A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20760/2009/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 345. §, 355. §] Bírók: Besenyeiné dr. Varga Katalin, Havasi Péter, Udvary Katalin

Pfv.III.20.760/2009/3.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Tóth Balázs ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróság előtt 5.P.23.905/2006. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.816/2008/3. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes által 9. sorszám alatt előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal támadott, a vagyoni kártérítés megfizetéséről rendelkező részét részben hatályon kívül helyezi, e körben a Fővárosi Bíróság 5.P.23.905/2006/6. számú ítéletét megváltoztatja és az alperest terhelő vagyoni kár fizetési kötelezettséget 502.154 (Ötszázkettőezer-egyszázötvennégy) forintra leszállítja; egyebekben a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy térítsen meg az államnak külön felhívásra 15.100 (Tizenötezer-egyszáz) forint felülvizsgálati illetéket, míg a további le nem rótt felülvizsgálati illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes férjét, S.M-t 2004. április 20-án O.Z. az általa vezetett Volkswagen Golf típusú személygépkocsival elgázolta. S.M. súlyos alkoholos állapotban, sötétben, lakott területen kívül, gyalogosan és nem az úttest bal oldalán, hanem a járműforgalommal egyező irányban, továbbá nem az úttest szélén haladt. A gépkocsivezető ellen indult büntetőeljárásban a bíróság az egyesített műszaki szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a gépkocsi nem volt alkalmas a közúti közlekedésre a világító és fényjelző berendezések hibája, a két első gumiabroncs nem megfelelő állapota, valamint a fékrendszer nem megfelelő hatásossága miatt.

A felperes a keresetében a férje halálával összefüggő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését igényelte az alperestől a baleset idején még hatályban volt, a gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 171/2000. (X.13.) Korm. rendelet (R.) alapján.

Az alperes egyes vagyoni kárigényeket, valamint a már teljesített 200.000 forint nem vagyoni kártérítésre tekintettel további 400.000 forint nem vagyoni kárigényt elismert azzal, hogy 50-50%-os kármegosztást tartott indokoltnak.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében a felperes keresetét részben alaposnak tartva kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 836.924 forintot és ennek a 2005. június 5-től számított törvényes kamatait, valamint 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítést és ennek a 2005. június 5-től számított törvényes kamatait és 150.000 forint perköltséget; ezt meghaladóan a keresetet elutasította és megállapította, hogy a vagyoni kárból 280.809 forint, a nem vagyoni kárból pedig 400.000 forint előzetesen végrehajtható. Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában kifejtette, hogy a kármegosztást nem tartja indokoltnak tekintettel arra, hogy a felperes kárigénye nem származékos, hanem önálló, a közrehatás ténye pedig a veszélyes üzem és a gyalogos vonatkozásában értékelendő. Az alperesek a teljes kárért való felelőssége ezért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése és az R. alapján megállapítható.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és az alperest terhelő vagyoni kár kifizetési kötelezettségét 753.200 forintra leszállította, ezt meghaladóan pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában megállapította: nem helytálló az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy ha a balesetben elhunyt személy hozzátartozója érvényesít saját jogon, a balesettel okozati összefüggésben álló kártérítési igényt, a kármegosztás nem is kerülhet szóba. A felperesnek a balesetben elhunyt házastársa felróhatóan közrehatott és önhibáját a házastársa terhére is figyelembe kell venni, mert a károkozó nem kötelezhető a kárból nagyobb rész viselésére, mint ami a terhére róható [Ptk. 345. § (2) bekezdés, PK 36.]. A PK 38. számú állásfoglalásban kifejtettekre tekintettel azonban a fokozottan veszélyes tevékenység folytatójának a kár nagyobb részét kell viselnie, a másodfokú bíróság ezért az alperesre terhesebb 10-90%-os kármegosztást alkalmazva a vagyoni kártérítés összegét 10%-kal leszállította. Az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítést azonban a felperes házastársának közrehatása ellenére is elfogadhatónak tartotta.