BH 2001.7.341 A munkavállaló a munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetése esetén nem hivatkozhat sikerrel arra, hogy a munkáltatónak a felmondás alapjául szolgáló intézkedése célszerűtlen vagy gazdaságtalan volt [Mt. 89. § (1) és (2) bek., MK 95. sz.].

A felperes 1997. április 14-én három hónapos határozott időre létesített munkaviszonyt az alperessel ügyintéző pénztáros munkakörben. A felperes munkaviszonya továbbfoglalkoztatás következtében határozatlan idejűvé vált [Mt. 79. § (3) bekezdés].

A felperes a munkaviszonyának 1998. március 25-ei rendes felmondással történt megszüntetése miatt élt keresettel. Kérte a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az alperesnek az Mt. 100. §-a szerinti marasztalását a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.

A felperes szerint nem felelt meg a valóságnak a rendes felmondásnak az az indoka, hogy az alperes Takarékszövetkezet célszerűségi, gazdasági okokból 1998. április 14. napjával a k.-i kirendeltség dolgozói létszámát két fővel csökkentette.

A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét, és 5000 forint ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezte.

Megállapította, hogy a kirendeltségen a nyitvatartási idő betarthatósága miatt a munkavállalók - így a felperes is - két műszakban, délelőtti és délutáni műszakban dolgoztak. Az alperes igazgatósága 1998. március 31-én a nyitvatartási időt csökkentette, a döntést megelőzően az előterjesztésről a munkáltatói jogkör gyakorlója egyeztetett a terület tagjaival. A bíróság megállapítása szerint az igazgatóság folyamatosan napirenden tartotta a kirendeltség működtetése gazdaságosságának vizsgálatát. A kirendeltség eredetileg 5 fős létszáma a felperes munkaviszonya megszüntetésével 4 főre csökkent, úgy hogy ezen kívül egy fő hosszabb ideje betegállományban volt.

A munkaügyi bíróság mindezekből arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát valós és okszerű indokkal szüntette meg, az alperes mérlegelhette, hogy mely munkavállaló munkaviszonyát szünteti meg. Nem fogadta el továbbá a joggal való visszaélésre vonatkozó felperesi állítást, mivel az ügymenettel összefüggésben tett érveléseit a felperes a felmondást követően juttatta el az alpereshez. Utalt még arra is, hogy a munkáltató intézkedései célszerűségének és gazdaságosságának vizsgálata nem lehet munkaügyi vita tárgya.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet annak helyes indokaira hivatkozással helybenhagyta, és a felperest 2500 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan a keresetének helyt adó határozat hozatalát kérte.

Álláspontja szerint jogellenes a rendes felmondás, mivel az intézkedés keltezésekor, 1998. március 26-án a nyitvatartási időben még nem volt változás, erre csak később, április 14-én került sor. A felmondás közlésekor annak indoka tehát nem állt fenn, továbbá az "átszervezés" csak a felperes munkaviszonyát érintette, ugyanakkor az alperes a nyári időszakban egy főt ideiglenesen alkalmazott. A felperes szerint a működésre vonatkozó adatok a gazdasági indokot nem támasztják alá. A felperes fenntartotta továbbá, hogy a rendes felmondás az Mt. 4. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, mivel arra a kirendeltség működését illetően a felperes által tett bejelentés miatt került sor.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.