BH 1999.1.3 A nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek társtetteskénti megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy pontosan nem volt megállapítható, a két elkövető közös véghezviteli magatartása folytán ki okozta a sértett halálát előidéző sérüléseket; ilyen esetben az elkövetők a bekövetkezett eredményért mindketten egyaránt felelősek [Btk. 20. § (2) bek., 166. § (2) bek. b) és d) pont].

A megyei bíróság az 1997. november 19. napján kelt ítéletében a fiatalkorú I. r. és a II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, és ezért a fk. I. r. vádlottat 9 évi - a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó - szabadságvesztésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat pedig 12 évi fegyházbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A fiatalkorú I. r. vádlott az általános iskola 6 osztályát végezte el, rendszeresen hiányzott, ezért eltanácsolták az iskolából. Szüleivel és két testvérével él, több alkalommal megszökött otthonról, idejét leginkább csavargással tölti. Édesapja a helyi kórház alkalmazottja, édesanyja a háztartást vezeti. A vádlott 1996. október 16-án a lopás vétségét követte el, ezért a megyei főügyész az 1996. december 11-én kelt határozatával a vádemelést egy évre elhalasztotta, és pártfogó felügyeletét rendelte el. A fiatalkorú vádlott átlagos képességű, a beszámítási képessége kifogástalan.

A II. r. vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte el, munkanélküli, hajléktalan, két esetben került összeütközésbe a törvénnyel, amikor is a bíróság természet elleni erőszakos fajtalanság bűntette és más bűncselekmények miatt próbára bocsátotta, és lopás bűntette miatt 1996-ban pénzbüntetésre ítélte. Alacsony intellektusú, de kóros mértékben nem fogyatékos értelmű, beszámítási képességét befolyásoló elmebetegségben, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban nem szenved.

1997. március 7-én a vádlottak az autóbusz-pályaudvaron találkoztak, együtt csavarogtak, és az esti órákban különböző szórakozóhelyen tartózkodtak, ahol kisebb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Csavargás közben a városközpontban levő téren egy padra ültek le, majd ott 2 db 2x3 cm vastagságú lécet találtak, amit - minden megfontolás nélkül - magukhoz vettek. Mivel kb. 23 óra volt, elhatározták, hogy az éjszakát az egyik ház lépcsőházában töltik, amit a II. r. vádlott már korábban is ismert. Mindketten felmentek az említett ház lépcsőházának a legfelső szintjére, ahol ekkor már a szintén hajléktalan sértett egy földre terített ruhán feküdt. A vádlottak cigarettát és pénzt kértek tőle, de mivel a sértett azt válaszolta, hogy nincs neki, néhányszor kézzel megütötték a fejét és arcát, majd az egyikük a magukkal vitt léccel is megütötte, amelynek hatására a sértett átadott a vádlottaknak 100 forintot. Ezt követően a vádlottak elmentek a szórakozóhelyre, ahol szeszes italt fogyasztottak, majd 2 óra tájban visszamentek a sértetthez azért, hogy a még nála levő pénzét is megszerezzék.

Útközben ismét magukhoz vették a már említett lécdarabokat és a sértettől ismét pénzt követeltek. Mivel a sértett azt mondta, hogy már nincs több pénze, a két vádlott ököllel és léccel testszerte ütlegelte a sértettet, több alkalommal belerúgtak a földön fekvő ember fejébe, és egyikük a mellkasára is rátaposott. A bántalmazás kb. fél óráig tartott. Miután a vádlottak átkutatták a sértett holmiját és pénzt vagy egyéb értéket nem találtak, eltávoztak a helyszínről, a lécdarabokat pedig a közeli szeméttárolóba dobták.

A sértett még élt, amikor a vádlottak magára hagyták, de azt követően - pontosan meg nem határozható időben - a sértett a bántalmazás következtében keletkezett sérüléseibe belehalt.

A sértettet összességében 20-23 különálló erőbehatás érte, ebből 15-20 nagy erejű ütés, rúgás vagy léccel történő ütés volt, és a mellkasának megtaposása is nagy erővel történt.

A sértett halálát a kétoldali bordatörés, a szegycsonttörés, a légmellképződés, a lágyagyburki vérzés és az agyzúzódás miatti sérüléses sokk okozta.

A sérülések összességükben olyan súlyosak voltak, hogy a gyors orvosi beavatkozás a közvetlen életveszélyt ugyan elháríthatta volna, de a nagyszámú bordatörés tüdőgyulladáshoz vezethetett volna, így nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az időben érkező orvosi segítség a sértett életét megmenthette volna.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A vádlottak és védőik, valamint az I. r. vádlott törvényes képviselője enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási szabályok megtartásával járt el. Az ítéleti tényállás megállapítása során az ügy helyes ténybeli és jogi megítélése szempontjából minden lehetséges bizonyítási eszközt megvizsgált és értékelésének a körébe vont; a rendelkezésre álló bizonyítékokat - egymással is összefüggésbe hozva - megvizsgálta, perrendszerűen mérlegelte, és ítéletének indokolásában számot adott arról is, hogy melyik bizonyítéknak miért tulajdonított jelentőséget. Tekintettel arra, hogy a vádlottak vallomásai aggályosnak bizonyultak, egyik vádlott sem tett feltáró jellegű beismerő vallomást, hanem egymásra hárították a bűncselekmény elkövetését, különösen nagy jelentőséggel értékelte az elsőfokú bíróság az objektív bizonyítékokat. A daktiloszkópiai vélemény ugyanis igazolta az I. r. vádlott tenyérnyomatát, a traszolgóiai vélemény a II. r. vádlott lábbelijének lenyomatát, a szerológiai vélemény pedig a lefoglalt két lécdarabon olyan vérszennyeződést állapított meg, mely azonos volt a sértett vércsoportjával.