BH 2017.5.150 A nem vagyoni károk tekintetében a biztosítóval kötött, a további igényérvényesítést kizáró egyezség miatt a károsult állapotrosszabbodás esetén sem jogosult újabb nem vagyoni kártérítésre [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 207. § (1) és (4) bek., 324. § (1) bek., 325. § (1) bek., 326. § (2) bek., 327. § (2) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes az Ausztriában, 1999. január 24-én történt közúti baleset következtében súlyos sérüléseket, többek között koponyasérülést, agysérülést és szemsérülést szenvedett el. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján a felperes szülei által bejelentett kártérítési igényt az alperes rendezte, és a 2000. május 26-án kötött egyezségben vállalta, hogy a korábban nem vagyoni kár címén már megfizetett 1 000 000 forint előlegen túl további 3 000 000 forint összegű kártérítést és annak késedelmi kamatait fizeti meg. A felperes az egyezségben - annak a törvényes képviselője általi aláírásával - kijelentette, hogy az alperes által megfizetett összeget a balesetből eredő nem vagyoni kára teljes és végleges kielégítéséül elfogadja, további igényt sem az alperessel, sem a kárt okozó személlyel szemben nem érvényesít.

[2] A 2005. május 18-ai neurológiai vizsgálat megállapítása szerint a felperes két hónappal és két nappal korábbi rosszulléte minden bizonnyal generalizált convulsiv roham volt, és a felperesnél poszttraumás epilepsziát véleményeztek. A felperes ezután folyamatos gyógyszeres kezelés és orvosi ellenőrzés alatt állt. 2011. május 17-én azzal kereste fel kezelőorvosát, hogy az előző éjjel minden bizonnyal ismét generalizált convulsiv rohama volt, a későbbiekben azonban újabb roham nem jelentkezett. A felperes 2011. augusztus 28-án 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére szólította fel - eredménytelenül - az alperest, majd 2012. május 11-én pert indított ellene.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3] A felperes keresetében 4 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2005. május 16-tól számított törvényes mértékű késedelmi kamatának megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy az alperessel kötött egyezség azoknak a károknak a megtérítésére vonatkozott, amelyeket az egyezségkötésig elszenvedett, a perben érvényesített követelése viszont önálló kártérítési igény, amelyet az állapotrosszabbodása, az epilepszia betegség alapoz meg. Minthogy csak 2011-ben vált egyértelművé, hogy a fenti betegségben szenved, a követelése nem évült el.

[4] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint a felperes az egyezség megkötésével joglemondó nyilatkozatot tett a nem vagyoni kárigénye vonatkozásában, s így újabb követelést már nem érvényesíthet. Az alperes emellett elévülési kifogást terjesztett elő.

Az első- és másodfokú ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a 2000. május 26-án kötött egyezség a nem vagyoni kárigények tekintetében joglemondást tartalmaz. A felek között ugyanis nem volt vitatott, hogy a felperesnél kialakult betegség a baleset következménye, és a felperes a perben is a balesetből eredő kára kapcsán érvényesített nem vagyoni kárigényt. Az elsőfokú bíróság a joglemondó nyilatkozat értelmezésekor figyelemmel volt a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 207. § (1) bekezdésében foglaltakra. A rendelkezésre álló peradatok, s köztük a felperes szüleinek tanúvallomásai alapján megállapította azt is, hogy az egyezség megkötését megelőzően felmerült a felperesnél az epilepszia lehetősége, azzal potenciálisan számolni lehetett, és azt igyekeztek kizárni. A felperes törvényes képviselője tehát abban a téves feltevésben kötötte a megállapodást, hogy a felperesnél a baleset következményeként epilepszia nem következik be. Az elsőfokú bíróság osztotta továbbá az alperesnek azt az álláspontját, hogy a joglemondó nyilatkozat érvényessége az egyezség megtámadása nélkül nem kérdőjelezhető meg, a felperes ugyanakkor a megállapodást megtámadni nem kívánta. A felperesnek azt a hivatkozását, hogy az egyezség a régi Ptk. 13/A. §-ának (1) bekezdésébe ütköző volta miatt semmis, azért találta tévesnek, mert az adott esetben nem ellenérték nélküli joglemondás történt. Az elsőfokú bíróság az elévülési kifogás alapossága miatt sem tartotta teljesíthetőnek a keresetet. E körben utalt a felperesnek arra az álláspontjára, hogy mivel a kárt bűncselekménnyel okozták, ezért - a régi Ptk. 360. §-ának (4) bekezdése szerint - az elévülés is annak büntethetőségéhez igazodik, s így a követelés nem évült el; ezt azonban azért nem osztotta, mert az elkövető büntetőjogi felelősségéről az osztrák jog alapján határoztak, és a felperes erre vonatkozó bizonyítékot nem szolgáltatott, ennek hiányában pedig az általános elévülési határidőt kellett figyelembe venni. Az elsőfokú bíróság kifejtette továbbá azt, hogy a hivatkozott személyiségi jogi sérelem, az életvitel elnehezülése, a mentális teljesítőképesség csökkenése 2005-ben jelentkezett, a kárigény elévülése ekkor kezdődött, és mivel az elévülés ehhez képest 2010-ben bekövetkezett, ezért a 2011-ben történt igényérvényesítés elkésett.

[6] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 4 000 000 forint kártérítést, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A joglemondás kapcsán lényegesnek tekintett peradatokat a következők szerint értékelte. Figyelembe vette azt, az egyezségkötés előtt az alperes részére adott orvos szakértői vélemény ugyan valóban rögzítette, hogy a következményes, EEG által leírt epilepszia esetleges súlyosbodása nem ítélhető meg, de ez a szakvélemény az egyezségi ajánlat elfogadásakor - az alperes kárügyintézésnél eljárt alkalmazottjának és a felperes édesanyjának tanúvallomásai szerint - a felperes törvényes képviselője előtt nem volt ismert. A felperes törvényes képviselőjének az alperes egyezségi ajánlatát elfogadó nyilatkozatának tényalapját tehát csak azok az általa ismert adatok, a gyermek által már megélt, illetve konkrétan várható traumák adhatták és adták, amelyekről tudomással bírt. E körben tekinthető csak véglegesen lezártnak, kielégítettnek, további igényt nem támasztónak a nyilatkozat, s emiatt az nem minősül joglemondásnak. A másodfokú bíróság az elévülés kérdésében sem értett egyet az elsőfokú bíróság álláspontjával. A felperes számára ugyanis az epilepszia betegség, annak maradandó, gyógyíthatatlan volta, a betegség valós természete csak 2011 májusában, a második rohamot követően vált nyilvánvalóvá, és addig az igényérvényesítés elévülése mindenképpen nyugodott. Az emiatt jogalapjában megalapozott kereset összegszerűségével kapcsolatban a másodfokú bíróság utalt arra, hogy a felperes által követelt 4 000 000 forint - kamatok nélkül is - a jelenlegi életviszonyok figyelembevételével megfelelő és elegendő kompenzációt nyújt az elszenvedett nem vagyoni hátrányok kiegyenlítésére.