422/B/1999. AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 533 - 541. § -ai, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 87/C. § - a alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 533-541. §-ai, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 87/C. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó az Alkotmány 57. § (1) bekezdés második fordulatában biztosított nyilvános tárgyaláshoz való jog sérelmét látta a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) XXV. Fejezetében szabályozott különeljárás, a tárgyalásról lemondás intézményében, és ezzel összefüggően a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 87/C. §-ában meghatározott rendelkezésben, amely szerint a tárgyalásról lemondás esetén csak enyhébb büntetés szabható ki. Álláspontja szerint "a nyilvános tárgyaláshoz nem ragaszkodó vádlottat [...] e §-ok alapján lényegesen kisebb büntetés fenyegeti, mint azt, aki élni kíván alkotmányos jogával, és ez kiüresíti ezt az alapjogot."
Az indítványozó a Be. eredeti 533-541. §-ai alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítvány benyújtását követően a Be. rendelkezéseit a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2002. évi I. törvény 260-266. §-ai módosították. Tekintettel arra, hogy az indítványozó nem a különeljárás részlet-szabályait, hanem magát a jogintézményt tartotta alkotmányellenesnek, az Alkotmánybíróság a Be. hatályos rendelkezései alapján vizsgálta az indítványt.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány rendelkezése:
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
2. A Be. rendelkezései:
"534. § (1) A bíróság az ügyész indítványára a nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indított eljárásban nyilvános ülésen hozott ítélettel megállapíthatja a vádlott bűnösségét, és büntetést szabhat ki, ha a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról lemond, és beismerő vallomást tesz. A magánvádló, illetőleg a pótmagánvádló a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárás lefolytatását nem indítványozhatja.
(2) A tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárásban a Btk. 87/C., illetőleg a 85/A. §-ának alapulvételével meghatározott mértékű szabadságvesztés szabható ki.
(3) A bíróság a polgári jogi igényt nem utasíthatja el."
3. A Btk. rendelkezései:
"85/A. § (1) A tárgyalásról lemondás (Be. XXV. Fejezet) esetén a 85. § (1)-(2) bekezdéseinek rendelkezései irányadók azzal, hogy a főbüntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.
(2) A tárgyalásról lemondás esetén (Be. XXV. Fejezet), ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a 87/C. § alapján kiszabható legsúlyosabb büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések együttes tartamát."
"87/C. § A tárgyalásról lemondás (Be. XXV. Fejezet) esetén a szabadságvesztés mértéke
a) az öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a három évet,
b) a három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a két évet,
c) a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a hat hónapot
nem haladhatja meg."
III.
Az indítvány megalapozatlan.
A tárgyalásról lemondás a büntetőeljárás bírósági szakaszának egyszerűsítését és gyorsítását szolgáló olyan jogintézmény, amelyben az állam lehetőséget teremt a büntetőeljárás alá vont személy rendelkezési jogának érvényesülésére a bírósági eljárás formájának megválasztásában. A terhelt nem az ellene emelt vádnak a törvény által felállított független és pártatlan bíróság általi nyilvános elbírálásáról mond le, hanem csupán arról, hogy a bíróság az ellene emelt vádról a kontradiktórius tárgyalás keretében lefolytatott teljes körű bizonyítás alapján, az általa közvetlenül megvizsgált bizonyítékok egyenként és összességükben történő értékelése után döntsön.
Az Alkotmánybíróság megállapította: a tárgyalásról lemondás jogintézménye - figyelemmel a nyilvános tárgyalás alkotmányos joga tekintetében az alkotmányos önrendelkezési jog eljárási vetületét képező rendelkezési jog elismerésére, valamint e rendelkezési jog gyakorlását övező, a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosító eljárási garanciákra - nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének második fordulatát.
1. A tárgyalásról lemondás esetén a bíróság nyilvános ülésen dönt. A nyilvános ülésen a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezések érvényesülnek [Be. 234. § (3) bekezdés, Be. 237-238. §]; a nyilvános ülés és a tárgyalás között a nyilvánosság tekintetében nincs különbség. A bíróság eljárásának két formája közötti eltérés abban van, hogy míg a tárgyaláson a bíróság a bizonyítási eljárás keretében a törvényben meghatározott valamennyi bizonyítási cselekményt elvégezheti, valamennyi bizonyítási eszközt megvizsgálhat [Be. 78. § (1) bekezdés], a nyilvános ülésen a vádlott kihallgatását követően csak okirati bizonyításnak van helye. A tárgyalásról lemondás esetén a bíróság döntését a vádlott vallomása, valamint a nyomozás iratai alapján hozza meg [Be. 539. § (1) bekezdés].
2. A tárgyaláshoz való jog alkotmányos alapjogáról, ezen belül a bíróság által közvetlenül felvett teljes körű bizonyításhoz való jogról le lehet mondani; a lemondásnak nincs az Alkotmányból levezethető akadálya, azaz nincs indok arra, hogy az alkotmányos alapjog tekintetében a terhelt rendelkezési joga eleve kizárt legyen.
A terhelt tárgyaláshoz való joga nem tartozik az olyan abszolút alkotmányos eljárási jogok közé, mint az ártatlanság vélelme vagy a tisztességes eljáráshoz való jog, legutóbb: 14/2004. (V. 7.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) (ABK 2004. május, 363, 376.]. Ezek esetében ugyanis az emberi méltóság jogából - mint az általános személyiségi jogból - levezetett alkotmányos önrendelkezési szabadság [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44.] eljárási vetülete, a terhelt rendelkezési joga (1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 686.) nem érvényesül, azaz a terhelt ezekről az alkotmányos jogairól fogalmilag nem mondhat le. A tárgyaláshoz való jog szempontjából erősebben érvényesül a rendelkezési jog, mint pl. a védelemhez való jog körében a védői funkcióval összefüggésben, amelynél - a büntetőeljárás közhatalmi jellegét ellensúlyozandó - a védelem jogának hatékony érvényesülése megelőzi az eljárás alá vont személy alkotmányos önrendelkezési jogát (1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 685.).
A tárgyaláshoz való jog tekintetében az Alkotmánybíróság közvetve már elismerte a terhelt rendelkezési jogát, amikor a tárgyalás mellőzésével büntetés kiszabás jogintézményének alkotmányosságát vizsgálta. A 67/1995. (XII. 7.) AB határozat ugyan elsősorban a bíró pártatlansága szempontjából értékelte a szabályozást, azonban ennek során döntő jelentőséget tulajdonított a terhelt rendelkezési jogának. A tárgyalás mellőzésével hozott határozatában a bíróság a bűncselekmény elkövetésének beismerése birtokában szab ki büntetést arra az esetre, ha a terhelt abban megnyugszik (ABH 1995, 346, 348-349.).
A tárgyaláshoz, a nyilvános meghallgatáshoz (public hearing) való jog az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is az Egyezményben biztosított azon eljárási jogok közé tartozik, amelyekről a vádlott - meghatározott feltételek mellett - lemondhat [Eur. Court H.R., Neumeister v. Austria judgment of 7 May 1974, Series A no. 17.; Eur. Court H.R., Deweer v. Belgium judgment of 27 February 1980, Series A no. 35.; Eur. Court H.R., Le Compte, Van Leuven and De Meyere v. Belgium judgment of 23 June 1981, Series A no. 43.; Eur. Court H.R., Albert and Le Compte v. Belgium judgment of 10 February 1983, Series A no. 58.]. A bírósági eljárás egyszerűsített formájaként a bűnösség beismerése (guilty plea) és a vádlott eljárási beleegyezése alapján a teljes körű bizonyítás mellőzését javasolta az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága is az R(87) 18 számú, a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről szóló Ajánlásában (III/a rész 7-9. pont).
3. A tárgyaláshoz - mint a független és pártatlan bíróság előtti eljárás kontradiktórius, közvetlen és szóbeli formájához - való jogról lemondásnak nincs alkotmányos akadálya, mindazonáltal elismerése a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút, a terhelt részéről feladhatatlan, alapjogi jellegéből következően meghatározott feltételekhez kötött.
A tisztességes eljáráshoz való jog az Alkotmányban explicit módon nem nevesített, de az alkotmánybírósági gyakorlatban az 57. § (1) bekezdésébe foglalt független és pártatlan bírósághoz való jog, illetve a 2. § (1) bekezdéséből eredő eljárási garanciák védelmének egymásra vonatkoztatásából tartalmilag levezetett alkotmányos alapjog, amely komplex védelmet nyújt a terhelt számára. A tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság eljárásában a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megállapítására van lehetőség (Abh., ABK 2004. május, 363, 371.).
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. A büntetőeljárás szempontjából ezek a tételek a büntető igazságszolgáltatás történeti rendszereinek felhalmozódott tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésében független és pártatlan bíróság nyilvános tárgyaláson, a bizonyítás tekintetében egyenlő jogokkal részt vevő felek aktív közreműködésével lefolytatott eljárás eredményeként, közvetlen észlelése útján szerzett bizonyítékok szabad mérlegelésével állapítja meg a büntető felelősségre vonás eldöntéséhez szükséges tényeket. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a büntetőeljárás szabályozásakor sem lehet az igazság abszolút, mindenáron és minden eszközzel elérendő cél, mivel éppen a tisztességes eljárás követelményei miatt az eljárás szereplőinek jogai, érdekei védelmében olyan garanciákra is szükség van, amelyek esetenként szűkíthetik az elkövetőre és a bűncselekményre vonatkozó igazság megállapításának lehetőségét. Ilyenek, pl. a terhelt joga a hallgatásra, a tanúzási akadályok és mentességek, továbbá a bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett bizonyítékok értékelésének tilalma (Abh., ABK 2004. május, 363, 376.)
A kontradiktórius tárgyalás tehát a tisztességes eljárás egyik lényeges eleme. Ahhoz, hogy az erről való lemondás alkotmányossági szempontból kifogástalan legyen, és az eljárás tisztességes minősége ne csorbuljon, a tárgyalásról lemondó terhelti nyilatkozatnak határozottnak és egyértelműnek kell lennie. A szabályozással biztosítani kell, hogy megtételekor a terhelt a következmények teljes ismeretének birtokában legyen, továbbá döntésében kényszer ne befolyásolhassa.
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a hatályos eljárási szabályozás megfelelően garantálja-e ezeknek a követelményeknek az érvényesülését, ezt követően vizsgálta azt, hogy a büntetéskiszabási kedvezmények tekinthetők-e a törvényhozó részéről alkotmányellenes kényszernek.
3.1. A Be. XXV. Fejezetének 533-542. §-aiban szabályozott különeljárás rendelkezései megfelelnek a terhelti nyilatkozat alkotmányossági szempontú érvényességéhez megállapított feltételeknek.
3.1.1. A különeljárásra csak akkor kerülhet sor, ha azt a terhelt az ügyésznél kifejezetten kezdeményezi. A kezdeményezés előfeltétele a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomása [Be. 535. § (1) bekezdés és (3) bekezdés]. A Be. tehát a tényekre és azok büntetőjogi megítélésére is kiterjedő konszenzust kíván meg a terhelt részéről a vele szemben emelt vád és a bírósági eljárás formája tekintetében.
A terheltnek lehetősége van döntése megváltoztatására. A bíróság közvetlenül maga is nyilatkoztatja a terheltet a tárgyalásról lemondásról. Amennyiben a nyilvános ülésen a bíróság előtt nem ismétli meg az ügyész előtt tett nyilatkozatát, vagy kifejezetten visszavonja, avagy kihallgatása során lényegesen módosítja a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást, illetve úgy dönt, hogy a továbbiakban él a hallgatás jogával, a bíróság az ügyet tárgyalásra utalja. [Be. 537. § (3) és (5) bekezdés, 538. § (1) bekezdés és (3) bekezdés]
3.1.2. A terhelti döntés komolyságának, megalapozottságának garanciája, hogy a nyilatkozatot hatósági tájékoztatásnak kell megelőznie. Az ügyész, illetve a bíróság köteles felvilágosítani a terheltet a tárgyalásról lemondás anyagi jogi (büntetéskiszabási kedvezmény) és eljárási jogi (korlátozott terjedelmű bizonyítás, a fellebbezési jog terjedelmének szűkítése) következményeiről. [Be. 535. § (2) bekezdés, 537. § (2) bekezdés]
3.1.3. A tárgyalásról lemondás kényszer-mentességének és a terhelt megfelelő tájékozottságának garanciája a védő kötelező részvétele az eljárásban attól kezdődően, hogy az ügyész elfogadja a terhelt kezdeményezését. Az ügyész a terhelt részére - ha nincs védője - védőt rendel ki, és gondoskodik arról, hogy a védő a nyomozás iratait megismerhesse. A bíróság előtti nyilatkozat megtétele előtt a törvény kifejezetten is rendelkezik a védővel való tanácskozás lehetőségéről. [Be. 535. § (4) bekezdés, 536. § (1) bekezdés, 537. § (4) bekezdés]
3.1.4. A tárgyalásról lemondás önkéntességének, kényszer-mentességének vizsgálatát a törvény kötelességként írja elő mind az ügyész, mind a bíróság számára.
Mivel a tárgyalásról lemondás alapvető feltétele a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás, e tekintetben az ügyésznek sajátos felelőssége van. A beismerő vallomás hitelt-érdemlőségét, önkéntességét, a terhelt beszámítási képességét elsőként az ügyész ítéli meg. Az ügyésznek az indítvány megtételéhez mérlegelnie kell az ügy körülményeit, így különösen a terhelt személyiségét, az elkövetett bűncselekményt, és mindezekkel összefüggésben azt, hogy a különeljárásban a bíróság részéről korlátozott mértékben kiszabható büntetőjogi jogkövetkezmények még megfelelnek-e a társadalom védelmének, az egyéni és a társadalmi prevenciónak. A beismerő vallomás megléte és a terhelt kezdeményezése tehát önmagában nem jogosítja fel az ügyészt, hogy külön mérlegelés nélkül, mintegy automatikusan indítványozza az ügy nyilvános ülésen való elbírálását [Be. 535. § (1) bekezdés]. Az ügyészi mulasztásnak vagy a tévedésnek az a következménye, hogy az első fokú bíróság tárgyalásra utalja az ügyet [Be. 538. § (2) bekezdés], illetve a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az első fokú bíróság ítéletét, és az iratokat megküldi az ügyésznek [Be. 373. § (1) bekezdés IV. a) pont]. Az első fokú bíróság mulasztása vagy tévedése esetében a másodfokú bíróság a határozatot hatályon kívül helyezi, és a bíróságot új eljárásra utasítja [Be. 373. § (1) bekezdés IV. b) pont, 541. § (4) bekezdés],
A jelen eljárásban is hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy az eljárás tisztességességét biztosító részgaranciák között felértékelődnek azok - az ügyészség alkotmányos szerepén alapuló - törvényi rendelkezések is, amelyek az ügyészt a közvádlói funkcióban is kötelezik a terhelt érdekeinek védelmére (Abh. ABK 2004. május, 363, 372.).
A nyilvános ülésen érvényesül a vádlott joga a bíróság részéről történő nyilvános meghallgatáshoz. A vádlott kötelező kihallgatása alkalmat teremt a bíróságnak arra, hogy közvetlenül megbizonyosodjon a lemondás és a beismerő vallomás önkéntességéről, kényszer-mentességéről, azt mérlegelés tárgyává tegye. Ha a vádlott kihallgatását követően a bíróság úgy ítéli meg, hogy a vádlott beszámítási képessége, beismerésének önkéntessége vagy hitelt érdemlősége iránt ésszerű kétely mutatkozik, továbbá, ha a vádlott vallomása a nyomozás során tett vallomásától lényegesen eltér, az ügyet tárgyalásra utalja [Be. 538. § (2) bekezdés].
3.2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem jelent alkotmányellenes kényszert, így az 57. § (1) bekezdés második fordulatában biztosított, nyilvános tárgyaláshoz való jog "kiüresítését" a Btk. 87/C. §-ban megtestesülő azon törvényalkotói szándék, hogy a különeljárás gyakorlati érvényesülését az adott bűncselekményre meghatározott büntetési tétel törvényi felső határánál lényegesen enyhébb büntetési maximum meghatározásával is elősegítse.
A törvényalkotó ugyanis nem "bünteti" súlyosabban azt, aki ragaszkodik a tárgyaláshoz, hiszen a Btk.-ban absztrakt módon, mindenkire nézve egyformán határozza meg azokat a büntetési kereteket, amelyekben kifejeződik a cselekmény társadalomra károsságának törvényhozói értékelése. A bűncselekmény elkövetőjének a törvény különös részében az egyes büntetendő magatartásokra előre rögzített büntetési fajtákkal és mértékekkel, valamint az általános részben meghatározott intézkedésekkel és büntetéskiszabási rendelkezésekkel kell számolnia. A terhelt a bűnössége - tárgyaláson történő - megállapításakor nem azért kap adott nemű és mértékű büntetést vagy intézkedést, mert ragaszkodott ahhoz, hogy az első fokú bíróság tárgyaláson, teljes körű bizonyítás alapján döntsön, hanem azért, mert a bíróság a büntetéskiszabás szabályai alapján adott szankciót látta a büntetés célját szolgáló megfelelő jogkövetkezménynek. Ehhez képest a nyilvános ülésen, a beismerő vallomásra és a nyomozás irataira alapított elítélés korlátozott mértékű szankciója ösztönzés - és nem kényszerítés - az állam részéről annak érdekében, hogy tehermentesítse a bíróságot és gyorsítsa a büntető felelősségre vonás folyamatát olyan esetekben, amikor nincs szükség a bíróság előtti teljes körű bizonyításra, illetve nincs szükség súlyosabb büntetés kiszabására.
Az Alkotmánybíróság legutóbb az Abh.-ban mutatott rá, hogy az államnak a társadalommal szembeni alkotmányos kötelezettsége a büntető igény késedelem nélküli érvényesítése. Az Alkotmány nem rendelkezik kifejezetten a büntető igény ésszerű időn belüli elbírálásának követelményeiről. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás egyszerűsítését szolgáló jogintézmények (tárgyalás mellőzésével büntetés kiszabása, eljárási szabálysértés miatti korlátozott hatályon kívül helyezés, eljárás a távollevő terhelttel szemben) alkotmányossági vizsgálata kapcsán azonban megfogalmazta, hogy a büntetőeljárás szabályozásával szemben a jogállamiság normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból levezethető alkotmányos követelmény az állami büntető igény megfelelő időn belüli érvényesítése és elbírálása. Ezekben a döntésekben hangsúlyt kapott az a tapasztalat, hogy a büntető igény elbírálásának elhúzódása károsan befolyásolja a büntető igazságszolgáltatás működését és tekintélyét. A büntetőeljárás késedelme jelentősen megnehezíti a bűncselekmény elkövetésének és az elkövető kilétének bizonyítását, kedvezőtlen hatással van a sértett jogaira és érdekeire, továbbá arra a nemkívánatos következményre vezet, hogy időben igen távolra kerül egymástól a bűncselekmény elkövetése és a büntetés megállapítása. (ABK 2004. május, 363, 369-370.)
A tárgyalásról lemondás különeljárás - a határozatban elemzett garanciális, a tisztességes eljárást biztosító szabályok mellett - alkalmas eszköz arra, hogy hozzájáruljon az állami büntető igény ésszerű időn belüli elbírálásához, az igazságszolgáltatás megfelelően hatékony működtetéséhez nem csupán az egyes esetekben, hanem társadalmi méretekben is. A bűncselekmény elkövetését beismerő terheltek ösztönzése a tárgyalásról lemondás kezdeményezésére a Btk. 87/C. §-ban meghatározott büntetéskiszabási kedvezménnyel tehát alkotmányos célt szolgál és semmilyen értelemben nem minősíthető arra irányuló állami kényszernek, hogy feladják alkotmányos jogaikat.
Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 533-541. §, valamint a Btk. 87/C. § alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Budapest, 2004. szeptember 28.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró