EH 2003.853 A szavatossági határidő - a jogvesztő határidőn belül - a hiba felismeréséig nyugszik, és attól számítva három hónap áll rendelkezésre az igény bíróság előtti érvényesítésére. A három hónapos határidő nem elévülési jellegű, nem szakítható meg, tehát nem kezdődik újra [Ptk. 308. §, 326. §].
A felperes 1994. november 7-én az I. r. alperes nagykereskedelmi hálózatán belül a II. r. alperestől Opel Astra személygépkocsit vásárolt 1 678 500 forintért. Az egy éves garanciális idő alatt II. r. alperes három alkalommal rendelte vissza a gépjárművet megelőző javítások elvégzése céljából. A felperes 1995 októberében észlelte, és 1995. novemberében az Opel angliai központjába kérdőíven jelezte a gépkocsi erőteljes rángatását. 1996 márciusában az I. r. alpereshez írt levelében bejelentette a rángatás miatti minőségi kifogását, és kérte a gépjármű cseréjét. 1996 júliusában a márkaszerviz adagoló szett cserét hajtott végre, amelyet garanciális javításként könyvelt le. A javítást követően a gépkocsi rángatása egy időre megszűnt, de a felperes egyre fokozódó füstkibocsátást, és nem megfelelő menetteljesítményt észlelt. Az 1996. novemberi mérések szerint a füstkibocsátás meg nem engedett értéket ért el. 1996. december elején a gépkocsi üzemanyag-rendszerében tisztítófolyadék adagolásával a lerakódásokat megszüntették, ezt követően a felperes a zöldkártyát megkapta 1997. december 11-ig.
Mivel a felperes a rángatást és a túlzott füstkibocsátást továbbra is észlelte, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordult; 1997. március 24-i szakvéleményében a felügyelőség megállapította a füstkibocsátási, és gyorsulási rendellenességet. Ezt követően a felperes 1997. április 10-én ismételten felszólította az I. r. alperest a gépkocsi értékének megfelelő "kártalanításra". A válaszlevél 1997. július 14-én kelt, ebben az I. r. alperes vállalta a beállítások elvégzését, de a felperes egyéb igényét megalapozatlannak tartotta.
A felperes 1997. július 31-én a bírósághoz érkezett keresetében a Ptk. 305. §, 306. §, és 308. § (2) bekezdésére hivatkozással a gépjármű kicserélését kérte, majd módosított keresetében elállási jogára hivatkozással 1 678 500 forint és kamata megfizetésére tartott igényt. Az I. r. alperes jogviszony hiányában kérte a vele szemben - kártérítés címén - előterjesztett kereset elutasítását, a II. r. alperes tagadta a hibás teljesítést, majd a szavatossági igény elévülésére hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét mindkét alperessel szemben elutasította. Többek között megállapította, hogy az I. r. alperes a típusbizonyítvány kérelmezésével jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért a felperes kártérítési igénye vele szemben alaptalan. Az elévülési kifogás vizsgálata során a következőket állapította meg: 1995. november 8-án a II. r. alperes jótállási kötelezettsége megszűnt. A rángatási hibát felperes 1995 októberében észlelte, így a szavatossági igényének három hónapos érvényesítési határideje 1996 januárjában lejárt [Ptk. 308. § (2) bek., és 326. § (2) bekezdés]. A felperes csak 1996 márciusában fordult igénnyel az I. r. alpereshez, de ez a már elévült követelés megszakítását nem eredményezte. Az 1996. júliusi javítással alperesek nem ismerték el szavatossági felelősségüket; hangsúlyozták, hogy ez a javítás méltányosságból történt díjmentesen. Mindezek alapján a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet a Ptk. 325. § (1) bekezdés alapján elévülés miatt elutasította.
A felperes az ítélet elleni fellebbezésében a keresete szerinti döntés meghozatalát kérte. Többek között kifejtette, hogy nem a hiba felismerésétől, hanem az akadály megszűnésétől kell számítani a három hónapos határidőt a Legfelsőbb Bíróság I. számú Polgári-Gazdasági Elvi Döntése értelmében. A hiba felismerésével kapcsolatos akadály azonban csak 1996. február közepén szűnt meg részéről. Ehhez képest a három hónapos határidőt nem mulasztotta el, miután 1996. március 7-én a szervizben jelezte a gépkocsi hibáját. Amennyiben a másodfokú bíróság az elévülési kifogásnak helyt adna, úgy a hibás teljesítéssel okozott kár megtérítése iránti igényét kívánja érvényesíteni az általános elévülési időn belül. E vonatkozásban hivatkozott a Ptk.-nak a 318. §-a alapján alkalmazandó 339. §-ára.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte a II. r. alperest, hogy a személygépkocsi egyidejű kiadása ellenében 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1 678 500 forintot, ennek 1994. november 7-től számított évi 20%-os kamatát, valamint az első-, és másodfokú perköltséget. Az I. r. alperes vonatkozásában az ítéletet helybenhagyta. A határozat indokolása szerint az elsőfokú bíróság a II. r. alperessel szembeni igény elbírálásakor a helyesen megállapított tényekből téves következtetésre jutott. Bár a II. r. alperesnek az egy évig fennálló jótállási felelőssége megszűnt, de a felperes szavatossági jogait a Ptk. 308. § (2) bekezdése értelmében a teljesítéstől számított három évig volt jogosult érvényesíteni, mivel a gépkocsi tartós használatra rendelt dolognak minősül. Az 1996. júliusi javítást követően a gépjárműnél újabb hiba jelentkezett, amelyet a felperes haladéktalanul közölt az I. r. alperessel. A hibát ki nem küszöbölő javításokat követően a felperes a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől kapott szakvélemény ismeretében került abba helyzetbe, hogy a meglévő hibák igazolást nyertek; ennek birtokában a felperes a Ptk. 306. § (3) bekezdés szerinti szavatossági igényérvényesítés mellett döntött, miután az I. r. alperes a további igények kielégítése elől elzárkózott.
A másodfokú bíróság döntése értelmében a folyamatos javítások miatt nem róható a felperes terhére, hogy az igényével foglalkozó I. r. alperesen és a javítást végző szakszervizen kívül a meglévő hibákat II. r. alperesnek nem jelezte. Amikor véglegessé vált, hogy a gépkocsi hibái nem javíthatók, a jogvesztő három éves határidőn belül bírósághoz fordult. A szakértői vélemény és meghallgatás alapján igazolást nyert a felperes gépkocsijának hibája, illetve az, hogy a hiba véglegesen ki nem javítható, ezért a felperes a Ptk. 306. § (3) bekezdése alapján jogosult a szerződéstől elállni.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Szerinte a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes igényét a törvényes szavatossági határidőn belül érvényesítette. A Legfelsőbb Bíróság BH-ban közzétett döntéseire hivatkozva hangsúlyozta, hogy a szavatossági igények érvényesítésére nyitva álló hat hónapos elévülési határidő eltelte után az akadály megszűnésétől számított három hónapos határidő már nem elévülési, hanem jogvesztő jellegű, ezért azt nem lehet megszakítani. Az 1996. márciusi hibafelismerést követően a felperesnek a pert három hónap alatt meg kellett volna indítania. Miután ezt elmulasztotta, igénye elévült, és bíróság előtt nem érvényesíthető. Megjegyezte, hogy a felperes a hiba felfedezését követően haladéktalanul nem értesítette a kötelezettet a hibáról, és nem a vele szerződéses viszonyban álló II. r. alpereshez fordult.
A II. r. alperes felülvizsgálati kérelmében azt is kifogásolta, hogy a jogerős ítéletben a bíróság nem állapította meg, melyik időpontot tekinti az akadály megszűnése időpontjának. A felperes fellebbezésében 1996. február hónapot jelölte meg, de ezt követően nem perelt. Mivel a pert csak másfél évvel később indította, ezért az igény érvényesítésével elkésett. Szerinte logikai ellentmondást is tartalmaz a jogerős ítélet, mert, ha felperes a szakvélemény ismeretében érvényesíthette szavatossági igényét - ekkor szűnt meg a Ptk. 326. § (2) bekezdése szerinti akadály -, akkor ettől számított három hónap után már bekövetkezett az elévülés. A felperes 1997. április 10-i levele már nem szakíthatta meg a három hónapos határidőt, de, ha úgy is lenne, április 10-től a kereset benyújtásáig eltelt a három hónap.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Szerinte elkerülte a II. r. alperes figyelmét az 1997. március 24-i szakvéleményt követő levelezés, különösen az 1997. július 14-én kelt alperesi levél, amelyben a további igények kielégítése elől elzárkózott. Felperes számára ekkor vált véglegessé, hogy igényével nem foglalkoznak, és ehhez képest három hónapon belül keresettel fordult a bírósághoz. A felperes személyesen ellenkérelem kiegészítést nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem alapos, a jogerős ítélet a kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő.
Azt helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a szavatossági jogok érvényesítésére nyitva álló határidő eltér a jótállási határidőtől, és a szavatossági jogok a Ptk. 308. § (1) és (2) bekezdésében foglalt időn belül érvényesíthetők, de az elévülés kérdésében az elsőfokú bíróság álláspontja a helyes.
A Legfelsőbb Bíróság I. számú Polgári-Gazdasági Elvi Döntése második pontjában részletesen kifejti, miként kell számolni a hibás teljesítésből eredő szavatossági jogok érvényesítésének határidejét, hogyan kell alkalmazni együttesen a Ptk. 308. és 326. §-ában foglalt szabályokat. A Ptk. 308. § (2) bekezdésében írt három éves jogvesztő határidő a 326. § (2) bekezdésével összhangban azt jelenti, hogy ezen időn belül a szavatossági követelés határideje -vagyis a hat hónap - a hiba felismeréséig nyugszik, de a felismeréstől, azaz az akadály megszűnésétől számított három hónapon belül bírósághoz kell fordulni. Csak a teljesítéstől számított hat hónapos elévülési határidő szakítható meg írásbeli felszólítással.
A felperes fellebbezésében is elismerte, hogy 1996. február közepén a hiba felismerésével megszűnt az igényérvényesítés akadálya. A levélváltásokból az is kitűnt, hogy a kötelezett a - méltányosságból elvégzett javításon túli - szavatossági igénytől elzárkózik. Felperes tehát alappal nem bízhatott abban, hogy a kötelezett kicserélési vagy elállási igényét peren kívül elismeri, ezért 1996. február közepétől számított három hónapon belül bírósághoz kellett volna fordulnia. Helytállóan utalt felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes arra, hogy ez a határidő már nem elévülési jellegű - a kötelezetthez írt felszólítással nem szakítható meg -, ilyenkor az elévülés újabb nyugvásának vagy megszakadásának nincs helye.
Még abban az esetben is bekövetkezett a szavatossági igény elévülése, ha a Legfelsőbb Bíróság elfogadná a másodfokú bíróság azon jogi álláspontját, hogy csak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől kapott szakvélemény igazolta a felperes által állított hibákat. A szakvélemény birtokában ugyanis felperesnek nem felszólítást kellett volna küldenie a szavatossági igény érvényesítése érdekében, hanem három hónapon belül pert indítania. Végül megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perbeli jogvitában a II. r. alperes vonatkozásában csak a szavatossági határidők voltak figyelembe vehetők, mert a felperes az elsőfokú eljárás során - még bírói kérdésre válaszolva is - végig szavatossági igényt érvényesített. Bár a fellebbezésben előterjesztette követelését kártérítés jogcímén is, de a Pp. 247. § (1) bekezdése alapján - meg nem engedett keresetváltoztatás miatt - ez már nem lett volna figyelembe vehető.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet II. r. alperesre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. VII. 20.332/2001.)