BH 1990.1.27 Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységgel - például sugárzó anyag feldolgozásával - környezetszennyezést okoz, az ebből eredő károkat viselni tartozik Őt terheli annak a bizonyítása, hogy a kárt általa el nem hárítható ok idézte elő. Ha pedig többen idézték elő az emberi környezet veszélyeztetését, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges [Ptk. 344. § (1) bek., 345. § (1) bek.].

A Legfelsőbb Bíróság korábbi végzésével hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét. A per újabb elsőfokú tárgyalásán a felperes pontosította keresetét, 4 184 362 Ft és kamatai megfizetésére egyetemlegesen kérte kötelezni az I-II. r. alpereseket. A kártérítése alapjául mindkét alperes környezetszennyező és radioaktivitást eredményező tevékenységét jelölte meg, amellyel okozati összefüggésben a budapesti XI. ker. Bártfai utca 25. sz. alatti ingatlant le kellett bontani és a területet, valamint a közvetlen környezetet is sugármentesíteni kellett. A felperes jogi. álláspontja szerint, a tevékenység jellegére tekintettel, az alpereseknek kell bizonyítaniuk, hogy munkavégzésükkel nem okoztak sugárszennyezést. Nézete szerint az alperesek közötti felelősség mértéke nem határolható el, ezért kérte egyetemleges marasztalásukat.

Az I. r. alperes még a peres eljárást megelőzően hajlandónak mutatkozott a felperes által kárként érvényesíteni kívánt összeg 50%-ának megtérítésére. Később azonban a perbeli védekezését fokozatosan módosítva, a kereset jogalapját tagadta, annak összegszerűségét is vitatta.

A II. r. alperes szintén tagadta a kereset jogalapját és vitatta annak összegszerűségét is. Elismerte, hogy 1955-től ezen a területen folytatott thórium felhasználásával gyártási tevékenységet, de azzal védekezett, hogy az 1950-es évek második felétől rendszeressé vált ellenőrzés ezzel összefüggésben szabálytalanságot nem állapított meg. Védekezése alátámasztására hivatkozott a KÖJÁL 1986. március 28-i szakvéleményében foglaltakra, amelyből szerinte megállapítható, hogy a kérdéses szennyeződés az 1930-1950-es évek közötti időszakból származik.

A Fővárosi Bíróság - téves jogi álláspontja folytán - a megismételt eljárásban sem folytatott le bizonyítási eljárást, csupán a perbeli okiratok és a felek nyilatkozatai alapján hozta meg újabb ítéletét. A határozatában a felperes keresetét ismételten elutasította. Indokolásából kitűnően az alperesi tevékenységek és a felmerült kár közötti okozati összefüggést nem találta bizonyítottnak, mivel a felperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Vitathatónak vélte azt is, hogy egyáltalán történt-e károkozás, és hogy a kár kinél merülhetett fel.

Az ítélet ellen fellebező felperes annak megváltoztatását és keresetének helytadását kérte. A fellebbezésének indokolásában azzal érvelt, hogy a Ptk. 345. §-a kifejezetten nem vonja ugyan a perbeli tevékenységet a fokozott veszéllyel járó tevékenységek körébe, de - véleménye szerint - ennek szabályait a perbeli sugárfertőzést eredményező tevékenységek körébe is alkalmazni kell. Mindezek következtében szerinte az alpereseknek kellett volna bizonyítaniuk a vétlenségüket. Az összegszerűségi vitával kapcsolatban pedig arra utalt, hogy a házilagos kivitelezés eredményeként lényegesen kisebb volumenű költségek merültek fel, mintha a mentesítést nem az építőközösség, hanem teljes egészében szakvállalat végezte volna.

Az I. r. alperes írásbeli ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.