BH 1992.4.228 A rablás és a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás elhatárolása szempontjából annak van meghatározó jelentősége, hogy a fizikai erőszak személy vagy dolog ellen irányul-e [Btk. 316. § (2) bek. d) pont, 321. § (1) bek.].

A megyei bíróság az I-VII. r. vádlottak bűnösségét csoportosan és bűnszövetségben megvalósított többrendbeli rablás büntettében, valamint több mint 10 rb. - valamennyi esetben dolog elleni erőszakkal elkövetett - lopás büntettében mondta ki, ezért a vádlottakat hosszabb időtartamú szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte.

Az egyik bűncselekmény tekintetében megállapított tényállás lényege a következő.

A vádbeli napon éjjel az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak betörtek a sértett családi házába. A III. r. vádlott egy ablakon keresztül bemászott a házba, és a bejárati ajtót kinyitva beengedte a társait. Valamennyien harisnyaálarcot viseltek. A sértett a kutatás zajára felébredt, és a vádlottakat meglátva kiabálni kezdett, megijedt. Az I. r. vádlott a sértett nyakát megfogva visszanyomta az ágyra, a II. r. vádlott pedig a sértett száját fogta be, mialatt a III. r. vádlott tovább kutatott. A sértett kiabálása miatt a vádlottak a "lebukástól" tartottak, mivel a közeli házakban is felfigyeltek a zajra, ezért a helyszínt elhagyták. Valamelyikük azonban magához vette a sértettnek az asztalon levő pénztárcáját, amelyben 500 forint volt. A sértett kisebb, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A II. r. és a III. r. vádlottak védői szerint a cselekmény helyes jogi minősítése nem rablás, hanem csupán dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntette. Álláspontjukat lényegében arra alapozták, hogy az elkövetők a sértettel szemben fizikai kényszert alkalmaztak, sőt a sértett élete vagy testi épsége elleni közvetlen fenyegetés, lényegében tehát lenyűgöző erejű, akaratot bénító kényszerítés sem valósult meg. A II. r. vádlott védője arra is hivatkozott, hogy amennyiben erőszak mégis megállapítható lenne, az kizárólag az elkövetők menekülése érdekében történt.