BH 2009.12.358 A csuklótörés konzervatív kezeléséből eredő károsodás esetén az orvosnak kell bizonyítania, hogy a kezelés választása megfelelő volt és a károsodás ennek ellenére következett be. Ennek hiányában a kártérítési felelősség alól nem mentesül [Ptk. 339. §, Eütv. 77. §].

A felperes az otthonában, házimunka végzése közben 2004. január 13-án leesett a székről, amelynek következtében a jobb csuklóján a radius típusos helyén az ízületi felszínt is érintő darabos törés jött létre a tört végek összecsúszásával. Az alperes baleseti osztályán a törést konzervatív módon kezelték, az orvos a törést altatásban helyre tette, gipszsínbe rakta és pólyával rögzítette. A kezelés után készített röntgenfelvétel szerint a csukló tört végei jó helyzetben voltak. Ezt követően a felperest több alkalommal visszarendelték ellenőrzésre és több beavatkozást végeztek. A felperesnél kialakult Sudeck dystrophia meggyógyult, a törés azonban mozgáskorlátozottsággal gyógyult, szövődményként Madelung deformitás alakult ki, melynek következménye a jobb csukló mozgásbeszűkülése. A jobb csuklóízület enyhén az orsócsont irányában eltolódott, a csuklómozgások enyhe fokban beszűkültek, a IV. ujj enyhe, a V. ujj súlyosabb kényszertartásban van, 30 fokos hajlított helyzetben áll. A jobb csukló orsócsonti hajlítása 30 fokkal, a singcsonti hajlítása 15 fokkal marad el a baloldalitól. Az alkar izomzat enyhefokban sorvadt, a jobb kéz szorító ereje csökkent és a csukló funkciója is, amely állapot véglegesnek tekinthető.

A felperes a nem vagyoni kártérítés iránt előterjesztett keresetét arra alapította, hogy az alperes orvosai a törés kezelésekor nem a megfelelő beavatkozást választották azzal, hogy konzervatívan kezelték, mert a csuklótörést az instabil típusa miatt műtéti beavatkozással kellett volna már eredetileg is, de legkésőbb 2006. február 6-án, a törés elmozdulásának észlelésekor rögzíteni. Az alperes nem az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §-ának (3) bekezdése szerint a legnagyobb gondosság követelményének megfelelően járt el, és ezért a Ptk. 348. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a kártérítésre.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes ellátásakor mindenben az orvos-szakmai és etikai szabályok betartásával a tőle elvárható legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el.

Az elsőfokú ítéletben a bíróság 150 000 forint és ennek a 2004. január 13. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a Szegedi Tudományegyetem és az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleményei megegyeztek abban, hogy az alperes nem az elvárható legnagyobb gondossággal járt el, amikor nem a műtéti, hanem a konzervatív kezelés mellett döntött. A Semmelweis Egyetem szakvéleménye szerint az elvárható gondosság elve nem sérült, a darabos orsócsonttörést, azonban célravezetőbb lett volna már az első ellátás során dróttűzéssel fixálni. Az elsőfokú ítélet indokolása utalt arra, hogy a megalapozott orvosi szakvélemény kialakítását nagyban nehezítette, hogy a sérülésről készült legelső röntgenfelvétel nem volt fellelhető, amely körülményt az alperes terhére kell értékelni. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján az elsőfokú bíróság arra következtetésre jutott, hogy az alperes az elsődleges ellátás során nem a tőle elvárható legnagyobb gondossággal járt el, amikor a konzervatív kezelést választotta, mert így az ismételt elmozdulás bármikor kialakulhatott, ezzel szemben a nem konzervatív eljárások alkalmazása esetén az elmozdulás és az ezzel összefüggő károsodások nagy valószínűséggel elkerülhetők lettek volna. A nem vagyoni kártérítés mértékének megállapításánál az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy a felperesnél akkor is 16% körüli munkaképesség-csökkenést okozó eltérések alakultak volna ki, ha műtéti rögzítést alkalmaznak, ebből következően 10%-os munkaképesség-csökkenés vezethető vissza az elsődleges műtéti rögzítés elmaradására.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatva a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában megállapította, hogy az ETT-ISZT felülvéleményével egyezően a perben keletkezett orvosszakértői vélemények úgy foglaltak állást, hogy az alperes részéről szakmai szabályszegés nem történt. Az ETT-ISZT véleménye kiemelte, hogy nincs adat az izületi törésben lépcsőképződés keletkezésére, ezért nem tekinthető szabályszegésnek az első ellátáskor a konzervatív kezelés választása. Még utólag sem állapítható meg, hogy az elvégzett tűződrótos fixálás megakadályozta volna-e a szövődmények kialakítását. Műtéti megoldás alkalmazása esetén a végeredmény a tényleges jelenlegi állapothoz hasonlóan is alakulhatott volna. Közrehatott a felperes végállapota kialakulásában a nem megfelelő közreműködése, a gyógytorna, a fizioterápiás kezelés elmulasztása. Mindezekre tekintettel az elvárható gondosság elve nem sérült, amikor az alperes a konzervatív kezelést választotta, ezért az alperes kártérítő felelősségének megállapítására nincs alap.

A felperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a kereseti kérelmének helyt adó, másodlagosan a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntés meghozatalára irányult. Jogi álláspontja szerint a jogerős ítélet megalapozatlan. A másodfokú bíróság a felperes állításait nem fogadta el és a szakértői véleményeket szelektíven értékelte. Döntését az ETT-ISZT által készített véleményből kiragadott megállapításokra alapította és azt, mint felülvéleményt értékelte. A felülvizsgálati kérelem az egyes szakértői véleményekből idézett megállapításokra hivatkozással arra utalt, hogy a rendelkezésre álló vélemények igazolják a felperes személyiségi jogának megsértését azáltal, hogy az alperes nem a legnagyobb gondossággal járt el az Eütv. 77. §-ának megfelelően. Az alperes a műtéti ellátást fel sem ajánlotta, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig megállapítható, hogy elsődlegesen a műtéti megoldást kellett volna elvégezni. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a február 6-i röntgenfelvétel alapján nem is végezhettek volna műtétet az atrophia és a lágyrészek állapota miatt, ugyanis ezt az állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, a bőr és lágyrészek állapotát senki nem vizsgálta. Téves az a megállapítás is, hogy a felperes végállapotának kialakulásában a nem megfelelő közreműködése is közrehatott. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a gipsz levételét követően fiziote­rápiás beutalás, gyógytorna betanítás történt volna. Így a felperes nem mulaszthatott az alperes által elő nem írt fizioterápiás kezeléssel, illetőleg a gyógytornával kapcsolatban. A felperes minden kezelésen megjelent, amelyet számára kiírtak; amikor pedig a felperes a fájdalmairól panaszkodott, az alperesnek kötelessége lett volna a fájdalomcsillapításra megfelelő kezelést előírni. A felülvizsgálati kérelem kiemelte, hogy a maradandó egészségkárosodás bizonyított, azt pedig, hogy az eredeti röntgenfelvétel nem áll rendelkezésre, az alperes terhére kell értékelni figyelemmel az Eütv. 136. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra.