A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21699/2011/11. számú határozata kártérítés (BÍRÓSÁGI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 272. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 4. §, 339. §, 340. §, 349. §] Bírók: Czukorné dr. Farsang Judit, Magosi Szilvia, Vuleta Csaba

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.21.699/2011/11.

A Fővárosi Ítélőtábla a Trinn Ügyvédi Iroda által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a tisztviselő által képviselt Kúria (1055 Budapest, Markó u. 16.) alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság által 2011. május 31. napján meghozott 4.P.27.848/2010/4. számú ítélet ellen a felperes részéről 5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Államnak külön felhívásra 293.200 (kettőszázkilencvenháromezer-kettőszáz) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében 4.886.000 forint és ezen összeg után 2008. szeptember 30-tól a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint a perköltség megfizetésére kérte a Ptk. 349. §-a és 339. § (1) bekezdése alapján kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes a Kfv.I.35.309/2009/5. számú ítéletében hatályában fenntartotta a Baranya Megyei Bíróság azon ítéletét, amely elutasította a felperes adóhatósági határozat megváltoztatása iránti keresetét. A határozat a felperes, mint termelői csoport-szövetkezet terhére 2007. I. és II. negyedévében 2.074.000 forint adóhiányt, 207.000 forint adóbírságot és 219.000 forint késedelmi pótlékot állapított meg. A felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet azonban téves, mert a termelői csoport-szövetkezet maga is gazdasági tevékenységet végez, amikor a tagjai érdekében jár el, a szövetkezet saját, a tagok tevékenységétől elkülönült tevékenysége ugyanis fogalmilag kizárt. A szövetkezetet tehát az általa megvásárolt mezőgazdasági gépek után az áfalevonás joga akkor is megillette, ha a gépeket külön ellenérték nélkül engedte át a tagjainak. Az alperes ítélete sérti a közvetlenül és hivatalból alkalmazandó uniós jogot, adott esetben a Hatodik (Áfa) Irányelv (a Tanács 77/388/EGK számú irányelve, a továbbiakban: Irányelv) 17. cikk (2) bekezdés a) pontját, miszerint az adóalany jogosult az általa fizetendő áfából levonni azt az áfát, amit rá egy másik adóalany áthárított, amennyiben a megvásárolt terméket adóköteles tevékenységéhez használta fel. Hivatkozott egyebek között az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) C-224/01. számú ún. K. ügyben hozott ítéletére. Bár az volt az álláspontja, hogy az adólevonási jog megtagadása nem csak az uniós, hanem az azzal harmonizált belső jogot is sértette, erre a jelen perben nem kívánt hivatkozni, ugyanakkor indítványozta a Bíróság előzetes döntéshozatal céljából történő megkeresését.

Az alperesi ellenkérelemre kifejtette, hogy az alperes sem a Pp. rendelkezéseire, sem a KK. 34. számú állásfoglalásra nem hivatkozhat, mert az uniós jog elsőbbségére és hivatalból való alkalmazására tekintettel, az azzal ellentétes hazai jogot figyelmen kívül kell hagyni. Az alperesnek az adójogi perben előzetes döntéshozatal kezdeményezését követően az Irányelv 17. cikk (2) bekezdés a) pontja alapján meg kellett volna állapítania, hogy a felperes a beszerzett gépeket adóköteles gazdasági tevékenységéhez használta fel, amikor használatukat ingyenesen a tagjainak biztosította. A szövetkezet gazdasági tevékenysége ugyanis a tagok támogatása. Az alapügyben nem volt vitás, hogy a gépek ingyenes átengedése mellett a felperest a használatba adás után áfa-kötelezettség nem terheli. A vita tárgya az volt, hogy az ingyenes átengedés a felperes gazdasági tevékenysége körében tartozik-e. A felperes nem azt állítja, hogy a perbeli esetben alkalmazandó áfa törvényben foglaltak nem felelnek meg a közösségi jognak, hanem azt, hogy a belső jogi normák alkalmazásának módja sérti az Irányelv rendelkezéseit.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében az uniós jog megsértésre egyáltalán nem hivatkozott, holott a KK. 34. számú állásfoglalás értelmében a keresetlevélben megjelölttől eltérő más jogszabálysértés a közigazgatási perben nem vizsgálható. A felülvizsgálati eljárásban kizárólag a 8/2004. (V. 4.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdésének, valamint annak a ténynek a figyelmen kívül hagyását kifogásolta, hogy a szövetkezet tagja tagdíjat, illetve működési hozzájárulást fizet. Az alperes a felülvizsgálati ítéletében kitért arra, hogy a hazai jog az uniós normáknak megfelel-e. Minthogy a válasz igenlő, előzetes döntéshozatalra nem volt szükség. A K. ügyben kifejtetteket vizsgálva pedig megállapítható, hogy az alperes kártérítési felelősségének azon feltétele, hogy az uniós jogot nyilvánvaló módon hagyta figyelmen kívül, nem áll fenn.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, egyben kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 293.200 forint kereseti illetéket.

Ítéletének jogi indokolásában rámutatott, hogy akár a belső, akár az uniós normák nyilvánvaló és kirívó megsértése megalapozza az ítélkező szerv kártérítési felelősségét. A felperes azonban az alapeljárásban nem, hanem csak a jelen kártérítési perben hivatkozott az Irányelv 17. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti alanyi jogára, arra, hogy annak a hazai jogba való átültetése nem, illetve nem megfelelő módon történt volna meg. Az ügyben alkalmazandó 1992. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: régi áfatörvény) 70/A. §-a pedig kifejezetten kimondta az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés tényét. Mindezekre figyelemmel az alperes közösségi jog alkalmazását mellőző magatartása még akkor sem lett volna kirívóan jogsértő, ha az Irányelv 17. cikkének átültetése nem megfelelően történt volna meg, és ezáltal valóban közvetlenül alkalmazandó jog lett volna. A kártérítés ezen feltétele hiányában a további konjunktív feltételek vizsgálatát, így az Irányelv 17. cikke tartalmának teljes körű feltárását, valamint ennek érdekében a Bíróság előzetes döntéshozatal céljából való megkeresését mellőzte.

Megjegyezte: az ún. K. ítéletben foglaltak a jelen ügyben irrelevánsak, mert a felperes az igényét az alperessel szemben a Ptk.-ra alapította, így a jelen perben az állam magánszemélyekkel szembeni, az uniós jog megsértéséből eredő kártérítési felelőssége nem merült fel.

Az elsőfokú ítélettel szembeni fellebbezésében a felperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a keresete teljesítését kérte. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a magyar jog alapján vizsgálta az alperes felelősségét, a közösségi jogot pedig figyelmen kívül hagyta a Bíróság K. ügyben hozott ítéletében foglaltak ellenére is. Minthogy az uniós jog az ítélkezéssel okozott kárért az állam felelősségét mondja ki, nem az alperes személyének, hanem a tényállás azonosságának van jelentősége. Az ítélet szerint: ha a legfőbb bírói fórum nem tesz eleget az előterjesztési kötelezettségének, ez a kártérítési felelősségét önmagában is megalapozza. Bár a felperes a közigazgatási perben valóban nem hivatkozott az Irányelvre, a közösségi jogot az alperesnek hivatalból kellett volna alkalmaznia. Külön is kiemelte a K. ítélet 58., az F. és társa egyesített ügyekben hozott ítélet 41-43. és az N. L. ügyben hozott ítélet 11. pontjaiban foglaltakat. Az Irányelv 17. cikk (2) bekezdés a) pontja a C-62/93. számú B. S. ügyben hozott ügyben hozott ítélet szerint közvetlenül alkalmazandó.