BH 1999.3.111 Élettársi vagyonmegosztás keretében érvényesített "különvagyoni" igény után a késedelmi kamat az életközösség megszakadásától jár [Ptk. 301. § (1) bek., 578/G. § (1) bek].

Az elsőfokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek élettársi vagyonközösség megosztása címén 280.000 forintot.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1994 decemberétől 1995. május közepéig élettársi kapcsolatban éltek az alperes debreceni, Paptava u. l4. sz. alatti lakásában. A felperes az élettársi kapcsolat tartama alatt összesen 191.460 forint összegű jövedelemhez jutott, míg az alperes ugyanezen időszakban nem tisztázható összegű jövedelemre tett szert. A felek az élettársi kapcsolat tartama alatt közös vagyont nem szereztek. 1995. április 21-től kezdődően a felperes különvagyonát képező, Debrecenben, a Létai u. 17. sz. alatti ingatlant havi 40 000 forint bérleti díj ellenében bérbeadás útján hasznosították. A bérleti szerződés 1995. április 20-án történt megkötésének napján a bérlők hathavi bérleti díjként 240.000 forintot, kaucióként pedig további 40.000 forintot, tehát összesen 280.000 forintot fizettek ki az alperesnek. Három héttel a bérleti szerződés megkötését követően a felek élettársi kapcsolata végleges jelleggel megszakadt, a felperes az alperes lakását a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, és onnan a személyes használati tárgyait magával vitte. 1995. június 20-án a bérlők a bérleti jogviszonyt felmondták, ezért a felperes kénytelen volt visszafizetni a részükre 200.000 forintot, amelyet a szülei kölcsönöztek a számára.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság kétséget kizáróan bizonyítottnak találta azt, hogy az élettársi kapcsolat tartama alatt a felek közös vagyont nem szereztek, a felperes azonban közvetlenül az életközösség megszakadását megelőzően 280.000 forint értékű különvagyont vitt be az életközösségbe anélkül, hogy az alperes részéről hasonló értékű különvagyon bevitelére sor került volna. Erre tekintettel alaposnak találta a felperesnek a különvagyona tőkeösszegének a visszafizetése iránt előterjesztett keresetét, alaptalannak tartotta, és ezért elutasította azonban a felperes törvényes kamat iránti igényét. A döntését azzal indokolta, hogy a felek között a jelen eljárás keretében került sor az élettársi vagyonközösség megosztására, és e per eredményeként az alperes fizetési kötelezettségét és annak mértékét a bíróság ítéletben állapította meg. Az ítélet jogerőre emelkedéséig tehát az alperest a felperessel szemben fizetési kötelezettség nem terhelte. Ebből következik, hogy az alperes a vele szemben támasztott követelés kiegyenlítése tekintetében a bíróság által megállapított időpontban nem eshetett késedelembe, mert a fizetési kötelezettsége csak a jelen ítéletben meghatározott teljesítési határidő leteltekor áll be, így késedelmi kamat sem terheli.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett részét pedig az alperes által fizetendő perköltség összege tekintetében részben megváltoztatta, a felperes kamatra vonatkozó igényének azonban nem adott helyt .

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, az ítélet megváltoztatása és az alperes arra való kötelezése iránt, hogy fizesse meg neki a terhére megállapított marasztalási összegnek az 1995. április 21. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó törvényes kamatát. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy törvénysértően mellőzte a jogerős ítélet az alperes kamatfizetésre való kötelezését, mert a marasztalási összeget - az ítélet indokolásával ellentétben - nem élettársi közös vagyon megosztása, hanem a közös vagyonba bevitt különvagyonának a visszatérítése jogcímén ítélte meg a számára.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.