BH 1995.4.194 I. Ha a vádlott az erőszakos közösülést a nyereségvágyból elkövetett emberölési cselekménnyel összefüggésben valósítja meg, az aljas indokból elkövetés mint további minősítő körülmény csak akkor állapítható meg, ha az ölési cselekménynek legalább az egyik indítóoka az erőszakos közösülés véghezvitele;

minden más esetben a két bűncselekmény bűnhalmazatban megállapításának van helye [Btk. 12. § (1) bek., 166. § (2) bek. b) és c) pont, 197. § (1) bek.].

II. Ha az ügyész a bizonyítási eljárás lefolytatása után a vádiratban eredetileg emelt vádat kiterjesztve, tényállási többletként értékelhető más bűncselekmény miatt is vádat emelt: a védelem előkészítésének a lehetővé tétele érdekében általában indokolt a tárgyalás elnapolása, különösen az erre irányuló indítvány esetén; ennek elmulasztása a Be. 261. §-ának (1) bekezdése szerinti eljárási szabálysértést valósít meg [Be. 209. § (3) bek., 261. § (1) bek.].

A megyei bíróság az 1994. február 10. napján meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, valamint erőszakos közösülés bűntettében, és mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben meghatározta, hogy a vádlott a fegyházbüntetéséből legkorábban 17 év után bocsátható feltételes szabadságra. A megállapított tényállás lényege a következő. A vádlott 1993. január 12-én este 6 óra körül a város külterületén - azért, hogy a pénzét megszerezze - megtámadta, és megölte a 63 éves sértett asszonyt. Az úttest szélén kerékpárját toló sértettet nagy erejű ökölütéssel leütötte, a lábainál fogva félreeső helyre húzta, további legalább három nagy erejű ökölütést mért a fejére, majd a csizmás lábával - a testsúlyát is beleadva - igen nagy erővel az arcába taposott. A vádlott a bántalmazás megkezdése után közösült is a sértettel, majd a szatyrában megtalált pénzét - legalább 300 forintot - elvette.

A sértett kb. másfél óra múlva a kórházban meghalt, az elszenvedett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a halála elkerülhetetlen volt.

Az ítélet ellen az ügyész a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a felemelése végett, a vádlott és a védő az erőszakos közösülés bűntettének vádja alól való felmentésért, valamint a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.

A legfőbb ügyész átiratában az ügyész fellebbezését visszavonta, és az ítélet helybenhagyását indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet felülvizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy az elsőfokú bíróság nem vétett olyan eljárási szabálysértést, amely az ügy elbírálását befolyásolta volna, egy - e körbe nem tartozó - eljárási szabálysértést azonban elkövetett. Az ügyész a vádiratban nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és csak a bizonyítási eljárás lefolytatása után, a perbeszédek előtt emelt vádat - a vádat kiterjesztve - erőszakos közösülés bűntette miatt is. Helyesen járt el a bíróság, amikor erre tekintettel a tárgyalás elnapolásáról a felek nyilatkozatát kérte; tévedett azonban, amikor a vádlott és a védő elnapolásra irányuló kérelmét elutasította.

A Be. 209. §-ának (3) bekezdése szerint a vád kiterjesztése esetén a bíróság a tárgyalást a védelem előkészítése érdekében elnapolhatja. A döntés tehát a bíróság belátására van bízva, ez azonban nem azt jelenti, hogy a bíróság bármely döntését helyesnek kell elfogadni. A törvény helyes értelme az, hogy vannak olyan esetek, amikor az ügy konkrét körülményeire tekintettel indokolt az elnapolás, és ha az elnapolás ilyen esetben elmarad, a vádlottnak a védekezéshez való joga csorbát szenvedhet.

Az elsőfokú bíróság az elnapolás mellőzését lényegében azzal indokolta, hogy a vádkiterjesztés során vád tárgyává tett új tényekre vonatkozó bizonyítás már a nyomozás során is megtörtént. A törvény azonban a védelem előkészítése érdekében ad lehetőséget az elnapolásra, és ez a további bizonyítás esetleges indítványozásán túl a megtörtént bizonyítási anyag értékelését, az ezen alapuló ténybeli és jogi védekezés kialakítását is magában foglalja.

Az adott esetben a közösülés ténye bonyolultabb szellemi tevékenységet igénylő közvetett bizonyítás útján volt bizonyítható, így elvileg az ellene való védekezés is bonyolultabb. A tényállás jogi megítélése sem volt olyan egyszerű, hogy a jogi védekezés kialakítása felkészülés nélkül is elvárható lett volna; az ügynek az említett konkrét körülményei miatt indokolt lett volna a tárgyalás elnapolása.

Tény, hogy a bíróság az elnapolás nélkül is helyes döntést tudott hozni, vagyis az elnapolás mellőzése az ügy érdemi elbírálását nem befolyásolta. Ezért nem volt szükség az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, noha történt eljárási szabálysértés [Be. 261. § (1) bek.].

A bíróság az egyébként szakszerű nyomozással felderített bizonyítékok közül mindazokat megvizsgálta, amelyek az ügy elbírálásához szükségesek voltak, az eljárás menetében felmerült orvosi szakkérdésekről az orvos szakértőt a tárgyaláson meghallgatta. Az ítéletben az egyes bizonyítékokat egyenként és egymásra vonatkoztatva is részletesen értékelte, és logikus indokolással határozta meg a hiteles bizonyítékokat.

A megállapított tényállás megfelel az elfogadott bizonyítékoknak, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, és magában foglalja mindazokat a tényeket, amelyek szükségesek és elegendőek az ügy érdemi elbírálásához; az ítélet tehát megalapozott.

Az élet elleni cselekmény elkövetését a vádlott beismerte, a beismerését az egyéb bizonyítékok is megerősítették, a tényállásnak említett része tekintetében kétség sem támasztható.

A nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetését a vádlott tagadta, és erre nézve közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésre. Az eljárás során megállapított kétségtelen tényekből mint közvetett bizonyítékokból a bíróság hibátlan ténybeli következtetéssel állapította meg, hogy a vádlott ezt a bűncselekményt is elkövette.