A Fővárosi Törvényszék Mf.680338/2016/10. számú határozata felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 253. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 66. §, 82. §, 169. §, 208. §, 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 2. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 3. §] Bírók: Bérces Nóra, Takács Andrea, Váradi Erzsébet

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

.... Mf. ...../2016/10.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság

a ..... Szakszervezete (fél címe 1.; ügyintéző: képviselő neve titkár) által képviselt

felperes neve(felperes címe.) felperesnek,

a dr. Nagy Judit ügyvéd (fél címe 2) által képviselt

alperes neve(alperes címe.) alperes ellen

felmondás jogellenességéből eredő kártérítés megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. február 16. napján kelt ...M. ..../2015/11. sorszámú ítélete ellen a felperes által 13., az alperes által 14. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán meghozta az alábbi

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az elmaradt jövedelem címén járó kártérítést 7.137.500 (hétmillió-százharminchétezer-ötszáz) Ft-ra, a cafeteria juttatást 62.500 (hatvankétezer-ötszáz) Ft-ra felemeli.

Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 20.000 (húszezer) Ft másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát.

Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 2.786.149 Ft elmaradt jövedelem címén járó kártérítést és 6.250 Ft cafeteria juttatást.

Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Kötelezte továbbá az alperest 50.000 Ft perköltség felperesnek, 432.000 Ft illeték államnak történő megfizetésére is.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2010. november 19. napján létesített munkaviszonyt az alperessel határozatlan időtartamra. A munkaszerződés 2.1. pontja szerint munkaköre műszaki igazgató volt, és rögzítették azt is, hogy munkaköre alapján a felperes vezető állású munkavállalónak minősül.

A munka díjazása körében a 4.1. pont a felperes személyi alapbérét havi bruttó 600.000 Ft-ban határozta meg, a 4.2.1. pont pedig rögzítette azt is, hogy a felperes számára teljesítménykövetelményt, valamint ahhoz kapcsolódó juttatást határozhat meg az alperes vezérigazgatója a Felügyelő Bizottság egyetértésével, a Javadalmazási Szabályzatban megállapított kritériumok szerint. A teljesítménykövetelményhez kapcsolódó juttatás mértéke legfeljebb a munkavállaló havi személyi alapbérének háromszorosa lehetett. A munkaszerződés 4.3. pontja meghatározta, hogy a felperes milyen béren felüli juttatásokra jogosult. Ezek között rögzítették a mobiltelefonhasználatot nettó 25.000 Ft összeghatárig történő költségtérítéssel, továbbá a szociális és jóléti juttatások igénybevételét, valamint azt is, hogy a felperes havonta bruttó 67.000 Ft adó- és járulékköteles gépjármű költségtérítésben is részesül, mely után az alperes a havi elszámolás keretében havonta vonja le és fizeti be a felperest terhelő adó- és járulékkötelezettséget.

A munkaszerződés 9.1. pontjában azt is kikötötték, hogy a munkaviszonyt kizárólag közös megegyezéssel, illetve rendkívüli felmondással szüntethetik meg.

A felperes munkaköri leírása a munkakör célját részben az alárendelt szervezeti egységek munkájának irányításában, szervezetének ellenőrzésében határozta meg. A felperes azonban nem minősült a munkáltató vezetőjének, nem állt a munkáltató vezetőjének közvetlen irányítása alatt, hiszen a vezérigazgató helyettes közvetlen irányítása alá tartozott, és nem volt helyettesítési jogköre a munkáltató vezetője vonatkozásában, illetve nem gyakorolt munkáltatói jogokat sem.

A felperes munkaviszonyát az alperes a 2015. június 22. napján kelt és közölt felmondással szüntette meg. A felmondás indokolást nem tartalmazott, csak utalt arra, hogy a felperes vezető állású munkavállalónak minősül.

A felperes alapbére a munkaviszony megszüntetésekor 600.000 Ft volt.

Az ekképp megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperesnek a jogellenes jogviszony megszüntetésből eredő kártérítés megfizetése iránti kereseti kérelmét túlnyomó részben megalapozottnak találta.

Elsőként a munkaszerződés 9.1. pontját vizsgálta, és jogszabályba ütközés miatt annak részleges érvénytelenségét állapította meg. Ezt azzal indokolta, hogy mind a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.), mind a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) egyaránt kógens szabályként rögzítette a munkaviszony rendes felmondással, illetve felmondással történő megszüntetését, így a munkaszerződés ezen pontja jogszabályba ütközés miatt semmis, ezáltal érvénytelen.

Ezt követően megvizsgálta, hogy a felperes valóban vezető állású munkavállaló volt-e, ugyanis csak ebben az esetben lehet jogszerű intézkedés a munkáltató részéről a felmondás indokolásának mellőzése. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy a felmondáskor hatályos új Mt. 208. § (1) bekezdésében foglalt vagylagos feltételek egyike sem állt fenn esetében, mivel nem volt a munkáltató vezetője és nem minősült a vezető közvetlen irányítása alatt álló, a vezető helyettesítésére jogosított munkavállalónak sem. Ezután az új Mt. 208. § (2) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételeket vizsgálta, és kimondta, hogy a felperes az alapján sem minősülhet vezető állású munkavállalónak, mivel - amellett, hogy a munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, fokozottan bizalmi jellegű munkakört töltött be - az alapbére nem érte el a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét. Tény, hogy a felperes a munkaszerződés létesítésekor hatályban volt rendelkezések alapján vezető állású munkavállaló volt, azonban csak addig minősült ilyennek, amíg az új Mt. hatályba lépésében meghatározott újabb jövedelmi feltételnek megfelelt. A régi Mt. valóban nem írta elő az új Mt-ben szereplő azon feltételt, hogy a vezető állású munkavállaló alapbére a kötelező legkisebb munkabér hétszeresét elérő összegű legyen, így annak a ténynek, hogy a felperes személyi alapbére a munkaviszony létesítésekor meghaladta a kötelező legkisebb munkabér hétszeres összegét, az ügyben nem tulajdonított jelentőséget. A felperes a felmondás időpontjában abban az esetben minősülhetett vezető állású munkavállalónak, ha az alapbére a felmondáskor elérte volna a kötelező legkisebb munkabér összegének hétszeresét. A vezető állású minősége a felperesnek azáltal szűnt meg, hogy a hatályos Mt. konjunktívként, és nem vagylagosként meghatározott egy olyan, addig nem létező feltételt, aminek nem felelt meg a felperes. Ebből következően pedig az alperesnek indokolnia kellett volna a munkaviszonyt megszüntető intézkedését, ennek hiányában a felmondás az Mt. 66. § (1) bekezdésének kógens szabályába ütközik, ezért jogellenes.