BH 2005.1.14 A felszámolás alatt álló szervezet vagyonából történő kielégítés sorrendjének szabálya nem értékelhető olyan általános társadalmi elvárásból fakadó követelményként, amely már a felszámolás kezdő időpontja előtt is érvényesül, ezért erre alapítottan a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta nem állapítható meg [Ptk. 200. § (2) bekezdés; 1991. évi IL. törvény 57. § (1) bekezdés].

A felperes - felszámolója útján előterjesztett - keresetében a peres felek között 2002. június 17. napján létrejött engedményezési szerződés semmisségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérte a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján a megállapodás jóerkölcsbe ütközése miatt. Előadta, hogy a megállapodás megkötésekor már nyilvánvaló volt a felperes fizetésképtelensége és ebben a helyzetben egyetlen hitelezőjét sem részesíthette volna előnyben. Az e tilalom ellenére kötött szerződés nem felel meg a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének, sérti mind a munkavállalók, mind az egyéb hitelezők érdekeit.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy maga is hitelezője volt a felperesnek és az ügylet célja a felperes tartozásának kiegyenlítése volt.

A jóerkölcsbe ütközésnek nyilvánvalónak kell lennie, amely a perbeli esetben nem állapítható meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a peres felek között 2001. június 17. napján (helyesen 2002. június 17. napján) okiratba foglalt szerződés érvénytelen.

Az ítélet indokolásában a perbeli szerződés tartalmát az alperes előadásával egyezően állapította meg. Eszerint a peres felek közötti engedményezési szerződésben az engedményezett követelés ellenértéke a felperes azon fizetési kötelezettsége volt, amely a felek közötti szállítási szerződés megszegéséből terhelte a felperest. Rámutatott, hogy az alperes által csatolt okiratok tartalma sem egymásnak, sem pedig a meghallgatott tanúk nyilatkozatának nem mondott ellent.

Az engedményezés létrejöttének körülményeit illetően megállapította, hogy a felperes 2001 decemberétől kezdődően felszámolásközeli helyzetben volt. Ezt az E. Bank opciós jogának gyakorlása, valamint a felperes 40 000 000 Ft-ot meghaladó összegű lejárt munkabér-tartozása is alátámasztja. A felperes a perbeli szerződéssel nem tudta elérni, hogy gazdasági helyzete stabilizálódjék. Ugyanakkor sérültek azon gazdálkodó szervezetekkel illetőleg munkáltatókkal szembeni elvárások, amelyek az 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdésében fogalmazódnak meg. Álláspontja szerint; bár jogszabályi előírás a felszámolás elrendelését megelőzően az adós által történő kielégítési sorrendre vonatkozóan nincs, e követelményeknek a felszámolás elrendelését közvetlenül megelőző időpontban már érvényesülniük kell. Az engedményezés következményeként a többi hitelező kielégítési alapja csökkent. Ez attól függetlenül is megállapítható, hogy a felperes a könyveiben az engedményezett követelést nem tartotta nyilván, amely mint bizonytalan követelés a Ptk. 328. §-a szerint engedményezhető volt.

Mindezek alapján úgy foglalt állást, hogy az engedményezési szerződés célja nem egyeztethető össze az adós gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolási helyzetben támasztott társadalmi elvárásokkal, emiatt a megállapodás nyilvánvalóan sérti a jóerkölcsöt, ezért semmis. Minthogy tényleges pénzmozgás nem történt, a teljesített szolgáltatások visszafizetésére a bíróságnak a feleket köteleznie nem kellett [Ptk. 237. § (1) bekezdés].

Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes élt fellebbezéssel, kérve annak megváltoztatását és a kereset elutasítását, valamint a felperes másodfokú költségben való marasztalását.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli szerződések semmisek, mert az alperes csak a jelen perbeli bizonyítási eljárás során értesült arról, hogy 2001 decemberétől a felperesnek fizetési nehézségei voltak. Olyan jogi kategória pedig nincs, hogy felszámolásközeli helyzet és ebben a helyzetben a kielégítés sorrendjére vonatkozó kötelező előírás sincs. A felperes olyan munkabér-követelésre hivatkozik, amelyet felszámolója útján maga is vitatott. Az engedményezési szerződés tárgya könyv szerinti 0 értékű követelés volt, amely a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében nem tartozott a felperes vagyonába, így e vagyon a megállapodással nem is csökkent. Annak eredményeként viszont a felperes egy nagy összegű kötelezettségtől szabadult. A szerződés megkötésének időpontjában a szerződés nem ütközött nyilvánvalóan a jóerkölcsbe, ehhez ugyanis mindként fél tudattartalmának ki kellett volna terjednie az ügylet etikátlan jellegére. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseire, ezen belül kiemelve, hogy a perbeli semmisségi ok kapcsán mindkét fél célzatát vizsgálni kell. A felperessel szembeni hitelezői igények a szerződéskötés körén kívül eső szempontok voltak. Személyi összefonódás a felek között nem állt fenn. Rosszhiszeműséget a felperes az alperes oldalán nem bizonyított.