A Nyíregyházi Törvényszék Bf.179/2008/18. számú határozata zsarolás bűntette (SÚLYOS FENYEGETÉSSEL elkövetett zsarolás bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 99. §, 273. §, 323. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 352. §, 361. §, 372. §] Bíró: Fázsi László

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság

Nyíregyháza

3.Bf.179/2008/18.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Nyíregyházán, a 2009. évi február hó 3. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt R.K. vádlott ellen indított büntetőügyben a Nyíregyházi Városi Bíróság 2007. évi december hó 18. napján kihirdetett 24.B.971/2006/74. számú ítéletét annyiban változtatja meg, hogy a R.K. vádlott terhére a tényállás 3. pontjában írt cselekményét is a Btk. 323. § (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés b.) pontja szerint minősülő zsarolás bűntette kísérletének minősíti.

A R.K. vádlott által az elsőfokú bírósági ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt a szabadságvesztésbe beszámítja.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú ítélet ellen R.K. vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés érdekében. A nyilvános ülésen a (másodfokú eljárás során meghatalmazott) védő elsősorban az elsőfokú ítélet megalapozatlanság, illetőleg indokolási kötelezettség megsértése miatti hatályon kívül helyezését, másodsorban pedig a vádlott terhére megállapított zsarolás bűntettének enyhébb minősítését és a büntetés enyhítését indítványozta. A védő a hatályon kívül helyezésre irányuló indítványát lényegében arra alapozta, hogy az elsőfokú bíróság elfogadható indokolás nélkül vetette el a vádlottat mentő bizonyítékokat, a tényállást hiányosan állapította meg, az adósok esetében nem vizsgálta a szorult helyzet kihasználásának megállapíthatóságát, és kifogásolta a pénzügyi keretjogszabály megjelölésének elmulasztását is. Az eltérő minősítés indítványozását pedig a védő arra alapozta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy uzsorakamat esetében az önbíráskodás bűntettének a megállapítása szóba sem jöhet. Ennek kapcsán a védő utalt arra, hogy a jogirodalomban ismert olyan álláspont, amely szerint a valósnak vélt követelés kategóriájába tartozónak tekinthető az eltúlzott kamatra vonatkozó követelés is, ezért zsarolás bűntette helyett önbíráskodás megállapítását indítványozta. A büntetés enyhítésére irányuló indítványát a vádlott kedvezőtlen szociális hátterével, magas vérnyomás betegségével, "a cselekmények kísérleti szakban maradásával" és a jelentős időmúlással indokolta a védő.

A Megyei Főügyészség az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítése mellett a 3. pontban írt bűncselekmény súlyosabb minősítését, egyebekben pedig az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A tényállás 2., 3. és 5. pontjának kiegészítésére irányuló ügyészi indítvány annak megállapítására irányult, hogy a vádlott e bűncselekmények elkövetése során tisztában volt azzal, hogy "az általa követelt - uzsorakamattal megnövelt - pénzösszeg a jog szerint nem jár neki, mivel az a sértettek valós tartozását sokszorosan meghaladja". A súlyosabb jogi minősítés alkalmazását pedig a testi bántalmazással, illetőleg a veréssel történő fenyegetésre hivatkozással indítványozta az ügyész.

A megyei bíróság az előzőekben ismertetett fellebbezések folytán a Be. 348. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból következően a garázdaság vétségének vádja alóli felmentő rendelkezés kivételével bírálta felül az elsőfokú ítéletet az annak alapját képező bírósági eljárással együtt.

Az eljárás felülvizsgálatának eredményeként a megyei bíróság azt állapította meg, hogy azt törvényesen folytatta le az elsőfokú bíróság.

Az is megállapítható volt, hogy a törvényesen lefolytatott eljárás eredményeként meghozott elsőfokú ítélet döntően megalapozott, mert az elsőfokú bíróság a tényállást az ügy elbírálásához szükséges mértékben felderítette és a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentős tényeket az iratok tartalmával egyezően csaknem teljes egészében megállapította. Ezért a megyei bíróság a Be. 352. § (1) bekezdésének a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva az elsőfokú ítélet 2., 3. és 5. pontjaiban rögzített tényállásokat csupán azzal egészíti ki, hogy R.K. vádlott az elsőfokú bíróság által részletezett cselekményeinek elkövetésekor tisztában volt azzal, hogy az általa kikényszeríteni kívánt tartozások teljesítése jogszerűen nem követelhető a sértettektől, miután azok többszörösen meghaladják az általa kölcsönadott összegeket. Ezzel a kiegészítéssel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás minden szempontból megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a tényállás megállapításával kapcsolatos indokolási kötelezettségének is megfelelően eleget tett, logikus érveléssel számot adott arról, hogy a vádlottat menteni igyekvő tanúk vallomásait mért nem találta elfogadhatónak. A megyei bíróság azonban mellőzi az elsőfokú ítélet 8. oldalának 5. bekezdésében írtak figyelembevételét, mivel az eljáró bíró szubjektív vélekedésének nincs helye a bíróság ítéletének indokolásában, ami azonban nem érinti az elsőfokú bíróság egyébként helytálló következtetéseinek megalapozottságát, ezért az elsőfokú ítélet megalapozatlanság, vagy indokolási kötelezettség megsértése miatti hatályon kívül helyezése szóba sem jöhetett.

A megyei bíróság a megalapozott tényállás alapján R.K. vádlott bűnösségének megállapítását is törvényesnek találta a büntethetőségét kizáró, vagy megszűntető ok hiányában a következőkre tekintettel.

Az elsőfokú bíróság által R. K. vádlott terhére megállapított jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettének elkövetési magatartását a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő szolgáltatási tevékenység (törvényben előírt) engedély nélküli végzése jelenti. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 3. § (1) bekezdésének b.) pontja értelmében pedig az ilyen tevékenység körébe tartozik az üzletszerűen végzett pénzkölcsön nyújtás. Az engedély nélküli üzletszerű pénzkölcsönzés tehát minden további nélkül megvalósítja a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység törvényi tényállását, aminek nem tényállási eleme az adós szorult helyzetének kihasználása, ezért a védői állásponttal ellentétben ezt az elsőfokú bíróságnak nem is kellett vizsgálnia. Az elsőfokú bíróság az időbeli hatály kérdésében is helyes álláspontra helyezkedett.

Az elsőfokú bíróság nem tévedett akkor sem, amikor R.K. vádlottnak a jogtalan követelés teljesítésének erőszakkal, illetőleg fenyegetés alkalmazásával történő kikényszerítésére irányuló magatartását nem a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott önbíráskodásnak, hanem zsarolásnak minősítette. A két bűncselekmény elhatárolása eltérő célzatuk alapján lehetséges. Ebből kiindulva önbíráskodás megállapítása csak abban az esetben jöhet szóba, ha a kényszerítés jogos, vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítésére irányul. A vádbeli esetben azonban a jogos vagyoni igény szóba sem jöhet, de jogosnak vélt vagyoni igényről sem lehet szó, miután ennek megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény elkövetője tévedésben van az általa érvényesíteni kívánt vagyoni igény jogszerű követelhetősége tekintetében. Jelen ügyben (és az uzsorás tevékenység körében általában) azonban R.K. vádlottnak tisztában kellett lennie azzal, hogy az általa kölcsönadott összeg többszörösének a megfizetését követeli a sértettektől. Az ilyen követelés teljesítésének kikényszerítésére irányuló magatartás ezért nem az önbíráskodás, hanem a zsarolás bűncselekményének törvényi tényállását valósítja meg. Az ezzel ellentétes álláspont elfogadása azzal a nemkívánatos következménnyel is járna, hogy a hatékonyabb büntetőjogi fellépést biztosító súlyosabb büntetés alkalmazására éppen abban a körben nem kerülhetne sor, ahol az erőszakos igény érvényesítés a bírósági tapasztalatok szerint tipikusnak tekinthető, aminek nyilvánvaló oka az, hogy az ilyen bűncselekmények elkövetői tisztában vannak követelésük bírósági úton történő érvényesítésének lehetetlenségével.