támogatás folyósításának időtartamát kimerítette, illetőleg igazolja, hogy a rendszeres szociális segély iránti kérelme benyújtását megelőző három évben az illetékes munkaügyi központtal legalább két év időtartamig együttműködött, és keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve az Sztv. 34. § (3) bekezdés d) pontja szerinti keresőtevékenységet.

37/C. § (1) Az önkormányzat rendelete a rendszeres szociális segély folyósításának feltételeként az aktív korú nem foglalkoztatott személy esetében előírhatja a családsegítő szolgálattal vagy a kijelölt szociális intézménnyel való együttműködési kötelezettséget. Együttműködésen az ellátásban részesülő személy szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazodó programban történő részvételt kell érteni.

Az Sztv. 37/A. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdés b) pontja határozza meg az aktív korú nem foglalkoztatott számára nyújtott rendszeres szociális segélyre való jogosultsági feltételeket. Az Sztv. 37/D. §-a rendelkezik az ellátás összegszerűségéről.

37/D. § A rendszeres szociális segély havi összegének megállapítására a 36. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy az aktív korú nem foglalkoztatott személy esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70%-a az irányadó.

36. § (1) A jövedelempótló támogatás havi összegét úgy kell megállapítani, hogy az

a) a jövedelemmel nem rendelkező munkanélküli jogosult esetén érje el;

b) jövedelemmel rendelkező munkanélküli jogosult esetén az egyéb jövedelmekkel együtt érje el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át.

93. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő kérelmére történik. Ha az ellátást igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet törvényes képviselője terjeszti elő. A korlátozottan cselekvőképes személy kérelmét törvényes képviselőjének beleegyezésével terjesztheti elő. Ha közöttük a kérelem kérdésében vita van, arról a gyámhatóság dönt.

Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése alapján: a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének rendelkezései szerint: a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.

III.

Az Alkotmánybíróság a határozatát az alábbiakkal indokolja.:

1. Az indítványozó azon az alapon kifogásolja az Sztv. 37/A. § (2) bekezdése b) pontját, hogy az ellentétben áll az Alkotmánynak a szociális biztonságra vonatkozó rendelkezéseivel, mivel a létminimum alatti összegben határozza meg a rendszeres szociális segélyre való jogosultság feltételeit, illetve a rendszeres szociális ellátás összegét.

Az Sztv. 37/A. § (2) bekezdésének b) pontja meghatározza azt a jövedelemhatárt, amely alatti jövedelem, illetve jövedelemnélküliség esetén az aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyre jogosult. A rendszeres szociális járadék összegének meghatározását az Sztv. az önkormányzatokra bízza azzal, hogy annak legkisebb összege a jövedelemmel nem rendelkező aktív korú nem foglalkoztatott esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 70%-a, a jövedelemmel rendelkező személy esetében pedig annyi, amennyi a jövedelmet eddig az összeghatárig kiegészíti. Az önkormányzatoknak saját forrásból lehetőségük van ennél magasabb összegű rendszeres szociális segély megállapítására is.

Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezésével. Ennek keretében fokozatosan bővítette azoknak a jellemzőknek és követelményeknek a meghatározását, amelyek az e szakaszban megállapított társadalombiztosításhoz, szociális ellátási rendszerhez és szociális biztonság alapjogához kapcsolódnak. Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában rámutatott arra, hogy az állam a 70/E. §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak általános jelleggel nevesítik. (ABH 1991. 163.)

Az alkotmányi feladatok megvalósításának, a szociális jogok érvényesítésének eszközei és mértéke tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot élvez. Az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden korlátozás nélkül illeti meg az államot, állapította meg az Alkotmánybíróság a 26/1993. (IV. 29.) AB határozatában. (ABH 1993. 196, 199, 200.)

Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában pedig félreérthetetlenül kinyilvánította: annak elbírálásánál, hogy a ténylegesen élvezett szolgáltatásokból mit és hogyan lehet alkotmányosan megvonni, a szociális jogok annyiban játszanak szerepet, hogy az elvonások folytán a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E. § szerint megkövetelhető minimális szint alá. (ABH 1995. 192.)

Az Alkotmánybíróság e határozatában általános alkotmányi követelményként állapította meg, hogy az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához. Eme alkotmányi feladatok megvalósítása során a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot élvez és az egyes ellátások minimumösszegeit meghatározhatja más jövedelemfajták (öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, minimálbér stb.) százalékában is.

Az Alkotmánybíróság azért függesztette fel az Sztv. 37/A. § (2) bekezdés b) pontja tárgyában folytatott eljárását, hogy a törvényalkotás előkészítésében közreműködő szervektől várt vizsgálati eredmények figyelembevételével dönthesse el: az aktív korú nem foglalkoztatott számára az Sztv. szerint járó rendszeres szociális segély minimális összege a szociális ellátások jelenlegi rendszerében az egyéb juttatásokkal együtt biztosítja-e - a rendelkező részben megfogalmazott alkotmányi követelménynek megfelelően - az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához elengedhetetlen megélhetési minimumot.

2. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az Sztv. 37/C. § (1) bekezdésének és 93. § (1) bekezdésének rendelkezései nincsenek összhangban. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alkotmányellenesség megállapítására törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha az alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet. [35/1991. (VI. 20.) AB hat., ABH 1991. 176-177.] Az indítványozó a mentálhigiénés programban való kötelező részvétel szabályát egyrészt azért kifogásolja, mert ez állítása szerint ellentétes az Sztv. 93. § (1) bekezdésében megállapított önkéntességgel, másrészt azért, mert a kötelező együttműködést előíró rendelkezés a munkához való alkotmányos jog sérelmét is jelenti.

Az Alkotmánybíróság a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kifejtette, hogy a munkához való jog alanyi jogi értelemben a munka (foglalkozás, vállalkozás) megválasztásának és gyakorlásának szabadságát jelenti. A munkához való jogtól mint alanyi jogtól meg kell különböztetni a munkához való jogot mint szociális jogot, s különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb. (AB 1994. 120-121.)

A kifogásolt együttműködési kötelezettség célja a tartós munkanélküliségből eredő életvezetési nehézségek, illetve mentális problémák kezelése. A programok azt kívánják elősegíteni, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülő személy esetében csökkenjen a tartós munkanélküliségből eredő kedvezőtlen hatás, illetve ezzel összefüggésben mentális okokból ne rosszabbodjon az egyén munkaerőpiaci helyzete. Amikor az állam, figyelemmel a foglalkoztatási igényekre is, az önkormányzatok számára lehetővé teszi, hogy a tartós munkanélküliek elhelyezkedését is segítő szolgáltatás igénybevételéhez kössék az ellátást, a munkához való jog szociális tartalmának megvalósítását is szolgálja. Az Sztv. által előírt keretek közötti együttműködési kötelezettség önkormányzatok részére adott szabályozási felhatalmazása tehát nem áll ellentétben az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének rendelkezésével. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben elutasította.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Németh János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 402/B/1997/5.