BH 1993.10.632 Az egyébként fizikailag osztható dolgok (szolgáltatások) jogilag oszthatatlannak minősülnek, ha azok részegységei a rendeltetésszerű célra így alkalmatlannak minősülnek. Az ilyen dologra (szolgáltatásra) létrejött szerződéstől való elállás jogszerűsége [Ptk. 298. § a) pont, 300. § (2) bek., 317. § (2) bek. 319. § (3) bek., 320. § (1) bek., 389. §, 7/1978. (II. 1.) MTr. 18. § (1) bek., 20. § (2) bek. d) pont].

A elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, egyben kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek vállalkozói díj címén összesen 97 500 Ft tőkét, ennek évi 44% kamatát, valamint 11 000 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felek között 1990. november 6-án vállalkozási szerződés jött létre, amelyben az alperes számítógépes program elkészítésére vállalkozott, ezen belül ún. interaktív folyószámlarendszer kifejlesztését, annak beüzemelését és a dolgozók betanítását, az áruforgalmi rendszer korszerűsítését, az áruforgalmi rendszer folyószámlához kapcsolódó moduljainak átprogramozását és mindkét rendszer üzemszerű folyamatos együttműködésének megoldását vállalta oly módon, hogy az egész rendszer 1991. március hó 1. napjától kezdődően komplex módon üzemel. Az alperes a vállalt munkát teljes egészében nem végezte el. Elkészítette ugyan az áruforgalmi rendszert 90 000 Ft és az áruforgalmi rendszer kapcsolódó moduljainak átprogramozását 100 000 Ft értékben, a további teljesítések vonatkozásában azonban a felek egymás közötti viszonyukban a szerződést megszűntnek tekintették. Megállapította az elsőfokú bíróság, hogy egy korábban létrejött szerződés alapján a felperes jogosult volt az alperestől 140 000 Ft-ot visszaigényelni. Ezzel szemben megalapozottnak ítélte az alperes 237 000 Ft vállalkozói díj megfizetése iránt előterjesztett viszontkeresetét, ugyanis álláspontja szerint az alperes két programot készített el, mindkettő hibátlannak tűnik, és mindkét program a felperes birtokában van. Amennyiben ennek előfeltételei megteremtődnek, mindkét program bármikor felhasználható. A két egymással szemben álló követelés különbözetének, 97 500 Ft-nak és kamatainak megfizetésére kötelezte a felperest, ugyanakkor a felperes keresetét elutasította.

Alaptalannak találta a felperes meghiúsulási kötbér iránti igényét is, mert - álláspontja szerint - a szerződés egy részének meghiúsulásáért mindkét peres felet felelősség terheli, ezért a felperes a Ptk. 246. §-ának (1) bekezdése alapján meghiúsulási kötbérre jogszerűen igényt nem támaszthat.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, az alperes kereset szerinti marasztalását és a viszontkereset elutasítását kérte. Előadta, hogy érdekmúlás miatt élt a szerződéstől való elállás jogával. Vitatta, hogy megszegte volna a szerződés teljesítése kapcsán jogszabályban írt együttműködési kötelezettségét. Állította, hogy az alperesnek a szerződés teljesítéséhez minden segítséget megadott, az adatokat az alperes igényének megfelelően szolgáltatta, és a teljesítésre is több alkalommal póthatáridőt engedélyezett.

A felperes fellebbezése - a következők szerint - részben alapos. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, sem a szerződés megszűnése, sem annak jogkövetkezményei tekintetében.

A feltárt bizonyítékok alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes egy számítógépes rendszer fejlesztését vállalta. Vállalása szerint elvégzi a folyószámlarendszer fejlesztését, az áruforgalmi rendszer korszerűsítését, az áruforgalmi rendszernek a folyószámlarendszerhez kapcsolódó moduljai áttervezését, és biztosítani vállalta a két rendszer együttes, folyamatos üzemszerű működését. A vállalt feladatokból az alperes - bár késedelmesen - teljesítette az áruforgalmi rendszer fejlesztését, valamint e rendszer kapcsolódó moduljainak áttervezését, a folyószámlarendszert azonban mind a mai napig nem adta át. A felperes a teljesítésre több alkalommal póthatáridőt engedélyezett, amelyek azonban anélkül teltek el, hogy az alperes a szolgáltatás még hiányzó részét teljesítette volna. A póthatáridők újbóli megállapításáról jegyzőkönyveket vettek fel a felek, ezekben azonban az alperes egyetlen alkalommal sem kifogásolta a felperes által korábban szolgáltatott adatok megfelelőségét, nem hivatkozott arra, hogy a felperes által átadott adatok elégtelenek lennének, de egyébként sem merült fel arra utaló adat, hogy a felperes nem tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének.

Nem kétséges, hogy az alperes a szerződés egy részét késedelmesen teljesítette, más részének teljesítése pedig el is maradt. A szolgáltatás még hiányzó részeinek teljesítése nélkül az átadott áruforgalmi rendszer csak korlátozott módon, annak kapcsolódó moduljai pedig egyáltalán nem használhatók. Az alperes tehát a szerződést a Ptk. 298. §-ának a) pontjára figyelemmel megszegte, a teljesítéssel - melynek határideje 1991. március 1-je volt - késedelembe esett. A felperes az utólagos teljesítésre több ízben póthatáridőt szabott, ezek eredménytelenül teltek el, tehát az 1991. május 31-i levelében a Ptk. 300. §-ának (2) bekezdése szerint jogszerűen állt el a szerződéstől. Az alperes a felperes részéről olyan jogosulti késedelmet nem bizonyított, mely az ő késedelmét - a Ptk. 302. §-a b) pontjára figyelemmel - a Ptk. 303. §-ának (3) bekezdése szerint kizárta volna.

A részleges szerződésszegés jogkövetkezményei a Ptk. 317. §-a (2) bekezdése esetében az egész szerződésre kihatnak. A szolgáltatás ugyan fizikailag bontható volt, de az egyes részek önmagukban nem voltak alkalmasak a felperes szerződési érdekének kielégítésére.