A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20950/2012/3. számú határozata szerzői jog megsértése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 164. §, 239. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 5. §, 6. §, 205. §, 318. §, 339. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §, 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 1. §, 16. §, 42. §, 45. §, 58. §] Bírók: Békefiné dr. Mózsik Tímea, Lesenyei Terézia, Pullai Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla

8.Pf.20.950/2012/3.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Csákó Tamás ügyvéd (....) által képviselt felperes neve (....) felperesnek, a dr. Ágai László ügyvéd (....) által képviselt alperes neve (....) alperes ellen szerzői jog megsértésének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt indított perében a Budapest Környéki Törvényszék 2012. március 26. napján kelt, 14.P.29.279/2010/25. sorszámú ítélete ellen a felperes 28. sorszám alatti fellebbezése folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben - a le nem rótt illeték összege tekintetében - megváltoztatja és a felperest arra kötelezi, hogy 60 000 (Hatvanezer) forint feljegyzett kereseti illetéket fizessen meg az államnak külön felhívásra, egyebekben helybenhagyja.

Köteles a felperes 15 napon belül az alperesnek 31 750 (Harmincegyezer-hétszázötven) forint másodfokú perköltséget megfizetni.

Kötelezi a felperest, hogy az illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt 80 000 (Nyolcvanezer) forint fellebbezési illetéket az államnak külön felhívásra fizessen meg.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200 000 forint + áfa ügyvédi munkadíjat, valamint az államnak külön felhívásra 87 000 forint feljegyzett illetéket.

Az ítélet tényállása szerint a peres felek között szóbeli vállalkozási szerződés jött létre, amely alapján az alperes számítógépes programot készített és telepített fel a felperesnél online és offline verzióban oly módon azonban, hogy az offline programhoz kapcsolódó forráskódot nem adta át a felperesnek, mert erre nézve a felek között megállapodás nem jött létre. Rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a felperes részére többszörözésre vonatkozó felhasználói jogot engedélyezett. Az ítélet ismertette a Szentendrei Városi bíróság 6.P.20.922/2005/10. számú ítéletét, valamint a Pest Megyei Bíróság 2007. június 12-én kelt 9.Gf.22.054/2007/5. számú jogerős ítéletét, amely jelen per alperese, mint felperes és jelen per felperese, mint alperes között folyt. A perben eljárt bíróságok megállapították, hogy a felek között szóbeli vállalkozási szerződés jött létre, amely szerződés alapján a jelen per alperese online és offline szoftver elkészítésére vállalt kötelezettséget, míg a jelen per felperese a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére volt köteles, mely utóbbi kötelezettségének azonban nem tett maradéktalanul eleget, ezért a jogerős ítélet 300 000 forint vállalkozói díjhátralék megfizetésére kötelezte.

A felperes 2010. december 11-én nyújtotta be keresetét a bíróságon az alperesi jogsértés megállapítása iránt, amely állítása szerint abban valósult meg, hogy az alperes a forráskódot is tartalmazó szoftver példány átadását megtagadta a felperes, mint felhasználó írásbeli felszólítása ellenére. Kérte továbbá az alperes kötelezését 1 000 000 forint kártérítés és ennek 2010. május 31-étől járó késedelmi kamata megfizetésére. Előadta, hogy a peres felek megállapodtak abban, hogy az alperes az offline program forráskódját átadja a felperes részére, mely szerződéses kötelezettségének az alperes nem tett eleget. Forráskód nélkül a program visszafejtése jelentős költségtöbblettel jár, ezért a program továbbfejlesztése a felperes számára 1 000 000 forint költséget keletkeztetett. Keresetét a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 60. §-ának (1) bekezdésére és a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapította.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy az Szjt. felperes által felhívott 60. §-ának (1) bekezdése önmagában nem biztosítja a felhasználó jogát a forráskódot is tartalmazó szoftver példányra. Erre jogosultság felhasználói szerződéssel szerezhető, ilyen, a forráskód átadására is irányuló felhasználói szerződés azonban a peres felek között nem jött létre. A forráskód az alperes tulajdona, amely az Szjt. 16. §-ának (1) bekezdése szerint szerzői jogi védelem alatt áll. A felperes nem bizonyította a kártérítés törvényi tényállási elemeit, ezek közül azt sem igazolta, hogy kár érte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta alaposnak.

Rögzítette, hogy a szoftver forráskódja az Szjt. 16. §-ának (1) bekezdése hatálya alá tartozik, melyből következően a szerzői jog védelme alatt áll. Utalt az Szjt. 45. §-ának (1) bekezdésére, amely szerint a felhasználási szerződést írásba kell foglalni és megállapította, hogy a peres felek között írásbeli felhasználási szerződés nem jött létre. Hangsúlyozta, hogy ennek bizonyítása a perben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperest terhelte, e bizonyítási kötelezettségének azonban eleget tenni nem tudott. Megállapította, hogy a felek között tárgyalások folytak arról, hogy az alperes a forráskódot átadja a felperesnek, mely tárgyalások nem vezettek eredményre, írásbeli megállapodás hiányában pedig nem állapítható meg, hogy az alperes milyen konkrét feltételek megvalósulása esetén adta volna át a forráskódot a felperesnek. A felek előadása ellentmondásos volt és a felperes állítását a meghallgatott tanúk vallomása sem támasztotta alá.

Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette, hogy a forráskód a szoftver alapját képező elvek, elgondolások, algoritmusok és ötletek összessége, amely az Szjt. 16. §-ának (1) bekezdése alapján a szerzői jog védelme alatt áll. Hangsúlyozta, hogy szoftver esetében főszabályként a szerző kizárólagos joga kiterjed azokra a cselekményekre, amelyek a program bináris - azaz tárgyi - kód formából forráskóddá történő át-, illetve visszaalakításához szükségesek. Ez a művelet a visszafejtés vagy dekompiláció, amely az Szjt. 58. §-ának (2) bekezdése értelmében az a folyamat, amikor a tárgyi kód visszafordítása forráskóddá az eredeti programnyelvtől eltérő programnyelvre történik.

Idézte az Szjt. 42. §-ának (2) és (3) bekezdését és megállapította, hogy a felek szóbeli megállapodása akként értelmezhető, hogy a felhasználói szerződés csak az alperes által elismert felhasználási tevékenységre, azaz a többszörözésre vonatkozóan jött létre. Mindebből arra következtetett, hogy az alperes nem szegett szerződést akkor, amikor a forráskódot nem adta át a felperesnek, ezért a felperes Ptk. 318. §-a és 339. §-a alapján előterjesztett kártérítés iránti keresetét nem találta alaposnak.

A pervesztes felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése és a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának (1) bekezdése szerint kötelezte a feljegyzett 87 000 forint eljárási illeték állam részére történő megfizetésére, továbbá a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja és (6) bekezdése alapján megállapított 200 000 forint + áfa ügyvédi munkadíj alperes számára történő megfizetésére.