BH 1993.10.605 A törvényben előírt kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása az előzetes letartóztatásban levő személyt nyilvánvalóan korlátozza helyzetének megítélésében, a jogorvoslathoz fűződő előnyök felmérésében, indítványok és észrevételek megtételében. E jogsértés az előzetes letartóztatás időtartamát közvetlenül érinti, ezért az abból eredő károkkal való okozati összefüggése megállapítható [Ptk. 349. §, Alk. 57. § (3) és (5) bek., Be. 47. § és 49. §].

A felperes a keresetében 24 400 forint kártérítés és ennek 1986. december 3-tól kezdődően esedékes törvényes mértékű kamata megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. A felperes a keresetét arra alapította, hogy az alperesek - az Országos Rendőr-főkapitányság és a Legfőbb Ügyészség - alapos ok nélkül, jogellenesen rendelték el és tartották fenn 1986. december 3. - 1987. április 6. között az előzetes letartóztatását, és azáltal, hogy nem rendeltek ki a részére védőt, megfosztották őt a védelemhez való alapvető emberi jogtól is. A felperes azt is sérelmezte, hogy évekig büntetőeljárás hatálya alatt állt (a magánindítvány hiánya miatt ugyanis a büntetőeljárás megszüntetésére csak 1990. január 24-én került sor), a legfőbb ügyésznek ezt követően a terhére emelt óvása pedig joggal való visszaélést valósított meg. Az óvás alapján meghozott határozatában ugyanis a Legfelsőbb Bíróság megállapította: a büntetőeljárásnak a magánindítvány hiánya miatti megszüntetése törvénysértő volt, miután azonban a törvénysértő végzés jogerőre emelkedésétől az óvás emeléséig egy év eltelt, ezért úgy rendelkezett, hogy a határozatnak az érdekeltekre nincs hatálya. A felperes álláspontja szerint a terhére emelt törvényességi óvással és a törvényességi óvás időpontjának megválasztásával őt elzárták annak lehetőségétől, hogy az ellene emelt vád alaptalanságáról a büntetőbíróság meggyőződhessék, és ezt felmentő ítéletben megállapítsa. Az alpereseknek a közhatalom gyakorlása során kifejtett és az előzőekben részletezett tevékenysége azt eredményezte, hogy az előzetes letartóztatás ideje alatt elesett 15 600 forint munkabértől, és miután a képviseletével az eljárás későbbi szakaszában ügyvédet bízott meg, ezért 10 800 forint költsége is keletkezett. Ennek megtérítését a Ptk. 349. §-a alapján az alperesektől igényelte. Arra az esetre pedig, ha a keresete kártérítés címén nem lenne alapos, a követelését a Be. 383. §-a szerint kártalanítás iránti igényként is előterjesztette.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a felperest a le nem rótt kereseti illeték megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a per főtárgyával kapcsolatos rendelkezését helybenhagyta, mellőzte azonban a felperes kereseti illeték megfizetésére való kötelezését. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperessel szemben a kényszerintézkedések (őrizetbevétel és előzetes letartóztatás) alkalmazására a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott okból került sor, ezért az alperesek ezzel kapcsolatban jogellenes magatartást nem valósítottak meg. Az a körülmény viszont, hogy a törvényben előírt kötelező védelem ellenére a nyomozó hatóság a felperes részére védőt nem rendelt ki, a büntetőeljárásról szóló jogszabályok megsértését jelenti, ez a szabálysértés azonban a felperessel szemben alkalmazott kényszerintézkedéseket önmagában nem tette jogszerűtlenné, másrészt a felperes által érvényesített kár ezzel az eljárási szabálysértéssel nincs okozati összefüggésben. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanis az előzetes letartóztatás elrendeléséről, majd pedig a fenntartásáról szóló határozatok ellen a felperes önállóan is élhetett jogorvoslattal, erről a lehetőségről ugyanis megfelelő tájékoztatást kapott. A védő segítségével előterjesztett jogorvoslat biztos sikere pedig csak a felperes olyan feltételezése, amely nyilvánvalóan nem tekinthető bizonyosságnak.

A jogerős ítélet azt is kifejtette, hogy a kárfelelősség szempontjából a törvényességi óvás előterjesztésének sincs jelentősége, mert az óvás emelése a jogosítottak diszkrecionális joga. Egy, a terhelt javára szóló óvás és az esetleges felmentő ítélet meghozatalakor is ezektől függetlenül kell megítélni az előzetes letartóztatás jogszerűségét. A jogerős ítélet szerint pedig a kártérítési felelősség körén kívül esik az is, hogy "az egyéb jogszabályok alapján a felmentés elmaradásához - például a kártalanítás tekintetében - milyen következmények fűződnek". A felperes a határidőben előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte. Másodlagosan továbbra is fenntartotta igényét a Be. 383. §-án alapuló kártalanítás iránt is. A felperes álláspontja szerint az alperesek szabályszegései megalapozták a keresetveszteségből és ügyvédi költségből álló kárának megtérítése iránti igényét. A kereset elutasítása ezért jogszabálysértő. Az alperesek a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérték.

A felülvizsgálati kérelem az alábbi okok miatt részben alapos.

A kiegészített és pontosított tényállás adatai alapján a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban megállapította: az erőszakos közösülés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárás alá vont felperessel szemben az előzetes letartóztatás elrendelésének az 1973. évi I. törvény (Be.) 92. §-ában előírt törvényi feltételei fennállottak ezért a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a felperessel szemben az előzetes letartóztatás elrendelése nem volt jogellenes.

A büntetőeljárás alá vont személynek a védelemhez való jogát, továbbá a hatósági döntések elleni jogorvoslat igénybevételéhez való jogot az alkotmány 57. §-ának (3) és (5) bekezdése biztosítja. Ezeknek a jogoknak az érvényesülését a büntetőeljárásról szóló törvény is szabályozza, és ennek egyik sajátos megnyilvánulása: az eljárás alá vont személy részére - a törvényben meghatározott esetekben - a védő kirendelése. A Be. 47. és 49. §-ai értelmében a védő részvétele a büntetőeljárásban (egyebek mellett) akkor kötelező, ha a terheltet - az őrizetbevételt kivéve - fogva tartják. A védőt - kötelező védelem esetén, és ha a terheltnek nincs meghatalmazott védője - a hatóság rendeli ki. Miután a Be. idézett rendelkezései az előzetes letartóztatásban levő felperes részére kötelezően előírták a védő kirendelését, ezért annak ellenére, hogy a felperes a védő kirendelését nem kérte, a nyomozó hatóság kötelessége volt a felperes védelméről - védő kirendelésével - hivatalból gondoskodni. Ennek elmulasztása jogellenes magatartást valósított meg.

A jogerős ítélet ezért a felülvizsgálati eljárásban feltárt adatok alapján is helytállóan állapította meg, hogy a nyomozó hatóság a védő kirendelésének elmulasztásával "szabályszegést követett el". Téves jogi álláspontot foglalt el azonban a másodfokú bíróság, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által érvényesített kár részben sem áll okozati összefüggésben a nyomozó hatóság jogellenes magatartásával.