BH 2004.6.228 A perújítási indítvány elutasítása miatt előterjesztett fellebbezés folytán a másodfokú eljárásban nem bírálhatók el a fellebbezésben megjelölt újabb perújítási okok [Be. 395. § (1) bek., 397. § (1) bek., 400. § (1) bek.].
A T.-i Városi Bíróság a 2001. november 7. napján kelt, illetve a B.-i Megyei Bíróság a 2002. március 21. napján jogerős ítéletében G. J. vádlottat 2 rb. különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette, jelentős értékre elkövetett csempészet bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt - halmazati büntetésül - 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elítélt védője 2003. november 11. napján perújítási indítványt terjesztett elő, melyet a megyei bíróság elutasított.
A határozat ellen az elítélt védője jelentett be fellebbezést. A védő a perújítási indítványt elutasító végzés elleni fellebbezésében nem csak az első fokon eljáró megyei bíróság határozatát vitatta, hanem fellebbezésében olyan új körülményekre is hivatkozott, amelyek a perújítási indítványban egyébként nem szerepeltek, de a perújítás elrendelés alapjául szolgálhatnak.
Többek között arra hivatkozott, hogy az alapügyben eljárt bíróságok nem adtak helyt az általa indítványozott tanúk meghallgatását célzó indítványának, de nem is indokolták ennek elutasítását.
Hivatkozott arra is, hogy a bíróságok nem a cselekmény elkövetésekor érvényes valutaárfolyamot vették figyelembe, ezért a vádlott cselekményeit tévesen minősítették.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!