BH 1996.11.605 A perújítási kérelem elutasításának van helye, ha az a jogerős ítélet jogi álláspontját támadja, a kérelmet elutasító határozat ellen benyújtott fellebbezésben pedig nem lehet - megalapozottan - perújítási okként új tényekre hivatkozni [Pp. 260. § (1) bek., 263. § (2) bek., 266. § (3) bek., 267. § (1) bek., 1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 11. § (2) bek.].

A felperes keresetében 75 000 000 Ft váltótartozás és járulékai egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. Keresetét arra alapította, hogy az I. r. alperes 1992. október 15-én hét darab saját váltót bocsátott ki összesen 75 000 000 Ft értékben a II. r. alperes rendelvényes javára. A II. r. alperes a hét váltót üres forgatmánnyal a felperesre forgatta, aki azokat leszámítolta, majd a váltókat azok esedékességekor a telepítés helyén bemutatta. A bank azonban fedezethiány miatt nem fizetett, az óvást pótló nyilatkozatokat pedig az egyes váltók esedékességének napján vette fel.

Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. r. alperest kötelezte, hogy három napon belül fizessen meg a felperesnek 75 000 000 Ft váltótartozást, 30 000 000 Ft után 1993. február 10. napjától, míg 45 000 000 Ft után 1993. március 10-től a kifizetésig járó évi 6% késedelmi kamatot, továbbá 225 000 váltódíjat. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.

Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett, az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. A felperes a másodfokú eljárásban keresetét 61 138 000 Ft váltótartozásra és járulékaira szállította le, figyelemmel arra, hogy az I. r. alperes 1993. október 27-én 1 000 000 Ft-t, 1994. június 2-án 10 000 000 Ft-ot, majd 1994. szeptember 1-jén további 10 000 000 Ft-ot fizetett meg a váltótartozásából részére. Az I. r. alperes befizetéseit a felperes elsősorban kamatra számolta el, 1994. szeptember 1. napjáig, ezért kamatokra csak 1994. szeptember 2-ától tartott igényt. A kamatot meghaladó alperesi teljesítéssel a felperes a váltódíjat és a tőke összegét csökkentette.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletével - az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve - fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és az I. r. alperest terhelő marasztalás összegét 61 138 000 Ft-ra és e tőkének 1994. szeptember 2. napjától a kifizetésig járó évi 6%-os késedelmi kamatára leszállította. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, valamint az abból levont jogi következtetést ítélkezése alapjául elfogadta. Az I. r. alperesnek a fellebbezésben kifejtett indokaira tekintettel a következőkre mutatott rá. Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 11. §-ának (1) bekezdése szerint a II. r. alperes által a felperesre történő váltóátruházásnak jogi akadálya nem volt. Ennek alapján a felperes váltóbirtokosi minősége jogszerű. A felperes a Vár. 28. §-ának (2) bekezdése alapján jogszerűen terjesztett elő váltójogi igényt az I. r. alperessel szemben. Az I. r. alperesnek az 1994. április 25-ei megállapodásra hivatkozását a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Az I. r. alperes jogi álláspontjával szemben, mely szerint a megállapodással a peres felek a korábbi váltójogviszonyuk tartalmát, illetőleg a felperes követelésének jogcímét megváltoztatták, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megállapodás nem minősül a Ptk. 332. §-ának (1) bekezdése szerinti tartozásátvállalásnak. A megállapodás tartalmából egyértelműen megállapítható, hogy abban az I. r. alperes a tartozását elismerte, és halasztást kapott a váltók összegének a kifizetésére. Ez az elismerés azonban a Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése szerint a követelés jogcímét nem változtatta meg.

Az I. r. alperesnek a másodfokú eljárás során teljesített 21 000 000 forint összegű törlesztésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy amennyiben a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, a Ptk. 293. §a szerint a teljesítést elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni. A kötelezett ettől eltérő rendelkezése hatálytalan, ezért alaptalanul sérelmezte az I. r. alperes, hogy a felperes résztörlesztéseit elsősorban a kamatra számolta el.

A jogerős ítélettel szemben az I. r. alperes 1995. június 6-án perújítási kérelmet terjesztett elő. Ebben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet szerinti marasztalásnak 54 000 000 Ft tőkére és járulékaira való mérséklését indítványozta. Perújítási kérelmét az alábbi tényekre, illetve bizonyítékokra alapította. A felperesnek a rosszhiszemű váltóbirtokosi minőségét igazolja, hogy a felperesi bank fiókigazgatója ellen a per tárgyát képező váltóügyben fegyelmi eljárás folyt, melynek alapján a fiókigazgatót elbocsátották. A felperes birtokában lévő központi cenzúraanyagok, melyek az alperessel kötött ügyleteket tartalmazzák, továbbá a tanúként meghallgatni indítványozott felperesi alkalmazottak igazolni tudják, hogy a váltóügylet helyébe más jogviszony lépett. A hivatkozott bizonyítékok alkalmasak annak az alperesi előadásnak az alátámasztására is, hogy az I. r. alperes a résztörlesztéseket tőketartozásának csökkentésére fizette a felperesnek. A befizetett 21 000 000 Ft helyes jogcím szerinti elszámolására a perújító alperes igazságügyi könyvszakértő kirendelését indítványozta.

Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes perújítási kérelmét mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant végzésével elutasította.

Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a perújító alperes kérelmében nem állított olyan tényt, és nem hivatkozott olyan bizonyítékra, amelyet a bíróság az alapperben nem bírált el. A Vár. 11. §-ának (2) bekezdése szerint a váltó egyedül akkor nem forgatható, ha azt a kibocsátó, illetve a kiállító magában a váltó szövegében felvett záradékkal megtiltotta. Az alapperben eljárt bíróságok megállapították, hogy ilyen tiltás az I. r. alperes által kibocsátott váltókban nem szerepelt. Ebből következik, hogy a perújítási kérelemben hivatkozott tanúvallomások sem lennének alkalmasak a felperes rosszhiszemű váltóbirtokosi minőségének megállapítására a jogszabály hivatkozott rendelkezésével szemben. Az alapügyben eljárt bíróság a bizonyítékok mérlegelésével megállapította, hogy a peres felek váltójogviszonya helyére új jogviszony nem lépett. A perújítási kérelemben hivatkozott zálogszerződés csak mellékkötelezettséget teremt, új jogviszony létrejöttének megállapítására nem alkalmas. Az alapügyben elbírált bizonyítékok újraértékelésére a perújítási eljárásban a Pp. szerint nincs lehetőség. Mivel az alapperben eljárt bíróság az I. r. alperes által teljesített résztörlesztések jogcím szerinti elszámolása tekintetében jogi álláspontját kifejtette, ez a jogi álláspont perújítási kérelemmel eredményesen nem támadható. A perújító alperes által indítványozott igazságügyi könyvszakértői bizonyítás csak annak tisztázására lenne alkalmas, hogy a felperes a befizetett összegeket milyen jogcímen, milyen összegre bontva számolta el. Az elszámolás jogcímének helyességét azonban a bíróság az alapperben már jogi álláspontja alapján értékelte, ez az értékelés perújítással nem támadható. A fenti indokok alapján az elsőfokú bíróság a perújítási kérelmet a Pp. 266. §-ának (2) bekezdése alapján elutasította.