1283/B/1993. AB határozat
az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 90. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 90. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és részleges megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
1. Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 90. § (1) bekezdése azt tartalmazza, hogy "Az államigazgatási szerv annak a magánszemélynek, aki kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyai miatt az eljárási költséget vagy egy részét nem képes viselni, jogai érvényesítésének megkönnyítésére teljes vagy részleges költségmentességet engedélyezhet. A költségmentességhez alapul szolgáló feltételek megváltozása esetén a költségmentesség módosítható vagy visszavonható."
Az indítványozó az Áe. "90. § (1) bekezdésének a magánszemélyekre vonatkozó kitételét, mint alkotmánysértőt" megsemmisíteni javasolja. Érvelése szerint a "jogszabály sérti a törvény előtti egyenlőség elvét", hiszen a közigazgatási eljárásban szereplő magánszemélyi és gazdálkodó szervezeti ügyfelek között az előbbiek javára "indokolatlan diszkriminációt alkalmaz". Elfogadhatatlannak tartja, hogy míg a polgári peres eljárásban az "illetékfeljegyzési jog, illetve teljes személyes költségmentesség bármely peres felet megillethet", addig "a közigazgatási eljárásban erre nincs mód."
2. Az indítvány megalapozatlan.
Az ügyféli jogok, az ügyfélegyenlőség nézőpontjából az Áe. és a jogegyenlőség alkotmányos elve [az Alkotmány 57. § (1), (5) bekezdése, 70/A. § (1) bekezdése] között nincs összeütközés. Ezt az indítványozó sem állítja. A költségmentességben való részesülés viszont nem alkotmányos alapjog, nem is alanyi jog, hanem törvényi rendelkezésen, továbbá az eljáró hatóság mérlegelése alapján kivételesen adható kedvezmény. Az államigazgatási eljárásban a költségmentesség túlnyomó része az illeték viselése alóli mentességet jelenti. E vonatkozásban az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. §-a az állami, a helyi önkormányzati, valamint a nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási önkormányzaton kívül teljes személyes illetékmentességben részesíti azokat a költségvetési szerveket, a társadalmi szervezeteket, egyházakat és egyházi intézményeket, alapítványokat és vízgazdálkodási társulatokat, amelyeket vagyonszerzés, illetőleg vállalkozási tevékenységből származó jövedelem után társasági adó fizetésére való kötelezettség, illetve központi költségvetésbe befizetési kötelezettség nem terheli. Ennél szélesebb körű pozitív diszkriminációban való részesítést a törvényhozó nem tartotta indokoltnak. Az Áe.-nak a támadott rendelkezése, mely egy szűk, szociálisan hátrányos helyzetű réteg számára a fentieken kívül is lehetővé teszi, hogy jogainak érvényesíthetősége elé kereseti, jövedelmi, vagyoni helyzetének kedvezőtlen volta ne emeljen akadályt, éppen az ügyfélegyenlőség gyakorlati megvalósulását, az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését segíti elő, tehát további indokolt pozitív diszkriminációnak tekintendő. Eltekintve attól, hogy a jogi személyek tekintetében a szociális szempontokon alapuló államigazgatási mérlegelés követelménye nehezen lenne teljesíthető, a törvényhozó nagy szabadsággal rendelkezik különböző kedvezmények megadásában. Szélesebb körű pozitív diszkrimináció alkalmazására a jogalkotót az Alkotmánybíróság pedig nem kötelezheti.
Az Alkotmánybíróság - az indítvány keretei között maradva - nem általában véve a természetes és a jogi személyek, hanem egyfelől a természetes személyek, másfelől a gazdálkodó szervezetek eljárásjogi helyzete közötti különbséget vizsgálta. Mindazonáltal a testület elvi jelentőséggel mutat rá: a törvény előtti egyenlőség elvéből nem következik, hogy az eljárásjogi törvények megalkotásánál a törvényhozó köteles lenne az ügyfelek valamennyi csoportjára egyaránt irányadó rendelkezéseket megfogalmazni, s indokolt esetben ne differenciálhatna aszerint, hogy természetes vagy jogi személy ügyfélről van-e szó, illetőleg ne alkalmazhatna még e kategóriákon belül is a szükséghez képest további különbségtételt. [Az Áe. 23. §-ának (6) bekezdése, illetőleg 24. §-ának (4) bekezdése pl. a természetes személyek közül is kizárólag a fegyveres erők, fegyveres testületek és rendészeti szervek tagjaira vonatkozik, míg az Áe. 80. §-ának (1) bekezdése, illetőleg 82. §-ának (2) bekezdése az általánostól eltérő szabályokat állapít meg a jogi személyekre és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre nézve.] Mivel önmagában véve az ügyfelek közötti különbségtétel nem szükségképpen alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság az ilyen jellegű rendelkezések alkotmányosságának megítélésénél kizárólag azt vizsgálja, hogy a különbségtétel nem önkényes-e, illetőleg nem áll-e ellentétben az Alkotmány 70/A. §-ával vagy az alaptörvény más rendelkezésével.
A támadott rendelkezés kapcsán az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmányellenességet abból eredően, hogy a törvényalkotó csak a természetes személy ügyfelek esetében nyitotta meg a költségmentesség eseti engedélyezésének feltételeit, a gazdálkodó szervezetek esetében nem.
Bár a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 84-88. §-ai a költségmentességben részesíthetés feltételeit az ÁŰe. szabályozásához képest differenciáltabban állapítják meg, s a személyes és tárgyi költség- illetőleg illetékmentesség egyes gazdálkodó szervezetekre is kiterjedhet, a Pp. 85. § (2) bekezdése azt is rögzíti, hogy "Jogi személyek költségmentességben nem részesíthetők." Az Áe. és a Pp. két, egymástól számottevő mértékben eltérő jogi eljárás szabályait foglalja magában, éppen ezért az egyes részletszabályok tekintetében a két törvény jelentősen különbözik egymástól. Ez a különbözőség - éppen a szabályozási tárgy eltérő volta miatt - nem alkotmányellenes, s ugyanezen okból az fel sem vethető, hogy a két törvény "ellentétben áll" egymással. (Az Alkotmánybíróság egyébként sem vizsgálja két azonos szintű jogforrás esetleges ütközését.)
3. A kifejtett érvek alapján az Áe. 90. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ában a jogegyenlőséget, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát előíró követelményeket, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 1994. szeptember 13.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró