BH 1999.4.179 I. Az építmény- és telekadó az adós vagyonának megóvását szolgáló költségnek minősül, azt tehát a felszámoló ennek megfelelően köteles besorolni [1990. évi C. tv. 1. § (1) bek., 6. §, 11. § (1)-(3) bek., 12. § (1) bek., 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. a) pont, (2) bek. b) pont].

II. Ha az építmény- és telekadó - az önkormányzati rendelet szerint - önadózási formába sorolt adó, és az adózó e kötelezettségének nem tesz eleget, az adóbevallás elmaradása a felszámolási eljárás keretén belül nem kifogásolható [1990. évi XCI. tv. 87. § (2) bek., 1990. évi C. tv. II. fejezet, Cstv. 57. §].

Az adós gazdálkodó szervezet által 1992. március 13-án kezdeményezett és eredménytelennek bizonyult csődeljárás után a Cégközlöny 1992. július 30-i 30. számában közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az 57/IX. sorszámú végzésével a hitelező "kifogását" elutasította.

A végzés indokolása szerint az adós a felszámolási eljárás megindulásakor gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i gyáregységét bérbe adta a V. Korlátolt Felelősségű Társaságnak (a továbbiakban: Kft.), s a bevételből 1995-ig eleget tett a hitelezővel szemben fennálló építmény- és telekadó-fizetési kötelezettségének. A bérlő 1995-től nem fizet bérleti díjat, ezért - forrás hiányában - az adós is megszüntette az adó befizetését. A hitelező 1996. április 2-án "kifogást" jelentett be az adófizetési kötelezettség elmulasztása miatt, s kérte a bíróságot, hogy kötelezze az adóst az 1996. április 1-jéig esedékessé vált 563.859,-Ft, illetve az 1996 I. félévére előírt 177.285,-Ft adóhátralék megfizetésére. E tényállás alapján az elsőfokú bíróság - az irányadó 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (2) bekezdésére utalással - megállapította, hogy az adósnak a felszámolási eljárás megindulása után adófizetési kötelezettsége csak akkor keletkezhet, ha gazdasági tevékenységét nem szünteti meg, vagyis a Cstv. a felszámolás alatti gazdasági tevékenységhez köti az adófizetési kötelezettséget. Mivel pedig az adós gazdasági tevékenységet nem folytat, a bérleti szerződést is felmondta, az adófizetésnek nincs forrása.

E végzés ellen a hitelező élt fellebbezéssel, kérte a végzés megváltoztatását, fenntartva az adós adófizetési kötelezésével kapcsolatos kérelmét. A hitelező álláspontja szerint az építményadó-fizetési kötelezettségnek nem feltétele a gazdasági tevékenység, az adót az épület megléte esetén fizetni kell. Vitatta a hitelező az adós által kötött bérleti szerződés megszűnésével kapcsolatos adósi állítást is, mert helyszíni eljárása során megállapította, hogy a bérlő Kft. folyamatosan működik, rendszeresen 80-100 főt foglalkoztat.

Az adós a fellebbezésre tett észrevételeiben az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a felszámolás elrendelésével gazdasági tevékenységét megszüntette, v.-i ingatlanát 1992. január 1-jétől a Kft. bérli, s amíg e cég a bérleti díjat fizette, az adós is eleget tett adófizetési kötelezettségének. A bérlő azonban - anyagi nehézségei miatt - beszüntette a bérleti díj fizetését, ezért az adós a bérleti szerződést 1994. július 15. napjára fel is mondta. A Kft. tehát az ingatlant jelenleg jogcím nélkül használja. Egyéb intézkedés megtételét - pl. felszámolási eljárás kezdeményezését - viszont mellőzte az adós a bérlője ellen, mert ez a mintegy 80-100 fő dolgozó munkaviszonyának megszűnésével járt volna. Hangsúlyozta végül az adós, hagy gazdasági tevékenység hiányában adófizetési kötelezettsége a felszámolási törvény alapján sem felszámolási költségként, sem egyéb jogcímen nincs.

A fellebbezés annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megalapozott döntés nem hozható.

A jelen, 1993. szeptember 2-a előtt indult felszámolási eljárásban alkalmazandó 1991. évi IL. törvény (Cstv.) különbséget tesz a felszámoló jog- vagy érdeksértő intézkedése vagy mulasztása ellen, az 51. § (1) bekezdése szerinti kifogás mint jogvédelmi eszköz és a 46. § (3) és (4) bekezdése szerint intézendő hitelezői igény között. Az adott ügyben a hitelező az építmény- és telekadó megfizetésére irányuló igényét, vagyoni követelését érvényesítette, erre figyelemmel tévesen járt el az elsőfokú bíróság akkor, amikor azt kifogásnak minősítette.

Ami a hitelezői igényt, vagyis az adós adófizetési kötelezettségét illeti, e vonatkozásban is téves volt az elsőfokú bíróság hivatkozása, mert a Cstv. rendelkezései az adófizetési kötelezettségnek csak a felszámolási eljárás során történő rangsorolását és kielégítési rendjét szabályozzák azzal, hogy a felszámolás kezdő időpontját megelőzően keletkezett adótartozás a Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti hitelezői igénynek minősül, a felszámolás kezdő időpontját követően felmerült adótartozás viszont a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjába tartozó felszámolási költség.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény II. fejezetében, az ún. vagyoni típusú adók között szabályozza az építményadót. A törvény 11. §-ának (1) és (3) bekezdései értelmében az adókötelezettség az építményhez kapcsolódik, annak rendeltetésétől, illetve hasznosításától függetlenül; a 22. § (1) bekezdése szerint pedig az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. E törvény 1. §-ának (2) bekezdése, illetve 6. §-a értelmében a helyi adót az önkormányzat - a törvény keretei között s a részletes szabályokat megállapítva - rendelettel vezetheti be. A Legfelsőbb Bíróság más eseti döntésében már hangsúlyozta, hogy az adós vagyonát terhelő, a felszámolás tartama alatt is fizetendő építmény- és telekadó - mint az adós vagyonának megóvásával, megőrzésével kapcsolatos költség - ugyancsak a Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének b) pontjába tartozó, azaz a törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti felszámolási költségnek minősül. Helytállóan érvelt tehát a hitelező azzal, hogy a felszámolás alatt álló vállalat helyiadó-fizetési kötelezettsége független a gazdasági tevékenységtől.