BH 2005.5.176 Az öröklési igények elévülése szempontjából különbséget kell tenni a tulajdoni és a kötelmi jellegű igények között [Ptk. 115. §, 326. §].

Az 1981. szeptember 21-én elhunyt néhai T. L. örökhagyó hagyatékát az eljárt közjegyző az alperesnek, az örökhagyó testvérének és az örökhagyó testvére gyermekének: a perben nem álló T. E.-nek adta át 1/2-1/2 arányban.

Az örökösök a hagyatékot képező ingatlanok közös tulajdonát megszüntették, és ennek során a perbeli ingatlan kizárólagos tulajdonát az alperes szerezte meg, aki az ingatlant 1987. május 25-én kelt adásvételi szerződéssel 650 000 forint vételárért eladta. A vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

A felperes 1984-ben a vérszerinti apjaként anyakönyvezett S. B. apasága vélelmének megdöntése iránt pert indított, keresetét azonban a kerületi bíróság elutasította.

1987-ben az örökhagyó írásbeli végrendeletére hivatkozva T. L. hagyatékára öröklési igényt érvényesített. Ezirányú keresetét a bíróság elutasította.

A felperes 1995-ben az apaság vélelmének megdöntése iránt újabb pert indított. A B.-i Bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesnek nem az anyakönyvbe bejegyzett S. B. az apja. A kerületi bíróság pedig ítéletével megállapította, hogy a felperesnek az apja T. L., az örökhagyó.

A felperes jelen perbeni keresetében törvényes leszármazói örökösi minőségére alapítottan az alperest az általa eladott ingatlan 650 000 forintos vételára és annak az eladástól számított 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes elévülést állítva a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek 650 000 forintot, annak 1997. július 16-ától járó 20% kamatát és 40 000 forint perköltséget.

Az ítéleti döntés szerint az apaság megállapítása folytán a felperes, mint az örökhagyó egyedüli leszármazója az örökhagyó teljes hagyatékát megörökölte, és mint tulajdonos jogosult volt fellépni az alperessel, mint álörökössel szemben. Igénye tulajdoni igénynek minősül, amely nem évül el. Az alperes örökösi minősége az apaságot megállapító ítélettel megdőlt, az átvett örökséget, illetve helyébe lépett értéket, mint jogalap nélküli birtokos, kiadni köteles. A felperes pert megelőző írásbeli felhívásától az alperes késedelme bekövetkezett, ezért ettől kezdődően késedelmi kamat fizetési kötelezettsége is fennáll.

Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy az alperesnek az elévüléssel kapcsolatos védekezése abban az esetben sem lenne alapos, ha a felperesi igény kötelmi követelésnek minősülne. A Ptk. 326. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozva úgy foglalt állást, hogy a felperesi követelés érvényesítésének akadálya 1997. június 5-én jogerőre emelkedett, az örökhagyó apaságát megállapító ítélettel szűnt meg, a felperes perindítási lehetősége az örökléssel kapcsolatban ekkor nyílt meg. A felperes keresete 1997. december 12-én érkezett a bíróságra, amely az elévülést megszakította és ettől kezdődően az elévülés újból megkezdődött.

Az ítélet ellen, a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett, másodlagosan pedig 155 145 forint és annak 1987 májusától esedékes kamataira vonatkozó beszámítási kifogást terjesztett elő, amely az örökléssel, az örökhagyó eltemetésével, az ingatlanon végzett tereprendezéssel, a síremlék-javítással és a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos költségeit foglalta magába. A felperes a másodfokú eljárásban használati díj iránti igényt is érvényesített.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő tőke összegét 515 855 forintra, az államnak fizetendő illeték összegét 31 000 forintra, a felperes részére fizetendő perköltség összegét pedig 30 000 forintra leszállította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak 8000 forint le nem rótt illetéket, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes használati díjra vonatkozó keresetét elutasította, a felperest 17 000 forint le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte azzal, hogy az ezt meghaladó illetéket az állam viseli. Kötelezte továbbá az alperest 25 000 forint másodfokú részperköltség megfizetésére is.

A másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított. Az ítéleti tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperesnek apasági vélelmet megdöntő és az örökhagyó apaságát megállapító ítéletek vele szembeni hatálytalanságának megállapítására irányuló keresetét a kerületi bíróság elutasította, és ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta. Az alperes csatolta az illetékfizetéssel kapcsolatos iratait, a kihallgatott tanúk vallomása alapján pedig megállapítható volt, hogy az alperes a megosztás után tulajdonába került ingatlanon jelentős értéknövelő munkálatokat eszközölt.

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesi igény öröklési jogi igénynek minősül, ami nem évül el. Az alperes felelőssége a felvett vételárért és annak kamataiért fennáll. Ítéletében kiemelte, hogy az alperesnek az elbirtoklással kapcsolatos védekezése alaptalan, mert a per nem az ingatlan vevője és a felperes közötti jogviszonnyal kapcsolatos. Az elévüléssel illetve annak nyugvásával kapcsolatos védekezést pedig a felperes öröklési igénye zárja ki. Rámutatott arra is, hogy az alperesnek a felperes felróható magatartására és a joggal való visszaélésre hivatkozása alaptalan, mert e jogi érvek valóságuk esetén sem döntenék meg azt a tényt, hogy a felperesnek az örökhagyó az apja, és halálával mint törvényes örökös hagyatékát megörökölte. Utalt arra is, hogy az alperesnek a korábbi ítéletek hatálytalanságával kapcsolatos védekezése az általa indított kereset elutasítása folytán okafogyottá vált. Nem tartotta figyelembe vehetőnek a Ptk. 361. § (3) bekezdésében foglaltakat azért, mert a felek jogviszonya öröklési igény alapján volt elbírálható. A Ptk. 339. § (2) bekezdésére hivatkozást pedig azért mellőzte, mert a perben az alperes kártérítési felelőssége fel sem merült. Az alperes beszámítási kifogását érdemben elbírálta és a felperesnek a másodfokú eljárásban felemelt követelésével szemben összesen 144 145 forintot számított be. A használati díj iránti felemelt keresetet pedig meg nem engedett keresetfelemelésnek ítélte.