19/1954. (III. 24.) MT rendelet
a begyűjtési szervekről és hatáskörük megállapításáról
A Minisztertanács a népgazdaság szükségletének a beadási kötelezettség és az állami szabadfelvásárlás útján való biztosítása, a begyűjtési tervek maradéktalan teljesítése és az állami begyűjtés terén a törvényesség érvényesítése érdekében az 1951. évi 6. számú törvényerejű rendeletben foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli:
1. §
A begyűjtési feladatokat ellátó szervek munkáját az ország egész területén a begyűjtési miniszter irányítja és ellenőrzi.
2. §
(1) A begyűjtési miniszter irányítása és felügyelete alatt az állami begyűjtés helyi feladatait az alábbi hatóságok látják el:
a) megyei begyűjtési hivatalok, Budapesten a városi begyűjtési hivatal,
b) a járási (járással egy tekintet alá eső városokban a városi) begyűjtési hivatalok és
c) a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottaik.
(2) A megyei, járási és városi begyűjtési hivatalok vezetői, valamint a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottak működési területükön felelősek a begyűjtési tervek teljesítéséért.
3. §
A megyei (Budapest városi) begyűjtési hivatal feladatkörébe tartozik:
a) A megye területén működő járási (járással egy tekintet alá eső városi) begyűjtési hivatalok és községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottak munkájának irányítása és ellenőrzése;
b) működési területén a begyűjtési jogszabályok végrehajtása és végrehajtásának ellenőrzése;
c) a begyűjtési előtervek lebontása járásokra (városokra, városi kerületekre). A termelőkkel megtárgyalt beadási kötelezettségek összesítése járásonként és felterjesztése a Begyűjtési Minisztériumhoz. A Minisztertanács által jóváhagyott begyűjtési terv teljesítésének biztosítása;
d) működési területén a begyűjtéssel kapcsolatos jelentőszolgálat megszervezése és a begyűjtési miniszter által elrendelt adatszolgáltatás teljesítése;
e) működési területén az állami gazdaságokat (intézményeket) terhelő átadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése;
f) működési területéhez tartozó vállalatok és földművesszövetkezetek mezőgazdasági termékek átvételével és a szerződéses termeléssel összefüggő tevékenységének ellenőrzése, valamint az állami szabadfelvásárlás ellenőrzése;
g) az alárendelt járási (városi) begyűjtési hivatalok, Budapesten a városi kerületi begyűjtési megbízottak intézkedése ellen beadott panaszok elintézése;
h) a begyűjtési miniszter által reáruházott egyéb, a begyűjtéssel, a szerződéses termeléssel és az állami szabadfelvásárlással kapcsolatos feladatok ellátása.
4. §
(1) A járási begyűjtési hivatal feladatkörébe tartozik:
a) a járás területén működő községi (városi) begyűjtési megbízottak munkájának irányítása és ellenőrzése;
b) a járás területén a begyűjtési jogszabályok végrehajtása és végrehajtásának ellenőrzése;
c) a járási begyűjtési előtervek községekre való lebontása, mezőgazdasági termelőszövetkezetek kötelezettségének megtárgyalása. A termelőkkel megtárgyalt beadási kötelezettség községi összesítéseinek a megyei begyűjtési hivatalhoz való felterjesztése. A megállapított beadási kötelezettség teljesítésének biztosítása;
d) az állami begyűjtés körében elkövetett bűntettek büntetéséről szóló 2/1954. (I. 10.) MT számú rendeletben szabályozott esetekben a községi (városi) begyűjtési megbízott javaslatára a büntető feljelentés megtétele és erről az illetékes községi tanács végrehajtóbizottságának, valamint a megyei begyűjtési hivatalnak értesítése;
e) a járás területén az állami gazdaságokat (intézményeket) terhelő átadási kötelezettség teljesítésének biztosítása;
f) a járás területén működő vállalatok és földművesszövetkezetek mezőgazdasági termékek átvételével és a szerződéses termeléssel összefüggő tevékenységének ellenőrzése, valamint az állatni szabadfelvásárlás ellenőrzése;
g) a községi begyűjtési megbízottak tevékenységével kapcsolatban felmerülő panaszok elintézése;
h) a begyűjtési miniszter által reáruházott egyéb, a begyűjtéssel, szerződéses termeléssel és az állami szabadfelvásárlással kapcsolatos feladatok ellátása.
(2) A járással egy tekintet alá eső városokban az (1) bekezdésben felsorolt feladatokat értelemszerűen a városi begyűjtési hivatal látja el.
5. §
(1) A községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízott feladatkörébe tartozik:
a) a beadási kötelezettségnek az egyes termelők meghallgatásával történő megállapítása. A termelők kötelezettségének összesítése és a járási (megyei, városi) hivatalhoz való felterjesztése. A megállapított beadási kötelezettség teljesítésének biztosítása;
b) a termelők nyilvántartási lapjának és a változási jegyzéknek vezetése;
c) a termelők beadási könyvének kiállítása és az évközi változások keresztülvezetése;
d) a tervek teljesítése érdekében politikai felvilágosító munka végzése és a termelőkkel való rendszeres foglalkozás;
e) a begyűjtési verseny nyilvánosságának biztosítása érdekében a rendszeres adatszolgáltatás a helyi tanács végrehajtóbizottsága részére;
f) a beadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése és a hátralékos termelőkről kimutatás vezetése, továbbá javaslattétel a behajtási eljárás elrendelésére és az illetékes helyi tanács végrehajtóbizottsága által elrendelt behajtás foganatosítása a beadási kötelezettségüket nem teljesítő termelőkkel szembeni behajtási eljárás szabályozásáról szóló érvényes jogszabályok alapján;
g) a vágási engedélyek kiadása;
h) a felettes szervek által elrendelt adatszolgáltatás teljesítése;
i) a község (város) területén működő vállalati telepek, átvevőhelyek és földművesszövetkezetek mezőgazdasági termékek átvételével és a szerződéses termeléssel összefüggő tevékenységének helyszíni ellenőrzése, valamint felettes szervének utasításai alapján az állami szabadfelvásárlás ellenőrzése;
j) a Begyűjtési Minisztérium által reáruházott egyéb, a begyűjtéssel kapcsolatos feladatok ellátása.
(2) A járással egy tekintet alá eső városokban az (1) bekezdésben felsorolt feladatokat a városi begyűjtési hivatal látja el, kivéve azokat a városokat, ahol városi kerület van szervezve.
6. §
(1) A megyei (Budapesti városi) begyűjtési hivatalok vezetőit a begyűjtési miniszter,
a járási (a járással egy tekintet alá eső városi) begyűjtési hivatalok vezetőit a megyei begyűjtési hivatal vezetője,
a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottakat a járási begyűjtési hivatal vezetője,
a begyűjtési hivatalok beosztott dolgozóit a hivatal vezetője nevezi ki.
(2) A begyűjtési hivatalok vezetőit, a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottakat a működésük területe szerint illetékes helyi tanács végrehajtóbizottságának elnökével egyetértésben kell kinevezni.
(3) A begyűjtési hivatalok, községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottak ügyviteli szabályzatát a begyűjtési miniszter állapítja meg.
7. §
(1) A helyi tanácsok, mint az államhatalom helyi szervei, működési területükön kötelesek a begyűjtési tervek teljesítését biztosítani. Kötelesek továbbá a begyűjtési hivatalok, valamint a községi (városi, városi kerületi) begyűjtést megbízottak (a továbbiakban: begyűjtési szervek) munkáját politikai felvilágosító munkával, a begyűjtési állandó bizottságok mozgósításával, valamint a begyűjtési verseny szervezésével elősegíteni.
(2) A helyi tanácsok végrehajtóbizottságainak feladata működési területükön a törvényesség biztosítása, a beadási kötelezettségüket saját hibájukból nem teljesítőkkel szemben a hátralékok behajtásának elrendelése, a begyűjtési szervek munkájának helyi irányítása, a begyűjtési jogszabályok végrehajtásának és azok betartásának elősegítése, valamint ellenőrzése. Feladatuk továbbá a gazdalajstrom elkészítése és a begyűjtési tervek megtárgyalása. A gazdalajstrom elkészítésének munkálataihoz a Földművelésügyi Minisztérium, a Begyűjtési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal köteles segítséget nyújtani.
8. §
(1) A helyi tanács végrehajtóbizottságának elnöke működési területén felelős a begyűjtési tervek teljesítéséért.
(2) A helyi tanács végrehajtóbizottsága elnökének felelőssége nem érinti a begyűjtési hivatal vezetőjének, illetőleg a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottnak a begyűjtési tervek teljesítéséért fennálló felelősségét.
9. §
(1) A helyi tanács végrehajtóbizottsága a begyűjtés helyi kérdéseiben a fennálló jogszabályok keretén belül határozatot hozhat, amelynek végrehajtása a begyűjtési szervekre kötelező. A begyűjtési hivatal vezetőjét, a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízottat a végrehajtóbízottsági ülésekre a begyűjtést érintő napirendi pontokhoz rendszeresen meg kell hívni. A hivatal vezetője, a községi (városi, városi kerületi) begyűjtési megbízott a végrehajtóbizottság ülésén a meghívásra köteles megjelenni.
(2) A helyi tanács, illetve a végrehajtóbizottság a hivatal vezetőjét, a begyűjtési megbízottat jogosult beszámoltatni, valamint a begyűjtés munkáját ellenőrizni.
(3) Begyűjtési szervek javasolhatják, hogy a begyűjtést érintő fontosabb kérdéseket a helyi tanács végrehajtóbizottsága tűzze napirendre és azokban hozzon határozatot. Amennyiben a helyi tanács végrehajtóbizottsága a javaslatnak nem tesz eleget, a begyűjtési megbízott, illetőleg a begyűjtési hivatal vezetője a felettes begyűjtési szervhez köteles fordulni. Amennyiben a felettes begyűjtési szerv a javaslatot indokoltnak tartja, a kérdés napirendre tűzését a helyi tanács végrehajtóbizottságának felettes hatóságától kérheti,
(4) Ha a begyűjtési szerv a helyi tanács végrehajtóbizottságának a begyűjtés kérdéseiben hozott határozatával nem ért egyet, köteles a közvetlen felettes szervéhez fordulni. Ha a felettes begyűjtési szerv indokoltnak látja a sérelmes határozat hatályon kívül helyezését, a határozatot hozó helyi tarács végrehajtóbizottságának felettes hatóságától ezt kérheti.
10. §
(1) A kijelölt állami vállalatok és földművesszövetkezetek feladatkörébe tartozik a beadási kötelezettség teljesítésére szolgáló mezőgazdasági termékek átvétele, tárolása, szállítása, továbbá a termelési szerződések és az állami szabadfelvásárlás lebonyolítása.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt feladatok közül a begyűjtési szervek ellenőrzik a kijelölt állami vállalatoknál és földművesszövetkezeteknél
a) a mezőgazdasági termékek átvételével kapcsolatos jogszabályok betartását;
b) a mezőgazdasági termékek átvételét;
c) a termelőktől átvett mezőgazdasági termékek ellenértékének jogszabályoknak megfelelő kifizetését;
d) a termelési szerződések lebonyolítását.
(3) Az állami vállaljatok és földművesszövetkezetek által végzett állami szabadfelvásárlást a begyűjtési szervek ellenőrzik.
(4) Ha a begyűjtési szerv az ellenőrzés során hiányosságot tapasztal, annak megszüntetésére köteles az állami vállalat (földművesszövetkezet) igazgatóját (vezetőjét) felhívni, illetőleg ezek felügyeleti szervéhez fordulni. A vállalat igazgatója (földművesszövetkezet vezetője), a felügyeleti szerv vezetője köteles a hiányosságok megszüntetése iránt azonnal intézkedni és a tett intézkedésről az érdekelt begyűjtési szervet értesíteni.
(5) Az (1) bekezdésben megjelölt vállalatok és földművesszövetkezetek vezetői kötelesek a begyűjtési miniszter által elrendelt adatszolgáltatást teljesíteni és munkájukról rendszeresen beszámolni.
11. §
A jelen rendelet végrehajtása során felmerülő kérdéseket a begyűjtési miniszter az illetékes miniszterrel egyetértve szabályozza.
12. §
A jelen rendelettel ellentétes rendelkezések hatályukat vesztik.
Nagy Imre s. k.,
a Minisztertanács elnöke