BH 2001.10.473 I. A szerződés, a jogügylet tartalmánál illetőleg joghatásainál fogva, vagy a felek által elérni kívánt közös cél miatt minősülhet nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközőnek.

II. Az érvénytelenségi ok megszüntetése mellett a szerződés érvényessé nyilvánítása helyett a szerződést megelőző helyzet visszaállítása [Ptk. 200. § (2) bek., 201. § (2) bek., 202. §, 237. § (1) bek.].

A felperes az 1996. június 4. napján kelt adásvételi szerződéssel 14 ha 4782 m2 területű szántó művelési ágú ingatlanának a tulajdonjogát 160 000 forint vételár ellenében átruházta az alperesekre; a szerződés értelmében a vételár teljes összegét az alperesek már kifizették a felperes részére.

Az 1905-ben született felperes a szerződés megkötésének időpontjában nem állt cselekvőképességet érintő gondnokság hatálya alatt, és állapota miatt nem hiányzott teljesen az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége sem.

A felperes keresetében az adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítását, és a szerződéskötést megelőző helyzet visszaállítását kérte. Előadása szerint a szerződés megkötésének idején gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen állapotban volt; a szerződést tévedésből, illetőleg az alperesek megtévesztő magatartása miatt írta alá. Végül harmadsorban a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára is hivatkozott. Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alpereseket egyetemlegesen, hogy fizessenek meg a felperesnek 160 000 forintot és annak 1996. június 4-étől a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében a másodfokú bíróság helybenhagyta. Jogerős ítéletében a bíróság kifejtette, hogy a perben alkalmazott igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye szerint az aggastyánkorú felperes agyi érelmeszesedése miatt szellemileg leépülőben van ugyan, gondolkodási képessége hanyatlik, ennél fogva a szerződés kötésének időpontjában az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége nagymértékben csökkent volt ugyan, de teljes bizonyossággal nem volt cselekvőképtelen. Így a Ptk. 17. § és 18. §-ában foglalt rendelkezésekre tekintettel jognyilatkozatának semmissége - ez okból - nem állapítható meg. A perben lefolytatott bizonyítási eljárás adatai nem támasztották alá a felperesnek azt az előadását sem, hogy az alperesek vagy más személyek az ügyletkötés során a felperest tévedésbe ejtették, vagy megtévesztették volna.

A fellebbezésben foglaltakra utalással a másodfokú bíróság kiemelte, hogy a szerződésnek a jó erkölcsbe ütközése sem állapítható meg, mert nem merült fel arra peradat, hogy a szerződés a felperes egyéni érdeksérelmén túl a társadalmi közfelfogással is ellentétes volt, és az emberek szélesebb körének az értékítéletét sértette volna.

A perben kirendelt ingatlanforgalmi szakértő aggálytalan szakvéleményében az átruházott ingatlan szerződéskori forgalmi értékét 325 000 forint és 390 000 forint közé tette, ehhez képest a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a feltűnő értékkülönbség fennállását a bíróság megállapította, és a jogügylet érvénytelenségét a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alapján - a felperes megtámadása folytán - megállapította. Úgy ítélte meg, hogy a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítható, s a Legfelsőbb Bíróság PK. 267. számú állásfoglalás alkalmazásával 320 000 forintban határozta meg azt a vételárat, amely esetében az értékkülönbség már nem feltűnően nagy. Ezért a szerződés érvényessé nyilvánítása mellett az alpereseket további 160 000 forint vételár és kamata megfizetésére kötelezte.

A jogerős ítélet ellen - annak hatályon kívül helyezése, a szerződéskötést megelőző helyzet visszaállítása iránt - a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Jogorvoslati kérelmében előadta, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor korlátozott cselekvőképessége mellett az okiratot nem tudta elolvasni, annak felolvasását nem hallotta, emellett a szöveg értelmezésére, cselekedetei következményeinek belátására sem volt képes, ennél fogva a jogügylet nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközött. Ezen túlmenően a felperes részéről hiányzott a szerződéskötési szándék, ugyanakkor az alperesek vételárat nem fizettek. Arra az esetre, ha a vételár kifizetésének elmaradásával kapcsolatos előadása nem lenne bizonyított, vállalta a szerződésben meghatározott összegű vételár visszafizetését; a szerződés érvényessé nyilvánítása esetén pedig a marasztalás összegének meghatározását a lehetséges forgalmi érték alapulvételével kérte.