BH 2000.4.136 A hivatásból eredő jog gyakorlása folytán bűncselekmény hiányában - nem pedig a jogos védelem mértékének menthető okból való túllépésére hivatkozással - van helye felmentő ítélet meghozatalának, ha a szolgálatban levő rendőr az általa észlelt bűncselekmény elkövetésében részt vevő személyek üldözése során, a figyelmeztető lövések leadása ellenére is tovább menekülő személyek közül az egyik, előremozduló személlyel szemben a jogszerű fegyverhasználat körében olyan lövést ad le, amely annak halálát eredményezi [Btk. 10. § (2) bek., 29. § (1) és (2) bek., Be. 214. § (3) bek. a) és c) pont, 1994. évi XXXIV. tv. 13. § (1) bek., 19. § (1) és (2) bek., 52. § (1) bek., 54. § k) pont].

Az elsőfokú bíróság a vádlottat az emberölés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A 28 éves, büntetlen előéletű vádlott rendőr a kerületi rendőrkapitányságon, nős, a házastársa jogtanácsos. A vádlottnak gyermeke vagy tartásra szoruló hozzátartozója nincs, jelenleg a rendőrtiszti főiskola levelező tagozatának a hallgatója.

A hivatásos rendőr őrmester vádlott 1997. július 24-én 19 órától teljesített szolgálatot Budapesten az egyik nagykövetség előtt mint objektumőr. A szolgálat 22.30 óráig eseménytelenül telt el, amikor a vádlott bement az őrbódéba, és ekkor egy puffanást hallott, majd az őrbódé ablakán kinézve látta, hogy két személy az őrbódétól kb. 15 méterre álló személygépkocsi baloldali ablakánál áll és a gépkocsiban valamit matat.

Az eseményeket észlelve a vádlott kilépett az őrbódéból, és ekkor meglátta a gépkocsi bal oldalán a földön levő üvegszilánkokat. Ezzel egyidejűleg a két ismeretlen személy is észlelte az őrbódéból kilépő rendőrt, ezért mindketten elfutottak. A vádlott az őrbódé ajtaját bezárta, és az előtte elfutó ismeretlen személyeket felszólította a megállásra. Mivel a két személy a rendőr felszólításának nem tett eleget, hanem tovább futott, a vádlott üldözőbe vette őket, és futás közben ismételten felszólította őket a megállásra. A második, eredménytelen felszólítás után a vádlott elővette a szolgálati fegyverét és figyelmeztető lövést adott le a levegőbe. A menekülő személyek erre tovább futottak, miközben a vádlott kb. 20-25 méterre lemaradva folyamatosan üldözte őket.

A közel eső buszmegállóban állóktól a vádlott segítséget kért, közölve, hogy gépkocsifeltörőket üldöz, de ez is eredménytelen maradt.

A vádlott ezután ismét felszólította a két menekülőt, hogy álljanak meg, majd ezek után ismét figyelmeztető lövést adott le. Mind a felszólítás, mind a figyelmeztető lövés eredménytelen maradt, és a menekülők bekanyarodtak a közeli utcába. A vádlott szem elől tévesztette a két menekülő személyt, ezért futás közben egy, az utcán tartózkodó személyt kérdezett meg, hogy nem látta-e a menekülőket. A megkérdezett közölte a vádlottal, hogy a két személy befutott az általa megjelölt ház bejárati kapuján. Ennek a háznak a bejárati kapuja egy kertes udvarba nyílik, ahol egy 1,60 méter betonozott járda vezet a háztömb végébe, és onnan bal oldalról nyílik a ház bejárati ajtaja, míg a betonjárdától jobbra egy betonkoszorúban fás-bokros terület található. Az udvarban semmiféle világítás nem volt, mindössze a bejárati ajtó mellett levő kaputelefon világított. Az üldözött személyek közül a sértett a ház kapujától kb. 23 méterre levő bejárati ajtó mintegy 20 cm mélységű mélyedésében rejtőzött el, míg a vele együtt menekülő másik személy a kapun túl, a betonkoszorúban levő fás-bokros területen hasra feküdve bújt el.

A vádlott a ház bejárati kapuján befordulva a betonjárdán futott tovább, kezében a szolgálati fegyverével. Ahogy a bejárati ajtó magasságába ért, az ott rejtőzködő sértett hirtelen előrehajló, előrelendülő mozdulatot tett a vádlott irányába, aki ezt észlelve egy lépést oldalra lépve, a sértettel szembe fordulva, kb. 1,60 m távolságból rálőtt a felé mozduló sértettre.

A lövést követően a sértett összeesett, mire a vádlott a bilincsét elővéve lehajolt hozzá, látta azonban, hogy a sértett sérülése súlyos, ezért a bilincselésre nincs szükség. Ezzel egy időben ért a helyszínre a ház egyik lakója, akit a vádlott megkért, hogy értesítse a mentőket. A vádlott ezt követően a betonjárdán tovább futott az udvar végéig, keresve a másik menekülőt, de mivel nem találta, rádión értesítette a rendőröket, akik nem sokkal az események után a helyszínre érkeztek. Ugyancsak a helyszínre érkeztek a mentők, akik a sértetett kórházba szállították, ahol azonnali műtéti ellátásban részesült.

A sértett a VII. és VIII. bordaközben az emlő alatt egy felülről lefelé haladó lőtt sérülést szenvedett el, amely a májon áthaladva olyan súlyos roncsolódásos sérülést okozott, hogy a sértett két nap múlva a kórházban kivérzéses sokk okozta keringési-légzési elégtelenség következtében meghalt.

A sértett társát a helyszínre érkező rendőrök a helyszínelés során a bokrok között találták meg, aki ellen lopás bűntettének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A vádlott a terhére rótt cselekmény elkövetését az eljárás során mindvégig beismerte, arról őszinte, feltáró jellegű vallomást tett, a bűnösségét azonban tagadta.

A vádlott az események után közvetlenül a helyszínelőknek, illetve a helyszínre érkező rendőröknek az írásbeli jelentésben foglaltakkal egyezően adta elő az eseményeket. Előadta, hogy amikor a ház kertjébe beszaladt, akkor észlelte, hogy a kapubejáró mélységében meghúzódó személy kinyújtott kezekkel felé ugrik, és ekkor megvillant valami a kezében, ezt a mozdulatot támadásnak ítélte, és a támadó mozdulattal egyidejűleg félreugrott, majd az elkövető felé fordulva célzás nélkül leadott egy lövést, amelynek következtében a sértett összeesett. Ugyanígy vallott a nyomozás során, valamint a tárgyaláson is.

A bizonyítási eljárás során a vádlott vallomásából következően mindvégig vitatott kérdés volt, hogy a menekülő személyeknek, illetve a sértettnek volt vagy lehetett-e a kezében olyan tárgy, amely az éjszakai órákban megcsillanva esetleg valamilyen fegyvernek tűnhetett, a vádlott ugyanis az eljárás során következetesen állította, hogy a sértett kezében megcsillant valami.

Tényként állapítható meg, hogy a sértett és a vele levő társa a vádbeli eset alkalmával az utcában, az őrbódétól mindössze néhány méterre parkoló személygépkocsi bal oldali ablaküvegét kitörve a gépkocsiból eltulajdonított egy kivehető rádiós-magnót. Ebből a tényből egyértelműen két körülményre lehet, illetve kell következtetni. Az egyik az, hogy a szóban forgó gépjárműnek az ablakát puszta kézzel nem, hanem csak valamilyen eszközzel lehet oly módon betörni, hogy az szilánkosra szétrobbanjon, ebből következően aki a gépjármű ablakát betörte - és ez a személy az adott esetben a tanúvallomásra figyelemmel a sértett volt -, kellett, hogy valamilyen eszközzel rendelkezzék, amely a menekülés közben is nála lehetett, így karjának felemelésekor nem kizárható annak fémes csillogása. Ugyanakkor viszont levonható olyan következtetés, hogy a lopást elkövető a nála levő ismeretlen tárgyat a menekülés közben el is dobhatta. A másik következtetés pedig az, hogy a menekülő személyek valamelyikénél nála kellett lennie a gépkocsiból eltulajdonított kivehető rádiós-magnónak, amely - az anyagára is figyelemmel - a sötétben, annak lendítésekor fémesen meg is csillanhatott. A bíróság álláspontja szerint azonban ez sem bizonyítható minden kétséget kizáró módon, ugyanis a sértett társának vallomása szerint a rádiós-magnó az ő kezében volt, és azt menekülés közben nem adta át a sértettnek. Ilyen körülmények között a bíróság álláspontja szerint a vádlottnak az az állítása, hogy a menekülő sértett kezében valamilyen fémes tárgyat látott megcsillanni, egyértelműen és kétséget kizáróan nem bizonyítható, ugyanakkor azonban nem is cáfolható.