A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21691/2007/7. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

Pfv.III.21.691/2007/6.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Vidra Péter meghatalmazott által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt I.r. és a Dr.Király Edit Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr.Király Edit ügyvéd) által képviselt II.r. alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt 36.P.91.393/2004. szám alatt megindított és másodfokon a Főváros i Bíróság 41.Pf.635.758/2006/7. számú ítéletével befejezett perében, amely perbe az I.r. alperes pernyertessége érdekében beavatkozott a felülvizsgálati eljárásban dr.Maros Márta ügyvéd által képviselt beavatkozó, a jogerős ítélet ellen az I.r. alperes által 31. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán a 2008. február 6. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.

Kötelezi az I.r. alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 10.000 (Tízezer) forint felülvizsgálati költséget, míg a felülvizsgálati illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes jogelődjét (édesanyját) 2004. március 8-án otthonában 20 óra 45 perc körüli időben heveny agyembólia érte. A felperes hazaérkezése után telefonon hívta az I.r. alperest. A mentőegység 21 óra 13 perckor érkezett a lakásra és a beteget a II.r. alperes kórházba szállította. Itt a beteget 22 óra 10 perckor átvették, elvégezték a CT vizsgálatot és ennek eredménye után a trombolízis elvégzésére alkalmas SOTE Idegklinika a beteget már nem fogadta, figyelemmel arra, hogy eredményes kezelés csak három órán belül végezhető el.

A felperes jogelődje a keresetében a vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését igényelte az alperesektől. Az I.r. alperes kártérítési felelősségét arra alapította, hogy a stroke alapos feltételezése ellenére nem olyan budapesti kórházba szállította, ahol a három órás időtartamra tekintettel lehetőség van a trombolízis elvégzésére és nem is tájékoztatta a felperes hozzátartozóját arról, hogy a II.r. alperes nem rendelkezik un. stroke-centrummal. A II.r. alperes tekintetében azt kifogásolta, hogy három órán belül nem intézkedett a beteg átszállításáról és a kezelés sem volt mindenben megfelelő.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az I.r. alperes arra hivatkozott, hogy a stroke akut ügyeleti rendben meghatározottak szerint eljárva szállította a beteget a II.r. alpereshez. A II.r. alperes azt állította, hogy a beteg ellátása szakszerű volt, az pedig nem róható a kórház terhére, hogy trombolízist nem tud végrehajtani. Utalt arra is, hogy az I.r. alperesnek kellett volna a beteget a lízis elvégzésére alkalmas kórházba szállítani.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a keresetnek részben helyt adva kötelezte az I.r. alperest 1.262.441 forint és ennek a 2004. március 8-tól járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére, ezt meghaladóan, illetőleg a II.r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította és rendelkezett a perköltség viseléséről. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az I.r. alperes jogellenesen, a felperest nem az állapotának ellátására alkalmas intézménybe szállította. Az elsőfokú bíróság utalt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 94. §-ának (1) bekezdésére, 125. §-ának (1) bekezdésére, 126. §-ának (1) és (2) bekezdésére, valamint az Országos Mentőszolgálat ról szóló 55/1996. (XII.27.) NM rendelet 3. §-ának (1) bekezdésére, valamint a stroke akut ellátás ügyeleti rendjére, továbbá a perben kirendelt dr.N.Z. igazságügyi orvosszakértő megállapításaira. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az ügyeleti beosztás köti az I.r. alperest, azonban nem teljesen ennek megfelelően járt el. Az I.r. alperes alkalmazottja a beteg állapotát, a stroke kezdődésének feltételezett idejét felismerhette és arról is tudnia kellett, hogy a II.r. alperes nem volt képes a trombolízis elvégzésére. Az ügyeleti beosztás pedig a lízisre alkalmas betegek ellátására négy egészségügyi intézményt is megjelöl, ahová előzetes telefonos megbeszélés alapján a betegek szállíthatók. Az elsőfokú bíróság a beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy a trombolízis a beteg állapotát pozitív irányban befolyásolta volna. Mindezekre tekintettel az I.r. alperes jogellenes és felróható magatartásával kárt okozott, ezért az 1 millió forint nem vagyoni és a 262.441 forint vagyoni kártérítés megfizetésére köteles. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a II.r. alperesnek a kártérítésre alapot adó magatartása (mulasztása) nem volt megállapítható, ezért a II.r. alperessel szemben előterjesztett keresetet az elsőfokú ítéletben a bíróság elutasította.

Az I.r. alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében - lényegében helyes indokai alapján - helybenhagyta, csak az I.r. alperes illetékfizetésre kötelezését mellőzte. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság - többek között - kiemelte, hogy a bizonytalan diagnózisú beteget a gyógyulására legnagyobb esélyt adó intézménybe kellett volna szállítani. A kimentésre nem ad alapot az, hogy a II.r. alperes volt a beteg lakásához legközelebb lévő ellátó hely.

Az I.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra kötelezését, másodlagosan a határozat "megváltoztatását" kérte. Az I.r. alperes szerint a bíróságnak azt is vizsgálni kellett volna, hogy a II.r. alperes miért nem küldte tovább a beteget, eleget téve a mentésről szóló 20/1998. (VI.3.) NM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésében előírtaknak. Tévesen állítja az orvosszakértő, hogy a II.r. alperesnek a beteget fogadnia kellett és csak a CT vizsgálat elvégzése után dönthetett a továbbszállításról, hiszen a rendelet szerint a továbbküldésről 15 percen belül kellett volna rendelkeznie. Dr.S.M. és dr.N.Z. igazságügyi orvosszakértők a kompetenciájukba nem tartozó kérdésekről is nyilatkoztak, amikor véleményt nyilvánítottak arról, hogy a trombolízis lehetőségét a mentőorvos a rendelkezésére álló információk alapján megállapíthatja-e, illetve, hogy a továbbszállításnak milyen feltételei vannak. Az I.r. alperes szerint a szakvélemény hiányos és ellentmondó. Álláspontja szerint csak a lízisre alkalmas betegeket lehet a centrumokba szállítani, ez azonban a mentőautóban nem állapítható meg, csak kórházi vizsgálat (CT) alapján. A lízisre alkalmas betegek közvetlen centrumba irányítása pedig - figyelemmel az ÁNTSZ állásfoglalásaira - még ma sem előírás csak terv. Ezt igazolja a Neurológiai Szakmai Kollégium 2005. évi üléséről készült (csatolt) jegyzőkönyv. Az I.r. alperes hivatkozott arra is, hogy a tünetek feltételezett kezdetétől a kórházba érkezésig 53 perc, a CT vizsgálat kezdetéig 120 perc, és az eredmény kiadásáig 129 perc telt el. Így a II.r. alperesnek még 51 perc állt rendelkezésére ahhoz, hogy a beteg 3 órán belül érkezzék a centrumba, ezt a körülményt azonban a szakértő nem is vizsgálta. A másodfokú ítélet indokolása pedig nem tért ki a szakértői véleménnyel kapcsolatos, I.r. alperes által előterjesztett észrevételekre.