XXXVII. számú Büntető Elvi Döntés
A vagyon elleni bűntettek általában akkor minősülnek a "különösen nagy kár (érték)" szerint, ha annak összege az ötszázezer forintot meghaladja.
I.
A Btk. 296. §-ának (4) bekezdése szerint, ha a lopást, a sikkasztást, a csalást vagy a hűtlen kezelést különösen nagy érték tekintetében, illetőleg különösen nagy kárt okozva követték el, a büntetés öt évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés. Ha pedig ezt a cselekményt visszaesőként vagy bűnszövetségben hajtották végre, a büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.
A törvény a különösen nagy kár, illetve érték összegszerű meghatározását mellőzte, ezt a bírói gyakorlat feladatkörébe utalta.
A Legfelsőbb Bíróság 1962. május hó 26. napján hozta meg a XXIII. számú büntető elvi döntést. Eszerint a társadalmi tulajdon elleni bűntettek különösen nagy kárt okozónak akkor minősülnek, ha a kár összege kétszázezer forintot meghalad. Az említett összeg irányadó volta azt jelenti, hogy a társadalmi tulajdonban a megjelölt összeget meghaladó kár általában, rendszerint a különösen nagy kár szerinti minősítést vonja maga után. Arra is utalt az elvi döntés, hogy "az irányadó kárösszeg megállapítása természetszerűen nem tarthat igényt a véglegességre. A szocializmus útján való előrehaladásunk gyors üteme, gazdasági fejlődésünk színvonalának állandó emelkedése, valamint egyéb tényezők nyilvánvalóan szükségessé tehetik az irányadó kárösszeg bizonyos időközökben való felülvizsgálatát."
Az 1971. évi 28. tvr. a társadalmi tulajdont, illetve a személyek javait károsító bűncselekmények minősítését egységessé tette, a vagyon elleni bűncselekmények minősítő körülményei is azonosakká váltak. Ez tette szükségessé a XXXIII. számú büntető elvi döntés - amely az előző helyébe lépett - 1971. december hó 22. napján történt meghozatalát. Ez az elvi döntés az említett irányösszeget érintetlenül hagyta s megállapította, hogy a vagyon elleni bűntettek általában akkor minősülnek "különösen nagy kár (érték)" szerint, ha a kár (érték) összege a kétszázezer forintot meghaladja.
II.
A különösen nagy kár, illetve érték meghatározása óta tizenhárom év telt el. Népgazdaságunk fejlődésében bekövetkezett változások szükségessé teszik az irányösszegnek a XXIII. számú elvi döntésben már jelzett felülvizsgálatát. Az irányösszeg új meghatározása is a jogpolitikai szempontoknak és a gazdaságpolitikai érdekeknek megfelelően kell, hogy történjék, összhangban a közfelfogással.
Az elvi döntés meghozatala óta eltelt időszakban hazánkban immár megvalósultak a szocialista termelési viszonyok, rátértünk a fejlett szocializmus építésére. Mind ipari, mind mezőgazdasági vonatkozásban reális lehetősége van annak, hogy hazánk gazdaságilag fejlett országgá váljék. Igen jelentősen gyarapodott a nemzeti vagyon, és ezen belül az egyes gazdálkodó szervek vagyona is, emelkedett népünk életszínvonala.
Mindezekre tekintettel a kétszázezer forint körüli kár (érték) népgazdaságunk jelenlegi helyzetében különösen nagynak már nem minősíthető.
III.
Ugyanerre a megállapításra kell jutni, ha a jogpolitikai irányelvekben meghatározott, differenciált ítélkezés következetes érvényesülését kivánjuk biztosítani. A Btk. fent idézett rendelkezése tizenkét, adott esetben tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a különösen nagy kárt okozó, illetve különösen nagy értékre elkövetett vagyon elleni bűntetteket. Utóbbi esetben az enyhítő szakasz alkalmazásával sem szabható ki öt évi szabadságvesztésnél alacsonyabb büntetés.
Ez összhangban áll azzal a jogpolitikai iránymutatással, hogy a törvény szigorát kell alkalmazni a társadalom alapvető érdekét sértő vagy veszélyeztető, különösen súlyos, szándékos bűntett elkövetőivel szemben. Ámde a törvény szigorának az alkalmazása csak abban az esetben felel meg a differenciált büntetéskiszabás követelményének, ha az elkövetett bűncselekmény ténylegesen olyan súlyú, hogy az a társadalom alapvető érdekét valóban sérti és elkövetési körülményei is a társadalomra különösen fokozott veszélyt jelentenek. Ilyen bűncselekmények elkövetőivel szemben valóban indokolt és szükséges a már említett törvényi büntetési keretekben meghatározott büntetés alkalmazása, adott esetben a tizenkét vagy tizenöt évig terjedő szabadságvesztés megközelítése is.
A kétszázezer forintot kitevő kárt okozó, illetve értékre elkövetett bűntettek - a már kifejtettekhez képest - nem tekinthetők olyan súlyúnak, hogy a szigorúbb jogi minősítésük indokolt lenne. Éppen ezért nemcsak gazdaságpolitikai, hanem jogpolitikai szempontok is megkövetelik a több évvel ezelőtt megállapított irányösszegnek a felemelését, mind a társadalmi tulajdont, mind pedig a személyek javait károsító vagyon elleni bűncselekmények vonatkozásában. Ily módon biztosítható a még differenciáltabb büntetéskiszabási gyakorlat kialakítása, amely megfelel a törvényi büntetési kereteknek is.
Ez idő szerint mintegy ötszázezer forintra tehető az az összeg, amelyet meghaladó kár (érték) már különösen nagy kárként, illetőleg értékként minősül. Az ilyenként minősülő vagyon elleni bűntett mind gazdasági, mind pedig büntetőpolitikai szempontból - úgy szintén a közfelfogás szerint is - már olyan mértékben sérti, illetőleg veszélyezteti a társadalom vagy az állampolgárok érdekeit, a társadalomra veszélyesség olyan fokát tükrözi, hogy azok elkövetőivel szemben indokolt a legsúlyosabban minősített esetre előírt, szigorú büntetési tételek alkalmazása.
IV.
A Btk. 296. §-a (2) bekezdésének e) pontja egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a lopást, a sikkasztást, csalást vagy hűtlen kezelést, ha azt jelentős érték tekintetében, illetve jelentős kárt okozva követték el. A XXXIII. számú büntető elvi döntés szerint a kár, illetve az érték összege jelentős, ha az ötvenezer forintot meghaladja. Nyilvánvalóan súlyosító, vagy esetleg nyomatékosan súlyosító körülményként kell értékelni, ha az okozott kár ezt az értéket lényegesen, vagy éppen többszörösen meghaladja.
A jelen elvi döntés folytán a XXXIII. számú büntető döntésben a kétszázezer forintot ötszázezer forintra kell módosítani.
Dr. Szakács Ödön s. k.,
a Legfelsőbb Bíróság elnöke