A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20071/2008/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 340. §, 348. §] Bírók: Hőbl Katalin, Madarász Anna, Tölg-Molnár László
Fővárosi Ítélőtábla
9.Pf.20.071/2008/3.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Pataki Márta ügyvéd által képviselt I.rendű felperes, II.rendű felperes , III.rendű felperesnek - a dr. Hegyi Tamás ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fejér Megyei Bíróság 2007. október 17. napján meghozott 5.P.22.159/2006/26. számú ítélete ellen a felperesek 28., az alperes 27. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő
Í t é l e t e t:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését helybenhagyja.
Az I. r. felperest 64.950 (hatvannégyezer-kilencszázötven) forint, a II. r. felperest 53.300 (ötvenháromezer-háromszáz) forint, a III. felperest 51.900 (ötvenegyezer-kilencszáz) forint, az alperest 170.150 (százhetvenezer-százötven) forint fellebbezési eljárási illeték állam javára, az adóhatóság felhívására az ott írt számlára történő megfizetésére kötelezi.
A felek a másodfokú eljárásban felmerült költségeiket maguk viselik.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
I n d o k o l á s:
Keresetében az I. rendű felperes 2.164.750 Ft és annak 2001. november 30-tól, a II. rendű felperes 1.776.898 Ft és annak 2001. november 30-tól, a III. rendű felperes 3.443.000 Ft és annak 2001. november 30-tól a kifizetés napjáig járó Ptk. szerinti késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 348. § (1) bekezdése alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, a követelések jogalapját vitatta. Álláspontja szerint alkalmazottja a feladatkörébe tartozó munkavégzése során felperesekkel kialakított bizalmi viszonyt kihasználva "kvázi megbízási jogviszony" keretében, mintegy szívességből vállalkozott a felperesek közterheinek befizetésére, mégpedig az alperes tudta és jóváhagyása nélkül. Eljárása nem a saját munkavállalói kötelezettségét és nem is a könyveléssel megbízott alperes szerződéses feladatait, hanem a felperesek kényelmét volt hivatott szolgálni. A felperesek maguk is felróható magatartást tanúsítottak azzal, hogy adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek nem a törvényben előírt módon tettek eleget, és ezzel maguk is lényegesen közrehatottak káruk bekövetkeztében, hiszen a károkozást pusztán azzal megakadályozhatták volna, ha jogszabályi kötelezettségük szerint járnak el.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 1.082.375 Ft-ot, és annak 2001. november 30-tól, a II. rendű felperesnek 888.449 Ft-ot és annak 2001. november 30-tól, illetve a III. rendű felperesnek 865.048 Ft-ot és annak 2001. november 30-tól 2004. december 31-ig évi 11 %-os, 2005. január 1. napjától a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű késedelmi kamatát. Egyebekben a keresetet elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 272.927 Ft perköltséget. Az I. rendű felperest 64.950 Ft, a II. rendű felperest 53.300 Ft, a III. rendű felperest 154.680 Ft, az alperest 170.150 Ft illeték megfizetésére kötelezte a Magyar Állam javára és külön felhívásra.
Ítéletének indokolásában a Ptk. 348. § (1) bekezdése szerinti felelősségi szabályt idézte, és rámutatott arra, hogy a munkáltató alkalmazottért való felelőssége szempontjából közömbös, hogy az alkalmazott károkozó jogellenes magatartását el tudta volna-e hárítani, erről a magatartásról tudott-e, és ezzel kapcsolatban milyen magatartást tanúsított. Kártérítési felelősség tehát a Ptk. e §-a alapján csak akkor nem állapítható meg, ha az alkalmazott károkozó tevékenysége munkaviszonyával nincs összefüggésben. Ezért ennek a felelősségi szabálynak az alkalmazását nem zárja ki, hogy az alkalmazott a munkaköri feladataiba nem tartozó, netán a munkáltató által kifejezetten tiltott tevékenységgel okoz harmadik személynek kárt. Az alperes munkáltatói felelőssége így abban az esetben is fennáll, ha nem is tudott arról, hogy alkalmazottja az egyébként munkaköri feladatkörébe nem tartozó tevékenységeként a felperesektől pénzt vett át csalárd szándékkal, hiszen ezeket a cselekményeket az alkalmazott annak köszönhetően folytathatta, hogy a felperesek könyvelését az alperes, ezen belül az alkalmazott végezte. A felperesek és a perben meghallgatott tanúk egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy az alkalmazottat a felperesek az alperesnél végzett könyvelői feladata révén ismerték meg, kizárólag ebből a jogviszonyból eredően és célból tartottak kapcsolatot, a felperesek és az alperes alkalmazottja között a könyvelési tevékenységen kívüli szorosabb baráti kapcsolat nem alakult ki, a pénz átvételére is mindig az alperes irodájában került sor. Mindezek a körülmények azt támasztják alá, hogy az alperes alkalmazottja a munkaviszonyával összefüggésben, foglalkozása felhasználásával került abba a helyzetbe, hogy a felpereseknek kárt okozzon. Ezért az alperes munkáltatóként fennálló kártérítési felelősségét megállapította. Rámutatott arra, hogy a jelen per megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes alkalmazottja más személyeket miként károsított meg, ezért az ezzel kapcsolatos további bizonyítási indítványokat elutasította.
A Ptk. 345. (helyesen 340.) § (1) bekezdését idézve leszögezte, hogy az I. rendű felperes 1994-től, a II. és III. rendű felperesek pedig már 1992-től folytatták egyéni vállalkozói, illetve társas gazdasági tevékenységüket. Ezért amikor a felperesek a társadalombiztosítási járulék befizetési céllal 1999. évet követően havonta pénzt adtak át bizonylat nélkül az alperes alkalmazottjának, tisztában kellett volna lenniük azzal, hogy ilyen módon nem fizethetik be a járulékokat, hiszen annak törvényes útja az átutalás (a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 1989. január 1-től hatályos 2. § (1)-(2) bekezdése; az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 1997. január 1-től hatályban volt 28. § (1) bekezdése). A felperesek ezzel kapcsolatos tudattartalmának hiánya azért közömbös, mert a jog nem tudása senkit nem mentesít kötelezettségének ismerete alól, különös figyelemmel arra, hogy ebben az esetben a jogszabályi változások széleskörű ismertetésére került sor. A felperesek tehát maguk sem úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben társadalmilag elvárható volt, s e gondatlanságuk jelentős részben közrehatott károsodásuk bekövetkeztében. Közrehatásuk arányát az elsőfokú bíróság 50 %-os mértékűnek ítélte, mérlegelve azt is, hogy nem kellően körültekintő eljárásukban az alperes alkalmazottjának megtévesztő magatartása közrehatott.
A bekövetkezett kárral összefüggésben rögzítette, hogy az alperes nem vitatta a 2001. november 30-án kelt megállapodásban, illetve tartozáselismerő nyilatkozatban írt, az átvett összegekre vonatkozó felperesi előadást, ugyanakkor a III. rendű felperes nem bizonyította, hogy késedelmi pótlékokkal együtt 2.700. 000 Ft-ot fizetett az APEH-nak, és még 402.000 Ft járuléktartozása, valamint 341.000 Ft késedelmi pótlék tartozása maradt fenn. Mindezek hiányában kárösszegként mindhárom felperes vonatkozásában csak az alperes alkalmazottjának átadott, az APEH-nak be nem fizetett összegeket vette alapul, és az alperest a közrehatás aránya szerint kötelezte az előbbi összegek 50 %-ának a megfizetésére (Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdés). A késedelmi kamatról a kereseti kérelem korlátai között rendelkezett a Ptk. 360. § (1) bekezdés és a PK 50. számú állásfoglalás felhívásával.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!