A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20761/2012/7. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §] Bírók: Farkas Mária, Merőtey Anikó, Németh László

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.25603/2010/20., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20761/2012/7.*

***********

Fővárosi Ítélőtábla

4.Pf.20.761/2012/7.

A Fővárosi Ítélőtábla a Tasnádi Ügyvédi Iroda ) által képviselt felperesnek, a Zamecsnik, Pósfai és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Árnyasi Katalin ügyvéd) által képviseltalperes ellen, szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indult perében, a Fővárosi Törvényszék 2012. január 11. napján meghozott, 27.P.25.603/2010/20. számú ítélete ellen, az alperes részéről 23. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése, valamint a felperes részéről Pf.3. sorszám alatt benyújtott csatlakozó fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100.000 (százezer) forint + ÁFA mértékű másodfokú részperköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes módosított keresetében a jogelőde és az alperes között létrejött szerződés teljes, illetve részleges érvénytelenségére hivatkozással 8.8423.720 forint és kamatai, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A jogelőde és a felperes között létrejött szerződés érvénytelenségét elsődlegesen annak nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésére, másodlagosan a fogyasztói szerződés 36. és 37. pontjainak a tisztességtelenségen alapuló semmisségére, harmadlagosan feltűnő értékaránytalanságra, míg negyedlegesen a szerződés 36-37. pontjainak mint általános szerződési feltételeknek a tisztességtelensége miatti megtámadására alapította. Mindezek ténybeli alapjául arra hivatkozott, hogy jogelőde 79 éves korában úgy kötött egészségügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó szerződést az alperessel, hogy a szerződés 11 éves, határozott időtartamára vonatkozó teljes díjat egyösszegben, előre ki kellett fizetnie, úgy, hogy elhalálozása esetére a díj arányos részének visszatérítését a szerződés kizárta.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 8.272.847 forintot és annak 2010. február 2. napjától járó kamatait, valamint 1.012.117 forint perköltséget, míg az ezt meghaladó keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperes jogelőde 2009. március 6. napján - több egyeztető tárgyalást követően - szerződést kötött az alperessel egészségügyi szolgáltatás, valamint kiegészítő egészségügyi szolgáltatás nyújtására, melyek ellenértékeként összesen 8.950.000 forint egyösszegű díjat fizetett meg. Az előzetes egyeztetések során a felperes ez irányú kérdése ellenére az alperes nem adott tájékoztatást arról, hogy amennyiben a néhai halála esetére az előre befizetett díj bizonyos részének visszatérítését igényli, akkor vagy határozott idejű szerződés megkötése mellett magasabb díj megfizetését kell vállalnia, vagy határozatlan idejű szerződést kell kötnie, havidíj megfizetése mellett. A szerződés megkötését követően 2010. január 3-án a felperes jogelőde elhalálozott. Az alperes elzárkózott a felperes kérésére a díj arányos részének visszatérítése elől.

Az elsőfokú bíróság a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésére alapított kereseti jogcímet megalapozatlannak találta. Rámutatott, hogy egy szerződés akkor tekinthető jóerkölcsbe ütközőnek, ha a kikötött szolgáltatás, azaz a szerződés teljesítése keretében elvárt magatartás, vagy maga a szerződés célja ellenkezik a társadalom erkölcsi felfogásával. A perbeli szerződés célja a néhai idős korára tekintettel a szükséghez képest igényelt egészségügyi szolgáltatások biztosítása volt, ez a cél nyilvánvalóan nem ellentétes a társadalom erkölcsi szabályaival. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem teszi a szerződést jóerkölcsbe ütközővé az a körülmény, hogy a szerződéskötéskor nem lehetett pontosan tudni, hogy az alperesnek milyen mértékű szolgáltatást és milyen időtartamban kell nyújtania. Ez a bizonytalansági tényező magában hordozta azt a szerencseelemet, hogy a szerződés megkötésekor kalkuláltnál esetleg kevesebb szolgáltatáshoz jut a felperesi jogelőd, illetve az alperesnek több szolgáltatást kell teljesítenie. Ugyancsak nem tekintette jóerkölcsbe ütközőnek azt a szerződéses rendelkezést, mely bizonyos külső, mindkét féltől független feltételek bekövetkezése esetére a szerződés megszűnését rendeli a nyújtott szolgáltatások elszámolásának kötelezettsége nélkül.

Az egyes szerződési kikötések érvénytelenségével összefüggésben mindenekelőtt azt állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a szerződő felek fogyasztói szerződést kötöttek, továbbá ennek megkötésénél az alperes általános szerződési feltételeket alkalmazott. Ez utóbbi körben annak tulajdonított ügydöntő jelentőséget, hogy a szerződő felek egyedileg megtárgyalták-e az egyes kikötéseket, ami csak akkor állapítható meg, ha a szerződési feltételek kidolgozójával szerződő félnek érdemi lehetősége van a kikötés tartalmának alakítására. Figyelemmel azonban arra, hogy az alperes a felperes, illetve jogelődje felvetése ellenére nem tette lehetővé annak a kikötésnek a módosítását, amely halál esetére kizárja a díj arányos részének visszatérítését, az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a szerződés 36. és 37. pontja nem alkufolyamat eredményeként kialakult konszenzuson alapul. A tisztességtelenség kérdését vizsgálva rámutatott, hogy e kikötést önmagában nem teszi tisztességtelenné az, hogy halál esetén nem rendeli a díj arányos részének visszatérítését. Utalt arra, hogy a szerződés tipikus szerencseelemet tartalmazó szerződés, és önmagában az a körülmény, hogy ez a szerencseelemet tartalmazó kikötés egyben általános szerződési feltétel is, az érvénytelenség megállapítására nem ad alapot. Ugyanakkor a szerződés további rendelkezéseivel egybevetve az elsőfokú bíróság tisztességtelennek minősítette a kérdéses kikötést. A logika szabályaival és a tisztesség követelményével is ellentétben állónak tekintette azt, hogy bár a szerződés egyéb megszűnési okokat is megjelöl az ellátott halála mellett, a díjvisszatérítést azonban kizárólag erre az esetre zárja ki. Ezt az elsőfokú bíróság, akként értékelte, hogy a szerződéses rendelkezés jelentősebb mértékben sújtja azt a szerződő felet, aki akaratán kívül kerül abba a helyzetbe, hogy a szerződése megszűnik, mint az, aki saját érdekeitől vezéreltetve maga dönt a jogviszony felszámolása mellett. Kifejtette, hogy a halál esetére való visszatérítés kizártsága önmagában nem tisztességtelen, azonban egy olyan szerződéses jogviszonyban, ahol esetleges felróható magatartása esetére is kedvezőbb elbánásban részesül az ellátott, tisztességtelen az, ha az önhibáján kívül a további szolgáltatásoktól elesett fél, illetve annak örököse semmilyen visszatérítésre nem jogosult. Az elsőfokú bíróság a Ptk. 239. § (2) bekezdésére figyelemmel az eredeti állapot helyreállítására, illetve a szerződés hatályossá nyilvánítására nem látott lehetőséget, mert a szerződés az érvénytelen részek nélkül is teljesíthető. Ennek következtében kizárólag a semmis kikötéseket tekintette úgy, mintha azok nem is lennének a szerződés részei, és a szerződés további tartalma szerint végezte el a felek közötti elszámolást. Ennek körében a szerződés rendelkezései szerint napra vetítve határozta meg az elsőfokú bíróság a visszatérítendő összeget, és 8.272.847 forint, valamint annak a jogelőd halálát követő 30. naptól - mint a térítés esedékességének időpontjától - járó kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, míg az ezt meghaladó kereseti kérelmet elutasította.