A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20386/2018/5. számú határozata jogsértés megállapítása (SZERZŐI jogsértés megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §, (2) bek., 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 11. §, 45. §, (1) bek.] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf...../2018/5.

A Fővárosi Ítélőtábla az Oppenheim Ügyvédi Iroda (...., ügyintéző: dr. László Áron Márk ügyvéd) által képviselt felperes neve (.....) felperesnek a dr. Daszkalovics Katalin ügyvéd (.....) által képviselt Múlt és Jövő Alapítvány (.....) alperes ellen szerzői jogsértés megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2017. december 12. napján meghozott 1.P....../2017/9. számú ítélete ellen a felperes részéről 10. sorszámon, az alperes által 11. sorszám alatt benyújtott fellebbezések folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és megállapítja, hogy az Múlt és Jövő Alapítvány alperes azzal, hogy a kiadásában 2015. december 10-én megjelent "Két évszázad zsidó-magyar költészete I." című kötetben V.Zs. és P.A. költeményeit megjelentette, megsértette felperes neve felperes többszörözéshez és terjesztéshez fűződő szerzői jogait. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek további 240.000 (Kétszáznegyvenezer) forint jogdíjat és annak 2015. december 15-től a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján esedékes jegybanki alapkamattal megegyező késedelmi kamatát. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 19.200 (Tizenkilencezer-kétszáz) forint fellebbezési illetékből és 20.000 (Húszezer) forint + áfa összegű ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a kiadásában 2015. december 10-én megjelent "Két évszázad zsidó-magyar költészete I." című kötetben V.Zs. költeményeit megjelentette, megsértette a felperes többszörözéshez és terjesztéshez fűződő szerzői jogait.

Kötelezte az alperest, hogy 90 napon belül saját költségén tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkező részét a M. és J. című negyedévente megjelenő folyóirat következő számában.

Kötelezte az alperest továbbá, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 80.000 forintot és annak 2015. december 15-től a kifizetés napjáig járó a késedelemmel érintett naptári félév első napján esedékes jegybanki alapkamattal megegyező késedelmi kamatát, valamint 18.000 forint perköltséget, és akként rendelkezett, hogy a felek a felmerült egyéb költségeiket maguk viselik.

A fentieket meghaladóan az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

Az ítélet tényállásában ismertette, hogy V.E.Zs. (1890-1981) és P.A. (1881-1958) költőházaspár leánya P.M., akinek egyetlen gyermeke a felperes, fia pedig P.F., aki 1982-ben tett írásbeli nyilatkozatában - megerősítve az 1970-ben tett nyilatkozatát - mint P.A.né született V.E. törvényes örököse a szerzői jogokról lemondott a felperes javára. Az alperes kiadásában 2015. decemberében megjelent a "Két évszázad magyar-zsidó költészete I." című antológiakötet, amelyben nyolc V.Zs. és negyvennyolc P.A. költemény szerepelt.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes azzal, hogy a kötetben megjelenő költeményeket jogsértő módon, hozzájárulás nélkül megjelentette, megsértette a felperesnek, mint a szerzők jogutódjának a terjesztéshez és többszörözéshez fűződő szerzői vagyoni jogait. Kérte az alperes kötelezését elégtétel adására oly módon, hogy elnézést kérő nyilatkozatot és az ítélet jogsértést megállapító rendelkező részét tegye közzé a M. és J. című negyedévenkénti folyóirat következő számában. Kérte az alperes kötelezését jogsértéssel elért gazdagodás címén 560.000 forint és annak 2015. december 15-étől számított késedelmi kamata megfizetésére, mely összeget versenként 10.000 forint jogdíj alapján számította ki. Álláspontja szerint az alperes a költemények közzétételével megsértette a felperes többszörözéshez és terjesztéshez fűződő szerzői jogait.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felhasználási engedélyt szóban megszerezte akként, hogy a felperes és K.J. között az antológia szerkesztésével kapcsolatban levelezés folyt, amely arra enged következtetni, hogy a felhasználási engedély megadottnak tekinthető. A felek viszonyának megromlása pedig nem tekinthető olyan alapos oknak, amely miatt a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedély visszavonható. További álláspontja szerint P.A. szerző esetében a felperes nem tekinthető jogutódnak.

Az elsőfokú bíróság a keresetet részben alaposnak találta. Határozatát a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (Szjt.) 1. § (1) bekezdésére, (2) bekezdés a) pontjára, 9. § (1) és (4) bekezdésére, 16. § (1) és (6) bekezdésére, 18. § (1) bekezdésére, 23. § (1) bekezdésére, 42. § (1) bekezdésére, 45. § (1) bekezdésére, 94. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjára, valamint 106. § (1) bekezdésére alapította.

Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes mindkét szerző jogutódjának tekinthető-e. Rögzítette, hogy a felperes a V.Zs.-P.A. házaspár unokája, leányuk, P.M. egyetlen gyermeke. Ismertette, hogy a házaspár másik gyermeke P.F. írásban nyilatkozott az édesanyja jogutódjaként őt megillető szerzői jogok felperesre történő átruházásáról, mely írásbeli nyilatkozat az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem tekinthető akként, hogy azt mindkét szülője vonatkozásában tette volna. Ilyen kiterjesztő értelmezésre ugyanis a lemondó nyilatkozat szövegezése nem ad lehetőséget. A szöveg értelmezése ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy a joglemondó nyilatkozat kizárólag V.Zs. tekintetében született. Mindezekből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a felperes P.A.t megillető szerzői jogokra jogutódként nem tarthat igényt.

Rögzítette, hogy a felperes írásbeli felhasználási szerződés létrejöttét maga sem állította, annak ellenére, hogy az Szjt. 45. §-ának (1) bekezdése szigorú írásbeliséget ír elő a felhasználási szerződés érvényes létrejöttéhez, ezért azt állapította meg, hogy a 2015. decemberében megjelent versgyűjteményben felhasználási engedély hiányában szerepelnek V.Zs. költeményei.

Az alperes Szjt. 11. §-ára történt hivatkozását az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak, mert álláspontja szerint e szabály a nyilvánosságra hozatalhoz adott engedélyről, illetve annak visszavonásáról szól. A perbeli költemények mindegyike megjelent korábban, a nyilvánosságra hozatalhoz adott engedély pedig kizárólag az első nyilvánosságra hozatallal lehet kapcsolatos, így e hivatkozás nem lehet alapos. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság V.Zs. költeményeinek többszörözésével és terjesztésével kapcsolatosan a szerzői jogsértést megállapította, ugyanakkor a felperes keresetét P.A. költeményei tekintetében elutasította, mivel álláspontja szerint a felperes azok vonatkozásában jogutódnak nem tekinthető. A jogsértés megállapításán túl az elsőfokú bíróság alkalmazta a kért jogkövetkezményeket is. A jogsértéssel elért gazdagodás tekintetében utalt arra, hogy a szerzői vagyoni igény legalsó határa az elmaradt jogdíj, melynek általános mértéke igazolására a felperes által csatolt iratokból azt állapította meg, hogy a költeményenkénti 10.000 forint nem tekinthető eltúlzottnak. Az elégtétel körében a jogsértés mértékével és súlyával az elsőfokú bíróság az ítélet közzétételét találta arányban állónak, az elnézést kérő nyilatkozat megtételét azonban nem látta szükségesnek.