A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20542/2018/5. számú határozata kártérítés tárgyában. Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.20660/2017/40., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20542/2018/5.* (ÍH 2018.102)

***********

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.542/2018/5/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Tolnai Gábor ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Rátky Miklós ügyvéd) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2018. március 6. napján meghozott 28.P.20.660/2017/40. számú ítélete ellen a felperes részéről 42. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyja.

A felperes által az alperesnek fizetendő elsőfokú perköltség összegét 5.080.000 (ötmillió-nyolcvanezer) forintra leszállítja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 1.270.000 (egymillió-kétszázhetvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

Felperes keresetében kérte az alperes kötelezését jogalkotással okozott kár címén 2.084.814.000 forint elmaradt haszon és annak 78.291.000 forint kamata megfizetésére. Előadta, hogy kára azért keletkezett, mert az alperes a 2011. évi CLVI. törvénnyel módosította a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, valamint elfogadta 2012. évi CIII. törvényt, amellyel a hazai hidegétkeztetési utalványok kibocsátása vonatkozásában aránytalan korlátozásokat írt elő, egyszereplős piacot hozott létre, és kizárta a felperest a béren kívüli juttatásként adható utalványok kibocsátásából.

Az alperes kérte a felperes keresetének elutasítását és perköltségben való marasztalását.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 17.840.960 forint perköltséget. Indokolásában kifejtette, hogy a tagállam jogalkotásával okozott kár megtérítésének kötelezettsége az Európai Unióról szóló Szerződés 4. cikk (3) bekezdésében rögzített lojalitási klauzula megszegésének jogkövetkezménye, amelynek alkalmazása az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) ítéleteiből vezethető le. Az elsőfokú bíróság ennek megfelelően a felperes keresetét az EUB C-46/93. és C-48/93. számú egyesített "Brasserie" ügyben hozott ítéletében megfogalmazott kritériumok alapján vizsgálta. Megállapította, hogy a felperes által megjelölt, az alperes magatartásával megsértett alanyi jog az EUMSZ 49. és 56. cikke. Az EUB a C-268/15. számú "de Schooten" ügyben hozott ítélete kimondja, hogy az uniós jog megsértésével okozott kárért fennálló, szerződésen kívüli tagállami felelősség rendszere nem alkalmazandó abban az esetben, amikor egy magánszemélyt amiatt ért állítólagos kár, hogy a saját állampolgárokra, illetve más tagállamok állampolgáraira megkülönböztetés nélkül alkalmazandó nemzeti szabályozás állítólagosan sérti az EUMSZ 49., 56. vagy 63. cikkében rögzített valamely alapvető szabadságot, amennyiben az ügy minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik, és nincs semmilyen kapcsolat az alapeljárás tárgya vagy körülményei és e cikkek között. A felperes magyarországi székhelyű gazdasági társaság, a felperes nem is állította, hogy az alperesi jogalkotás korlátozta volna más tagállamban való letelepedését vagy a szolgáltatása más tagállamban történő nyújtását. Mindezek alapján nem állapítható meg, hogy a felperes az EUMSZ 49. vagy 56. cikkében foglalt alanyi joga sérült volna, mivel ez kizárólag abban az esetben állapítható meg, ha ténylegesen határon átnyúló tényállási elemet állít és bizonyít a felperes. Mivel a "Brasserie-teszt" első elemére történő hivatkozás sem volt megalapozott, ezért az elsőfokú bíróság a többi elem tényállásszerűségét már nem vizsgálta.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének helyt adó döntés meghozatalát, míg másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára történő utasítását kérte. Kérte továbbá az az elsőfokú bíróság által az alperes javára megállapított elsőfokú perköltség összegének bruttó 4.500.000 forintra történő mérséklését figyelemmel arra, hogy a megállapított munkadíj nem áll arányban a perben tartott tárgyalások, illetve a benyújtott beadványok számával. Előadta, hogy a kereseti kérelmében írt kár azáltal következett be, hogy a Magyar Országgyűlés a Magyar Állam alperesnek betudható jogi aktusával 2012. január elsejével módosította a személyi jövedelemadóról szóló törvényt és elfogadta az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényt. Az alperes ezen intézkedésével a kedvezményesen adható hidegétkeztetési utalványok kibocsátása vonatkozásában aránytalan korlátozásokat írt elő, egyszereplős piacot hozott létre. Az egyszereplős piac mesterséges megteremtésével az alperes a korábban utalványkibocsátással foglalkozó felperest és minden más belföldi, illetve uniós tagállami szolgáltatót kizárta a kedvezőbb adózási feltételek mellett, béren kívüli juttatásként adható hidegétkeztetési utalványok kibocsátásából. Az alperes a felperesnek ezzel jogellenesen és felróhatóan kárt okozott, amely az alperes magatartásával okozati összefüggésben következett be. Az alperesi jogalkotás következtében a hidegétel-utalványhoz kapcsolódó adókedvezmény csak az Erzsébet-utalványhoz tartozhat, ezáltal a béren kívüli juttatások piacán az alperes indokolatlan monopolhelyzetet hozott létre, amellyel akadályozza a szolgáltatásnyújtás szabadságának érvényesülését, és a felperes ilyen irányú szolgáltatás nyújtására vonatkozó tevékenységét ellehetetlenítette. Az alperesi jogalkotásról az EUB megállapította, hogy az sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó korlátozás tilalmát. A felperes a kárigényét uniós jogi alapon terjesztette elő, ennek során kifejtette, hogy a kereseti kérelme vonatkozásában az ún. "Brasserie-teszt" kritériumai fennállnak. Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott arra, hogy az EUMSZ 49. és 56. cikkeire alapított kárigény esetén a külföldi tényállási elem hiányában nem jár kártérítés, mivel ebből következően ilyen jogcímen kizárólag olyan külföldi személyek élhetnének a hazai bíróságok előtt kárigénnyel, akik számára a szolgáltatás nyújtását az alperes jogellenes jogalkotása belföldön tette lehetetlenné. Ez nyilvánvaló joggal való visszaéléshez vezethet, amely az ítélőtábla gyakorlatában is megfogalmazott diszkrimináció tilalmába ütközik. A "Brasserie" ügyben hozott ítéletében az EUB kifejtette, hogy az az elv, miszerint az állam felelős a közösségi jog neki betudható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkért, szerves része szerződés rendszerének. Az EUB C-98/14. számú "Berlington" ügyben hozott ítélet 35. pontjában leszögezte, hogy az EUMSZ 56. cikke nemcsak a más tagállamban letelepedett szolgáltatóval szemben az állampolgársága alapján alkalmazott minden hátrányos megkülönböztetés eltörlését követeli meg, hanem ugyanúgy valamennyi korlátozás megszüntetését, akkor is, ha azok különbségtétel nélkül vonatkoznak a nemzeti és az egyéb tagállamokból származó szolgáltatókra, amennyiben azok akadályozzák, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik egy olyan másik tagállamban letelepedett szolgáltató szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat. A keresettel érintett jogszabályok bevezetése kifejezett monopolhelyzetet hozott létre, és minden belföldi és más tagállambeli szolgáltató számára ellehetetlenítette a hidegétkeztetési utalvány kibocsátását. A kötelezettségszegési eljárásban hozott ítéletében az EUB megállapította, hogy a monopóliumok létrehozását a szerződés rendelkezéseivel ellentétesnek kell tekinteni. Ebből következően az EUB nem is vizsgálta azt, hogy megfelelő átmeneti intézkedések mellett lépett-e hatályba a jogszabály. A megfelelő átmeneti időszak és felkészülési lehetőség mint vizsgálati szempont tehát irreleváns, arra a perben az alperes sem hivatkozhat alappal. A határon átnyúló elem meglétének szükségessége körében a felperes hivatkozott az EUB C-6/01. számú "Anomar" ügyben hozott ítéletének 39. pontjára, amelyben az EUB kimondta, hogy egy nemzeti jogszabály, amely megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a portugál állampolgárokra és más tagállamok polgáraira, sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságát, hiszen korlátozást jelent nemcsak a tagállami, hanem a tagállamon kívüli szolgáltatókra nézve is. Az EUB az "Anomar" ügyben hozott ítéletében kifejtette azt is, hogy az uniós jog alkalmazását illetően nincs jelentősége, hogy az adott tényállásnak van-e határon átnyúló tényleges eleme, mert elég a potenciális határon átnyúló tényállási elem, amelynek csak annyiban van jelentősége, hogy az EUB a hatáskörét az előzetes döntéshozatali eljárásban megalapozza. A felperes álláspontja szerint tehát a határon átnyúló elem hiányában is érvényesíthető uniós alapon kártérítési igény az állammal szemben, amelynek további vizsgálata során a "Brasserie-teszt" szerint kell eljárni. Arra az esetre, ha az ítélőtábla a határon átnyúló elem vonatkozásában nem osztaná a felperesi álláspontot, a felperes csatolta azokat a dokumentumait, amelyek szerint a felperes szolgáltatásait uniós állampolgárok is igénybe vették munkáltatójukon keresztül.