A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21288/2014/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 78. §] Bírók: Hercsik Zita, Kisbán Tamás, Pusztai Anita

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.21.288/2014/5/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Zétényi Zsolt (címe) ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek a Dr. Kárpáti Miklós Ügyvédi Iroda (címe ; ügyintéző: dr. Kárpáti Miklós ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2014. június 19. napján kelt 65.P.21.126/2014/9. számú ítélete ellen a felperes részéről 10. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 20.000 (Húszezer) forint + áfa fellebbezési költséget, valamint a Magyar Államnak külön felhívásra 64.000 ( Hatvannégyezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes az ... ... című, ...-i műsorában elhangzott azon tényállításaival, melynek értelme szerint a felperes állítása az, hogy a holokauszt idegenrendészeti ügy vagy idegenrendészeti esemény volt, továbbá azon közlésével, miszerint egy új tekintélyuralmi rendszer alkalmazásában áll és hajlandó az új tekintélyuralmi ideológiát követni, az emberi méltósághoz, jóhírnév védelméhez fűződő jogát megsértette. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől, kötelezését írásbeli formában történő bocsánatkérésre és ezen nyilatkozat közzétételére, valamint marasztalását 800.000 forint nem vagyoni kártérítés és annak 2014. január 19. napjától számított késedelmi kamatai megfizetésében.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 50.000 forint perköltséget áfá-val növelten, míg a Magyar Államnak külön felhívásra 48.000 forint eljárási illetéket.

A felperes kereseti kérelmét a Ptk. 75. § (1) bekezdésében, a 78. §-ában foglalt szabályozás alapján bírálta el, figyelemmel a PK 12. és 14. számú állásfoglalásban írtakra. A bizonyítás körében a Pp. 164. § (1) bekezdésének és a 206. § (1) bekezdésének rendelkezéseit alkalmazta.

Tényként állapította meg, hogy a felperes egy történeti kutatásokat végző, állami rendelkezés alapján létrejött intézet főigazgatójaként tájékoztatta a közvéleményt az intézmény tudománypolitikai céljairól és miután nyilatkozata nem szűk szakmai körben hangzott el, számíthatott a tágabb társadalmi közegből érkező kritikákra is. Emellett szakmai bírálatot is kapott, többek között az alperes részéről, de más történészek is reflektáltak a felperes nyilatkozatára.

Rámutatott arra, hogy a bíróság nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy az adott történelmi eseményt a felperes közelíti-e meg helyesen vagy az alperes azon álláspontja az okszerű, miszerint egyetértve a nemzetközileg is elfogadott nézettel, a Kamenyec-Podolszkiji eseményt a holokauszt első magyarországi deportálásaként kell nevesíteni és az nem minősíthető idegenrendészeti eljárásként.

Ugyanígy nem foglalhat állást abban a kérdésben, hogy a ... élére történő kinevezésével milyen ideológiai nézetrendszeren alapuló politikai rendszert szolgál a felperes.

A PK 12. számú állásfoglalás értelmében azt vizsgálta, kiindulva az alperes nyilatkozatából, hogy a felperes tézise az volt, hogy a holokauszt idegenrendészeti ügy, az alperes értelmezésében a felperes ezt az álláspontot fejtette ki. Az alperes nem állította az adásban, hogy a felperes ilyen kijelentést tett, hanem a felperesnek egy történészi megközelítését, tézisét vitatta és tagadta ilyen történészi álláspont létét. Ezért sem találta alaposnak azt a keresetet, amely szerint az alperesi nyilatkozat "értelme szerint" a felperes állítása az, hogy a holokauszt idegenrendészeti ügy.

Miután olyan tartalmú nyilatkozat a felperes részéről elhangzott, hogy a Kamenyec-Podolszkiji esemény inkább idegenrendészeti ügy, mint deportálás, szerinte nem holokauszt, megközelítésével ezt vitatta, ezért alappal vonhatta le azt a következtetést az alperes, hogy a felperesnek van egy ilyen tézise, ami azonban ellentétes a történészi álláspontokkal. A történészek döntő többsége ugyanis a Kamenyec-Podolszkiji deportálást a holokauszt részének tekinti, nem használja az "inkább idegenrendészeti ügy" megközelítést. Az, hogy melyik nézetnek van létjogosultsága, olyan történészszakmai vita, amiben a bíróság nem foglalhat állást. Azt ugyanakkor rögzítette, hogy az alperes szabadon interpretálhatta a felperes kijelentését akként, hogy a felperesnek van egy olyan álláspontja, miszerint a holokauszt idegenrendészeti esemény lenne, a Kamenyec-Podolszkiji deportálást ilyennek tekinti.

Kifejtette, hogy a bíróság nem fogalmazhatja meg egyedüli értelmezését a felperes kijelentésének. A felperesnek nyilatkozata megtételekor meg kellett fontolnia, hogy az milyen reakciókat vált majd ki szakmai, társadalmi körökben. Egy fontos eseménnyel összefüggésben, egy történettudományi intézmény felelős vezetőjeként nyilatkozott, egy olyan szakmai állásponttal szembehelyezkedve, amelyben a történészek között konszenzus volt. A történész szakma a deportálást az 1941-es évre vonatkozóan a holokauszttal azonosította, ebből kiindulva interpretálta nemcsak az alperes, hanem szélesebb társadalmi kör is a felperes szavait, azt pedig, hogy ez az értelmezés megfelelő-e, nem a bíróság feladata eldönteni, ugyanakkor ezt az álláspontot az alperes az Alaptörvényben védett véleménynyilvánítási szabadságával élve jogszerűen kifejthette. Ugyanígy jogosult volt minősíteni a felperesi intézetet, annak célját, politikatudományi, történettudományi helyét, a jelenlegi hatalmi rendszerhez fűződő viszonyát, mindez nem is a felperes személyét közvetlenül érintő kérdés. Szabadon élhetett a véleménynyilvánítás jogával akkor is, amikor a felügyeleti jogkör jellegét minősítette, azt, hogy milyen ideológiai beállítottságú történészek kerültek az intézetbe.

Miután az alperes a felperesnek egy történészi álláspontját minősítette, nem volt szükség annak bizonyítására, hogy ezen vélekedését mire alapítja, ezért az alperesi tanúk meghallgatását mellőzte. A perben azt kellett vizsgálnia, hogy elhangzott-e olyan kijelentés a felperes részéről, ami az alperes által akként interpretálható, hogy a felperes holokauszt tagadó és mivel azt állapította meg, hogy tett ilyen módon értelmezhető kijelentést a felperes, az alperesi vélemény nem volt jogsértő. A további két sérelmezett kijelentés ugyancsak a szabad véleménynyilvánítási jog alkotmányos keretein belül került megfogalmazásra, ezért a keresetet elutasította.

A perköltségviselés tárgyában a Pp. 78. §-a alapján határozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az első fokú határozat megváltoztatását és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.