EH 2003.925 I. A lőfegyverrel visszaéléssel bűnhalmazatban a rablás bűntettét is megvalósítja az elkövető, ha a pénzintézetet védő őröktől azok lőfegyverét erőszakkal eltulajdonítja, mert a fegyvereknek pénzben megállapítható értékük van, s ezért szándékos vagyon elleni bűncselekmények elkövetési tárgyai lehetnek.

II. A Btk. időbeli hatályának alkalmazásával kapcsolatban azt kell vizsgálni, hogy a terheltet sújtó jogkövetkezmények egységesen mely időszak alapulvételével kedvezőbbek rá nézve, de a különböző elkövetési időpontokban hatályban levő eltérő anyagi jogi szabályok kombinatív alkalmazása - ugyanabban az ügyben - kizárt.

III. Foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetést követ el, aki - a bűncselekmény helyszínéről menekülése érdekében - üldözőit lövések leadásával úgy tartja távol, hogy a mozgásban levő személyek közül egy vagy több személy sérülésének reális veszélyét teremti meg [Btk. 2. §, 12. §, 321. §, 171. §].

Az elsőfokú bíróság a 2000. december 14-én kihirdetett ítéletével A. A. I. r. terheltet 8 rb. különösen nagy értékre, 5 esetben folytatólagosan, 4 esetben társtettesként elkövetett rablás bűntette, jelentős értékre, 1 esetben bűnszövetségben is, 3 esetben társtettesként elkövetett rablás bűntette, fegyveresen elkövetett rablás bűntette, melyből 2 esetben kísérletként, 2 esetben társtettesként elkövetett, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, 1 esetben bűnsegédként elkövetett rongálás bűntette és fogolyszökés bűntette miatt - halmazati büntetésül - 15 évi fegyházra és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Egyidejűleg az ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt, valamint a 12 rb. fegyveresen, részben bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádak alól felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész az. I. r. terhelt terhére a tényállás részben téves megállapítása, részfelmentés - a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, a 12 rb. ún. "fegyverrablás" bűntette vonatkozásában téves minősítés miatt súlyosításért, az I. r. terhelt és védője enyhítésért fellebbeztek.

Az ügyész fellebbezést jelentett be még O. G. II. r. vádlott terhére - részfelmentés, 10 rb. rablással kapcsolatos - téves minősítés miatt és súlyosításért. A. K. III. r. terhelt terhére súlyosításért. A II. és III. r. vádlott védője az ítéletet tudomásul vette.

Az elsőfokú bíróság ítélete K. D. IV. r. és K. J. V. r. vádlottakkal szemben első fokon jogerőre emelkedett.

A Legfelsőbb Bíróság a 2002. szeptember 26-án kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet a következők szerint változtatta meg:

Az I. r. terhelt terhére megállapított rablásként értékelt cselekményeket 11 rb. különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettének, amelyből 8 rb. társtettesként elkövetett, 4 rb. jelentős értékre, fegyveresen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettének, 6 rb. jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének, melyből 2 rb. társtettesként elkövetett, 2 rb. jelentős értékre elkövetett rablás bűntettének, fegyveresen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettének, 10 rb. fegyveresen elkövetett rablás bűntettének, - amelyből 1 rb. kísérlet, 1 rb. társtettesként elkövetett - minősítette.

Az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki további 10 rb. fegyveresen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettében, 2 rb. fegyveresen elkövetett rablás bűntettében és foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében, az 1 rb. fegyveresen, társtettesként elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt és 12 rb. lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indított büntetőeljárást megszüntette.

Megváltoztatta O. G. II. r. terhelt rablásként értékelt cselekményeit is, és bűnösségét megállapította további 10 rb. fegyveresen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettében. Az ellene 10 rb. lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indított büntetőeljárást megszüntette, 11 rb. lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének vádja alól felmentette.

Az I. r. terhelttel szemben a fegyházbüntetést 17 évre súlyosította.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet az I. r., a II. r. és a III. r. terheltek tekintetében helybenhagyta.

A Legfelsőbb Bíróság másodfokú jogerős, ügydöntő határozata ellen az I. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Rendkívüli perorvoslatát anyagi és eljárási okokra alapozta. Az anyagi jogszabálysértésre a Be. 284. § (1) bekezdésének a) pontja, illetőleg b) pontja szerint hivatkozott.

A felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint anyagi jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az I. r. terhelt bűnösségét további 10 rb. fegyveresen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében is megállapította.

Álláspontja szerint az I. r. terheltnek azok a cselekményei, amelyek során a biztonsági őrök fegyverét elvette büntetlen eszközcselekmények, amelyeket a célcselekménnyel végrehajtott rablással bűnhalmazatban megállapítani törvénysértő. Érvelése szerint a pénzintézeteket védő őrség lefegyverzésével az I. r. terhelt élet és testi épséget veszélyeztető egyéb cselekményeket gátolt meg. A fegyverek elvételével nem azok eltulajdonítása, hanem az ellenállás megakadályozása volt a cél. Hivatkozott arra is, hogy az őröktől megszerzett fegyvereket és lőszereket a terhelt, illetve bűntársa az esetek többségében megsemmisítette. A fegyverek elvétele tehát a pénzintézetek sérelmére végrehajtott rablási cselekmény befejezése és a menekülés lehetővé tételét szolgálta, "ezért, mint eszközcselekmények beolvadnak a főcselekménybe".

Anyagi jogszabálysértést és azzal összefüggő eljárási szabálysértést is állított a védence terhére foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének megállapításával kapcsolatban.

A felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint a vádirat a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés minősítését nem tartalmazta, és - a tényállás 1/16. pontjával kapcsolatban (elsőfokú ítélet 25, 26, 27. oldal) - ennek lehetőségére a másodfokon eljárt tanács sem hívta fel a terhelt és védőjének figyelmét, jóllehet erre vonatkozóan az ügyészt, a terheltet és a védőt egyaránt figyelmeztetni kellett volna, és nyilatkoztatni arra nézve, hogy a védelem felkészülése érdekében a tárgyalás elnapolását indítványozzák-e. Ennek elmulasztásával az elsőfokú bíróság vétett a Be. 212. §-ának (7) bekezdésében előírt kötelezettsége ellen és korlátozta a védelem jogait. Az eltérő minősítés miatt a felhívás elmaradása lényeges körülmény, mert a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés megállapíthatóságával kapcsolatban a védelem felkészülve nem volt.

Anyagi jogszabálysértést észlelt a védő a Btk. 2. §-ával kapcsolatban is. A felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint tévesen alkalmazta a másodfokon eljárt bíróság az 1999. március 1-je után hatályos törvényi rendelkezéseket, mert az a büntetéskiszabási elveket tartalmazó 83. §-ának (2) bekezdésében - a korábbiaktól eltérően - szigorító rendelkezéseket tartalmazott, mert előírta az ún. középmértékes büntetéskiszabási szabályt. Ezáltal védencével szemben szigorúbb büntetéskiszabási szempontok érvényesültek.

A védő a nyilvános ülésen a rendkívüli perorvoslatában felhozott felülvizsgálati okokat kiegészítette azzal, hogy védencének a történeti tényállás 1/16. pontjában megállapított cselekménye azon részében, amely az őt üldöző személyekkel kapcsolatban lőfegyver használatára vonatkozik azért sem értékelhető veszélyeztetési bűncselekménynek, mert a fegyverhasználatra a magát szolgálatba helyező rendőr adott okot, noha A. A. senki élete vagy testi épsége ellen nem támadt, ezért ő volt jogos védelmi helyzetben, amikor nem személyre irányított lövéseket adott le.

A Legfőbb Ügyészség átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak, mert azt a védő olyan eljárási szabálysértésre alapozta, amely miatt a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálata kizárt, és úgyszintén nem engedi meg a felülvizsgálatot a törvény a büntetéskiszabás sérelmezése miatt sem. Mindezekre figyelemmel a másodfokú jogerős, ügydöntő határozat hatályban tartását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a rendkívüli perorvoslat iránya szerint bírálta el, a megtámadott másodfokú határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapulvételével.

A védő által benyújtott kérelemben felhozottakkal szemben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő.

I. Az ún. "fegyverrablások" I. r. vádlott terhére történő megállapítása és a célcselekményként a pénzintézet sérelmére elkövetett szándékos vagyon elleni bűncselekményekkel bűnhalmazatban történő megállapítása a büntető törvénykönyv anyagi szabályainak megfelelően történt és összhangban van a bírói gyakorlattal is. E tekintetben a felülvizsgálati eljárást folytató tanács mindenben osztja a másodfokon eljárt tanács ítéletének 7. és 8. oldalán kifejtetteket.

A biztonsági őrök fegyverei minden esetben vagyoni értékkel bírtak és azok jogszerű birtokosuktól történő elvételével a terhelt új birtokállapotot hozott létre és a jogszerű használókat a dolog feletti rendelkezési joguktól megfosztotta. A fegyvereket ő vagy bűntársa a helyszínről elvitték. Nemcsak az elvétel, hanem az elvitel is megvalósult. Ezekre a fegyverekre, mint idegen dolgokra nézve lenyűgöző erőszak alkalmazásával, eltulajdonításszerű magatartást tanúsított, amely hiánytalanul kimerítette a Btk. 321. §-ának (1) bekezdése szerinti rablás bűntettének törvényi tényállási ismérveit.

Ezen túlmenően a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a védelmi okfejtés az eszközcselekmény fogalmának téves értelmezésére vezethető vissza.

A büntetlen eszközcselekmény a látszólagos anyagi halmazat egyik esete, amely két cselekmény - cél és eszközcselekmény - együttes előfordulását ás bűnhalmazatban megállapítását kizárja. Erre akkor kerülhet sor, ha a halmazatot az eszközcselekmény absztrakt és konkrét szükségszerűsége zárja ki (klasszikus példa erre a kettős házasság és közokirat-hamisítás bűnhalmazatban történő megállapításának lehetetlensége). A konkrét szükségszerű kapcsolat miatt az eszközcselekmény büntetlenül marad. A terhelt ellen folyamatban volt bűnügyben ez annak megállapítását kívánná meg, mely szerint az I. r. terhelt a pénzintézetek kirablását másként nem valósíthatta volna meg, mint a biztonsági őrök szolgálati fegyverének eltulajdonításával. Ez az álláspont téves.

Miként azt a másodfokú ítélet helyesen tartalmazza, az I. r. terhelt és társa a biztonsági őrök szolgálati fegyverét - mely nem a pénzintézet, hanem a biztonsági cég tulajdonát képezte - erőszakkal szerezte meg, majd a pénz megszerzése után magával vitte. A fegyvereket jogszerűen birtokló biztonsági őrök rendelkezési köréből azokat A. A. és társa erőszakkal kivonták, és jogszerű birtoklásukat megszüntették, ezáltal eltulajdonították, ezekre az idegen dolgokra nézve tehát a rablás megvalósult. A cselekmény tényállásszerűségén az sem változtat, hogy egyes fegyvereket A. A. később megsemmisített vagy eldobott. A fegyverek elrablása azért sem volt a pénz elrablásának szükségszerű eszközcselekménye, mert a pénzintézeteknél tárolt pénzeszközök eltulajdonítása úgy is befejezhető lett volna, ha az ellenállás tanúsítására - a lenyűgöző erejű erőszak vagy fenyegetés miatt - a biztonsági őrök már nem képesek és fegyverük használatával ez okból meg sem próbálkoznak. Ennek több lehetséges módja is előfordulhat, amely nem feltételezi szükségképpen a szolgálati fegyverek erőszakos elvételét, majd elvitelét.

II. A Legfelsőbb Bíróság másodfokú ítéletében bűnösnek mondta ki az I. r. terheltet foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettében is. A vádiratban leírt, és így vád tárgyát képező magatartást a vádhatóság több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette, s a terhelt terhére annak megállapítását indítványozta. Az emberölés bűntettének e súlyosabban minősített esetére a legsúlyosabb büntetés az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása lehetséges. A benyújtott vád tehát ennek megállapítására irányult, és a védelemnek a stratégiáját ehhez mérten kellett kialakítania.

Az elsőfokú ítéletben is megállapított változatlan tényeket a Legfelsőbb Bíróság másodfokú eljárásában a bűnösség körébe vonta, és az elsőfokú bíróság felmentő ítéleti rendelkezése helyett ezt a cselekményt a Btk. 171. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés szerint minősülő foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének minősítette. Ennek során egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletének azzal a megállapításával, mely szerint e magatartás tanúsítása során az I. r. terhelt senki életének kioltását nem kívánta és abba bele sem nyugodott.

A Legfelsőbb Bíróság tehát változatlan tényállás mellett az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is megengedő minősítés helyett 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűntettben állapította meg a terhelt bűnösségét. Az e minősítés alapját képező cselekmény elbírálásának ténybeli alapjai változatlanok voltak, és jogi megítélésük eldöntéséhez sem volt szükség különösebb felkészülésre annak egyszerűsége miatt.

Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a másodfokon eljárt tanács elmulasztotta a Be. 256. §-ának (4) bekezdésében előírt kötelezettségének teljesítését, amely a terhelt, védő, illetve ügyész védelem előkészítése céljából a tárgyalás elnapolásával kapcsolatos meghallgatásáról rendelkezik. Ennek a figyelmen kívül hagyása azonban a Be. 250. §-ának II., III. pontjában felsorolt ún. feltétlen eljárási szabálysértések között nem szerepel, ezért csupán relatív - a Be. 261. § (1) bekezdése szerint kezelendő - eljárási szabálysértést valósít meg, amely miatt a jogerős, ügydöntő határozat felülvizsgálata kizárt.

A felülvizsgálatnak ebből az okból történő előterjesztése így eljárási akadály miatt nem alapos.

Megjegyzi azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy - a fent kifejtettek szerint - a konkrét mulasztás a Be. 261. § (1) bekezdésének rendelkezései szerint sem eredményezhetne hatályon kívül helyezést, mert érdemi felkészülést nem igénylő, az eljárás során tényeiben minden résztvevő által ismert eseményekre vonatkozik. Az ügy érdemi eldöntését sem súlya, sem jelentősége miatt nem befolyásolta.

III. A Btk. 2. §-ának alkalmazásával kapcsolatban hivatkozott felülvizsgálati okra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság álláspontja a következő:

A vád tárgyává tett - és a jogerős ítéletben elbírált - cselekmények 1993. januárjától 1999. október 27-éig tartanak. Az éveken átívelő cselekménysorozat megvalósulása közben a büntető anyagi jogszabályok számos esetben változtak. A nagyszámú bűncselekmény zöme kétségtelenül az 1998. évi LXXXVII. törvény hatálybalépését, 1999. március 1-jét megelőző időszakra esik, ám az elbírált magatartások közül néhány már a hatálybalépését követő időben ért véget. Erre figyelemmel alapos a másodfokú ítélet 17. oldal első bekezdésében tett azon megállapítás, mely szerint a jogkövetkezmények alkalmazásánál egységesen a legutóbb elkövetett cselekmények idején hatályos törvényi rendelkezések az irányadók. A másodfokú bíróság érdemi döntése tehát helyes.

Mindemellett csupán az elvi pontosítás igényével mutat rá a felülvizsgálat során eljáró tanács arra, hogy téves a másodfokú ítélet 16. oldalának utolsó bekezdésében tett azon megállapítás, mely szerint az egyes rablási cselekmények az elkövetéskor hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelő értékhatárok között minősülnek, vagyis a vád tárgyává tett cselekményeket az időrendben legutóbb elkövetett cselekmények idején hatályos törvényi rendelkezések szerint kell egységesen elbírálni, mert a két jogszabály együttes vagy kombinatív alkalmazása kizárt. A másodfokú bíróság hivatkozott hibás érvelése azonban a felülvizsgálat szempontjából jelentőséggel nem bírt.

IV. A lőfegyver használatával kapcsolatban az I. r. terhelt terhére megállapított tényállás szerint "a pénzintézet kijáratánál tartózkodó 5-6 személyt megfenyegette, hogy senki ne merjen utána jönni, mert lelövi. Ekkor lövést adott le a levegőbe irányítva, majd többször lőtt üldözője irányába, a fegyver csövét nem embermagasságba, hanem felfele irányította. Amikor meglátta a hozzá közelítő L. F.-et, odakiáltott: "Ne gyere közelebb, mert lelőlek". Ezt követően egy célzatlan lövést adott le az őt megközelítő L. F. felé, le a földre, a lába elé. Futás közben, hátrafordulva, üldözői felé, de felfelé még többször lőtt, egy lövedék a közeli ház ablakán 3,8 m magasságban csapódott le."

E magatartást a másodfokon eljárt bíróság helyesen minősítette, amikor úgy ítélte meg, hogy ez a cselekmény az emberölés eshetőleges szándékára sem enged következetni.

Ellentmond ennek a személyi sérülés hiánya, mert valóban nemcsak a véletlenen múlott, hogy az emberközelben leadott lövések senkit nem találtak el, jóllehet a személyi sérülés okozására a terheltnek többszörösen módja és lehetősége volt. Az üldözőnek távoltartására azonban pisztolyát úgy használta, hogy reális veszélyét teremtette meg annak, hogy a környezetében tartózkodó, őt követő személyek közül egy vagy több megsérüljön. A mozgásban levő személyek testi épsége tehát közvetlen veszélyben volt, a terhelt a gurulatot kapott lövedékek mozgásirányát sem számíthatta ki. Az e körben következetes ítélkezési gyakorlatra is figyelemmel ez a magatartás a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettét valósította meg, mert a Btk. 171. §-ának (4) bekezdésében írt értelmező rendelkezések szerint a fegyver használatára, kezelésére vonatkozó szabályok foglalkozási szabályoknak minősülnek. A lőfegyver használatán a lövés leadását kell érteni. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az I. r. terhelt szándékosan szegte meg a lőfegyver használatára, kezelésére vonatkozó szabályokat, amikor az üldöző távoltartására, ijesztése céljából lövéseket adott le, és ez által szándékosan közvetlen veszélyhelyzetet teremtett.

A Btk. 171. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, de a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettét ezért a másodfokon eljárt bíróság az anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával törvényesen állapította meg.

A tényállásnak e részével kapcsolatban fejtette ki a védő a nyilvános ülésen azt a - már idézett - álláspontját, mely szerint védence jogos védelmi helyzetben volt.

A büntethetőséget kizáró okra történő hivatkozás mindenekelőtt azért téves, mert a jogos védelmi helyzet megállapítására alkalmas történeti eseményeket a jogerős ítéletben megállapított tényállás nem tartalmaz, így a védő tulajdonképpen a tényálláson keresztül támadta a másodfokú határozatot, amely pedig törvény szerint kizárt okra hivatkozás.

A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerint "nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges."

Az 1/16. vádpontban felhozott tényállás szerint L. F., szolgálaton kívüli rendőr meghallotta azt a kiabálást, hogy a vádlottat fogják meg, mert kirabolta az OTP-t. Ezután kapcsolódott be a terhelt üldözésébe. A terhelt az üldözők távoltartásának szándékával már több lövést leadott, amikor a P.-i úthoz közeli részen T. I., ugyancsak szolgálaton kívüli rendőr is az üldözőkhöz csatlakozott és szolgálati fegyverét elővette. Az ő fegyverének a használatára már csak azt követően került sor, hogy a terhelt a Skoda személygépkocsi utasait a járművük átengedésére kényszerítette.

Az ítéleti tényállás szerint tehát a terhelt nyilvánvalóan a jogtalanság talaján állt, félreérthetetlenül bűncselekményt követett el, amelyen tetten érték, és elfogása a Be. 91. §-ának (5) bekezdésében foglalt törvényi felhatalmazás alapján bárki által jogszerű magatartást valósított meg. Az őt üldözők tehát törvényesen, míg ő maga törvénytelenül járt el. A fegyveres bankrabló elfogásának megkísérlése olyan jogszerű magatartás, amelynek elhárítása végett a jogos védelmi helyzet megállapítása kizárt.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a védőnek ezt az érvelését sem találta alaposnak.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa a Legfelsőbb Bíróság ítéletét - a rendkívüli perorvoslat iránya szerint - vizsgálta, és azt állapította meg, hogy a másodfokon eljárt büntető tanács a Be. 250. §-ának II. pontjában felsorolt feltétlen hatályon kívül helyezési okként értékelendő eljárási szabálysértést nem követett el, az elbírált cselekmények jogi minősítésével kapcsolatos megváltoztató rendelkezései a büntető anyagi jog szabályait nem sértették, azoknak megfelelnek, a kiszabott büntetés a törvényes keretek között van, és a helytállóan megállapított bűntettek, valamint a halmazati büntetéskiszabás szabályai szerint történt.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ügydöntő határozatot a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, mert nem talált olyan okot, amely miatt a felülvizsgálati indítványnak helyt kellett volna adni.

Az előterjesztő által az ismételt felülvizsgálati indítvány benyújtására vonatkozó kizáró rendelkezés a Be. 284/A. §-ának (5) bekezdésén alapszik. (Legf. Bír. Bfv. X. 523/2003. sz.)