A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.31857/2014/5. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (HELYI ADÓ ügyében hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1990. évi C. törvény (Htv.) 52. §, 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.) 3. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 87. §, 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 165. §] Bíró: Antal Regina

éíííáíööéáíááóíÉőÉőáááéöáíééííFővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

9.K.31.857/2014/5.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Érdi Ügyvédi Iroda (cím., eljáró ügyvéd: dr. Érdi Zsolt) által képviselt felperes neve. (felperes címe.) a dr. Posztós Mónika Amarilla jogtanácsos által képviselt Budapest Főváros Kormányhivatala (alperes címe.) alperes ellen helyi adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A bíróság az alperes 2014. február 17. napján kelt BPB/007/01385-1/2014. számú határozatát az elsőfokú hatóság 2013. október 28. napján kelt FPH001/93-14/2013. számú határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezi és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezi.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül a felperesnek 30 000 (harmincezer) forint perköltséget.

A le nem rótt 706 400 (hétszázhatezer-négyszáz) forint kereseti illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú adóhatóságként eljárt Budapest Főváros Önkormányzatának Főjegyzője az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 87. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felperes bevallásainak utólagos ellenőrzését rendelte el helyi iparűzési adónemben. Az ellenőrzés alá vont időszak 2007. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig került meghatározásra. Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvre vonatkozóan a felperes észrevételt nyújtott be, az abban foglaltakat azonban az elsőfokú adóhatóság nem fogadta el, és a 2013. október 28. napján kelt FPH001/93-14/2013. számú határozatával 2007. évre vonatkozóan 2.272.430 forint adókülönbözetet, 227.243 forint adóbírságot és 792.178 forint késedelmi pótlékot; 2008. évre vonatkozóan 2.319.255 forint adókülönbözetet, 231.926 forint adóbírságot és 693.808 forint késedelmi pótlékot; 2009. évre vonatkozóan 2.230.987 forint adókülönbözetet, 223.099 forint adóbírságot és 717.919 forint késedelmi pótlékot; 2010. évre vonatkozóan 3.117.575 forint adókülönbözetet, 311.758 forint adóbíróságot és 632.227 forint késedelmi pótlékot; végül 2011. évre vonatkozóan 4.105.337 forint adókülönbözetet, 410.534 forint adóbírságot és 269.378 forint késedelmi pótlékot állapított meg, azaz összesen 18.555.654 forint befizetésére kötelezte a felperest. Döntésének indokolásában a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 52. § 22. és 40. pontjaira, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (7) bekezdésének 1. és 2. pontjaira hivatkozással kifejtette, hogy nem fogadható el a felperes adóalapjának adóbevallásba beállított közvetített szolgáltatással történő csökkentése, tekintettel arra, hogy a társaság nem állít ki számlát az általa végzett tevékenységről, így a Htv. 52. § 40. pontjában foglalt definíció egyik eleme nem teljesül. A felperes azon hivatkozására vonatkozóan, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 165. § (1) bekezdése alapján nem köteles számla kibocsátására, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) felé egyéb számviteli bizonylattal történik az elszámolás, a hatóság rögzítette, hogy számla hiányában a közvetítés ténye egyértelműen nem állapítható meg, mivel az egészségügyi szolgáltatást megrendelő OEP - a szolgáltatást közvetítő adózó - és a szolgáltatást ténylegesen nyújtó szakorvosok között létrejött láncolat nem felel meg a Htv.-ben meghatározott három szereplős modellnek, hiszen az OEP irányába az adózó nem állít ki számlát. Mindezek alapján az elsőfokú adóhatóság - ugyan elfogadta az értékesítés nettó árbevételeként könyvelt, OEP által fizetett összeget, azonban - nem fogadta el közvetített szolgáltatásként a közreműködő orvosok által beszámlázott közvetítői díjat, melynek okából a felperes terhére adókülönbözetet állapított meg, továbbá - az Art. 178. § 3. pontja, 170. § (1) és (2) bekezdései, 171. § (2) és (3) bekezdései, illetve 165. § (1)-(3) bekezdései alapján - az adóbírságot a legmagasabb mérték 10%-ában határozta meg, a késedelmi pótlékot pedig az eredeti esedékesség helyett 6 hónappal későbbi időponttól számította fel.

A felperes fellebbezést terjesztett elő az elsőfokú határozattal szemben, melyben előadta, hogy az OEP-pel való jogviszonyában nem jogosult meghatározni az elszámolási rendet, hiszen az ország valamennyi egészségügyi szolgáltatója utalványozási rendszerben működik az OEP partnereként. Az elszámolási rend körében hivatkozott az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-ára, 4. § (1)-(3) és 6. § (1)-(5) bekezdéseire, továbbá idézte az Sztv. 5. §-át, a Htv. 52. § 40. pontját és az Áfa tv. 165. § (1) bekezdését. Hangsúlyozta, hogy az OEP részére csak utólagosan lehetne számlát kibocsátani, és csak akkor, ha az OEP azt befogadná, azonban a finanszírozási szerződés ezt nem teszi lehetővé. Kiemelte, hogy a közvetített szolgáltatást végző közreműködő orvosok teljesítményét részletesen tartalmazza a felperes OEP felé küldött jelentése. Úgy vélte, hogy a határozatban foglalt kötelezés sérti a kettős adóztatás tilalmát.

Az alperes a 2014. február 17. napján kelt BPB/007/01385-1/2014. számú határozatával az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy - az Art. 164. § (1) bekezdésére hivatkozással - megállapította a 2007. évi adó megállapításához való jog elévülését, és mindösszesen 14.193.088 forint megfizetésére kötelezte a felperest (a késedelmi pótlék összegét 2008. évre vonatkozóan 296.515 forintban, 2009. évre vonatkozóan 266.395 forintban, 2010. évre vonatkozóan 410.329 forintban, 2011. évre vonatkozóan pedig 269.378 forintban jelölte meg), ezt meghaladóan az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az adó alapjának meghatározása körében a Htv. 39. § (1) bekezdésére, a közvetített szolgáltatások értékének meghatározása körében pedig a Htv. 52. § 40. pontjára hivatkozott. Kiemelte, hogy a felperes az OEP-pel kötött alapszerződésben foglaltak szerint területi ellátási kötelezettséggel járóbeteg szakellátást és egy napos sebészeti tevékenységet folytat, az ellátás biztosítása érdekében közreműködői szerződéssel az OEP-hez bejelentett szakorvosokat vesz igénybe. A szakrendelést végző orvosok havi elszámolás alapján az általuk teljesített árbevétel szerződésben kikötött százalékára nyújtanak be számlát a felperesnek. A felperes az OEP felé elektronikus úton havi betegforgalmi jelentést küld, mely tartalmazza az ellátott betegek személyes adatait, a beavatkozások kódját, a gyógyszereket, illetve a segédanyagokat. Az OEP ezen jelentéseket feldolgozza, értékeli, felülvizsgálja, majd az elszámolás alapján kiszámolt ellenértéket átutalja. A felperes számlát nem bocsát ki, mivel az OEP számlát nem fogad be. A felperes az OEP által elszámolt, átutalt összeget értékesítés nettó árbevételeként, míg a közreműködő orvosok által beszámlázott összegeket közvetített szolgáltatásként könyveli, és csökkenti az értékesítés nettó árbevételét. Hangsúlyozta, hogy a közreműködő orvosok által beszámlázott közreműködői díj nem fogadható el adóalapot csökkentő tényezőként, mivel a Htv. 52. § 40. pontjában foglalt definíciós fogalmat szigorúan kell értelmezni, és a közvetített szolgáltatás ennek megfelelően kizárólag akkor számolható el, ha a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, míg a megrendelő felé kiállított számlából a közvetítés ténye kitűnik. Ez utóbbi feltétel azonban a felperes esetében nem teljesül, mivel az OEP számára nem állít ki számlát. A felperes Áfa tv. szerinti számlakibocsátás alóli mentessége nem fogadható el, tekintettel arra, hogy az önkormányzati adóhatóság a Htv.-t, és nem az Áfa tv.-t alkalmazza. Az alperes a kettős adóztatás tilalmára vonatkozó kifogást sem találta alaposnak, e körben utalt a Htv. 7. § a) pontjára, 4. § d) pontjára, 35. § (1) és 39. § (1) bekezdéseire, továbbá az Alkotmánybíróság 205/B/2003.AB. számú határozatában foglaltakra. A jogkövetkezmények kapcsán hivatkozott az Art. 165. § (2)-(4), 170. (1)-(2), illetve 171. § (1), (3) bekezdéseire, és az adóhiány és adóbírság mértékét az elsőfokú határozattal egyezően állapította meg, a késedelmi pótlék felszámításának esedékességét ugyanakkor megváltoztatta.