BH 1988.8.275 I. A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének reá eső részére akkor is igényt tarthat, ha a házastársak lakáshasználata nem tulajdonjogon, illetőleg bérleti jogosultságon hanem egyéb vagyonértékű jogosultságon, így haszonélvezeti jogon alapszik [Csjt. 31/C § (1) bek.].

II. Amennyiben a házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére nem képes, illetőleg erre felhasználható különvagyona nincs, akkor a házastársaknak a bontóperben a vagyonközösség megosztását is kérni kell, mert csak így van lehetőség arra, hogy a bíróság a lakáshasználati jog ellenértéke összegével a házastársi közös vagyonnak a fizetésre kötelezett házastársra eső részét csökkentse [Csjt. 31/C § (4) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, a. felperest kötelezte, hogy 1987. január hó 1. napjától kezdődően fizessen meg az alperesnek 1500 Ft havi házastársi tartásdíjat, a tartásdíjhátralék összegét 15 000 Ft-ban állapította meg, amelynek megfizetésére a felperes javára havi 500 Ft részletfizetést engedélyezett, ezt meghaladóan pedig a keresetet elutasította.

Az ítélet ellen mind a felperes, mind pedig az alperes fellebbezést: jelentettek be.

A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a házastársi tartásdíj összegének havi 700 Ft-ra történő leszállítását, továbbá azt kérte, hogy kötelezze a másodfokú bíróság az alperest 50 000 Ft megfizetésére a lakáshasználati jog ellenértéke jogcímén, míg az alperes fellebbezési támadása ugyancsak az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatására és a felperes terhére megállapított elsőfokú perköltség összegének felemelésére irányult.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezési támadását a házastársi tartásdíj összegszerűségével kapcsolatosan részben alaposnak találta, a lakáshasználati jog ellenértéke tekintetében ugyanakkor megállapította" hogy az elsőfokú bíróság határozatát az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak a megsértésével hozta meg, így ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéleti döntése törvénysértő, ugyanakkor megalapozatlan is, ezért e vonatkozásban az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

Ugyanakkor az alperes fellebbezési támadását megalapozatlannak találta.

A másodfokú bíróság a hátralékos tartásdíj tekintetében alaposnak találta a felperes fellebbezési támadását, és a fellebbezési kérelemnek megfelelően havi 700 Ft-ra szállította le a felperest terhelő kiegészítő házastársi tartásdíj összegét.

1987. szeptemberétől kezdve azonban a nyugdíjas felperes egyéb kereső foglalkozást is folytat, így a havi jövedelme az elsőfokú ítéletben írt 9 000 Ft körül alakul, ebből az összegből már magasabb összegű tartásdíj fizetésére képes, ezért ettől az időponttól kezdve 1000 Ft az a reális kiegészítő tartásdíj, amely az alperest - figyelembe véve saját nyugdíját, továbbá a konyhakertből származó jövedelmét is - jogszerűen megilleti.

A fent kifejtett indokokra figyelemmel a másodfokú bíróság a házastársi tartásdíjjal kapcsolatos elsőfokú ítéleti rendelkezést a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - fellebbezett részében - részben megváltoztatta.

Tévesnek ítélte viszont a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a lakáshasználati jog ellenértékével kapcsolatosan.

A felperes fellebbezési támadása folytán e körben a másodfokú bíróságnak mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperest a lakáshasználati jog ellenértéke megilleti-e akkor, ha a perbeli ingatlanban csak haszonélvező, illetőleg akkor, ha haszonélvezeti joga - az arról történt lemondás folytán - megszűnt.

Kétségtelen, hogy a Csjt. 31/C §-ának (2) bekezdése a lakáshasználati jog ellenértékének mértéke körében két esetcsoportról rendelkezik, az egyik, ha a lakás a házastársak vagy valamelyik házastárs tulajdona, a másik esetkör pedig, ha a lakás bérlakás.