3237/2013. (XII. 21.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

I.

[1] Az indítványozó gazdasági társaság képviseletében ügyvédje terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, kérve a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

[2] 1. Az indítványozónak 2009. december hónapban tagi kölcsönből eredően 55 400 000 Ft tőke tartozása állt fenn egyik tagjával - és 2010. január 4-ig egyben ügyvezetőjével, a későbbi felperessel (továbbiakban: felperes) - szemben. Az összesen hat, részben határozott, részben határozatlan idejű kölcsönszerződés megkötésére 2003 januárja és 2005 októbere között került sor.

[3] A felperes 2009. december 10-én írásban kezdeményezte az indítványozó többi tulajdonosánál - akiknek szintén tartozott tagi hitel visszafizetéssel az indítványozó - a lejárt hitelek miatti helyzet rendezését, majd 2009. december 29-én felszólította az indítványozót, hogy a fennálló tartozásból 11 000 000 Ft-ot fizessen meg számára. Az indítványozó a fizetési felszólításra nem válaszolt, azonban az ügyvezető 2010. január 10. napján összehívta a taggyűlést, amelyen napirendi pontként szerepelt a tagi hitelekről történő megállapodás is.

[4] A 2010. február 2-án tartott taggyűlésen jóváhagyott üzleti beszámoló szerint, 2009. december 31-i fordulónappal az indítványozó 128 000 000 Ft jegyzett tőkéjével szemben a saját tőke mértéke 120 901 000 Ft, az eredménytartalék negatív előjellel 5 364 000 Ft, a megállapított mérleg szerinti eredmény negatív előjellel 1 735 000 Ft volt.

[5] A taggyűlés egyidejűleg 70%-os szavazattöbbséggel, a felperes "nem" szavazatával a felperes hitel-visszafizetéssel kapcsolatos kérését elutasította. A felperes ezt követően levelet írt az indítványozó részére, amelyben rögzítette, hogy mivel a korábbi, csak két szerződésre és 11 000 000 Ft visszafizetésére vonatkozó felszólítása eredménytelen maradt, az indítványozó a teljes tőketartozást, valamint az ügyleti és késedelmi kamatokat fizesse meg. Az indítványozó - hivatkozva a 2010. február 2-ai taggyűlés határozatára, valamint a tagi kölcsönök visszafizetését szerződés szerint megelőző banki hiteltartozására - a felperesi kérést elutasította, amelyre válaszként a felperes közölte, hogy mivel korábbi levele a határozatlan idejű kölcsönszerződéseket lejárttá tette, az indítványozó 15 napos határidővel köteles valamennyi kölcsöntartozás visszafizetésére. Az indítványozó válaszában kifejtette, hogy a felperesi kérés teljesítése a felelős gazdálkodás követelményeivel ellentétes, és a felperesi kérés felveti a tag korlátlan felelősségét is.

[6] A felperesnek a taggyűlés kölcsön visszafizetést elutasító határozata felülvizsgálata iránti keresetét a Fővárosi Ítélőtábla 2010. november 29-én meghozott határozatával jogerősen elutasította, melyet követően a felperes a lejárt tartozásra alapítva felszámolási eljárást kezdeményezett az indítványozó ellen. A Fővárosi Bíróság 2011. január 14. napján meghozott végzésével az indítványozó fizetőképtelensége hiányában a felszámolási eljárást soron kívül megszüntette, rámutatva arra, hogy az indítványozó 2010. február 2-ai taggyűlésén hozott határozata a fizetésképtelenség elkerülését eredményező, kellő időben és formában gyakorolt adósi vitatásnak volt tekinthető.

[7] A felperes 2010. október 27. napján fordult bírósághoz, keresetében az alperes marasztalását kérve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 526. §-a, 205. §-a és 198. § (1) bekezdése alapján. Az indítványozó ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, hivatkozva - egyebek mellett - a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (továbbiakban: Gt.) 131. § (1) bekezdésére és 134. §-ára, amelyek indítványozói álláspont szerint a perbeli jogviszonyra is irányadóak és a felperesnek kell igazolnia azt, hogy a kifizetés feltételei fennállnak.

[8] A perben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság ítéletével a felperesi keresetnek helyt adott. A bíróság, ítéleti indokolásában - egyebek mellett - kifejtett álláspontja szerint, a Gt. 134. §-a kizárólag annyiban és akként irányadó a tagsági jogviszonytól független polgári jogi szerződésből eredő kifizetésekre, hogy a társaságot a tag felé polgári jogi szerződés alapján terhelő kifizetések teljesítésére a polgári jogi szerződések alapján kell, hogy sor kerüljön, a Gt. 9. § (2) bekezdése és a Ptk. rendelkezései alapján. Abban az esetben, ha a szerződésszerűen teljesített kifizetés után, a kifizetéssel érintett üzleti év gazdálkodásáról a számviteli törvény szerint elkészített beszámoló alapján utóbb arra derül fény, hogy a Gt. 131. § (1) bekezdésében foglalt feltételek nem álltak fenn, azaz a kifizetésnek a Gt. 131. § (1) bekezdésében rögzített tőkevédelmi szabályokra figyelemmel nem lett volna helye, felmerülhet a Gt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak szerint a teljesített kifizetés tag általi visszafizetési kötelezettsége, melynek azonban további törvényi feltétele a kifizetés felelős társasági gazdálkodás követelményével is ellentétben álló volta. A Gt. 134. §-a szerint alkalmazni rendelt Gt. 131. § (4) bekezdés kizárólag visszafizetési kötelezettséget teremt és ekként alkalmazandó, de az indítványozó fizetési kötelezettségére, annak esedékessé válására nézve a Gt. felhívott rendelkezései nem vonatkoztathatók.

[9] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság jogértelmezése a formál logika szabályainak megfelel - különösen a társaság tagja és a társaság közötti jogviszonynak a polgári jogi szerződésből fakadó kötelmi jogviszonytól való függetlenítését illetően -, azonban a Gt. 134. §-a maga is utal a Gt. 131. § (1) bekezdésére, amelyből az következik, hogy a kifizetés esedékességekor kell fennállniuk a Gt. szerinti feltételeknek, azaz a társaságnak ezt a kifizetés feltételeként kell vizsgálnia.

[10] A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy a felperes kielégítésére csak az indítványozó tárgyévi adózott eredményének, illetve a szabad eredménytartalékkal kiegészített tárgyévi adózott eredményének terhére kerülhet sor, feltéve, hogy az indítványozónak a számviteli törvény szerint helyesbített saját tőkéje eléri a törzstőkéjét és a kielégítés következtében sem csökken a törzstőke alá.

[11] A Kúria álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem kapcsán kizárólag abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a Gt. 131. § (1) és (4) bekezdései és a Gt. 134. §-a alapján helye volt-e a felperes keresete elutasításának, azaz az említett jogszabályhelyek rendelkezései kizárták-e az indítványozó marasztalását annak ellenére, hogy a felperes bizonyította az indítványozóval kötött kölcsönszerződésekből eredő követelések fennállását. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet arra mutatott rá, hogy - bár a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg a Gt. 131-134. §-aiban foglalt, a kívülálló hitelezők védelmét szolgáló szabályok alkalmazási kötelezettségét, és a feltételek kifizetéskori vizsgálatának szükségességét - amennyiben a Gt. rendelkezései alapján nyilvánvaló, hogy kifizetésre nem kerülhet sor, ennek jogkövetkezményei nem a polgári jogi szerződés alapján fennálló, perben érvényesített igény elutasításával, hanem a követelés behajtásakor - végrehajtásakor - vonhatók le. Mindezek okán az indítványozónak a Gt. 131-134. §-aiban meghatározott feltételekre alapított védekezése nem teszi alaptalanná a felperes Ptk. 523. § (1) bekezdésére, illetve 526. §-ára alapított igényét és nem alapozza meg a kereset elutasítását.

[12] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete alaptörvény-ellenes, mert sérti az Alaptörvénynek a jogállamiság klauzuláját tartalmazó B) cikk (1) bekezdését, az alapvető jogok törvényi szabályozására vonatkozó I. cikk (3) bekezdését, a diszkrimináció tilalmára vonatkozó XV. cikk (2) bekezdését, a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot szavatoló XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint a XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot. Az indítványozó szerint nem felel meg a támadott bírói döntés az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdésében, és 28. cikkében foglalt, az Alaptörvényben meghatározott jogértelmezési követelményeknek sem.

[13] Az indítványozó szerint - bár indítványában maga is hangsúlyozza, hogy nem a jogbiztonság hiányára alapítja kérelmét - a Kúria azzal, hogy a Gt. 131-134. §-ainak kógens rendelkezéseivel ellentétes, és egyben végrehajthatatlan döntést hozott, megsértette a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot, úgyszintén az Alaptörvénynek a bírói jogalkalmazás során követendő jogértelmezésre vonatkozó előírásait.

[14] A Kúria - indítványozói álláspont szerint - ítéletének rendelkező részében negálta a Gt. 131. § (1) bekezdésének a saját tőkére vonatkozó - kógens - hitelezővédelmi klauzuláját, gyakorlatilag a végrehajtóra bízva ezzel a hivatkozott törvényi rendelkezés vizsgálatát, miközben ez olyan kérdés, amit a cégnyilvántartás közhiteles adatként tartalmaz és nincs olyan jogszabály, amely e közhiteles nyilvántartás vizsgálatát a felek, vagy a végrehajtó hatáskörébe utalná. A bírói döntés végrehajthatatlansága sérti az indítványozó tulajdonhoz való jogát, továbbá diszkriminatív helyzetet eredményez. Az indítványozó működése ugyanis lebénul, mert a végrehajtási eljárás kezdeményezése, illetve a tartozás ilyen módon való nyilvántartása ügyfél- és hitelképtelenné teszi, továbbá módot ad akár külső hitelezők számára is felszámolási eljárás kezdeményezésére. Indítványozói álláspont szerint ilyen környezetben kizárt a tulajdonnal való társadalmilag felelős gazdálkodás gyakorlása, és az indítványozó a tulajdonvédelemhez való jogát sem tudja gyakorolni. A bírói döntés - indítványozói álláspont szerint -diszkriminatív eredményre is vezet, mert mindössze a felperes tulajdoni igényei biztosítottak az ítéleti rendelkezéssel, az összes tulajdonostárs és az indítványozó kárára, ezért panaszában kérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 61. § (1) bekezdés b) pontja alapján a támadott döntés végrehajtásának felfüggesztésére hívja fel a bíróságot.

[15] Állítja végül az indítványozó a jogorvoslathoz való jogának sérelmét, mert álláspontja szerint a bizonyítás és az érdemi védekezés előterjeszthetőségének hiányában hozott döntés gyakorlatilag egy fokon marasztalja el az indítványozót, ugyanis a felülvizsgálati eljárásban hozott döntés nem egyezik sem az első-, sem a másodfokú eljárásban hozott határozattal.

II.

[16] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.

[17] Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.VII.30.323/2012/9. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 51-52. §-aiban foglalt formai feltételeknek megfelel.

[18] 2. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a befogadhatóság tartalmi követelményeinek, így különösen az Abtv. 26-27. § és 29-31. § szerinti feltételeknek. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

[19] Az indítványozó az alaptörvény-ellenesség indokolása kapcsán, a tulajdonhoz való jog és a diszkrimináció tilalmához való jog sérelmének mögöttes, mintegy szubszidiárius elemeként megjelölte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét, azonban az Alkotmánybíróság a követett gyakorlat alapján fenntartja azt az álláspontját, hogy alkotmányjogi panasz a jogállami jogbiztonság sérelmére önmagában nem alapítható. Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése, valamint 28. cikke értelmezési szabályokat és nem alapjogot tartalmaz ezért a panaszban sértett alapjogként ugyancsak nem hivatkozható. Végül a panaszban hivatkozott, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével összefüggésben az indítvány értékelhető álláspontot nem fejtett ki.

[20] Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint önmagában az, hogy egy kötelmi jogviszonnyal kapcsolatos bírói döntés a jövőre nézve változást idéz elő a felek vagyoni helyzetében, nem eredményezi a tulajdonhoz való jognak az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt sérelmét. Ezzel ellentétes álláspont esetén a felperes is hivatkozhatna tulajdonjogának sérelmére, a tulajdonnal való társadalmilag felelős gazdálkodás követelményére. Nem értelmezhető továbbá az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdés alapján, a megkülönböztetés tilalmának sérelme olyan esetben, ahol a hitelezők akár szavazati joguk gyakorlásával, akár egyéni akarat elhatározás alapján, de mindenképpen belátásuk szerinti szabad mérlegeléssel dönthetnek arról, hogy esedékessé vált követelésüket mikor érvényesítik az adóssal szemben, vagy érvényesítik-e azt egyáltalán. Végül sem a tisztességes eljáráshoz, sem a jogorvoslathoz való jognak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében meghatározott alkotmányos követelményét nem érinti, ha a Kúria felülvizsgálati eljárásban egy-egyébként elismert - követelés jogalapját, összegszerűségét és annak végrehajthatóságát - ellentétben a jogerős ítélettel - eltérően ítéli meg.

[21] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó célja - ahogyan arra a panaszban maga is utal - annak megelőzése, hogy üzleti tevékenységét a végrehajtás fenyegetettségének árnyékában kelljen gyakorolni, azonban az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre.

[22] Az indítványozó a fentiekben kifejtettek szerint, sem a bíróság eljárásával, sem a felülvizsgálati eljárás során hozott döntéssel kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.

[23] Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában szabályozott befogadási feltételeknek, ezért az indítványt Ügyrendjének 30. § (2) bekezdése alapján visszautasította.

Budapest, 2013. december 16.

Dr. Kovács Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Juhász Imre s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1053/2013.