A Debreceni Ítélőtábla Bf.330/2011/4. számú határozata emberölés bűntette (emberölés ELŐKÉSZÜLETÉNEK bűntette) tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 4. §, 339. §, 348. §, 361. §, 371. §, 381. §] Bírók: Diószegi Attila, Elek Margit, Ficsór Gabriella

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék B.387/2007/93., *Debreceni Ítélőtábla Bf.330/2011/4.*

***********

Debreceni Ítélőtábla

Bf.III.330/2011/4. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság a Debrecenben, 2011. szeptember 15. napján tartott nyilvános ülésen meghozta a következő

végzést:

Az emberölés előkészületének bűntette miatt vádlott neve ellen indított büntető ügyben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2010. június 21. napján kihirdetett 7.B.387/2007/93. számú ítéletét helybenhagyja.

A fellebbezési eljárásban felmerült 3750 (háromezer-hétszázötven) Ft bűnügyi költséget az állam viseli.

Indokolás:

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést megalapozatlanság okából, a vádlott felmentése miatt, ezért a megyei bíróság határozatának hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.

A vádlott és a védője tudomásul vették a megyei bíróság döntését, amelyben a vádlottat az emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vád alól - bizonyítottság hiánya miatt - felmentette.

A fellebbviteli főügyészség az átiratában az ügyészi perorvoslatot, az abban foglalt indítványt megalapozottnak tartva fenntartotta.

Az ítélőtábla a fellebbezéssel megtámadott elsőfokú ítéletet a Be. 348. §-ának (1) bekezdése alapján az azt megelőző eljárással együtt teljes terjedelmében nyilvános ülésen bírálta felül, alkalmazva a Be. 361. §-ának (1) bekezdésében írtakat.

Ennek során megállapította, hogy a megyei bíróság a bizonyítást igen széles körben, az eljárási szabályokat betartva folytatta le. A feltárt bizonyítékokat egyenként és azokat egymással is összevetve, a logika szabályait szem előtt tartva példaértékűen értékelte. Indokolási kötelezettségének ezzel messzemenően eleget tett. Ezen tevékenysége során részletesen, mindenre kiterjedően számot adott arról, hogy az ügyben a vádlottra terhelő tanúvallomást tett zárkatársak következetlen, egymásnak is jelentős részletekben ellentmondó nyilatkozataira miért nem lehetett kétséget kizáró bűnösséget alapítani, figyelemmel az érdektelen tanúk (büntetésvégrehajtási intézet nevelői) következetes, a terhelő tanúvallomásokat cáfoló vallomásaira, nem utolsó sorban a büntetésvégrehajtási intézet precíz nyilvántartási adataira is. Az elsőfokú bíróság - helyesen - igen körültekintően foglakozott azzal, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott tanúk (zárkatársak) milyen egyéni érdekek mentén tettek nyilatkozatot. E körben igyekezett feltárni a 71-es zárkában lévő személyek kötődéseit, erőviszonyait, keresve ezzel a tanúvallomások következetlenségeire, ellentmondásosságára a választ. Az igen nagy számban felmerülő kételyeket a megyei bíróság a bizonyítékokat értékelő, mérlegelő tevékenysége során - a Be. 4. §-ának (2) bekezdésében írtaknak megfelelően - a vádlott javára vette figyelembe. E törvényhely alapelvi szinten rögzíti azt, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.

A megyei bíróság a bizonyítási eljárása során elutasította az ügyész bizonyítási indítványát, miszerint szükséges azon rendőrök tanúkénti kihallgatása is, akik a vádlottra terhelő vallomást tett zárkatársak nyilatkozatait rögzítették, mégpedig arra, "... hogyan, milyen állapotban voltak, milyen módon tették meg tanúvallomásukat, esetleges félelemre, befolyásoltságra, emlékezetkiesésre hivatkoztak-e.".