BH 2009.12.360 Az egyik házastárs "önálló" bérleményének minősülő lakásingatlan megvásárlása kapcsán kapott vételárkedvezmény nem a megvásárolt ingatlan - közös vagyonba tartozó - haszna, hanem az önálló bérleti joggal rendelkező házastárs e jogának ellenértéke, ami különvagyonaként vehető figyelembe [Csjt. 27. és 31. §, Ptk. 116. §, Pp. 206. §].

Az elsőfokú bíróság ítéletében - egyebek mellett - megállapította, hogy a felek - egymás közt egyenlő arányú - tulajdonában álló m.-i 1994/3/A/6. hrsz.-ú, M., M. u. 4. I. emelet 4. szám alatti ingatlan felperes tulajdonában álló 13/40 tulajdoni illetőségét az alperes "különvagyon" jogcímén megszerezte. Megkereste a földhivatalt, hogy az ingatlan 33/40 tulajdoni hányadára az alperes tulajdonjogát "adásvétel és különvagyon" jogcímén jegyezze be a felperes tulajdoni hányadának 7/40 tulajdoni hányadra történő egyidejű csökkentésével. Ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.

A megállapított tényállás szerint a M., M. u. 4. I. emelet 4. szám alatti (HM bérlő kijelölésű önkormányzati tulajdonban álló) bérlakás önálló bérlője az alperes volt.

A peres felek újsághirdetés útján ismerkedtek meg, 2000 májusában élettársi kapcsolatot létesítettek és a felperes az alperes bérlakásába költözött, majd 2000. december 9-én házasságot kötöttek.

A felperes még 1998 szeptemberében kérelmet terjesztett elő a bérlakás megvásárlására.

A 2000. augusztus 29-én megkötött adásvételi szerződéssel a felek egymás közt egyenlő tulajdoni arányban vásárolták meg a perbeli kettő szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló társasházi lakást a hozzá tartozó tárolóval és a közös tulajdonból hozzá tartozó 54/735 tulajdoni hányaddal. Az ingatlan forgalmi értéke 1 700 000 forint volt. E forgalmi érték 35%-a, 595 000 forint volt az a vételár, amelynek befizetésére egy összegben 2000. augusztus 14-én került sor.

A felek házassága 2000. december végén már megromlott, házassági életközösségük 2003. december elején a felperes elköltözésével végleg megszűnt, a bíróság házasságukat a 2007. július 20-án jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta.

A perben az alperes viszontkeresetében annak megállapítását kérte, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel szemben az ingatlan felperes nevére bejegyzett 1/2 tulajdoni illetősége is az ő tulajdona, mert az ingatlan vételárát kizárólag az életközösség kezdetét megelőzően összegyűjtött pénze felhasználásával fizették ki.

A felperes a viszontkereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ingatlan a házastársi közös vagyonuk. A vételárat nem az alperes, hanem ő biztosította az életközösség megkezdésekor tulajdonában álló t.-i ingatlana eladási árából. A vételár általa történt kifizetése ellenére azonban az ingatlan 1/2 tulajdoni hányadát meghaladó tulajdoni igényt a perben nem kívánt érvényesíteni.

Az elsőfokú bíróság a bírói gyakorlatra utalással úgy foglalt állást, hogy a felek közötti együttélés megkezdésének időpontja - mert azt házasságkötés követte - egyben a házassági vagyonközösség kezdetének időpontja. Ebben az időben mindkét fél különvagyonnal - a felperes ingatlan tulajdonjogával és készpénzzel - rendelkezett. Különvagyonaik már az életközösség megkezdését követően vegyültek: a felperes készpénz megtakarítása az alperes nevén nyitott számlára került, a számlán nem kezelt pénzt ugyanabban a lakásban tárolták. Ehhez képest a perben egyik fél sem tudta bizonyítani azt az állítását, hogy kizárólag az ő különvagyona felhasználásával került sor a vételár kifizetésére. Amennyiben ez bizonyított lett volna, az is pusztán technikai megoldásként értékelhető arra is figyelemmel, hogy azt követően a felek közös életviteléből fakadó kiadásokat a másik fél különvagyonának felhasználásával kellett fedezni. Kifejtette, hogy a házastársak egyike sem kerülhet az életközösség megszakadása után a másik féllel szemben méltánytalan helyzetbe azáltal, hogy az egyik fél különvagyonát közös megélhetésre használják, a másik fél különvagyonából pedig értékes vagyontárgy tulajdonjogát szerzik meg. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a felek az életközösségük megkezdésekor már meglévő különvagyonaik felhasználásával, de egyenlő arányban járultak hozzá a perbeli ingatlan vételára kifizetéséhez.

A bíróság a viszontkeresetnek részben azért adott helyt, mert az alperes önálló bérlete volt a megvásárolt lakás, és az önálló bérlő részére nyújtott kedvezményt: az ingatlan forgalmi értéke és a kifizetett vételár különbözetét az alperes különvagyonaként javára elszámolta. Ekként az ingatlan egészéből az alperest 1 105 000 forint + 297 500 forint, a felperest 297 500 forint érték illeti, ami a felperes javára 7/40, míg az alperes javára 33/40 tulajdoni hányad megszerzésének felel meg és ennek megfelelően rendelkezett a már bejegyzett tulajdoni hányadok módosításáról.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, az alperes csatlakozó fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit annak helyes indokaira utalással helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a fellebbezések alapján kiemelte:

A felperes részéről a másodfokú eljárásban előterjesztett bizonyítási indítvány teljesítésére az eljárási szabályok nem adnak lehetőséget. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek az életközösség kezdetekor már rendelkeztek különvagyonnal és annak felhasználásával egyenlő arányban járultak hozzá a vételár kifizetéséhez. Az alperes a perben betétszámla egyenlegértesítővel igazolta, hogy 2000. április 19-én volt 238 500 forint lekötött pénze és igazolta azt is, hogy 2000. április 23-án a Kereskedelmi és Hitelbank 163 000 forintot fizetett ki részére.

A perben az alperes állította, hogy a teljes vételárat ő fizette ki, azt azonban nem bizonyította. Önmagában az, hogy a csekken az ő neve szerepelt, nem igazolja, hogy a feladott pénz is az ő tulajdona lett volna.

A másodfokú bíróság megítélése szerint az önálló bérlet jogkövetkezményét és a feleket megillető tulajdoni hányadot helyes jogi álláspontot elfogadva és helyes számítás eredményeként határozta meg az elsőfokú bíróság.

A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a jogszabálynak megfelelő határozat meghozatalával a viszontkereset teljes elutasítása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Pp. 147. § (1) bekezdését, a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt eljárási szabályokat, a Csjt. 27. § (1) bekezdését és a 31. § (5) bekezdésében írt anyagi jogi szabályokat sérti.

A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint a perben előterjesztett viszontkeresetet a bíróságoknak érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani, mert előterjesztésének jogszabályi feltételei sem álltak fenn.

Az eljárt bíróságok téves tényállás alapján döntöttek, mert az a kedvezmény, amihez a bérleti jog folytán az életközösség ideje alatt jutottak, a bérleti jog hasznának minősül, ami a Csjt. 27. § (1) bekezdése értelmében közös vagyon.

Az eljárt bíróságok minden bizonyítás nélkül állapították meg azt, hogy az alperes különvagyonát megélhetésükre fordították. Bankszámla-kivonat igazolja, hogy az alperes pénze bankszámlán volt és jelenleg is ott van. Ezt meghaladó összegű különvagyont az alperes nem igazolt. Ez bizonyítja azt is, hogy nem az alperes különvagyonából vásárolták az ingatlant. A nyugdíja az alperesénél magasabb volt és nem is szorult rá az alperes különvagyonára. A perben az alperes sem különvagyonát, sem annak felhasználását, sem az eset különös indokoltságát nem bizonyította, amely a különvagyonnak a Csjt. 31. § (2) bekezdése alapján történő megtérítését indokolta volna.