BH 2015.2.39 Nem minősül a pszichiátriai beteg saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelentő magatartásnak, ha a megállapított betegség általában járhat ilyen következményekkel, de a szakértői vélemény a kérelmezett közvetlen vizsgálatára, megfigyelésére vonatkozóan nem tartalmaz ezzel összefüggő, konkrét adatot, és azt egyéb bizonyítékok sem támasztják alá. Ilyen esetben a kérelmezettel szemben a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelése sérti az egészségügyi önrendelkezéshez fűződő szabadságjogot [1997. évi CLIV. tv. 188. § b) pont, 189. § (2) bek., 200. § (1) bek., 1993. évi XXXI. tv. 5. cikk].

[1] A jogerős végzés alapjául szolgáló tényállás szerint a kérelmezettet 2012. június 25-től 2012. július 14-ig kezelték a megyei kórház pszichiátriai osztályán, akut pszichotikus zavar kórismével. 2013. július 9-ig rendszeresen jelentkezett kontrollvizsgálaton, gyógyszereit szedte, pszichésen egyensúlyban volt, ezt követően azonban a vizsgálatokon már nem jelent meg.

[2] A kérelmezett fia, T. T. 2013 decemberében jelezte a pszichiátriai szakrendelőnek, hogy a kérelmezett állapota folyamatosan romlik, a korábbi gyógykezelést szükségessé tevő tünetek újból jelentkeznek, de az édesanyja az orvosi vizsgálatoktól elzárkózik, nem hajlandó a kontrollvizsgálatokon megjelenni.

[3] A pszichiátriai osztály a fentiekre tekintettel 2014. január 10-re írásban vizsgálatra idézte a kérelmezettet, aki azonban nem jelent meg.

[4] A megyei kórház pszichiátriai gondozójának főorvosa ezt követően fordult a bírósághoz és kezdeményezte a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelésének elrendelését. Idézte a kérelmezett fia által elmondottakat, miszerint az édesanyja azt képzeli, hogy valaki alakítja a testét, mindenkinek képeket küldözget magáról, azzal, hogy mit tesznek vele a démonok, fiának azt is elmondta, hogy távolról lézerrel műtik. Mindenkit tolvajnak tekint, órákat tölt a fürdőszobában a tükör előtt, miközben magában motyog és az ujjait tördeli.

[5] Az elsőfokú bíróság 2014. január 28-án bírósági meghallgatást foganatosított.

[6] A meghallgatás során a kérelmezett fia tanúvallomásában előadta, hogy a leírtakon túlmenően az édesanyja azt is gondolja, hogy valaki bejár a lakásába, felveszi a ruháit, majd visszateszi őket a helyükre. A lakásán zárat cseréltetett és feltetetett egy lakatot is. Leszerelte a tusolófejet és a tusoló csövét, mert szerinte azokat az szerelte fel, aki bejárkál a lakásába. Az édesanyja esténként pakol a lakásában és másnapra elfelejti, mit hova tett. A kérelmezett ismerősei, barátai is rendszeresen tájékoztatják a tanút arról, hogy nincs jól az édesanyja.

[7] A kérelmezett tagadta a fia által előadottakat. Álláspontja szerint a fia nem is K.-n lakik, téves információkat hall róla. A kérelmezett nem érzi a kórházi kezelés szükségességét, jól alszik, jó az étvágya, a feszültséget negálja. A 2012. évi pszichiátriai gyógykezelésével összefüggésben a kérelmezett akként nyilatkozott, hogy az nem volt indokolt, tekintettel arra, hogy nem lelki, hanem fizikai eredetű összeomlása, rosszulléte volt.

[8] A kérelmező képviselője előadta, hogy bizonyos betegségek esetén a beteg rövid ideig kompenzáltságot mutat, de a háttérben ott zajlik a betegség. A kérelmezett fia által leírt tünetek nagyon hasonlítanak a korábbi kezeléskor mutatott tünetekre, amikor nagyon heveny állapotban volt a kérelmezett.

[9] Az elsőfokú bíróság igazságügyi elmeorvos szakértőt rendelt ki, aki skizofrénia diagnózist állapított meg a kérelmezettnél. Kitért arra, hogy a betegség be nem látása ezen betegség szerves tünete, mely a korábbi pszichiátriai osztályos gyógykezelésre is kiterjed. A szakértő álláspontja szerint fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége, a veszélyeztető állapotot jelen lelki státus jellemzi. Közvetlen veszélyeztető állapot ugyanakkor a vizsgálattal nem igazolható, de a betegség jellegéből adódóan bekövetkezhet. Ennek elkerülése csak intézeti körülmények között lehetséges, mivel a kérelmezettnek betegségtudata nincs és jelentős mértékű a disszimulációs készsége.

[10] Az elsőfokú bíróság végzésével elrendelte a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelését, melynek foganatosítására a megyei kórház pszichiátriai osztályát jelölte ki. Felhívta a pszichiátriai intézet vezetőjét, hogy a kérelmezett intézeti gyógykezelésének szükségességét felülvizsgáló bírósági eljárást 30 naponként, pszichiátriai beteg rehabilitációs intézetbe történő áthelyezése esetén 60 naponként kezdeményezze.

[11] Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, a meghallgatáson előadottak, illetve a pszichiáter szakértő véleményében foglaltak alapján megállapította, hogy a kérelmezett jelenleg az Eütv. 188. §-ának b) pontja szerinti veszélyeztető magatartást tanúsít. A veszélyeztető állapot részben saját személyét illetően áll fenn (testséma zavara következtében), de a betegség további mélyülése révén kiszámíthatatlan magatartás miatt másokra is veszélyeztető lehet. A veszély jelentős mértékű. Ezért az elsőfokú bíróság az Eütv. 200. §-ának (1), (3) és (4) bekezdése alapján elrendelte a kérelmezett intézeti gyógykezelését.

[12] A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

[13] A másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok együttes értékelésével megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezeléséről, tekintettel arra, hogy a kérelmezett az Eütv. 188. §-ának b) pontja szerinti veszélyeztető magatartást tanúsít. Erre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

[14] A jogerős végzés ellen a kérelmezett nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés iránti kérelem elutasítását kérte. Álláspontja szerint a kötelező intézeti gyógykezelés elrendelése nem volt jogszerű.

[15] A vonatkozó jogszabály, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 200. §-ának (1) bekezdése szerint csak akkor rendelhető el a kényszergyógykezelés, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít. Ez azt jelenti, hogy önmagában semmilyen betegség fennállta nem lehet indok a kötelező kényszergyógykezelésre, ezenkívül veszélyeztető magatartás is szükséges. Az Eütv. 188. §-ának b) pontja szerint az minősül veszélyeztető magatartásnak, amikor a beteg a saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére jelentős veszélyt jelenthet. E meghatározás szerint nem kell az elrendeléshez közvetlen veszély, de a veszélyeztetésnek fenn kell állnia. A jogszabály tehát nem a betegség veszélyét, hanem a magatartás veszélyességét értékeli.

[16] Összegezve: a kérelmezett álláspontja szerint megilleti az a jog, hogy szabadon eldönthesse, kezelteti-e magát vagy sem. Önmagában a betegség jellege e jogát nem rontja le. A betegség lehetséges súlyosbodása nem elegendő ok a kényszer alkalmazására, ilyet jogszabály nem ír elő.

[17] A kérelmező felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.