BH+ 2001.5.212 I. Az egyetemleges kártérítő felelősség akkor is megállapítható, ha a károkozók felelősségének jogcíme eltérő.

II. A fegyverhasználattal megbízott személynek a jogellenes magatartása nem minősül olyan elháríthatatlan külső oknak, amely a megbízó, mint üzembentartó egyetemleges kártérítő felelősségét kizárja [Ptk. 345. § (1) bek., 348. § (1) bek.].

A felperes kérelmére a II. r. alperes jogelődjének alkalmazásában álló T. Z. kerületvezető erdész 1989. december 11-én lehetővé tette az Ausztriából érkező I. r. alperes és barátja számára, hogy a gemenci tájvédelmi körzetet megtekintsék. Ennek során T. Z. a szolgálati vadászfegyverét átadta az I. r. alperesnek, aki két vaddisznót leterített, azonban az újabb lövés következtében a lövedék a felperes bal combjának felső harmadába hatolt. A sérülés folytán a felperesnél a bal végtag rövidülése, az ülőideg és lábszárideg károsodása következett be. A felperes több éven keresztül kórházi kezelés alatt állt, munkaképesség-csökkenése miatt rokkanttá vált és mozgáskorlátozottságában javulás nem várható.

A felperes a keresetében 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és járulékainak egyetemleges megfizetésére kérte az alperesek kötelezését.

Az I. r. alperes a kereset jogalapját nem vitatta, az összegszerűségét azonban eltúlzottnak tartotta. A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében arra kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperes részére 1.000.000 forintot és annak 1989. december 11-től járó évi 20%-os kamatát, ezt meghaladóan pedig a keresetet elutasította. Az ítélete indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az I. r. alperes nem rendelkezett olyan engedéllyel, amely a gemenci tájvédelmi körzetben a vadászatra jogosította volna, és erről a felperesnek is tudomása volt. A vadászat során a felperes, az I. r. alperes és a II. r. alperes alkalmazottja megsértették a sötétben történő vadászatra vonatkozó előírásokat is; az I. r. alperes által használt fegyveren ugyanis kereső távcső nem volt és az I. r. alperes a célpont pontos felismerése nélkül, nem kellő körültekintéssel adta le a lövést. A baleset bekövetkezésének kiküszöbölése érdekében szükség lett volna arra is, hogy a hajtók lámpát vigyenek magukkal. A II. r. alperes vadásza azzal követett el szabályszegést, hogy a saját használatára rendelt szolgálati fegyverét másnak adta át. Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában utalt arra, hogy az I. r. alperes kártérítési felelőssége a perben nem volt vitás, a II. r. alperes felelőssége pedig a Ptk. 348. §-án és 345. §-ának (1) bekezdésén alapul. Az elsőfokú bíróság szerint a baleset bekövetkezésében a felperes 20%-os, az alperesek pedig 80%-os mértékben hatottak közre. Ennek figyelembevételével, továbbá a felperes életében bekövetkezett hátrányokra tekintettel, a kártérítés összegét 1.000.000 forintban határozta meg. Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a lőfegyver tartása és használata veszélyes üzemnek minősül, üzembentartónak pedig a lőfegyver tulajdonosát, azaz a II. r. alperest kell tekinteni. A jármű eltulajdonítása esetén követett bírói gyakorlat alkalmazására az elsőfokú bíróság nem látott lehetőséget, mert az I. r. alperes részéről jogtalan eltulajdonítás nem történt.

Az elsőfokú ítélet ellen valamennyi peres fél fellebbezett. A felperes a fellebbezésében az alpereseknek a keresete szerinti marasztalását kérte, míg az I. r. alperes a marasztalási összeg leszállítását igényelte. A II. r. alperes fellebbezése elsődlegesen a jogalap hiányára hivatkozással a kereset elutasítására irányult, másodlagosan pedig a marasztalási összeg leszállítására.

A másodfokú bíróság ítéletében a felperes fellebbezését alaptalannak, az alperesek fellebbezését részben alaposnak tartotta, és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva, az alpereseket terhelő marasztalás összegét 800.000 forintra és járulékaira szállította le. Az ítélete indokolásában a másodfokú bíróság elsődlegesen arra utalt, hogy miután a károkozás lőfegyverrel történt, a felelősség tartalmát a Ptk. 345. §-a állapítja meg és a II. r. alperes a felelősség alól magát kimenteni nem tudta. A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy a felperes közrehatott a baleset bekövetkezésében, azonban ennek mértékét nem vagyoni kártérítés esetén nem a kár százalékos megosztásával kell megállapítani, hanem a kártérítés mértékét befolyásoló tényezőket a kártérítés összegének meghatározásánál kell figyelembe venni. Miután azonban a felperes a nem vagyoni kártérítést a káreseménykori esedékességgel kérte, annak összegét az elsőfokú bíróság eltúlzottan állapította meg. A káresemény időpontjában fennálló értékviszonyok és a mérlegelhető körülmények alapján a másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összegét 800.000 forintban állapította meg.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítéletet megváltoztató és a teljes keresetének helyt adó ítélet meghozatalát kérte arra hivatkozással, hogy a bíróság a jogerős ítéletben megsértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert az ítélet indokolásából nem állapítható meg, hogy a marasztalás összegének meghatározásakor a felperes által megjelölt összes körülményt figyelembe vette-e. A felperes a felülvizsgálati kérelmében kiemelte, hogy a baleset miatt egyetlen megszerzett képesítését sem tudja hasznosítani, folyamatosan orvosi kezelésre szorul, és még a házkörüli kisebb munkák elvégzéséhez is segítséget kell igénybe vennie. Gyakran szorul ápolásra, és az esztétikai hátrány befolyásolja társas kapcsolatait; mozgásszervi állapotromlása az átlagosnál gyorsabb módon következik be. A felperes utalt továbbá arra, hogy a jogerős ítéletben a bíróság nem megfelelően vette figyelembe a kár bekövetkezésében való közrehatást. A felperes szerint ugyanis az a körülmény, hogy az erdei sétát ő kezdeményezte, a balesettel nincs közvetlen okozati összefüggésben. Nem volt tudomása arról sem, hogy a perbeli helyen és időpontban milyen engedélyeket kellett volna beszerezni a vadászathoz, ennek azonban álláspontja szerint a kár bekövetkezéséhez nem volt köze. Utalt továbbá arra is, hogy a büntetőeljárásban készült szakértői vélemény a baleset okát olyan körülményekben jelölte meg, amelyek egyikében sem működött közre.