A Kúria Pfv.21471/2013/5. számú precedensképes határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 15. §] Bírók: Böszörményiné dr. Kovács Katalin, Kovács Zsuzsanna, Mészáros Mátyás

A határozat elvi tartalma:

A rendőrség szükségtelen és aránytalan intézkedése az ellenállást nem tanúsító felperesekkel szemben, megalapozza az 1959. évi IV. tv. 76. §-a alapján a felperesek személyhez fűződő jogai megsértésének megállapítását. 1959. IV. Tv. 76. § 1994. XXXIV. Tv. 15. § 1994. XXXIV. Tv. 16. §

***********

Pfv.IV.21.471/2013/5.szám

A Kúria a dr. Zsolnay Klára ügyvéd által képviselt I. rendű és II. rendű felpereseknek a .. jogtanácsos által képviselt Budapesti Rendőr-főkapitányság alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt a Fővárosi Törvényszék előtt 65.P.20.521/2011. számon megindított és a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.916/2012/3. számú jogerős ítéletével befejezett perében az alperes által 30. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem és a felperesek által Pfv. 3. sorszám alatt benyújtott csatlakozó felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartja azzal, hogy mellőzi a védelemhez való jog megsértésének megállapítását.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek 30.000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt 250.000 (kétszázötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a felperesek személyhez fűződő jogát, így a szabad véleménynyilvánításhoz, emberi méltósághoz, védelemhez való jogát azzal, hogy 2009. március 15-én alkalmazottai jogellenesen elfogták, előállították, megbilincselték, majd levetkőztették, és nem engedélyezték, hogy hozzátartozóikat, védőiket telefonon értesíthessék. Ezért kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek külön-külön 750.000-750.000 forint tőkét és ezen összeg után 2009. március 15. napjától a kifizetésig járó a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki kamatot, valamint 60.000-60.000 forint perköltséget. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az államnak külön felhívásra 45.000-45.000 forint eljárási illetéket. A le nem rótt 90.000 forint eljárási illetékről pedig úgy rendelkezett, hogy az alperes helyett azt a Magyar Állam viseli.

Határozata indokolásában rögzítette az elsőfokú bíróság, hogy szabálysértés alapos gyanújának észlelésekor a rendőrhatóságnak a rendőri intézkedések közül a szabálysértés elkövetésének megakadályozására további elkövetés abbahagyására alkalmas, és az intézkedéssel elérni kívánt céllal arányos intézkedést kell foganatosítania. A helyszíni igazoltatás és a helyszínről való eltávolítás elegendő lett volna, azonban ezt túllépte az alperesi intézkedés a felperesek indokolatlanul történő megbilincselésével, rabszállítón fogdába szállításával, ott előállítást követően viszonylag hosszabb tartamú őrizet után történő kihallgatásukat követően való elengedésükkel, és az őrizet során az őrizetet megelőzően foganatosított embertelen körülmények között végzett testátvizsgálással. Ezzel a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 15-18. §-aira hivatkozással megállapította: az alperes emberi méltóságukban is megalázta a felpereseket, a szükségtelen rendőri intézkedést foganatosításával. Emellett az elsőfokú bíróság a Ptk. 75. §-a alapján az alkotmányos védelemben részesített szabad véleménynyilvánításhoz és emberi méltóság védelméhez való jog megsértését is megállapította. A II.r. felperes házastársa is megerősítette a felperesek, alperes által sem cáfolt előadását, miszerint a hozzátartozóikkal, védőikkel nem beszélhettek. Ezért a védelemhez való alkotmányos alapjog sérülését is megállapította. E körben támaszkodott az ügyben részletes vizsgálatot lefolytató panasztestületi, ombudsmani határozatok, ajánlások ténymegállapításaira és jogi értékelésére is.

A felperesek által igényelt nem vagyoni kártérítés körében köztudomású tényként fogadta el, hogy egy törvényi kereteket túllépő, megalázó rendőri bánásmód az érintett számára kellemetlen. Az elsőfokú bíróság a kártérítés összegszerűségének megállapításánál a jogsértés tárgyi súlyát értékelte. Ezen belül a felpereseket ért kellemetlenséget, a nem indokolható rendőri intézkedés foganatosítását, a viszonylag hosszabb tartamú, bizonyítottan semmilyen körülmény által nem indokoltan elhúzódó fogvatartást, a hozzátartozóktól, védőktől való elzártságot. Önálló személyiségi jogsértésként nem állapította meg az étellel-itallal való ellátás nem megfelelő voltát, de a nem vagyoni kártérítés mértéke meghatározásánál ezt a körülményt is figyelembe vette.

A peres felek által benyújtott fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a felpereseknek fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét 1.000.000-1.000.000 forintra és járulékaira felemelte. Mellőzte a felperesek eljárási illetékfizetési kötelezettségét, és megállapította, hogy a le nem rótt 180.000 forint eljárási illetéket a Magyar Állam viseli. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek 15.000-15.000 forint fellebbezési költséget. Megállapította, hogy a 240.000 forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélőtábla tényként állapította meg, hogy a felperesekkel szemben a rendőri intézkedések alkalmazására szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt került sor. Arra nézve nem merült fel adat, hogy a felperesek szándékában állt kibújni a rendőri intézkedés alól. Az Rtv. 15. § (1)-(2) bekezdése, 16. §-a és 18. § (1) és (4) bekezdése alapján az ítélőtábla álláspontja szerint a szabálysértési eljárás megindításához a felperesek helyszíni igazoltatásán és a helyszínről való eltávolításán kívül indokolatlanul került sor további kényszerintézkedésre. A rendőri intézkedéssel szemben ellenállást nem tanúsítottak, ezért az arányosság követelményének nem megfelelő módon indokolatlanul alkalmazták a bilincset, indokolatlanul került sor a fogdába szállításra, és a hosszabb tartamú előállítást követően foganatosított kihallgatásra is. Megalázó eljárásnak vetették alá a felpereseket, amikor levetkőztették őket, testüket átvizsgálták, és megalázó módon a testüregi vizsgálatukra is sor került. Ez az alperesi eljárás megalapozza a kárfelelősséget. A nem vagyoni kártérítés összegszerűsége vonatkozásában kifejtette, hogy a hasonló ügyekben megállapításra kerülő kártérítések mértékéhez képest kiemelten szükséges értékelni a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének meghatározásakor a felpereseket ért azon jogsérelmet, ami a megszégyenítésükben, megalázásukban is megnyilvánult. A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felperesek közrehatását az összegszerűség megállapításakor. A Ptk. 340. §-a alapján a nem vagyoni kártérítés mértékének meghatározásakor a károsulti közrehatás nem vizsgálható. Azt kell az eljáró bíróságnak a vizsgálat tárgyává tennie, hogy milyen nem vagyoni hátrány érte a károsultat, és ennek kompenzálására mekkora összeg alkalmas. A jogszerűtlenül, indokolatlanul alkalmazott kényszerítő intézkedések következtében a felpereseket hátrány érte, azonban emellett az összegszerűség megállapítására kihat az is, hogy meztelenre vetkőztetésük, ilyen módon történő guggoltatásuk köztudomású tényként elfogadhatóan külön lelki hátrányt és megalázottság érzést okozhatnak. Ezért ezen hátrányok csökkentéséhez, kiküszöböléséhez a felemelt összegű nem vagyoni kártérítés megítélése indokolt.