BH 2023.9.226 Az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete végrehajtásáért felelős hatóság a fogyasztóvédelmi hatóság. A nemzeti jogszabályok az uniós joggal összhangban hatáskört biztosítanak a fogyasztóvédelmi hatóságnak mint a Rendelet 16. cikk (1) bekezdése szerint kijelölt nemzeti szervnek a járat törléséből, késéséből fakadó, a Rendelet 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott kártalanítási összeg fizetésére kötelezésre is [261/2004/EK rendelet 5. Cikk (1) bek. c) pont, 7. Cikk (1) bek. c) pont, 16. Cikk (1)-(2) bek.; 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet 27. § (3)-(4) bek.; 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 43/A. § (2) bek., 45/A. § (1)-(3) bekezdés].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék K.704039/2022/5., Kúria Kfv.37096/2023/8. (*BH 2023.9.226*), 3069/2024. (II. 23.) AB végzés

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A külföldi utas (a továbbiakban: utas) a felperes mint légifuvarozó járatának késése miatt lekéste a csatlakozó járatát. Az utas ezért az alpereshez mint fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult azért, hogy kötelezze a felperest a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (a továbbiakban: Rendelet) 5. cikk (1) bekezdés c) pontja megsértésének orvoslásaként a 7. cikk szerinti kártalanítás megfizetésére.

[2] Az alperes 2020. május 12-én kelt BP-05/200/1289-3/2020. számú határozatában megállapította, hogy a felperes megsértette a Rendelet 5. cikk (1) bekezdés c) és 7. cikk (1) bekezdés c) pontját. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az utas részére 600 EUR kártalanítást, és a jövőben minden olyan esetben fizesse meg az előírt kártalanítási összeget a panasztevő utasoknak, amikor az általa üzemeltetett járat törlését/késését, illetve a beszállás visszautasítását nem rendkívüli körülmény okozta.

[3] Hatáskörét a Rendelet 16. cikk (1) és (2) bekezdéseire, a légi személyszállítás szabályairól szóló 25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 27. § (3) és (4) bekezdésére, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 43/A. § (2) bekezdésére, 45/A. § (1)-(3) bekezdéseire, a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1-2. §-aira, 3. § (4) bekezdésére alapította.

A kereseti kérelem

[4] A felperes az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-597/20. számú LOT ügyben [Polskie Linie Lotnicze "LOT" S.A. és Budapest Főváros Kormányhivatala ügyben 2022. szeptember 29-én hozott ítélet, ECLI:EU:C:2022:735] kihirdetett ítéletére hivatkozással előterjesztett keresetében az alperes határozatának megsemmisítését kérte. Hangsúlyozta, a Rendeletből nem következik kártalanítás elrendelésére vonatkozó fogyasztóvédelmi hatósági hatáskör. Annak a nemzeti jogban fennálló jogalapja nincs, mivel a magyar szabályozásban nincs kifejezett jogszabályi felhatalmazás arra, hogy az alperes kártalanítás megfizetésére irányuló intézkedést tegyen, illetve határozatot hozzon. A Fgytv. 47. § (1) bekezdése szerinti szankciók sorában nincs olyan rendelkezés, amely felhatalmazná a Rendelet 7. §-a szerinti kártalanításra kötelezésre.

Az elsőfokú ítélet

[5] A törvényszék ítéletével az alperes BP-05/200/1289-3/2020. számú határozatát megsemmisítette.

[6] Döntését alapvetően a Rendelet 16. cikk (1) és (2) bekezdésére, a Korm. rendelet 27. § (3) bekezdésére, az Fgytv. 43/A. § (2) bekezdésére, 45/A. § (2) bekezdésére, 47. § (1) bekezdés c) pontjára és az EUB döntéseire alapította. Kimondta, hogy az alperes mint fogyasztóvédelmi hatóság általánosságban hatáskörrel rendelkezik a Rendelet megsértése miatti panaszokkal kapcsolatos eljárásra. Az EUB a C-145/15. és C-146/15. számú egyesített ügyekben hozott ítéletében ugyanakkor rámutatott, hogy a Rendelet 16. cikkét akként kell értelmezni, hogy a tagállamok által kijelölt szervek nem kötelesek végrehajtási intézkedéseket hozni a fuvarozóval szemben a 7. cikk (1) bekezdésében előírt kártalanítás megfizetésére kötelezés érdekében. A C-597/20. számú ügy pedig akként értelmezte a Rendelet 16. cikkét, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy feljogosítsák a Rendelet végrehajtásáért felelős nemzeti szervet arra, hogy az utasoknak ugyanezen Rendelet alapján járó, az annak 7. cikke értelmében vett kártalanítás megfizetésére kötelezze a légifuvarozót, ha e nemzeti szervhez egyéni utaspanasszal fordultak, feltéve, hogy ezen utas és a légifuvarozó számára rendelkezésre áll a bírósági jogorvoslat lehetősége.

[7] A Rendelet 16. cikk (2) bekezdésében említett panaszok inkább a Rendelet megfelelő végrehajtásához hozzájáruló jelzésnek tekintendők anélkül, hogy a kijelölt szerv köteles lenne eljárni annak érdekében, hogy a panaszt előterjesztő utasok kártalanításban részesüljenek. A Rendelet 16. cikk (3) bekezdésében előírt szankciók esetén "általános jellegű felügyelet gyakorlása során megállapított jogsértésekre reagálva elfogadott intézkedésekről van szó, nem pedig minden egyes konkrét esetben hozandó közigazgatási, végrehajtási intézkedésekről". A C-597/20. számú ügyben született ítélet [26] és [27] bekezdései szerint a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nemzeti szerveiknek milyen hatásköröket adnak a Rendelet végrehajtása körében. Önmagában pedig a 16. cikkéből nem vezethető le az alperes kártalanítás megfizetésére kötelező hatásköre. Ahhoz külön nemzeti jogszabályi rendelkezésre van szükség.

[8] A bíróság ezért megvizsgálta, hogy ilyen rendelkezés található-e az Fgytv-ben vagy más jogszabályban és kimondta, hogy az nem áll fenn, arra az alperes sem hivatkozott.

[9] Az alperes által alkalmazott jogkövetkezményt az Fgytv. 47. § (1) bekezdés c) pontjával indokolta, amely szerint a fogyasztóvédelmi hatóság a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezheti a vállalkozást. Ezen c) pontból a kártalanítás megállapítására vonatkozó alperesi hatáskör nem vezethető le.

[10] A kártalanítás alapvetően egy polgári jogi igény, az Fgytv. pedig nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság ilyen igényt eldönthetne. Az Fgytv. 38. §-a kizárólag arról rendelkezik, hogy közérdekű pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényének érvényesítése iránt. A jogalkotó más eljárásban sem hatalmazta fel a fogyasztóvédelmi hatóságot polgári jogi igény eldöntésére, így az Fgytv. 47. § (1) bekezdés c) pontja mint egyfajta generálklauzula jelen ügytípusban sem értelmezhető akként, hogy az alperes rendelkezne ezen hatáskörrel. Az EUB ítéletéből pedig az is következik, hogy a nemzeti szerv ezen hatáskörrel való felruházásához az is elengedhetetlen, hogy a jogalkotó rendelkezzen a közigazgatási szerv és a polgári bíróság előtti igényérvényesítés összehangolásáról, elkerülendő az eljárások megkettőződését.

[11] Kitért arra is, hogy az Fgytv. 47. § (3) bekezdés rendelkezésére, amely alapján a hatóság a fogyasztóvédelmi rendelkezés megsértése esetére további jogkövetkezményeket határozhat meg, az alperes határozatában nem, csak a perben hivatkozott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ezen jogszabályhely sem alapozza meg a fogyasztóvédelmi hatóság Rendelet szerinti kártalanításra kötelezésre vonatkozó hatáskörét.