A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20524/2009/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 195. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §, 1996. évi XX. törvény (Szaz. tv.) 8. §, 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 15. §] Bírók: Bella Mária, Erményi Lajos, Uttó György

Pfv.V.20.524/2009/5.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Sőregi Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 16-18.) által képviselt I.r. és II. r. felpereseknek a dr. Fabó Gábor ügyvéd (8600 Siófok, Szabadság tér 12. III/5.) által képviselt dr. Zilahy Enikő (8600 Siófok, Fő u. 47-53. I/15) alperes ellen kártérítés iránt a Somogy Megyei Bíróságon 23.P.20.084/2008. számon megindított és a Pécsi ítélőtábla Pf.III.20.261/2008/4. számú ítéletével befejezett perében (amelybe az alperes pernyertességének érdekében Biztosító Zrt. beavatkozott) a jogerős ítélet ellen az I.r. felperes által 16. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelme folytán a 2009. április 23-án megtartott tárgyaláson meghozta és 2009. április 30-án kihirdetette a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletnek az I.r. felperest érintő rendelkezéseire is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. felperesnek 2.900.000 (kettőmillió-kilencszázezer) forintot és ezen összegnek 2005. december 9. napjától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. felperesnek 324.000 (háromszázhuszonnégyezer) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati perköltséget, továbbá az adóhatóság külön felhívására térítsen meg az államnak együttes kereseti-, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetékként 522.000 (ötszázhuszonkettőezer) forintot.

I n d o k o l á s :

Az I.r. felperes a keresetében az alperest 2.900.000 forint és késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni.

A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy a perben nem álló személlyel közokiratba foglalt kölcsönszerződést kötött az alperes, mint közjegyző előtt. A kölcsön biztosítéka a kölcsönvevő által megjelölt ingatlan volt, amelyre az okirat szerint jelzálogjog bejegyzésére került volna sor. A közokirat készítése során a kölcsönvevő személyi igazolvánnyal igazolta magát, a személyi azonosítóját azonban az alperes szóbeli közlés alapján tüntette fel az okiratban. A kölcsön átadása a helyszínen megtörtént, az alperes a szerződést a jelzálogjog bejegyzése érdekében megküldte a földhivatalnak. Az ingatlan-nyilvántartási hatóság azonban a bejegyzés iránti kérelmet elutasította arra hivatkozva, hogy a személyi azonosító utolsó négy számjegye nem azonos a tulajdonosként bejegyzett személy nyilvántartott adataival. A később lefolytatott büntetőeljárás eredményeként hozott jogerős ítélet megállapította, hogy a kölcsönvevő nem tulajdonosa az ingatlannak, az általa felhasznált személyi igazolvány hamisított volt.

Az I.r. felperes jogi álláspontja szerint az alperes jogellenesen és felróhatóan járt el, amikor a közokirat elkészítése során nem követelte meg a személyi azonosító okirattal történő igazolását. Jogszerű eljárás esetén nyilvánvalóvá vált volna, hogy a kölcsönvevő az azonosítót nem tudja igazolni. Ebben az esetben pedig - az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető biztosíték hiányában - a szerződést nem kötötte volna meg, és a kölcsönt nem adta volna át. Az alperes mulasztása tehát kárt okozott, amit a Ptk. 339. §-ának (1) és 349. §-ának (3) bekezdése alapján köteles megtéríteni.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezésében arra hivatkozott, hogy eljárása jogszerű volt, a személyi azonosító okirati bizonyítását jogszabály számára nem írta elő. Az alperesi beavatkozó is a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A határozat jogi indokolásában kifejtette, hogy a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjt.) 122. §-ának a) pontja szerint az alperesnek az általa nem ismert fél személyi azonosságáról és szükség esetén személyi adatairól sajátkezű aláírásával és fényképpel ellátott hivatalos igazolványból kellett meggyőződnie. A kölcsönvevő által átadott személyi igazolvány - amelynek hamis voltáról az alperes nem tudott - tartalmazta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (Sztv.) 5. §-a (1) bekezdése szerinti, valamennyi személyazonosító adatnak minősülő adatot. Nem tartalmazta viszont a személyi azonosítót, amelyre az ingatlan-nyilvántartási eljáráshoz szükség volt. Az alperes ezt elismerve, helyesen járt el, amikor a személyi azonosító számsor közlését is kérte. Arra azonban nem terjedt ki a kötelezettsége, hogy a bediktált azonosító ellenőrzése céljából más hatósági okmány bemutatását kérje. Eljárása tehát nem volt jogellenes, ezért kártérítésre nem kötelezhető.

Az elsőfokú ítélet ellen az I.r. felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az alperest marasztaló döntés meghozatalát kérte. Az alperes és a beavatkozó ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság a kijavított ítéletével az elsőfokú ítéletnek az I.r. felperesre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta.

A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállásból kiindulva, a jogszabályok helyes alkalmazásával hozott döntést. Okszerűen következtetett arra, hogy a Kjt. nem vonja a személyi adatok körébe a személyi azonosító jelet. Az 1996. évi XX. törvény (Atv.) 8. §-ának (1) bekezdése szerint az azonosító kód igazolására hatósági igazolványt kell kiadni, ami azonban nem tartalmazza a polgár fényképét és saját kezű aláírását. Az Sztv. 29. §-ának (4) bekezdése szerint az érvényes személyazonosító igazolvány bemutatása esetén személyazonosítás céljából - jogszabályban meghatározott kivételekkel - a polgár más okmány bemutatására nem kötelezhető. Amennyiben tehát az elkészítendő okiratban a személyi azonosító feltüntetése is szükséges, annak igazolására jogszabály hatósági igazolás bemutatását nem írja elő, ezért az alperes eljárása nem ütközött jogszabályba.

A jogerős ítélet ellen az I.r. felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen az alperest marasztaló új határozat meghozatalát, másodlagosan pedig új eljárás lefolytatásának elrendelését kérte.

A felülvizsgálati kérelem szerint a jogerős ítélet sérti a Ktv. 1. §-át, 3. §-ának (2) bekezdését, 113. §-át, 120. §-át, 130. §-át, az Inytv. 15. §-át és 32. §-át, valamint a Ptk. 117. §-ának (3) bekezdését. A kérelem indokolása szerint a jogvita elbírálása során a bíróságok tévesen értelmezték az alperesnek, mint közjegyzőnek adott megbízás tartalmát és ebből eredő kötelezettségeit is. A felek nem a személyazonosság megállapítására, hanem ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas, jelzálogjogot létesítő kölcsönszerződés közokiratba foglalása céljából jelentek meg az alperes előtt. Neki ezért olyan közokiratot kellett készíteni, amely a valóságnak megfelelően tartalmazta volna a személyi azonosítót is. Az alperes elkövette azt a mulasztást, hogy a személyi azonosítót nem hatósági bizonyítványból állapította meg, hanem bemondásra fogadta el. Az jogerős ítélet indokolásával ellentétben, a készítendő okiratra vonatkozó jogszabály megkövetelte a személyi azonosító feltüntetését és valóságának igazolását, ezért a keresetet elutasító döntés sérti a hivatkozott jogszabályokat.